Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-06 / 49. szám
_ 3 A NGELIKA A BAJKEVERŐ A gyár hetvenegy évvel ezelőtt épült, és ha nem dolgozna benne annyi sok, szép, fiatal lány, bizony csak nehezen bírná szusszal a közelmúltban felépült öl gyárnak termelési Iramát. A lányok azonban szeretik a gyárat, munkáinkat és ennélfogva természetesen azt Is, amivel dolgoznak, a csokoládét. — Míg beletanultunk a szakmába, addig ízlett a csokoládé, most már hónapok is eltelnek, amíg guszttist kapunk rá — mondja MILADA HOL- KOVÄ művezető, a gyár kiváló dolgozója. Névnapra, nőnapra, szívesen kapunk és adunk bonbont. Sőt, már az ünnepeket sem tudjuk elképzelni édesség nélkül. De hogyan Is készül a csokoládéi — Elárulhatom, nem titok, hiszen minden valamire való háziasszony a maga módján már főzött csokoládét. A fő alapanyagok a kakaópor és a tejpor. Ehhez aztán a csokoládé ki vént íze szerint keverünk nugátot, kávét, tejszínt sth Ezt a masszát különféle figurákká formáljuk. Tér raészetesen míg a kakaóporból cső kóládé vagy szaloncukor lesz, addig bizony nagy sok gép megkeveri, for málja, hűti, ismét formálja, tölti szeleteli és csomagolja az édességet A gyár legjobb brigádja a csoko ládéflgurákat készítő részlegen van Hét lány alkotja, csupa vidám te remtés, akik naphosszat képesek mu látni egy póruljárt fiatalemberen hogyisne, szegénynek a szél befújta a kalapját a műhelyükbe ... — Ez a brigád tegnap és tegnapelőtt is munkaidő után ezer kilogramm csokoládéfigurát gyártott terven felül. Nem ez az első kötelezettségvállalásuk az Idén. Küldtünk ml már csokit a SZISZ II. kongresszusa küldötteinek Is — mondja a művezető. Szeretném még kiegészíteni, hogy a lányok nemcsak a termékek meny- nylségét, de azok minőségét Is szem előtt tartják. Száz doboz desszertből csak egyet kell kiselejtezni valamilyen' hiba miatt. De már az Is megtörtént, hogy az egész műszak alatt egyetlen hibás termék sem került ki a kezük alól. — Lehetne kevesebb is a selejt... Csóko, Csoko ... Ez a sláger legalább 15—20 éves, magát a csokoládét viszont sokkal előbb találták fel. KI ne szeretnél — Szeretjük, de nem esszüki Ezt a furcsa választ hazánk egyik csokoládégyárában, a trnavai Figaróban hallottuk. A legnagyobb bajkeverő az Angellka- desszert. Népszerű, keresik is a vásárlók, ml is szívesen gyártjuk — csak tökéletesíteni kellene a figurák csomagolását. Ugyanis a csomagológépnek- durva „mancsai“ vannak és mire észrevesszük a hibát, máris egy kiló csoki kárba veszett. Az alapanyagot-ugyan még fel tudjuk használni, de már rosszabb a helyzet a különféle alkoholtartalmú folyékony töltelékekkel — panaszkodik KATKA HVIZDOVA a brigádból. — Karácsonyi meglepetés? — Már készül — a gyerekek nagy örömére. Tejcsokt, málnaízű töltelékkel. Még az ünnepek előtt árusítani fogják. — Ez számunkra, a vásárlók számára lesz meglepetés, de milyen meglepetésre számítotok ti, a brigád tagjai? — Az ünnepek előtti hajtás után várhatólag kicsit tellélegzünk és elmondhatjuk egymásnak, ami már vagy egy hónapja a szívünkön fekszik —mondja Katka. — Nekem már most elmondhatod... — Hát például az, hogy nincs időnk egymásra. Eddig nem múlt el egyetlen hónap sem anélkül, hogy ne mentünk volna közösen moziba, színházba, vagy kirándulni, de még a pionírjaink titán sem voltunk már legalább másfél hónapja. Nem könnyű kifogástalan munkát végezni, sokkal