Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-07-19 / 29. szám

8

Van-e kurázsid, kolléga?

CSATLAKOZZATOK A FEHÉRVÁRI ÜJSÁGlRÖK FELAJÁNLÁSÁHOZ!

Megkongatom a vészharangot. Veszendőben az újság- írók férfiszépsége. Az adoniszl hódító termet, amelyet úgy megcsodáltak a gömöri, a bodrogközi és a csallóközi széplányok.

Mert eszünk, Iszunk nyakló nélkül. Bs kávézunk, dohányzunk eszeveszetten. Gyűjtjük a zstrkllókat, pocakot eresztve, és gyűjtjük a füstallerglás nejünk szidalmait pöfékelésűnkkel.

Mit tegyünk hát a romlásnak a tizenkettedik órájá ban? Engedjük, hogy elsatnyuljon bennünk a spártai jellem, és ne tudjunk megálljt parancsolni a csábításoknak? Nos, erre a kérdésre adott csattanós feleletet két bátor kolléga, két székesfehérvári fiatal újságíró. Érdemes meghallgatni őket, és magunkba szállva visszaszerezni a nők szimpátiáját...

Ügy kezdődött a dolog, hogy Székesfehérváron járva, beugrottam néhány percre az ottani napilap, a Fehér Megyei Hírlap szerkesztőségébe. Két fiatalember, a sport és a gazdasági rovat vezetője foglalkozott velem, és jó magyar szokás szerint kávéval és cseresznyepálinkával kínált. Különösnek tűnt azonban, hogy csupán engem kínáltak, de ők semmihez sem nyúltak.

— rí miért nem Isztok, miért nem cigarettáztok? — formálódott végül is kérdéssé a kíváncsiságom. — Hiszen amikor utoljára jártam itt, 30—40 cigarettát is elszívtatok egy nap. Azonkívül a feketére és a cseresznyére sem néztetek ilyen lefltymálóanl Válasz helyett az egyik kolléga benyúlt a redőnyös szekrénybe, és rövid keresgélés után a következő szövegű iratot vette ki és tette az orrom elé;

felajánlás a sajtonap tiszteletere

Alulírott BARANYl PÁL és VERTES JÁNOS ANDOR Isten és a világ színe előtt ünnepélyes fogadalmat teszünk az alábbiak megtartására, illetve végrehajtására, esetleg túlteljesítésére:

Nem iszunk kávét, nem dohányzunk, nem szomorítjuk a főszerkesztőt, öt, azaz öt kilót lefogyunk, írunk hat jó riportot, teljesítjük a teljesítményt, megbocsátunk ellenségeinknek:

Amennyiben fögadalrnunk tetszőleges pontját az alulírottak közül valaki nem teljesítené, sújtsa öt hazánk és dolgozó népünk megvetése, s köpjenek utána a kis srácok.

Bárányt Pál sk. Vértes János Andor sk.

szerkesztőségi pecsét

XXX

Nos, kedves kollégák, nos kedves olvasók, hát ez az egyetlen mód lerázni magunkról az elférfiatlanodásunk átkát. Csatlakozni kell a fehérvárt fogadalomhoz, vidáman kell hozzányúlni a problémák megoldásához, és komolyan kell végigjárni a célhoz vezető utat. Lám engem is arra serkentett a fehérvári példa, hogy felajánlást tegyek: megfogadom, hogy öt kilónyit hízom. Nekem ugyanis még ma is zörög a csontom!

Neumann János

Í

rodalmi színpadi mozgalmunk, Illetve kis- színpadaink évadzáró előadásait tulajdonképpen a Jékai-napokon láthatta a közönség. Amikor május végén Komáromban lehullott a függöny, mintha hirtelen kánikula szippantotta volna ki a medert, hogy Jövőre ismét feltöltödhessék, biztos folyást adva az általában ősz delelöjén utat törő pataknak, Hogy jövőre mit hozhat magával e kacska- ringós, sok mellékágú áradat, annak körvonalazásához elengedhetetlen a visz- szaplllantás az Idei — 1976/ 77-es évadra. Vajon csoportjaink — és nem csupán a jókal-napokon és a kerületi szemlén résztvettek — menynyiben tettek eleget a társadalmi megbízatásuknak? Mert az természetes, a teltételek megteremtésével a megbízatást is csoportjaink ra ruházta társadalmunk.

