Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-19 / 29. szám
9 A KÖZELEDÉS TOLVAJ BERTALAN KÖTETÉRŐL Ha elolvassuk Tolvaj Bertalan most megjelent kötetét — Az irodalom vonzásában — óhatatlanul felmerül a megfogalmazás, amely akár e kötet mottója is lehetne: a hídszerep, fontossága, értelme és aktualitása. Mert Tolvaj Bertalan a csehszlovákiai Irodalomról ír: nem véletlen a Sütő András-! megfogalmazás, melyet a kötet első fejezetének címéül adott: „Hajoljunk egy kicsit közelebb egymáshoz“. A sok vihart, rengeteg viszályt és próbát kiállt és átélt Duna-táj lelke szólal meg ebben: egy soknemzetiségű közép-kelet-európai tájon a népek között csak hidat lehet és szabad é- pítenl. Figyeljük meg: a már Idézett Sütő András-i felhívás mellett a másik fejezetcím: Keressétek, ami összeköt. E két fejezet a kötet kétharmadát teszi ki, de úgy, hogy a harmadik — Íróink eszmélései — is minduntalan erre utal. erre hangolódik, ezzel rezonál (interjú Csontos Vilmossal, Egri Viktorral, Rácz Olivérrel; Györy Dezső, Egri Viktor, Ozsvald Árpád egy-egy kötetének ismertetése). A csehszlovákiai magyar irodalom és kritika — csehszlovákiai, de szoros kapcsolatban áll Közép-Kelet-Európával, miként a Sarló-mozgalom is innen indult, 1928-ban itt bontott zászlót, mégis — kapcsolata és hatása túlterjedt a határokon. "És most kell szólnunk Tolvaj Bertalan szívós törekvéséről: a szlovák irodalom bemutatásának szükségességéről, a szlovákiai magyarság számára. És ez már komoly gondolati tartalmakat hordoz. Tolvaj Bertalan ii ezt sugalmazza: Emil Boleslav Lukáö ü- zenetelvel, és Vojtech Kondrót műfordításaival. E tanulmányokban sűrítette a szerző a hídszerep fontosságát. Mert miről van szó: akt csehszlovákiai — bármily nemzetiségű is — annak talán ítt-ott ismert mozzanatot elevenít fel Tolvaj Bertalan, de aki nem itt él tartósan, annak szinte a felfedezés erejével hat. Nincs szándékunkban ún. „nagy szavakat“ használni, de Tolvaj Bertalan E. B. LukáCról Irt pályaképvázlata — irodalmi élmény. Ehhez csupán Sütő András könyveiről és Turczel Lajos monográfiájáról írt tanulmányai hasonlíthatók. Külön kell — csupán jelezve — szólni arról, hogy Tolvaj Bertalan egész kötete, de pl. az E. B. LukáC — és a V. Kondrót tanulmányok is igen gazdag filológiai és mű- fordítástörténetl dokumentációt tartalmaznak. Ügy, hogy nem túlzás kijelenteni: Tolvaj Bertalan kötete igen komoly hozzájárulás a szlovákiai kritika megalapozásához, kialakításához. Ezt az objektív tényt még kötetében néhol fölfedezhető — többnyire személyes ismeretségből fakadó — irodalmi „lelkendezése“, bizonyos emocionális tényezők sem csökkenthetik, itt még külön kellene szólni arról is, hogy — ugyanakkor — gondolatkifejtése, stílusa rendkívül nyugodt. Érvel meggyőzően hatnak, s azok is. E sorok írója a Fábry-cikk ürügyén is le tudja ezt mérni, még akkor is, ha ama bizonyos Fábry-„leltárt“ — 122.