Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-12-20 / 51-52. szám

2 H ogyan vonul be az 1977-es esztendfi a történelembe? Számos nagy hord­erejű esemény nyomán nevezetes év; az új szovjet alkotmány születési dátumát éppúgy 1977. adja, mint ahogyan az Egye­sült Államokban a Carter-korszak kezdete­ként emlegethetik a későbbiek folyamán, a Kfnai Népköztársaságban pedig a Hua Kuo-feng és Teng Hsziao-ping nevével jel­zett politika első esztendejének számit. De történtek a világ más pontjain is fon­tos fordulatok, hosszan tartó következmé­nyekkel járó események: gondolhatunk itt a közel-keleti válság újabb, kritikus sza­kaszára éppúgy, mint az eritreai-etiöpiai- szomáliai hármas válságra, vagy a belgrá­di találkozót említhetjük itt, a panamái új csatornaszerződés aláírása ott és így to­vább. A Szovjetunióban és a szocialista közös­ség országaiban a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 80. évfordulója az ideoló­giai egység, a politikai és társadalmi össze­fogás erősödésén túl a gazdasági fellendü­lés új hajtóerejét szolgáltatta. Az impe­rialista hatalmak propagandagépezete meg­próbálta megzavarni a 60. évfordulóra való készülődés ünnepi hónapjait. Nem lehetett véletlen, hogy az úgynevezett emberi jo­gok kampány éppen ebben az időszak­ban fordult a leghevesebben a Szovjetunió ellen. Nyilvánvaló, hogy akkor, amikor a tőkés világban súlyos válság alakult ki, a nyugati politikusok és propagandisták min­den eszközzel megpróbálták megakadá­lyozni a nagy október eszméinek térhódí­tását a munkanélküliség és infláció súj­totta, kizsákmányolt dolgozók körében. Azért, hogy feledtessék: náluk a legele­mibb emberi jogokat sem tartják mind tisz­teletben, így például nem mindenkinek adatik meg a munkához való jog, nos, kü­lönböző akciókat szerveztek olyan állítások bizonyítására, hogy á Szovjetunióban és több más szocialista országban megsértik az emberi jogokat. Neutronbomba éS SALT Az év második felétől kezdve fokozato­san alábbhagyott a -főleg amerikai irányí­tási propagandakampány. Washingtonban is rájöttek arra, hogy folytatása végső soron a szovjet-amerikai viszony alakulását Is veszélyeztetné, a nemzetközi helyzetben már megindult enyhülést Is kockára tenné. Amikor pedig nyilvánvalóvá lett ez az összefüggés, nyomban ki lehetett mutatni azt Is, hogy az enyhülés ellenségei a fegy­verkezési hajsza folytatásában érdekelt katonai-ipari komplexum urai szorgalmaz­zák igazán az emberi jogokkal kapcsola­tos kampányt is. Mert közvetve felhasznál­hatták a kampány nyomában keletkezett feszültséget a fegyverkezés fokozására. Az 1977-es év azzal Is bevonul a törté­nelembe, hogy az Egyesült Államokban ekkor vetették lel a neutron-bomba töme­ges gyártásának tervét. A „tiszta“ bombá­ról van szó, olyan technikai újdonságról, amely „csak“ öl, azaz csupán az emberi életet oltja ki, de viszonylag kevés kárt okoz a környezetben, az épületekben, a talajban stb. A neutronbomba egy pillanat­ra felcsillantotta r ^zt a lehetőséget egyes tábornokok előtt, hogy ezzel a „csodafegy­verrel“ katonai előnyre tehetnek szert, s hogy így akár meg is nyerhetnek egy nagy háborút. Amelytől eddig — jogosan — fél­tek maguk is, hiszen a tömegpusztító fegy­verek mindkét oldalon felhalmozódtak, s egy esetleges háborúban való bevetésük hihetetlen mérvű pusztulással járna, úgy, hogy győztes nem lenne csak vesztes... A neutronbomba kegyetlen cinizmusa felháborította a becsületes és józanul gondolkodó