többet dolgozni, mint a gyár többi dolgozója, és mindamellett felszabadultan szórakozni, köny- nyedén beszélgetni 10—11 éves pioníroknak a csokigyár termelési problémáiról,' vagy ha Afrikára kíváncsiak, akkor arról... Nem könnyű. — Mikor pihentek, kérdem a lányokat. — Soha! Nem baj, hogy olvasóink sohasem látták az arcúkat, ha Trnaván járnak csokoládéillatukról felismerhetik a „Figarós" lányokat. De más városokban is velük lehetnek és még csak utazniuk sem kell. Elég ha vásárolnak egy doboz trnavai bonbont. Ha Izleni fog. akkor azt bizonyára MILAOA HOLKOVA brigádja készítette. lANfK EMILIA -- - ík>tó: B. Kráf A kisújlaki JNová Vieska) Kolinoko Péter bácsi 68 éves. és talán ó az ország legidősebb pékmestere. Legidősebb és a legutolsó, aki hagyományos módon sUfi a kenyeret. A kenyérsütéshez is szív kell A pékség nem nagy. A kétszintű kemencében egyszerre nyolcvan kenyér sül. Kettő-három, illetve négy kilósak. Hetente csupán két napon, kedden és csütörtökön fűtenek be a kemencébe. — Éjfélkor kezdünk dagasztani, az első kenyerek fél ötkor sülnek ki. A második sütéssel hal órakor, a harmadikkal pedig délelőtt fél tízre végzünk. Szívesen feltenném Péter bácsinak a kérdést, hogy gazdaságos-e így, hagyományos módon sütni kenyeret a modern em- berekriék, a modern világban. De nem teszem fel, mert Péter bácsi ezt a hivatástudata kétségbevonásának venné és ezt nem szeretném. Szívem mélyén azt hiszem, hogy inkább már csak érdekességként létezik ez a pékség, ezért hallgatok és nézelődöm. Az itt sütött kenyér minőségét még egyetlen vásárló sem kifogásolta. Híre van az újlaki kenyérnek, az egész környékről ide járnak az asszonyok, vásárolni, türelmesen várakoznak, míg kisül a kenyér. Forrón, -gőzölgőn viszik haza. járnak ide Nagykaposról (Vei. Kapugany), Király- helmecröl (Král. Chlmec) stb. A hőt két napján szinte egymásnak adják a vaskapu kilincsét. A későn jövőknek nem jut kenyér és a legnehezebb azt mondani egy messziről Jött vásárlónak, hogy sajnos, elfogyott. * — Péter bácsi, a maga tapasztalatai szerint ml befolyásolja a kenyér mlntősé- gét? — Sok minden, még az időjárás is. Meleg időben ugyanis hamarabb megkel a tészta, hűvösebb időben melegíteni kell a dagasztáshoz szükséges vizet. A legfontosabb talán a lisztek megfelelő arányban történő keverése és a jó kovász. Én hetven: harminc arányban keverem a búzalisztet a rozsliszttel. Aztán becsületes munka is kell a kenyérsütéshez. Ha a péknek száraz a homloka, akkor az nem süt jó kenyeret. A sütésnél bizony mindenre ügyelni kell és a pék arcát bizony ellepi a veríték mire kiszedi a harmadik adag kenyeret is a kemencéből. Sok kenyeret szeretnék még sütni, de lassan már öregszem ... Boldog vagyok, mert még senki sem panaszkodott a munkámra, pedig már ötven éve sütöm a kenyeret, és még egy számítógép sem tudná kiszámítani, hogy hány ember kóstolta meg már a nálam sült kenyeret. — Próbáljon visszaemlékezni fiatal éveire: bizonyára megtörtént, hogy elsózta a kenyeret... — Azt már ugyan nem, bármennyire is szerelmes voltam, azért a munkámra mindig odafigyeltem. Viszont nemrég elfelejtettem megsózni egy lakodalmi kalácsot. Nagyon szégyelltem a dolgot és csak az vigasztalt, hogy a lakodalmi vendégseregből erre senki sem Jött rá. Nem- tudom, ■hogy ez bosszantotta-e vagy megnyugtatott, mert a ml szakmánkban a só felér az arannyal és milyen ember