-123. old. — továbbra is inkább a Stószi délelöttökben látja; a Vigyázó szemmelt — nemzetiségi szempontból — legfeljebb mellé illeszti.) Hiszen Tolva] Bertalan is polemizál (pl. Sziklay Lászlóval) E. B. Lukáő költészetének ürügyén, de úgy, hogy nyitva hagyja a gondolatsorokat, vagyis nem jelent ki fel- lebbezhetetlenül. És ez nem csekély Iroda- lomtőrténészl kvalitásra vall: a részeket és az egészet összefüggéseiben látni, az eszmevilágot és a mikrofilológiát együtt figyelni; műfordításokat és értelmezéseket összevetni, és ebből következtetni a tágabb összefüggésekre, szenvedéllyel (Sütő Andrásról) csodálattal (Illyés Gyuláról) szólni, ugyanakkor nyugodt, biztos érveléssel kifejteni a gondolatokat. Egyébként most hadd mondjuk ki: Tolvaj Bertalan egyértelmű szenvedélyességgel szinte csak Sütő Andrásról szól; s ez azért figyelemre méltó, mivel — az általános szokással ellentétben — még Fábryról sem. Bár Fábry kivételes helyet kapott Tolvaj Bertalan gondolatrend- szerében és emberlátásában. Ennek ellenére sokkal visszafogottabban, „hűvösen“ — érvelőén ír a Balogh Edgár-szerkesztette Fábry-kötet (Egy ember megszólal) ürügyén. Amit és ahogyan ír Fábryval kapcsolatban — az sokkal Inkább közelíthető a már jelzett interjúkhoz, kötetismertetésekhez, amelyekhez még hozzá kell vennünk a Csanda Sándor és Varga Rózsa által Irt könyvek beható és értő elemzését. Talán Győry Dezső Gömörl rengetegéről szóló cikke a leginkább „szabályos“, nem túlságosan emelékezetes írása. Mert a többiekének (az interjúkkal együtt) rendkívül markáns vonásokat tudott adni. Mert emlékezetes és markáns körvonalú az Egri Viktorral és Rácz Olivérrel készített szabálytalan Inter- Jű. Mindegyiken végighúzódik —, hógy kiindulópontunkhoz térjünk vissza — vagy az, hogy csehszlovákiai nemzeti vagy nemzetiségi költő, műfordító, irodalomtörténész müvéről van szó, vagy az, hogy a közös Duna-táj hívta életre a gondolatokat (Ily- iyég. Sütő András stb.) Végül — épp Fábryval kapcsolatban -r hadd hívjuk fel a figyelmet — újra —• arra a mozzanatra: Tolvaj Bertalan vallja és írja e kötetében — Fábry Zoltán, és a többi szlovákiai magyar író, költő, műfordító ennek a hazának, ennek a földnek a szülötte. Így már teljes értelmet kap az: „a mi Fábrynk“ (119. old.). És lehetne a gondolatsort folytatni. Egy valami azonban lényeges: a gondolkozás közelítése, a közeledés értelme, keressétek, ami összeköt. De az indító mozzanat már nem maradhat el: „Hajoljunk egy kicsit közelebb egymáshoz.“ A ml nemzedékünknek: politikában, művészetben, irodalomban, egyáltalán az emberi megközelítésben valamit meg kell oldani; valamit, ami nem könnyű, de szükségszerű. Nevezhetjük ezt hídszerepnek, a Helsinki szellem megvalósításának. Mindegy. A megvalósítás és annak mlkéntja a fontos: Tolvaj Bertalan kötete ezt sugalmazza. Kovács Győző J aniga József képzőművész-pedagógus, a Nemesócsai (Zem. 01- ca-i) Alapiskola szaktanítója, nem a szavak embere, most mégis válaszol kérdéseimre. —- 1946. március 21-én születtem, Párkányból származom, de már több mint egy évtizede ácsainak számítom magam. — Munkahelyeden elismernek, közkedvelt vagy. Volt már nem is egy tárlatod, részt vettél több csoportos kiállításon — mondj valamit magadról, oktató- -nevelö munkádról, az Iskolai képzőművészeti körödről. — Igazén csak a gyerekek között érzem jól