emberek száz- és százmillióit. Világszerte mozgalom indult meg a neu­tronbomba gyártásának megtiltására, s ez fokozatosan viszakozásra késztette az Egyesült Államok vezetőit is. Az új elnök. Carter és lengyel emigráns nemzetbizton­sági tanácsadója (az új Kissinger), Brzezin- skí, kezdetben még olyan taktikát dolgo­zott ki a szovjet-amerikai tárgyalásokra (SALT), hogy először kétséghevonták Brezsnyev és Ford 1974. évi vlagyivosz- toki megállapodásának érvényét. A szovjet diplomácia vezetői visszautasították ezt az amerikai manővert. Nem engedték érvé­nyesülni „az idő nyomását“ sem: hiába járt le 1977. október 3-án az első, még 1972-ben megkötött SALT-megállapodás, nem riadtak meg attól, hogy a SALT 2. megállapodás elmaradásán túl még az első SALT-egyezmény sem lenne tovább köte­lező erejű, nem tettek olyan engedménye­ket, amelyeket az új amerikai vezetők ki­csikarni szerettek volna. Végül Washing­ton visszavonult. Ha la is járt az első SALT Gromiko szovjet külügyminiszter New York-i tárgyalásai után olyan külön ame­rikai nyilatkozat hangzott el, hogy a két hatalom semmit sem tesz ami ellentétben állna a SALT-megállapodás betűjével és szellemével, emellett pedig folytatni fog- ■ ják a tárgyalásokat a SALT-2. megkötésére. A kfnai pártkongresszus A Kínai Kommunista Párt 1977. augusz­tusában rendezte meg XI. kongresszusát. Akárcsak az első három kongresszus ese­tében, a világ és maga Kína hivatalosán csak a kongresszus befejezése után érte­sültek arról, hogy a párt küldöttel egy­általán összeültek, a fő beszámolók teljes szövege nem is került nyilvánosságra. A személyi kérdések rendkívüli hord- erejűeknek ígérkeztek, hiszen Mao Ce- tung utódlásáról volt szó. Hua Kou-feng került a párt élére, de a kongresszuson beteljesedett a jó egyéve félreállított és megalázott Teng Hsziao-plng rehabilitálása is. Teng visszakerülése a hatalom csúcsaira — úgy látszott — Csou En-laj politikai végrendeletének megvalósítására ad alkal­mat. Az elhunyt miniszterelnök sorreiidben' először az ipar, utána a mezőgazdaság, majd a hadsereg, végül a technika és a tudomány korszerűsítését ajánlotta utódai­nak. Teng Hsziao-ping megváltoztatta a sorrendet, noha Csou En-laj politikai örö­kösének mondja magát; most már a had­seregé az elsőbbség, utána a technika és a tudomány következik, majd az ipar és csak a végén a mezőgazdaság. A kongresszus megpecsételte „a négyek bandájának“ a sorsát. Mao Ce-tung özve­gye és három társa végleg eltűnt a poli­tikai süllyesztőben. Viszont a Teng-irányzat a szomszédos Pakisztánban a hadsereg vet­te kezébe az ország irányítását, mert az országban teljessé vált a politikai zűr­zavar, Zulfikar Ali Bhutto és jobboldali ellenzékének vitája nyomán. Júliusban föld­csuszamlás következett be — polltfkai ér­telemben véve — Sri Lankában (korábbi nevén Ceylonban). A választásokon meg­semmisítő vereséget szenvedett Bandaranai- ke asszony pártja, az addig kormányzó Sza­badság Párt. Mindhárom fordulatban voltak közös vo­nások. Itt is, ott is súlyos gondokat oko­zott a tőkés világ válsága, a nemzetközi gazdasági visszaesés; ilyen körülmények között elmaradtak az Indiában, Pakisztán­ban vagy Sri Lankában kilátásba helyezett gazdasági és társadalmi reformok, a nép kiábrándulását ki tudták használni a jobb- oidali politikusok, akik szociális demagó­giába kezdtek; a hatalom viszont kevés kézbe összpontosult, ami lehetővé tette a hatalommal való visszaélést is, ez megint csak a népi