Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-20 / 51-52. szám
2 H ogyan vonul be az 1977-es esztendfi a történelembe? Számos nagy horderejű esemény nyomán nevezetes év; az új szovjet alkotmány születési dátumát éppúgy 1977. adja, mint ahogyan az Egyesült Államokban a Carter-korszak kezdeteként emlegethetik a későbbiek folyamán, a Kfnai Népköztársaságban pedig a Hua Kuo-feng és Teng Hsziao-ping nevével jelzett politika első esztendejének számit. De történtek a világ más pontjain is fontos fordulatok, hosszan tartó következményekkel járó események: gondolhatunk itt a közel-keleti válság újabb, kritikus szakaszára éppúgy, mint az eritreai-etiöpiai- szomáliai hármas válságra, vagy a belgrádi találkozót említhetjük itt, a panamái új csatornaszerződés aláírása ott és így tovább. A Szovjetunióban és a szocialista közösség országaiban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 80. évfordulója az ideológiai egység, a politikai és társadalmi összefogás erősödésén túl a gazdasági fellendülés új hajtóerejét szolgáltatta. Az imperialista hatalmak propagandagépezete megpróbálta megzavarni a 60. évfordulóra való készülődés ünnepi hónapjait. Nem lehetett véletlen, hogy az úgynevezett emberi jogok kampány éppen ebben az időszakban fordult a leghevesebben a Szovjetunió ellen. Nyilvánvaló, hogy akkor, amikor a tőkés világban súlyos válság alakult ki, a nyugati politikusok és propagandisták minden eszközzel megpróbálták megakadályozni a nagy október eszméinek térhódítását a munkanélküliség és infláció sújtotta, kizsákmányolt dolgozók körében. Azért, hogy feledtessék: náluk a legelemibb emberi jogokat sem tartják mind tiszteletben, így például nem mindenkinek adatik meg a munkához való jog, nos, különböző akciókat szerveztek olyan állítások bizonyítására, hogy á Szovjetunióban és több más szocialista országban megsértik az emberi jogokat. Neutronbomba éS SALT Az év második felétől kezdve fokozatosan alábbhagyott a -főleg amerikai irányítási propagandakampány. Washingtonban is rájöttek arra, hogy folytatása végső soron a szovjet-amerikai viszony alakulását Is veszélyeztetné, a nemzetközi helyzetben már megindult enyhülést Is kockára tenné. Amikor pedig nyilvánvalóvá lett ez az összefüggés, nyomban ki lehetett mutatni azt Is, hogy az enyhülés ellenségei a fegyverkezési hajsza folytatásában érdekelt katonai-ipari komplexum urai szorgalmazzák igazán az emberi jogokkal kapcsolatos kampányt is. Mert közvetve felhasználhatták a kampány nyomában keletkezett feszültséget a fegyverkezés fokozására. Az 1977-es év azzal Is bevonul a történelembe, hogy az Egyesült Államokban ekkor vetették lel a neutron-bomba tömeges gyártásának tervét. A „tiszta“ bombáról van szó, olyan technikai újdonságról, amely „csak“ öl, azaz csupán az emberi életet oltja ki, de viszonylag kevés kárt okoz a környezetben, az épületekben, a talajban stb. A neutronbomba egy pillanatra felcsillantotta r ^zt a lehetőséget egyes tábornokok előtt, hogy ezzel a „csodafegyverrel“ katonai előnyre tehetnek szert, s hogy így akár meg is nyerhetnek egy nagy háborút. Amelytől eddig — jogosan — féltek maguk is, hiszen a tömegpusztító fegyverek mindkét oldalon felhalmozódtak, s egy esetleges háborúban való bevetésük hihetetlen mérvű pusztulással járna, úgy, hogy győztes nem lenne csak vesztes... A neutronbomba kegyetlen cinizmusa felháborította a becsületes és józanul gondolkodó emberek