magam. Van-e szebb, egész é- letre szóló feladata egy rajztanárnak, minthogy közelebb vigye diákjait a képzőművészethez. Megtanítsa nézni, meglátni a festmény, a szobor vagy a grafika művészi értékeit, tartalmi, formai megoldásait. Közel hozni és megszerettetni a jövő nemzedékével a tartalmas esztétikumot, megértetni a képek és a műalkotások mesterségbeli és tartalmi lényegét. Tudvalevő, hogy a rajztanítás célja sem lehet más, mint a személyiség fej- i-. lesztése, a hasznos ember nevelése. A tanulók lelki világában, fantáziájában, ösztönében ott ét az alkotási vágy, amelynek ereje kényszeríti a szép befogadására vagy akár a művészet gyakorlati végrehajtására is. Ceruza, rajzlap, festék a lényeges kellék. Vagy a linóleumot-, (át metsző kés, más esetben az agyag, a plasz- telín, üveg, kavics vagy a textilfonál a szükséges munkaeszköz, hogy célunkat elérjük. Az pedig rajtunk múlik, hogy a gyerekek fantáziáját és alkotni vágyó kedvét segitjük-e kibontakozni vagy netán helytelen útra tereljük. — Hogyan lettél pedagógus? együttes erővel — Már diákkoromban a képzőművészet bűvkörébe kerültem. Egy kitűnő pedagógus, Bitter Károly bácsi indított el a művészet felé. Érettségi után mégsem sikerült bejutnom a Képzőművészeti Főiskolára. Így hát a pedagógusi pályát választottam. A Nltrai Pedagógiai Főiskolán kezdtem komolyabban festegetni és a képzőművészettel hivatásszerűen foglalkozni. Itt tanultam meg a „szakma“ minden fortélyát. Nevelő és jő adatgyűjtő Iskola volt az itt eltöltött négy esztendő. •— Azután ide kerültél. — Ide a feleségemmel e- gyütt. Lakást kaptunk, és berendezhettem egy kisebb műtermet is. — Tanítasz és a szabad Idődben testegetsz, llluszt rációkat, rajzokat készítesz, sőt az utóbbi időben komolyabban foglalkozol a grafikával Is, hogyan töltöd hasznosan a még megmaradt szabad idődet? — Hogyan? Nem is tudom van-e ilyen üres járatom. — A család? — Igen, Elsősorban ők a fontosak. De az „ilyen“ szabad időt szoktam felhasználni péidául a szemléltető eszközök, plakátok, és e)aniga: Fűzfák a kazal mellett gyéb dekorációk készítésére. Aztán megtekintem aki- állításokat, eljárok vitaestekre, előadásokra és gyakran meglátogatom a szüléimét is. Janiga József önzetlenül dolgozik a közösségért. Ö vezeti az iskola jónevü rajz- körét és együtt örül diákjaival, ha valamelyikük „ei- kotása" megjelenik egy újság gyermekrovatában. Szív- vel-lélekkel végzi azt a munkát, és valószínűleg az a titka annak is, hogy tevékenységét megbecsülik, emberségét tisztelik. A Csehszlovák Nőszövetség helyi szervezete, az ügybuzgó Szőllős Júlia és a tantestület közreműködésével nyilván ezért rendezte meg a tűzoltószertár ilyen célokra is alkalmas nagytermében Janiga József kiállítását. — Annyi szép képet látok itt — szólalt meg lelkesen az egyik látogató a tárlat megnyitóján — nem is tudtam, hogy a tanító elvtárs ilyen nagy művész. Mert gyönyörű táj a miénk, és remek emberek lakják. — Örülök, hogy tetszik. Bizonyára mód nyílik még ' több ilyen kiállításra. A Du- namentl Múzeum szívesen kapcsolja be Nemesócsát is vándorkiállításainak körébe. Sok itt az emeletes