eiégedetlenséget fokozta. : í ■'■ 197T?P|P: a világpolitikáíián teljes győzelméről azért mégsem lehet be­szélni, hiszen meggondolásra késztet, hogy az új Politikai Bizottságban is ott vannak mindazok, akik egy évvel azelőtt Teng Hsziao-ping kibuktatását megszavazták. Váitozatlanul tagja például a Politikai Bi­zottságnak az a Vu Te, aki korábban Ten­get „ellerjforradalmárnak“ bélyegezte. Ala­pos tehát a gyanú, hogy a hatalmi harc, a személyi ellentét tovább tart a párt- kongresszus után is. További személyi vál­tozások sincsenek kizárva, márcsak azért sem, mert a kínai párt élén továbbra is igen idős emberek állnak. Többen vannak 80 esztendősek, a legfiatalabb Hua Kuo- feng, 58 éves. Feltevés szerint azért is 6 az elnök, hogy ő legyen az, aki Kínát el­vezeti a század- és ezredfordulóig. Min­denesetre egy nemzedéki váltás még várat magára Kínában. A világ rendkívüli érdeklődéssel várta, vajon hoz-e változást Kína külpplitlkájá- ban a személycsere s az új pártkongresz- szus. Az ;eddigi jelek szerint a maoista kül­politikai vonalvezetés megmaradt. A téte­leik a régiek: 1. küzdelem a „szuperha­talmak“ hegemóniája ellen, s ha e téren egyenlőségjelet tesznek is, a Szovjetunió és az Egyesült Államok közé, mégis a 2, az ö megfogalmazásuk szerinti „szocíál- imperlalizmus“ ellen harcolnak elsősorban. Amerikát továbbra is „papírtigrisnek“ tart­ják, bármennyire növeli fegyverkezési erő­feszítéseit. Sőt, az „ellenségem ellensége barátom“ elv érvényesülésével objektív szö­vetségüknek tekintik hol Pinochet fasiszta, rendszerét, hol a szovjetellenes imperialista katonai szövetséget, a NATO-t. Megmaradt végül a 3. az a maoista tétel is, hogy „három világ van“, amelyek közül az egyik a két „szuperhatalom“, a másik a tőkés világ, benne Japán és Nyugat-Európa, vé­gül a harmadikban van szerintük Kína és valamennyi fejlődő ország. Oj politikai térkép Dél-Azsiában Ázsia déli országaiban szintén voltak jelentős változások 1977-ben'. Itt kell meg­említeni, hogy csöndben kimúlt a délkelet­ázsiai imperialista katonai szövetség, a NATO ottani megfelelője, a SEATO. A viet­nami háború „végzett vele“, akkor kezdtek lazulni a kötelékek, amelyek az Egyesült Államokat a délkelet-ázsiai országokhoz tűzték. Egyrészt azok nem akarták kö­vetni Amerikát a kezdettől kétes kimenete­lűnek látszó katonai kalandba, másrészt a háború végén megbizonyosodtak afelől, hogy az USA nem legyőzhetetlen, meg hogy Amerika — ha a saját érdekei úgy kívánják — gátlás nélkül cserben hagyja minden szövetségesét. Természetesen az Imperializmus erői nem adták fel a harcot sem a vietnami há­ború végeztével, sem a SEATO feloszlásá­val. Máris megindult az akció a délkelet- ázsiai országok új cégér alatti tömörítése végett. Az ASEAN rövidítésű csoportosu­lás ugyan papíron nem katonai jellegű, de nyilvánvaló, hogy a gazdasági és politikai szövetség is bizonyíthatja az imperialisták befolyását a térségben, azaz az új szövet­séghez tartozó országokban. A Vietnami Szocialista Köztársaság 1977- ben vonulhatott be az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Az Egyesült Államok, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsában kétszer is megvétózta Vietnam felvételét, végül a dip­lomáciai hadszíntéren éppúgy meghátrálás­ra kényszerült, mint évekkel ezelőtt Sai­gonnál vagy Hűénél... 