száz- és százmillióit. Világszerte mozgalom indult meg a neutronbomba gyártásának megtiltására, s ez fokozatosan viszakozásra késztette az Egyesült Államok vezetőit is. Az új elnök. Carter és lengyel emigráns nemzetbiztonsági tanácsadója (az új Kissinger), Brzezin- skí, kezdetben még olyan taktikát dolgozott ki a szovjet-amerikai tárgyalásokra (SALT), hogy először kétséghevonták Brezsnyev és Ford 1974. évi vlagyivosz- toki megállapodásának érvényét. A szovjet diplomácia vezetői visszautasították ezt az amerikai manővert. Nem engedték érvényesülni „az idő nyomását“ sem: hiába járt le 1977. október 3-án az első, még 1972-ben megkötött SALT-megállapodás, nem riadtak meg attól, hogy a SALT 2. megállapodás elmaradásán túl még az első SALT-egyezmény sem lenne tovább kötelező erejű, nem tettek olyan engedményeket, amelyeket az új amerikai vezetők kicsikarni szerettek volna. Végül Washington visszavonult. Ha la is járt az első SALT Gromiko szovjet külügyminiszter New York-i tárgyalásai után olyan külön amerikai nyilatkozat hangzott el, hogy a két hatalom semmit sem tesz ami ellentétben állna a SALT-megállapodás betűjével és szellemével, emellett pedig folytatni fog- ■ ják a tárgyalásokat a SALT-2. megkötésére. A kfnai pártkongresszus A Kínai Kommunista Párt 1977. augusztusában rendezte meg XI. kongresszusát. Akárcsak az első három kongresszus esetében, a világ és maga Kína hivatalosán csak a kongresszus befejezése után értesültek arról, hogy a párt küldöttel egyáltalán összeültek, a fő beszámolók teljes szövege nem is került nyilvánosságra. A személyi kérdések rendkívüli hord- erejűeknek ígérkeztek, hiszen Mao Ce- tung utódlásáról volt szó. Hua Kou-feng került a párt élére, de a kongresszuson beteljesedett a jó egyéve félreállított és megalázott Teng Hsziao-plng rehabilitálása is. Teng visszakerülése a hatalom csúcsaira — úgy látszott — Csou En-laj politikai végrendeletének megvalósítására ad alkalmat. Az elhunyt miniszterelnök sorreiidben' először az ipar, utána a mezőgazdaság, majd a hadsereg, végül a technika és a tudomány korszerűsítését ajánlotta utódainak. Teng Hsziao-ping megváltoztatta a sorrendet, noha Csou En-laj politikai örökösének mondja magát; most már a hadseregé az elsőbbség, utána a technika és a tudomány következik, majd az ipar és csak a végén a mezőgazdaság. A kongresszus megpecsételte „a négyek bandájának“ a sorsát. Mao Ce-tung özvegye és három társa végleg eltűnt a politikai süllyesztőben. Viszont a Teng-irányzat a szomszédos Pakisztánban a hadsereg vette kezébe az ország irányítását, mert az országban teljessé vált a politikai zűrzavar, Zulfikar Ali Bhutto és jobboldali ellenzékének vitája nyomán. Júliusban földcsuszamlás következett be — polltfkai értelemben véve — Sri Lankában (korábbi nevén Ceylonban). A választásokon megsemmisítő vereséget szenvedett Bandaranai- ke asszony pártja, az addig kormányzó Szabadság Párt. Mindhárom fordulatban voltak közös vonások. Itt is, ott is súlyos gondokat okozott a tőkés világ válsága, a nemzetközi gazdasági visszaesés; ilyen körülmények között elmaradtak az Indiában, Pakisztánban vagy Sri Lankában kilátásba helyezett gazdasági és társadalmi reformok, a nép kiábrándulását ki tudták használni a jobb- oidali politikusok, akik szociális demagógiába kezdtek; a hatalom viszont kevés kézbe összpontosult, ami lehetővé tette a hatalommal való visszaélést is, ez megint csak a népi eiégedetlenséget