Ha elfogadjuk Lukács György nézetét, hogy a művészet az emberiség öntudata, el kell fogadnunk azt is, a művészetnek Jelzösze- repe van. Társadalmi Jelző- szerepe. S a klsszínpadnak. mint az egyik leghaladóbb színpadi tormának, kiváltképp vállalnia kell e szerepet. Az itt és most elv a- lapján jelen lenni a társadalomban, s ami a fontos, e- gyütt élni mind a kisebbség, mind a többség problé- máivai. Ez viszonylag sok gondot, vitát fölkavaró problémakör, mert a társadalom kritikus vizsgálata a színpadon elsősorban az egészséges önvizsgálatot delejezi. s az önvizsgálatkor nem rtiindlg merünk őszinték lenni — ha pedig vagyunk, a közgondolkódásban megrekedtek máris sorolják bomlasztó, fékező kifogásaikat, mintegy megérezvén, az önvizsgálat — társadalom- vizsgálat. Kifogásaik, érveléseik nemegyszer fékezték egy-egy csoport munkáját, megingatták a tagok közművelődésbe vetett hitét.

A dunaszerdahelyi Fókusz

hétéves fennállása alatt nagyon sok olyan Jarábikné Trucbiy Gabriella vezette próbán és egyéb alkotói összejövetelén vettem részt, amelyen lehetőségem nyílott az évek során kialakult alkotói helyzetek áttekintéséhez, rendszeresítéséhez. Am olyanon is, amelyen tapasztalhattam az amatőr művészet érvényességébe vetett hit megkérdőjelezését. Nagyon keserű pillanataink voltak ezek. Megrenditőek, mint maga a közös keserűség. Pár éve az egyik Fókusz-műsor a nonkonformiz- must, a nihilizmust s a közönyt, niint a szocialista tudat rombolóit vette célba. Csupán három előadása volt. az országos szemlére sem juthatott el. Miért, máig nem tudni pontosan, csupán azt. hogy e meddősítás a mai napig meghatározza a Fókusz

fejlődésirányát. Hogy az e- gyüttes közérzetére is rósz szül hatott mindez, azt nem kérkedésként — tényként mondom. Innen ered az Is, hogy kisszínpadi mozgalmunk immáron évek óta é- lenjáró csoportja — amely nek intenzív befogadó- és közvetítőképessége formailag és tartalmilag egyaránt sok újat hozott —, mintha önmaga epigonjává válna, a mi egyáltalán nem meglepő. Nem lep meg, hiszen akit erőszakoltan állítanak meg, az gátoltatott a vállalásban, tehát a fejlődésben Is. A

dezte műsor stílusjegyei a mű tévében látott változatát asszociálta. A rendező megkapta érte a legjobb mű- sorválasztás díját, ami persze, mint már több helyen elmondtam és leírtam, vitatható döntés volt.

Vitatható, hiszen a Fókusz Ady-műsora és a Kassai Szép Szó Ifjúsági Színpad Gágyor Péter összeállította és rendezte Kalevalája tartotta elsősorban szem előtt azt a szellemiségi elkötelezettséget, amit nemzetiséginek minősítünk. Vitatható — mondta maga Horváth JóJELEN LENNI

(ÉVADVÉGI ÖSSZEFOGLALOK HELYETT)