ház, és maholnap nem lesz már ritkaság, hogy a kisértékű nyomatok és reprodukciók, a glccsfestmények ős a „kerti törpék“ helyett értékes képzőművészeti alkotásokat vásárolnak majd az itt élő emberek is. Gratulálunk és köszönjük a nemesócsaiaknak, hogy közösségi életüknek egy új fórumot biztosítottak, és ennek irányítását a Nöszövétség helyi szervezetére bízták. Mert sikeres akciójuk volt ez a rendezvény. Ékesen bizonyította, hogy a kis közösségekben végzett közművelődési tevékenység szerves részévé válik szocialista kultúrpolitikánknak, ha kellő komolysággal és értő hozzáállással végzik. Az ember társas lény: természetes igénye, hogy másokkal is kicserélje gondolatait, észrevételeit. Az Ilyen kiállítások is módot adnak a tartalmas eszmecserékre és mint azt a csicsói, búcsi, perbe- tei, keszegfalvai és most a nemesócsai tárlatnyitás is i- gazolta, hasznos segítséget nyújtanak népművelési feladataink valóraváltásában. Mindent el kell követnünk, hogy a jövőben is igénybe vegyük önzetlen és lelkesedni tudó támogatásukat. Szuchy M. Emil — Vagy akár még több is — lelkendezett Kishajó. — Talán egyszer még harminc Is lesz! — Csak rá kell hajtanil — Igazad van — erősítette meg a lány. — Rá kell hajtani. — Rá Is fogunk! — De még mennyire. Elvégre tan- tuszban nincs hiány! — Nincs ám! Annyit veszek a trafikban, amennyit akarok. — És vigyázol mi, hogy sose fogyjon ki a készlet. — Ajaj, de még mennyire vigyázok. — Kishajó megtapogatta tan- tuszoktól dagadó nadrágzsebét: — Készletnek mindig kell lennie! — Hátha valaki hármat is elfogyaszt, és mégsem tud beszélni. — Mint például te — nevetett jóízűen Kishajó. Hülyéi Atkozott kis hülye! Hát nem veszi észre, hogy egyfolytában cikizik ez a lányi Alaposan átverte őket, amikor odaállt eléjük ártatlanul mosolyogva! Ez a kis hülye meg bement a csőbe. — jó móka, mi? — mondta közben a lány. — De még mennyire. — És mennyiért hagynád abba? A lány hangja éles volt, s áradt belőle a megvetés. Kishajó megzavarodott: — Hogy értve? — Ügy értve, hogy szeretnék végre beszélni. És szeretném tudni, mennyibe kerül nálad egy olyan tan- tusz, amivel be lehet fejezni a beszélgetést? Kishajó hallgatott. Később, sokkal később, elmondta Ferinek, azon gondolkozott, felajánlja a lánynak azokat a tantuszokat, melyeket az ő mesterkedése folytán elnyelt az automata. De félt, hogy a többiek kinevetik, meg aztán azt sem tudta, mit szólna a lány hozzá. Elég sokáig nem válaszolt, és a lány félreérthette hallgatását. Táskájába nyúlt, kivett egy tízforintost, és Kishajó markába nyomta. Ennyi elég lesz? Kishajó végre megtalálta hangját. — Sok — mondta zavartan. — Nem kell... Tulajdonképpen... Kivett a zsebéből egy marék tan- tuszt és odatartotta a lány elé. — Tartsd csak meg nyugodtan — mondta a lány. Kivett egy tantuszt, megfordult, és elindult a fülke felé. Amikor Feri felpattant, és kis kerülővel elébevágott, még maga sem tudta, mit fog mondani, de mire a lány a fülkéhez ért, már ott állt, testével eltorlaszolva a bejáratot. A lány megállt, és felpillantott rá. Egy pillanatig farkasszemet néztek, aztán a lány szólalt meg: — No, mi