fokozta. : í ■'■ 197T?P|P: a világpolitikáíián teljes győzelméről azért mégsem lehet beszélni, hiszen meggondolásra késztet, hogy az új Politikai Bizottságban is ott vannak mindazok, akik egy évvel azelőtt Teng Hsziao-ping kibuktatását megszavazták. Váitozatlanul tagja például a Politikai Bizottságnak az a Vu Te, aki korábban Tenget „ellerjforradalmárnak“ bélyegezte. Alapos tehát a gyanú, hogy a hatalmi harc, a személyi ellentét tovább tart a párt- kongresszus után is. További személyi változások sincsenek kizárva, márcsak azért sem, mert a kínai párt élén továbbra is igen idős emberek állnak. Többen vannak 80 esztendősek, a legfiatalabb Hua Kuo- feng, 58 éves. Feltevés szerint azért is 6 az elnök, hogy ő legyen az, aki Kínát elvezeti a század- és ezredfordulóig. Mindenesetre egy nemzedéki váltás még várat magára Kínában. A világ rendkívüli érdeklődéssel várta, vajon hoz-e változást Kína külpplitlkájá- ban a személycsere s az új pártkongresz- szus. Az ;eddigi jelek szerint a maoista külpolitikai vonalvezetés megmaradt. A tételeik a régiek: 1. küzdelem a „szuperhatalmak“ hegemóniája ellen, s ha e téren egyenlőségjelet tesznek is, a Szovjetunió és az Egyesült Államok közé, mégis a 2, az ö megfogalmazásuk szerinti „szocíál- imperlalizmus“ ellen harcolnak elsősorban. Amerikát továbbra is „papírtigrisnek“ tartják, bármennyire növeli fegyverkezési erőfeszítéseit. Sőt, az „ellenségem ellensége barátom“ elv érvényesülésével objektív szövetségüknek tekintik hol Pinochet fasiszta, rendszerét, hol a szovjetellenes imperialista katonai szövetséget, a NATO-t. Megmaradt végül a 3. az a maoista tétel is, hogy „három világ van“, amelyek közül az egyik a két „szuperhatalom“, a másik a tőkés világ, benne Japán és Nyugat-Európa, végül a harmadikban van szerintük Kína és valamennyi fejlődő ország. Oj politikai térkép Dél-Azsiában Ázsia déli országaiban szintén voltak jelentős változások 1977-ben'. Itt kell megemlíteni, hogy csöndben kimúlt a délkeletázsiai imperialista katonai szövetség, a NATO ottani megfelelője, a SEATO. A vietnami háború „végzett vele“, akkor kezdtek lazulni a kötelékek, amelyek az Egyesült Államokat a délkelet-ázsiai országokhoz tűzték. Egyrészt azok nem akarták követni Amerikát a kezdettől kétes kimenetelűnek látszó katonai kalandba, másrészt a háború végén megbizonyosodtak afelől, hogy az USA nem legyőzhetetlen, meg hogy Amerika — ha a saját érdekei úgy kívánják — gátlás nélkül cserben hagyja minden szövetségesét. Természetesen az Imperializmus erői nem adták fel a harcot sem a vietnami háború végeztével, sem a SEATO feloszlásával. Máris megindult az akció a délkelet- ázsiai országok új cégér alatti tömörítése végett. Az ASEAN rövidítésű csoportosulás ugyan papíron nem katonai jellegű, de nyilvánvaló, hogy a gazdasági és politikai szövetség is bizonyíthatja az imperialisták befolyását a térségben, azaz az új szövetséghez tartozó országokban. A Vietnami Szocialista Köztársaság 1977- ben vonulhatott be az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Az Egyesült Államok, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsában kétszer is megvétózta Vietnam felvételét, végül a diplomáciai hadszíntéren éppúgy meghátrálásra kényszerült, mint évekkel ezelőtt Saigonnál vagy Hűénél... 