Fókusz esetébén a formai fejlődésről van sző. Néhá- nyan kétellyel s óvatosko- dóan fogadták a somarjai Üzenet idei műsorát, Pás- kándi Géza Távollévők című groteszk színpadi Játékát is, amely az egyén társadalomhoz való közönyét pellengé- rezi ki úgy, hogy végkifejlete az internacionalizmus elveinek gyakorlati érvényre- jutásának szükségességét példázza. Az Üzenet sem Jutott el az országos szemlére, s talán a kb. húsz fiatal a kedvét is vesztette volna, ha nem áll előttük tanulságként a Fókusz esete. Sőt, mint ahogy azt évadzáró ülésükön örömmel hallottam, Jövőre talán két műsorral mutatkoznak be, mintegy méltó választ adva a közgondolkodásban megrekedt ember Jelenlétére. Sajnos, az ilyen jellemforma feledi — és feledtetni óhajtja —, hogy a szocializmus ügyével összeforrott, azt féltő társadalomkritikai magatartás csak elörelendít- heti közös ügyünket. Persze attól függően, művészileg milyen színvonalon Jelentkezik e társadalomkritika. Nem hasznos, ha úgy, ahogy a galántaiak előadásában. A kispolgárságot és a dilettantizmust támadó műsorukat az tette hitetlenné, hogy e- tikájuk nem nyert kellő esztétikai formát. A Komáromi Szakszervezetek Háza és a CSEMAOOK helyi szervezetének irodalmi színpada előadásában látott Petőfi A helység kalapácsa című művének stílusparódiája eleget tett mindkét követelménynek. Mivel a Jókai-napokról szóló tudósításom félreértésre adott okot néhány észrevételem, újrafogalmazom — remélem pontosabban , hogy a Horváth József összeállította és renzsef is pár hete, és sorolta általEtm nyomban parafáit érveit. Ez egy hónappal ezelőtt történt, amikor még nem kérdeztem meg magamtól, mennyiben tettek eleget csoportjaink a társadalmi megbízatásuknak.

De milyen tendenciájú ez a megbízatás? MI a célja? Mit kér számon? Elsősorban, hogy a társadalmat átható vezető eszme érvényre Jusson. Tehát a művészet rangjával hirdetni, hogy nem konzerválni kell a meglévőt, hanem megváltoztatva továbbépíteni. Vannak, akik kétlik, hogy kisszínpadi mozgalmunk eleget tenne e megbízatásnak, akik az alkotói megújulás szükségességét burkoltan, de pocskondiázzák. Szinte megállapíthatatlan, kicsodák ők, csupán az alkotói görcsök, szorongások bizonyítják Jelenlétüket. Történelmünk példázza, mikor a belső szükség követelni kezdte az előrelépést, már megvoltak a minták. Beszivárogtak külföldről, és jelen voltak hagyományainkban — csak észre kellett venni őket. Megpillantani a hagyományt? — ez nevetséges, mondhatná bárki, hiszen a hagyomány nem e- gyéb, mint a nemzetivé lett kultúra. Nem egyéb, mint a- ml tömegessé, társadalmivá érett. Itt van előttünk, minden pillantásunkban. Igen ám, de nekünk — önhibánkból persze — sokszor csak 1918-ig nyújt visszatekintést történelmi látókörünk. Megfontolásra adassam, vajon miért? Inkább azt írom le, hogy az előbbre lépés — kisszínpadi mozgalmunkban is — csupán a hagyomány szilárd talajáról indulhat el. Az európaiasító Kármánéról, a népiesítő Petőfiről, a forradalmasító Kassákéról és

sorolhatnám. S mivel 8 komáromiak Petőfihez nyúltak

— számomra a jelzett elölz- zel —, törölve a műsorvá- laszt|s díja ébresztette vi- tathalóság. Törölve, mert fonákjáról tükrözi azt a köztudatból gyökerező szemléletet, amellyel annak Idején én is megvétóztam a zsűri döntését. Miért lenne értékesebb nemzetiségi örökségünk, mint a nemzeti, amikor a kettő meghatározza egymást?.