az? Neked is le kell adnom a dohányt? Feri nem válaszolt. Kishajó felé fordult: — Mennyit adott? Mielőtt Kishajó megmondhatta volna, a lány ismét megszólalt. Hangjában Feri ismét leplezetlen gúnyt, és megvetést érzett. — Szóval le kell adni a százalékot... Másképp megvonod a műkő dési engedélyt... Feri úgy tett, mintha nem is hallotta volna. — Mennyit kaptál — kiáltott Kishajóra. — Egy tízest. — Add vissza 1 Könyöradományt nem fogadsz el, érted?! Kishajó kezében a tízessel elindult feléjük. A lány hangja azonban megállította. — Tartsd csak meg nyugodtan. Jól jön az még gyengébb napokon. Különben is szükségem van tantuszra — nézett Ferire. — Megvettem, és kész. — Gyere idei — mondta Feri Kishajónak. — Nem hagynátok végre telefonálni? — Egy perc, és máris kezdheted. — Kishajóhoz fordult, aki közben megállt mellettük: — Vedd elő a tantuszokat. Kishajó benyúlt a zsebébe, elővett egy félmarék tantuszt, és Feri elé tartotta. Feri kivett egyet, és a lány felé fordult. — Egyet már kaptál — mondta. Kettő — nyújtotta feléje az érmét. A lány hagyta, hogy nyitott tenyerére tegye, mialatt azonban Feri üjabb tantuszért nyúlt, megfordította kezét, és az érme leesett a földre. Feri nem vette észre a szándékosságot, felvette, és a másikkal együtt ismét a lány tenyerébe tette. — Három. A lány ismét megfordította tenyerét, s most már két tantusz hullott a földre. Feri keze, mely újabb érméért nyúlt, egy pillanatra megállt a levegőben. Aztán kivette az újabb tantuszt Kishajó markából: — Négy. A lány ezt egy elegáns mozdulattal a háta mögé dobta. — öt. A lány a körmével pöccintette jó messzire Hat. A lány ismét megfordította kezét, de most úgy hagyta tenyerével lefelé. Feri a kezefejére helyezte a hetedik érmét, s a lány most már csak a kezét forgatta, s úgy szórta le a földre a tantuszokat. — Hét... nyolc ... kilenc ... tíz. A lány az utolsó tantuszt ismét jó messzire dobta. — Kész? — Kész. — Most már bemehetek? — Be. — Köszönöm. A lány belépett a fülkébe, melynek ajtaja döngve csapódott be utána. — Az annyalsteiiit — kiáltott fel Miile, hangjában őszinte elismeréssel, de senki sem csatlakozott hozzá. És csend volt egészen addig, míg a lány ki nem Jött a fülkéből, s el nem ment ugyanúgy, ahogy jött, sen» kire sem nézve, senkit figyelemre nem méltatva, határozott léptekkel, nem pillantott se jobbra, se balra. Alakját elnyelte a térbe torkolló e- gylk utca, araikor Feri száraz torokkal megszólalt. — Nem hallottátok mit mondott, hová megy estére? — Valami presszóba, vagy bárba — mondta Gabi. — De mi a fenének érdekel ez téged? — Miféle presszóba? — Valami virágneve volt — dörögte Mille. — Milyen virág? — Mit tudom én. Muskátli... rezeda ,.. — Valami egzotikus virág — szólt bele Zsuzsa. — Lótusz. Ezt Kishajó mondta és megsértődött, hogy mindenki nevetni kezdett. Utána azonban komolyan kezdték felsorolni á legkülönbözőbb virágokat, de aztán mindről megállapították, nem, nem az volt, míg csak Sári, aki nem vett részt a taiálgatásban, fel nem nézett könyvéből ős azt nem mondta: — Orchidea. És ekkor már mindnyájan emlékeztek rá, hogy a lány Orchideát mondott.
