Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-11-08 / 45. szám
6 Spartvildg Az Idősebbek még . bizonyára emlékeznek Gordon Piríe-re, az 5000 méteres síkfutás egykori angol vi- lágcsúcstgj^ójára. Bámulatos futó vált,' akii egy idő. után profi futóként, kamatoztatta páratlan képességeit. Spanyol arénákban futott bikákkal versenyt, majd egy ideig a tengeren túl próbált szerencsét az amerikai atléta profi cirkuszokban. Most ismét a tengeren túl van. Klfutófiü egy tejüzemben, Oj-Zélandon. Profisors... 000 Sok szó esik még ma is az anabolikus szteroidokról. Betiltásuk nagy port kavart fel a súlyemelők körében, sokan tiltakoztak a döntés ellen még a világhírű versenyzők közül is. Megnyugtatásul íme egy tanulságos történet. A finn Kaarlo Kangasnie- mi a mexikói olimpián aranyérmet nyert. Ma a huszonhatéues Kangasniemi százszázalékos rokkant. Rövid Idö alatt 90 kilóról 70 kilóra fogyott. Idegileg teljesen kikészült. Sem gondolatai, sem mozdulatai felett nem tud uralkodni. Először csak ízűién fájdalmak ellen, aztán már megszokásból anabolikus szteroldokat szedett. Megéri? Az olasz Canon Rcyer kosárlabda-együttes két amerikai játékosát letartóztatta a rendőrség kábítószer rejtegetése és használata miatt. A két játékos lohn Walko és Dick Suttlet. . Ezekután már ■ könnyem, annak is tanúi lehetünk, hogy a világversenyeken kábítószer-vizsgálatnak vetik alá a sportolókat. Hogy mit kell megérnünk ... Nyugat-Németország leg- kűlöncebb játékvezetője címet nyilván az 59 éves Heinz Kohl érdemelné ki. Igaz, hogy ■ csak másodosztályú bajnokságot sípol, de 19 éves pályafutása alatt valameny- nyi mérkőzésére saját ke-1 rékpárján utazott. Feljegyzései szerint több mint 40 ezer kilgníétert tett meg., vagyis egyszer körülkarikáz- ] ta a Földet. í Egy alkalommal neie Erika, aki nyilván megelégelhette férje kedvtelését válaszút elé állítva, feltette neki a kérdést: „A bírói síp vagy én?“ A férj játékvezetői határozottsággal a sípot választotta. Erika asszony elhagyta a közös háztartást. A férj túlélte a lelki megrázkódtatást, sőt, azt mondja, nem bánta meg a döntést. Pedig akadtak az életében forró percek is Egy alkalommal Orlings- hausenben menekülnie kellett a szurkolók elöl Mit tehetett mást., felpattant kerékpárja nyergébe, s olyan gyorsan nyomta a pedál.) kát ahogyan csak bírta. Közben — amire mindig büszkén emlékszik vissza — egy motoros közlekedési rendőr megállította, és így szólt hozzá: „Uram, ön 52-kilométeres sebességgel száguldott, holott ezen a szakaszon csak 30 kilométer a megengedett sebesség.“ Kohl. miután a rend éber őrének elmondta az előzményeket, megúszta egy szóbeli figyelmeztetéssel. De ezt csinálja utána egy kerékpározót Igaz, hogy azt nem üldözik a szurkolók . . . (palágyi) A magyar labdarúgó-válogatott Bolívia f|lÖtt aratott ragyogó 6:0-ás győzelmével fii lábbal már a VB döntőében érezheti i^agátv Lelkesen, az első félidőben egyenesen osodálatosan küzdött a magyar csapat, l^ülönösen Törőcsik volt ismét elemében. (}A képen éppen kapura tör.) Hellyel közel i]iár azt is moncíhatiuk, hogy visszatérőben Van a magyar foci régi dicsősége. Csak el rtE kiabáljuk. Mindenesetre a magyar labdarúgók szereplésére a legközelebbi hetekben még gyakran visszatérünk. Már legközelebbi számunkban TÖRÖCSIK ANDRÁS és NYILASI TIBOR nyilatkozik. NAGY LÁSZLÓ felvétele nulmányozta a nagymesterek játszmáit. Nem is rosszul. Tizennégy évesen első osztályú minősítést szerzett. 1925-ben 30 ellenfél ellen játszott szimultánt a híres világbajnok j. R Capablanca. A leningrádi asztalok e gyikénél egy szerény szemüveges fiúcska ült: Misa Botvinnik. A világ bajnokot csak négy leningrádinak si került legyőzni, s köztük volt a rö vid nadrágos legényke is. „Hogy hív ják ezt a szemüveges gyereket?