Nemcsak a gútal, a füle- ki kerületi szemlén is részt vettem az idén, s megbízható embertől tudom, milyen értékek mutatkoztak Kelet-Szlovákla metropolisában. A kerületi szemléken tizenöt — Gútán nyolc. Füleken három, Kassán négy

— együttes lépet színpadra. Tekintélyes mennyiség, ám a minőséget nem illethetem ezzel a jelzővel. Az általam látott, és az országos szemlére eljutott bemutatók legeredetibbjei nem társadalomtudati elmaradottságunkat kendőzik, hanem — a szocialista országok ifjúságának kulturális tevékenységével összhangban — fölötte állnak, leplezik, hogy javíttassák rajta. Klsszínpa- dl mozgalmunk viszonylag jól tükrözi a társadalmi mozgások ellentmondásait. Persze, több olyan műsort is láttam, amelyben rostálatlan frázisokkal szólnak, s nem is' a mi problémáinkról, é- letérzéseinkről. Igazságtalan lennék azonban a kis- szlnpadl művészet jó törekvéseivel és kísérleteivel szemben, ha a tavalyi év társadalmi valóságát figyelmen kívül hagynám. Sajnos, némely együttes egyáltalán nem, vagy túlzott bátortalansággal, néha az önigazolás szándékával közelített hozzá. Ennek számlájára 1- randó, hogy az 1976/77-es a- matőr kisszínpadi évad valamivel alacsonyabb színvonalú volt mind tartalmi, mind pedig esztétikai hoza- dékában a tavalyinál. Tény viszont, hogy öt kimagasló előadást láthattunk — köztük kettőt, amely nem jutott el az országos szemlére: Ipolyság és Somorja —, ami csak sürgeti a CSEMA- DOK XII. országos közgyűlésén elhangzott ajánlás valóra váltását: Ideje lenne már megalakítani a központi irodalmi színpadot. Akkor talán nem fordulhatna e,lö, hogy nyárra teljesen „kiszárad a meder“.

Záradékul csupán annyit: mivel amatőr kisszínpadi mozgalmunk csák részben tesz eleget társadalmi jelzószerepének, a Jövőben még Jobban oda kell figyelnünk, mivel töltjük ki szabad i- dönket, még Jobban ellenőriznünk kell magunkat, hogyan és mivel válunk tényezőivé közösségünknek.

Hogy eleget tegyünk társadalmi megbízatásunknak. Hogy Jelen legyünk.

Szigeti László

íp BÉKÉS JÓZSEF

A lány azonban most sem mutatta az idegesség legkisebb jelét sem. U- gyanolyan nyugodt mozdulattal, mint az előbb kinyitotta a táskáját, újabb tantuszt vett elő, bedobta és ismét tárcsázott.

— Ez volt az utolsó dobása — mondta Mllle.

^ Több tantusza nincs.

Ha még egyszer megszakítjuk a vonalat, le fogunk bukni. Nem hülye ez a lány, hogy ne jöjjön rá, itt valamit manipulálunk a telefonnal. O- dászólt Mlllééknek:

— Hagyjátok abbal

Miile azonban csak elvigyorodott és

föltette az ujját: bízd ezt csak Dezső bácsira, Dezső, bácsi tudja, mit csináll Aztán szólt Kishajónak:

— Kezdheted a visszaszámlálást.

Kishajó minden űrhajós filmet megnézett a tévében, s valamennyiben az tetszett neki legjobban, amikor a pincemély, lassú géphang számolni kezdett visszafelé. Ö sajnos sosem tudta olyan mélyre öblösíteai a hangját, hiába gyakorolta néha negyedórákon keresztül, halálra Idegesítve mindenkit a közelében. Most sem sikerült e- gészen úgy, ahogy akarta. Különösen az öt nem volt elég mély. A négy már jobban hangzott, a három egészen elfogadható volt, a kettővel pedig kifejezetten meg volt elégedve. Ezután az egy megint némi visszaesést tükrözött, a zéró viszont ismét kitünően sikerült.

