Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-20 / 51-52. szám
8 KOVÁCS LAJOS operaénekes „Gyermekkoromban, mint sok más gyerek, én is Verne könyveket olvastam. S a falusi parasztportáról ezeken keresztül nézve a világot sok minden akartam lenni: utazó, kalóz, , űrhajós... De ezek az élmények csak pillanatokig maradtak meg bennem. A gazdálkodás, a föld, az állatok, az apámhoz való ragaszkodás és rajta keresztül a paraszti munka keserve mégis minden regényesen hiú foglalkozásnál közelebb került hozzám. De később, ahogy a fülekl gimnáziumba kerültem és az ott ,nü- ködő népi táncegyüttesben táncoltam — magam sem tudom hogyan és miért —, megkapott a színpad, a nézők varázsa. Azt hiszem, akkor döntöttem el — persze még akkor is gyerekfejjel —, hogy színész — és mivel mély, basszus hangom volt — operaénekes leszek. Ösztönszerü volt inkább ez a vágyódás, mint tudatos. Az álmodozás, szépsége és a kezdetleges sikerek apró, pillanatnyi öröme adta meg ehhez az ősz tOnösséghez az első Impulzusokat, ez táplált később Is, amikor Bratlslavába kerültem a Komenskjt Egyetemre és amikor a diákévek alatt megalakítottuk az Ifjú Szíveket. Itt az ösztönszerűséget már felváltotta a tudatosság. Biztattak az együttesben a kollégáim, barátaim, karmestereim, hogy jelentkezzek valamelyik opera- társulathoz. A katonaévek alatt, a Katonai Művészegyüttesnél j eltöltött évek Is bebizonyították: a színházat, az éneklést kell választanom. Egyéniségemnek ez felel meg a legjobban. Nem a tanítás, újságírás — mert ezeket is műveltem hosz- szabb, rövidebb Ideig. Az olo- mouci operához jelentkeztem. Fölvettek. És ha most visszagondolok a gyermekkori színház utáni vágyódásomra, azt kell mondanom: a gyermekkori álmodozás beteljesült. Az álmokat, a vágyódást a kitartó, nehéz munka valóságra váltotta. Nem kergettem Illúziókat, hanem terveket szőttem. Gyermekálmok... fin majd egy Gagarin leszek; én mozdonyvezető; én Winnet- tou; én pedig rakétakutató ... Hös-ideálok. Aztán jön a véletlen, vagy egy törvényesség és fuccs a gyermekálmoknak, mert kitűnik, hogy belölünk jobb biológus, mint mozdonyvezető, jobb tanító mint Gagarin lesz. Ma már senkinek sem kell az életét áldozriia azért, hogy hős legyen. Még hősnek sem kell ' lennie ahhoz, hogy lelkiismerete szerint cselekedjék. Ez nagyon jó. Az viszont már kevésbé, hogy néha az ember nem tud vagy egyszerűen nem is akar a meggyőződése szerint uiselkedrii „Elvesziti" a lelkiismeretét. Életcélja mindenkinek van, de ha nem faggatom önmagam, hogy mi ennek a konkrét célnak a célja, vagyis, hogy mi az életem értelme, akkor előfordulhat. hogy egyre közönyösebb, közömbösebb leszek a nagy, majd a kis hétköznapi tettek iránt, közönyös leszek az életvitelemben is Riportalanyainkról ez szerencsére nem uiündható el. Nyugtalan, tennlvágyó fiatalokat kérdeztünk meg: teljesült-e a gyermekálmuk. SKERLEC ANNA ápolónő „Gyermekálmok? Az életem legszebb fejezete, amikor gondtalanul, szobába zárkózva bejárhattam a világot. Higgye el, talán gondolatban mindenütt jártam, de Ipolybalogon, ahová a férjem után kerültem — sohasem. Ápolónő akartam lenni mindig. Már kiskoromban elgondoltam, hogyan fogom gyógyítani a betegeket, hogyan leszek, mint nővér fölöltözve, és arra fordítom minden igyekezetemet, hogy segítsek a betegen, kedvességgel. Jó munkámmal enyhítsek fájdalmán, Az az álmom, hogy ápolónő legyek, teljesült, a többi is úgy érzem sikerült — de erről talán a betegek tudnának többet mondani. A beteg gyerekek, mert egy körzeti orvos mellett a gyermekosztályon dolgozom. Poprádról származom, városból. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd falura kerülök. Nekem természetes, szép, jó volt a városi élet. Nem nagyképűségből mondom, de irtóztam a falutól. Talán azért is, mert beteg nagymamámmal három évet töltöttem falun, Nálepkovon, és már akkor is alig vártam, hogy visszatérjek a városba. Mosi pedig már tizenhét éve élek itt, új környezetben, magyar emberek lakta faluban. Azért mondom ezt, mert amikor Ide kerültem, egy szót sem tudtam magyarul. De alkalmazkodni akartam, kellett a munkámhoz is, hogy megtanuljam az itt élő emberek nyelvét és egy fél év alatt már megértettem mindent, és elfogadhatóan válaszoltam is. Megszerettem az embereket, azt hiszem, ők Is engem. S most látom csak, hogy a véletlen helyzetek is tartogathatnak örömöt az ember számára, mert az az álom — hogy nővér legyek, betegekkel dolgozhassak — beteljesült, és amire egyáltalán nem gondoltam, az is úgy alakult, hogy nem bántam meg. Nem cserélnék mással.“ KOPÓCS TIBOR grafikus ^ Gyerekkort emlék: a sarat dagasztottam, formáltam a nedves földet. Apám azt kérdezte, mit csinálok. Nem tudom — válaszoltam ás továbbra Is csak a sár foglalkoztatott. Apámat nem az bosszantotta, hogy a ruhám bepiszkítom, hanem Inkább az, hogy durcáskodom, dacból nem akarom elárulni a titkomat, a célo- mat. Pedig valóban nem tudtam, hogy ml alakul ki a sárból, de talán már akkor éreztem, hogy a ,,formálás“, — tágabb értelemben a képzőművészet ■— lesz az, amiben majd a legjobban ki tudom magam fejezni. Azt hiszem teljesült a gyermekkori álmom. Küzdelmek árán, lépésről lépésre valósítom meg az elképzeléseimet, és így teljesül az életem. Közben számtalanszor megégettem magam, üzleti nyelven szólva ráfizettem a befektetéseimre, de tanultam valamennyiből. A korombeli férfiak életcélja a megalapozott családi élet és a munkahelyi elismerés. Papucs, gőzölgő ebéd, lllemtudó gyerekek. , 6n viszont olyan területen dolgozom, ahová senki sem követhet, amelynek törvényeit magam szabom meg. Ez ügy fest, mintha munkámban csak a saját véleményem lenne a mérvadó. Adok én a barátaim véleményére is, és a kritikusok bírálatai Is befolyásolják munkámat. Természetesen nem döntő mértékben, de befolyásolják. Négy éve dolgozom a kőmáromt MATESZ-nél és mielőtt Ide jöttem volna, nem fordult meg a fejemben, hogy esetleg a színházban Is megvalósíthatok valamit az elképzeléseimből. Nagyon röviden: elégedett vagyok mostani munkámmal. ha bár ez nagyképűen hangzik. Inkább úgy mondanám, hogy lói érzem Itt magam a színházban. Vannak barátaim, és remélem Igazi barátok ts akadnak köztük. A gyermekálmok rendszerint végesek — nagyon konkrétak. Felnőtt korban már csak terveket szövöget az ember, sajnos, ébreOi ezért sok ember tervezge- téséből hiányzik a fantázia. Természetesen nekem Is vannak terveim, szeretném remélni, hogy nem csupán álmok. December 9-én volt Shakespeare Wlndsorl víg nők című vígjátékénak bemutatója, a díszleteket én terveztem. Nagy munka volt. A színház emblémáján Is dolgozom és beneveztem a képzőművészeti szövetség Februári Győzelem 30. évfordulójára meghirdetett versenyébe. . .“ Tervek — munka. Sárdagasz- tássa! kezdődött. KLZO ELEONÓRA családanya ,,Az életről nem voltak különösebb elképzeléseim, nem akartam és nem Is reméltem sokat. Anyám egyszerű asszony, szerény körülmények között nevelkedtem, ráadásul nem Is tanultam valami kitünően. Ezért a tanáraim sem foglalkoztak velem különösképpen. Tejipari szakiskolát végeztem, de ha kérdeznék, hogy mtért éppen tejiparit, tga- zán nem tudnám. Lehet, hogy ép pen ott volt hely, lehet, hogy a- zért, mert ott tanult a barátnőm. Lényegtelen, mert csak később jöttem rá, hogy a boldogság a lelki nyugalom egy egészen más területen vár rám. Három gyermekem vau — Tímea, Jancsika és Annuska — és olyan boldogságnál, mint nálunk a karácsony vagy egy-egy szüle- tésnap, még álmodni sem lehet szebbet. Nekem a család a mindenem. A gyerekek és a férjem nyugalma. Nem tudnék örülni munkahelyt sikereknek, fizetésemelésnek, elismerésnek, ha otthon állandóan betegeskednének a gyerektől a munkahelyre. Az, kelni egy dalocskát és minduntalan figyelmeztetni, rendre