1977-ben valamelyest átrajzolódott Dél- Azsia politikai térképe. Indiában három évtizedes kormányzás után a Nemzeti Kongresszus Pártnak, Indira Gandhi pártjának, át kellett adnia a hatalmat, mert a korábbi ellenzéki csoportok győztek a márciusi választásokon. Néhány hónap múlva Függetlenségi harcok Dél-Afrikában Az „Afrika szarvában“ kialakult vitás és tragikus helyzet vezet el bennünket a feketeföldrész 1977-es évi más történéseinek elemzéséhez. Van is olyan vélemény, hogy az imperialista erőfeszítések célja ott éppen az afrikai kontinens déli részén kialakult kedvezőtlen helyzet ellensúlyozása. Mert az látnivaló, hogy a portugál gyarmatbirodalom megszűnése után, az annak a helyén kialakult haladó rendszerek döntően megváltoztatták az erőviszonyokat, és a stratégiai helyzetet: a dél- afrikai fajüldöző, fehér telepes rezsimek nem számíthatnak arra, hogy egyfajta „egészségügyi övezet“ védje őket. Ma már reális a remény, hogy egy-két éven belül Namíbia és Rhodesia (afrikai nevén Zimbabwe) is kiszakad az imperialisták délafrikai befolyási zónájából. Utolsónak marad (még ha jó ideig is) a Délafrikai Köztársaság hatalmas amerikai és angol tőkeérdekeltségeivel, gyémánt- és aranybányáival, uránérc-lelőhelyeivel vagy éppen a simonstowni haditengerészeti bázissal, ahonnan ellenőrizni lehet a Jóreménység fokát megkerülő tengeri forgalmat, akár az Atlanti-, akár az Indiai-Óceán Irányában. De 1977. eseményei, a megismétlődő so- wetói zavargások, a nyomukban az egész világon felhangzó tiltakozások már előrevetítik, hogy a dél-afrikai apartheid, a faji megkülönböztetés politikája elöbb-utóbb módosulást kénytelen majd szenvedni. A reakció itt is meghátrálni kényszerül. Természetesen Washingtonban vagy Londonban igyekeznek ezt az elkerülhetetlen történelmi folyamatot lelassítani, illetőleg olyan mederbe terelni, hogy az el, ne sodorja a tőkés és imperialista érdekeket. 1977-ben ezért voltak ismét kísérletek a rhodesiai kérdés tárgyalásos rendezésére egy angol-amerikai terv alapján, amellyel Owen brit külügyminiszter és Young, az , USA néger származású ENSZ-nagykövete újra meg újra házalt az úgynevezett frontországokban, Rhodesia és a Dél-afrikai Köztársaság szomszédainál. Kétségtelen, hogy Zimbabwe már rég függetlenné válhatott volna, ha nem sikerült volna bizonyos londoni, washingtoni és salisbury-l politikusoknak meg üzletembereknek megosztani a fekete lakosság vezetőit, akik közül a „mérsékeltek“, mint például Muzorewa püspök, élesen szemben állnak a zimbabwei nép hivatott és meg nem alkuvó vezetőivel. „Kinek adjuk át a hatalmat hát ilyen körülmények között?“ — ez a szónoki kérdés szolgál alibiül az egykori gyarmatosítóknak. Mind Rhoderfa, mind Namíbia ügyében, mind pedig a Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző rendszerének elítélésében hatékony szerepet vállalt az ENSZ, bizonyítva ezzel, hogy az Egyesült Nemzetek nem valami „sóhlvatal“ ... Korántsem törekedhetünk teljességre, csupán kiragadni lehetett 1977. néhány főbb eseményét, elemezve rövid távon máris jelentkező hatásukat. Egy esztendő vége amúgy sem lehet a világpolitikában a leltárkészítés kizárólagos időpontja, hiszen a súlyos nemzetközi problémák többsége megoldhatatlanul átkerül a következő év teendői közé. A harc, a szocializmus erői és az imperializmuséi között — folyik^-to- vább. Az Ifjúkommunista nyomán Hazánk lakossága is felemelte hangját a neutronbomba gyártása ellen. Kiadóvállalatunkban jelent meg Pavel Koyí ismert szlovák költő hosszabb lélegzetű verse. Képünkön e vershez készült illusztráció látható.