Ekkor már mindnyájan őket figyelték, még Zsuzsa is arra fordult, és látták, hogy most Miile nyúl a pad alá, és nyomja meg a gombot, abban a pillanatban, amikor Kishajó kimondta a zérót. Most már valamennyien felkészültek a balhéra. Érezték, Mille és Kishajó túlfeszítették a húrt, és bizonyosak voltak benne, hogy a lány észrevette: összefüggés van Kishajóék és a vonal háromszori megszakadása között.

Valóban, amikor a lány kilépett a fülkéből, egyenesen Kishajóék felé indult. Azok úgy tettek, mintha rendkívüli módon el lennének merülve a tér látványában, mintha semmi sem érdekelné őket jobban, mint ami ott történik, ahogy Kollár Tibi gitárját halkan pengetve próbálgatja út számát, ahogy a Kertész-ikrek két másik sráccal kiskapura fociznak. Pardon, amint Kádas Marit fűzi a tér legtávolabbi padján. Akkor se tekintettek fel, amikor a lány megállt e- löttük.

Meddig tartott ez a csend, míg a lány meg nem szólalt? Ferinek az volt az érzése, nagyon sokáig, s valószínűleg ezt érezték a többiek is. S ezalatt valamennyiOk agyán átvillant a gondolat, vajon, mit fog mondani?

Lehet, hogy csak egyszerűen felszólítja őket: szégyelljétek magatokat. Vagy fenyegetőzni fog? Kishajó később bevallotta, ezekben a pillanatokban a fejében kidolgozta, hogyan lehet eltüntetni minden nyomot any- nyi idő alatt, míg egy rendőr ideérhet, ügy, hogy a szerkezet semmit se károsodjék, és a legrövidebb időn belül ismét üzembe helyezhető legyen. Feri inkább a postára tippelt.

A telefonközpontot fogja emlegetni, hogy szól nekik, és a központ majd kivizsgálja, mit művelnek ezzel a készülékkel? Amint utólag elmondták, hasonló gondolatok fordultak meg a többiek fejében is, és egyikük sem mondhatta volna el, hogy valami jól érezte magát ezekben a pillanatokban.

Annál jobban meglepődtek, amikor észrevették, hogy a lény mosolyog. S ez a mosoly nem vészjósló, mégcsak nem is gúnyos. Meglepetésük még csak fokozódott, amikor a lány megszólalt és hangjában sem volt semmi gúny, semmi fenyegetés, mégcsak cikizést sem lehetett belőle kiérezni, inkább valami kedves cinkosságot.

— Óriási — mondta, és ebben a pillanatban mindenki elkezdett nevetni körülötte.-- Kinek a találmánya? A tied? — nézett Műiére.

— Az enyémi — vágta ki Kishajó dadogó mellsl.

— A tied?

Igen. Akarod iátnl, hogy mű ködik?

— Persze. Megmutatod?

— De még mennyirel Gyere!

. Kishajó úgy társalgóit a lánnyal, mintha évek óta ismernék egymást, s a többiek csak hallgatták őket, s aztán pedig csak nézték, amint odamennek a fülkéhez, s Kishajó megmutatja, hol csatlakoztatta a vonalat s a megszakítót. Innen elindulva, a vezeték útját követve, a pádhoz mentek, s közben Kishajó már azt mesélte, milyen jó bulikat szoktak csinálni a szerkezettel, s volt már o- lyan nap, amikor tisztán megkeresett egy húszast a tantuszokkal. A padnál megmutatta a kapcsolót is, és a lány leguggolva alaposan megszemlélte.

— Zseniális — emelkedett fel.

Kishajó ragyogott.

— Tetszik?

— Állatiam Csuda jó móka. Esküszöm, szívesen beszállnék egyszer.

— Komolyan?

— Persze. Hiszen ez óriási balhé!

— De még mekkora.

— És üzletnek se rossz.

Feri itt érezte meg a váltást a lány hangjában. Kishajó azonban még nem sejtett semmit. Teljesen gyanútlanul vágta rá:

— ügye?!

— Na hailód?! Húsz froúcsi egy napi