utasit- gatnl kellene őket. Annuska januárban lesz két éves, utána talán dolgozni megyek, még meglátom. Az alkalmazásban levő kisgyerekes anyák állandóan rettegnek, ml lesz a munkámmal, ha megbetegszik a gyerek? Azért a pár koronáért Igazán nem éri meg a hathónapos szülési szabadság' után visszatérni két-három gyerektől a munkahelyre. Az, hogy az anya otthon lehet a kisgyermekek mellett, azt én, a ml államunk egyik legokosabb Intézkedésének tartom. Nem az volt az elképzelésem az életről, hogy hivatásos családanya leszek, de meggyőződésem. hogy a gyerekeimnek sokkal többet adhatok magamból, mint a tejüzemnek. A gyermekek nevelésébe fektetett Idő a legkamato- zóbb befektetés. Voltak az életemnek kisebb ö- römel ts, például amikor Érsek- újvárott ("Nővé Zámky) lakást kaptunk az új lakótelepen. Az ízlésem szerint rendeztem be — sok kézimunkával. Tímea születésével kezdődött minden és míg a gyerekeimmel vagyok, egész biztosan a boldog- Ság is Velem marad.“ íTM.í. PETRICSKA a SZISZ JB érsekújvá ii (Nővé Zámky) elnöke Jó tanítóim voltak és én nagyon tiszteltem őket, ezért én IS mindig tanítónak készültem. De nem így történt, foglalkoztam az iskolában és a faluban a fiatalokkal s így lettem szisz-elnök. Elmondhatom, hogy gyermekkori elképzeléseim teljes mértékben megvalósultak, hiszen volt egy olyan elképzelésem, hogy taníthassak, igaz, hogy nem az iskolában, de a fiatalokkal foglalkozom. Annak ellenére, hogy nem tanítok, nem vagyok hűtlen a gyerekekhez, járásunkban 16 000 pionír dolgozik a szervezetben. Vagyis: nem állok ugyan a katedrán, nem megyek a csöngetés után az osztályba, de így is a fiatalok nevelése a legfontosabb feladatom. Ehhez a feleségemben megérte társra találtam. Így képzeltem el a házasságomat is. CSENDES LÁSZLÓ színművész ,.Tudatosan sosem akartam színész lenni. Gyermekkori álmaimban, gondolataimban, a színpad, a színészet sosem jelentkezett. Mégis, amit kamaszkoromban átéltem szinte ösztönszerüen a színházhoz vezetett; a borbély csak akkor nyírt meg, ha szavaltam, énekeltem neki, saját szórakoztatásomra gitároztam, énekeltem akkor Is, ha nem hallotta seBkl. Tizennyolc - éves korombao^ .szíllP- városomban. Rimaszombatban IRlm. Sobota] beválasztottak egy színdarabba. És érettségi után — persze már jóval előtte Is — tor- ^ natanár akartam lenni. Tornatanár, meg minden egyéb. Casanova és vasgyári munkás . . . Végül mindegyikből csak egy keveset kóstoltam. De az álmodozást, a tervezgetést mégsem tartottam fölöslegesnek. Mert általában mindig csak olyanról álmodtam, csak olyat terveztem és tervezek ma Is, ami reális, amire erőt, képességet, bátorságot érzek. Személy szerint azt tartom: ahhoz, hogy az ember alkosson — és ez nemcsak a művészi munkára érvényes — elkerülhetetlen egyfajta álmodozás, de a lehetetlenség határait megjárni már Illúzió ker- getés, naivitás és — fölösleges. Jó azért mindig a földön maradni. A földön, az emberek között maradni. Mert egy nagy álmom volt mindig: szeretek és szeretnék az embereknek jót. tenni, munkámból kifolyólag jó alakításokat nyújtani, becsületesen eljátszani minden szerepet. Minden szerepet, mondom, mert nincsenek szerepálmaim. Amit nekem osztanak azt vállalom, azt szeretném teljesen magamévá tenni. Tizenhat éve vagyok színész. Gyermekkoromban nem álmodoztam erről a pályáról, nem tudtam, hogy majd ezt fogom csinálni, de most nem tudnék már huzamosan a színházon kívül dolgozni. Megtaláltam a magam helyét, önmagam leghasznosabb oldalát. És az ember Ilyen korban, amikor már tizenhat évi munka áll mögötte arról álmodozhat. arra vágvhat, hogy az emberek (nézők) előtt az utcán nyugodt szívvel mehessen el.“ Az oiiial anyagát NÉMETH István, ZACSEK Erzsébet és ZOLCZER János írták. A A képaláírások fentről lefelé: Kovács Lajos. Skerlec Anna', Emil Petricska, Kopócs Tibor, Klzo Anikó és Jancsika, Csendes László.