1977-ben valamelyest átrajzolódott Dél- Azsia politikai térképe. Indiában három év­tizedes kormányzás után a Nemzeti Kong­resszus Pártnak, Indira Gandhi pártjának, át kellett adnia a hatalmat, mert a ko­rábbi ellenzéki csoportok győztek a már­ciusi választásokon. Néhány hónap múlva Függetlenségi harcok Dél-Afrikában Az „Afrika szarvában“ kialakult vitás és tragikus helyzet vezet el bennünket a feketeföldrész 1977-es évi más történései­nek elemzéséhez. Van is olyan vélemény, hogy az imperialista erőfeszítések célja ott éppen az afrikai kontinens déli részén kialakult kedvezőtlen helyzet ellensúlyo­zása. Mert az látnivaló, hogy a portugál gyarmatbirodalom megszűnése után, az annak a helyén kialakult haladó rendsze­rek döntően megváltoztatták az erőviszo­nyokat, és a stratégiai helyzetet: a dél- afrikai fajüldöző, fehér telepes rezsimek nem számíthatnak arra, hogy egyfajta „egészségügyi övezet“ védje őket. Ma már reális a remény, hogy egy-két éven belül Namíbia és Rhodesia (afrikai nevén Zim­babwe) is kiszakad az imperialisták dél­afrikai befolyási zónájából. Utolsónak ma­rad (még ha jó ideig is) a Délafrikai Köz­társaság hatalmas amerikai és angol tőke­érdekeltségeivel, gyémánt- és aranybányái­val, uránérc-lelőhelyeivel vagy éppen a simonstowni haditengerészeti bázissal, ahonnan ellenőrizni lehet a Jóreménység fokát megkerülő tengeri forgalmat, akár az Atlanti-, akár az Indiai-Óceán Irányá­ban. De 1977. eseményei, a megismétlődő so- wetói zavargások, a nyomukban az egész világon felhangzó tiltakozások már előre­vetítik, hogy a dél-afrikai apartheid, a faji megkülönböztetés politikája elöbb-utóbb módosulást kénytelen majd szenvedni. A reakció itt is meghátrálni kényszerül. Természetesen Washingtonban vagy Lon­donban igyekeznek ezt az elkerülhetetlen történelmi folyamatot lelassítani, illetőleg olyan mederbe terelni, hogy az el, ne so­dorja a tőkés és imperialista érdekeket. 1977-ben ezért voltak ismét kísérletek a rhodesiai kérdés tárgyalásos rendezésére egy angol-amerikai terv alapján, amellyel Owen brit külügyminiszter és Young, az , USA néger származású ENSZ-nagykövete újra meg újra házalt az úgynevezett front­országokban, Rhodesia és a Dél-afrikai Köztársaság szomszédainál. Kétségtelen, hogy Zimbabwe már rég függetlenné válhatott volna, ha nem sike­rült volna bizonyos londoni, washingtoni és salisbury-l politikusoknak meg üzlet­embereknek megosztani a fekete lakosság vezetőit, akik közül a „mérsékeltek“, mint például Muzorewa püspök, élesen szemben állnak a zimbabwei nép hivatott és meg nem alkuvó vezetőivel. „Kinek adjuk át a hatalmat hát ilyen körülmények között?“ — ez a szónoki kérdés szolgál alibiül az egy­kori gyarmatosítóknak. Mind Rhoderfa, mind Namíbia ügyében, mind pedig a Dél-afrikai Köztársaság faj­üldöző rendszerének elítélésében hatékony szerepet vállalt az ENSZ, bizonyítva ezzel, hogy az Egyesült Nemzetek nem valami „sóhlvatal“ ... Korántsem törekedhetünk teljességre, csupán kiragadni lehetett 1977. néhány főbb eseményét, elemezve rövid távon már­is jelentkező hatásukat. Egy esztendő vége amúgy sem lehet a világpolitikában a lel­tárkészítés kizárólagos időpontja, hiszen a súlyos nemzetközi problémák többsége megoldhatatlanul átkerül a következő év teendői közé. A harc, a szocializmus erői és az imperializmuséi között — folyik^-to- vább. Az Ifjúkommunista nyomán Hazánk lakossága is felemelte hangját a neutronbomba gyártása ellen. Kiadó­vállalatunkban jelent meg Pavel Koyí ismert szlovák költő hosszabb lélegzetű ver­se. Képünkön e vershez készült illusztráció látható.

Next

/
Thumbnails
Contents