az, aki nem veszi észre, hogy sótalan az étele. — Utánpótlás? — A modern kenyérgyárak — mondja mosolyogva. Nekem négy gyerekem vari, az egyik ki is tanulta a pékmesterséget, de még sem az a hivatása. KoSlcén dolgozik a vasgyárban. Péter bácsinak etőt, egészséget, magunknak pedig még sok jó újlaki ropogós kenyeret. Varga László barátsá ■ MOSZKVAI nATALOK KÖZÖTT Vajon akad-e olyan fiatal, akiben ne élne az utazda utáni vágy, hogy megismerhessen távoli országokat, barátságot kössön Idegen nemzetek fiataljaival? S ha már a sok tervezgetésbOl, álmodozásból valami megvalósult, akad-e olyan fiatal, aki nem beszél szívesen emlékeiről, élményeiről? Hiszen olyan élmények ezek, amiket az Idő vasfoga sem kezd ki, sőt megszépíti azokat, patinát von rájuk... Legutóbb Moszkvában jártam egy fiatalokból álló csoporttal. Néhány héten át előadásokat hallgattunk a Lomonoszov Egyetem termeiben, és ismerkedtünk a várossal, a moszkvaiakkal.., Hazaérkezve, azt kérdezte valaki tőlem; mi a legnehezebb és mi a legköny- nyebb a turista számára Moszkvában? Nem volt egyszerű a válasz ... Főleg a kérdés első felére. Mert nehéz például jegyet szerezni a Taganka színház előadásaira, a Cigányszínházba, vagy valamilyen hangversenyre... Nehéz kivárni a hosszasan kígyózó sort, amíg a Lenin-mauzóleumig érünk... Nehéz megható- dottság nélkül végignézni a sok szép menyasszonyt, akik virágaikat az Ismeretlen Katona sírjára helyezik. Nehéz lenne a Nemzetgaz dasági Kiállítás összes pa vilonját vagy a metró vala mennyi megállóját megte kinteni egy nap alatt. És egyáltalán nehéz feladat lenne az is, hogy sorrendet készítsünk azokról a nevezetességekről, amit a turistának feltétlenül látnia kell. Mit ajánljunk előbb; a Tretyakov Képtár megtel \ kintését' vagy érgy sétát a henin^hégiiek fehér nyírfái között? Üljünk be á Nagycirkusz zsúfolásig megtelt nézőtérére vagy egy igazi orosz teára az Osztanktnó- torony szédítő magasságában? Vagy netán sétahajóz- ni menjünk a Moszkm-fo- lyón, és az ajándékboltok pultjain válogassunk a szebbnél Szebb népművészeti tárgyak közül? Nehéz ajánlani és még nehezebb választani a sok lehetőség között. Némi szerencséje van annak, akt hosszabb időt tölthet Moszkvában.., És mi a legkönnyebb a turista számára Moszkvában? Erre már jóval egyszerűbb válaszolni; barátságot kötni. Aki először jár szovjetföldön, biztosan feltűnik neki a szovjet ember nyíltsága, őszintesége, egyszerűsége. Mi az egyetemen többnyire fiatalokkal találkoztunk. Nemcsak moszkvaiakkal, hanem távoli városok, falvak fiaival, lányaival. Néha olyan távoli városokból jöttek, hogy különböztek egymástól. szokásaikban, kultúrájukban, nyelvükben, de egyben biztosan nem; nagyon kedvesek, közlékenyek, szeretnek barátkozni. Csoportunkból talán egy sem volt, aki ne kötött volna szép barátságot, és ne reménykedne még a viszontlátásban. A szovjet fiatalokról el kell még azt is mondani, hogy szerénységük, egyszerűségük mellett rendkívül igényesek a tanulásban, nem félnek a merész céloktól, és igen kitartóan készülnek leendő hivatásukra. Láttuk' őket az egyetem falat között vizsga előtti lázban, hallottuk őket vitatkozni közérdekű témákról, politikáról, munkáról, családról... Egy ilyen szenvedélyes vita után egy csoporttársam megjegyezte; Ha minden fiatal így gondolkodna a világon, boldog jövő várna a ml Földünkre... Biztosan úgy lenne... M. A.