“ — kérdezte a kubai sakkozú. „Misa Bot- vinniknak, mester“ — hangzott a válasz. „Ezt a nevet meg kell jegyeznem. Nagy jövő vár a kis Misára...' Aztán elkezdődött a 14 éves gyér mek karrierje. Nem volt gyors és me redeken fellelő ívelő, inkább lassú, türelmes, sikerekkel és néha bizony csalódásokkal telítve. Másképpen ez A Sport a Szovjetunióban című lap megszavaztatta olvasóit: Kiket tartanak az elmúlt BO esztendő legjobb sportolóinak? A 11 név kő zött szerepel Mihail Botvinnik is. Emlékezetes dátum: 1948. május 9 Moszkvában ötös sakktornát játszanak (Botvinnik, Szmiszlov, Kérész, Reshevsky és Euwe) a világbajnoki címért. Még négy forduló van hátra, de Botvinniknak már a döntetlen is elegendő az elsőséghez. Fel is kínálja a „remit“ Euwenak és az elfogadja. A Szakszervezetek Házát zsúfolásig megtöltő közönség pedig tapsviharban tört ki: Mihail Botvinnik világbajnok! Az első szovjet sakkvilágbajnoki Azóta a II. világháború után Robert Fischer kivételével mindig szovjet sakkozó ült a sakktrónon. A szovjet sakkiskola úttörője és megalapítója Kuokkalában (ma Repina) született 1911-ben. Nem volt csodagyerek, tizenkét esztendős korában tanult meg sakkozni. Már ilyen fiatalon is tudományos alapossággal közeledett a 64 kockás szellemi párbajhoz. Valahonnét előkeritett egy régebbi Csigorin-kiadványt, és abból tanoki cím megszerzése. Addig ugyanis minden bajnokságot és tornát a cári Oroszországban nevelkedett nagymesterek nyertek meg. Most Botvinnik személyében a feltörő fiatal szovjet nemzedék egyik képviselője végzett az élen. Az első sikert nagy tornagyőzelmek követték és Botvinnik fokozatosan felküzdötte magát a világbajnok jelöltek közé. Tizenhat hosszú észtén dőt kellett azonban várnia a „kihall gatásra“. És Botvinnik türelmesen várt. Nagyon sportszerűen élt, abszti- nens volt, nem dohányzott. A sakkasztalnál mindig egy kis termosszal a kezében jelent meg, ami nem hagyta nyugton a kíváncsi nyugati újságírókat. Mágikus erejű italról, doppingról suttogtak. Csak fokozta kíváncsiságukat, hogy az eléggé szűknem is lehetett a sakkozásról híres Leningrádban, ahol annyi kiváló játékos élt. A fiatal Botvinnikra éppen az volt jellemző, hogy a vesztes játsz- .iiákat tanulmányozta nagy-nagy kitartással, kereste, hol követte el a hibát és miért, mit kellene tennie a felkészülés folyamán, hogy ez ne ismétlődhessék meg. Minden ellenfele ellen nagy körültekintéssel készült, tanulmányozta játszmáikat, gyenge és erős oldalaikat, pszichikumukat. Nem ismert gyenge és jó sakkozót. Csak ellenfelet. Senkit sem becsült le — senkitől sem félt Mindig konkrét tervvel ült asztalhoz, és éppen ez a tudományos hozzáállás lett a későbbiek során a szovjet sakkiskola egyik legfőbb jellemzője. Botvinnik 20 éves korában lett e- lőször a Szovjetunió bajnoka, később többször is megismételte elsőségét. Legemlékezetesebb sikere az első bajszává szovjet nagymester nem szívesen beszélt — a gyümölcsléről... 1937-ben a műszaki főiskolát végzett Botvinnik, megvédte disszertáciús munkáját, kandidátus lett és egy évvel később kihívta a világbajnok Al- jehint. De hiába. Kitört a második világháború. Botvinnik a háború alatt a permi fegyvergyárban töltött be vezető szerepet, több kitüntetést is kapott, és 1940-ben belépett a kommunista pártba. A nagy világégés után Moszkvába költözött, és újra kihívta a világbajnokot. Ezúttal sem volt szerencséje, mert a Portugáliában élő Aljehin 194B-ban váratlanul elhunyt. Aztán következett az irás elején említett ötös torna. Közben a későbbi világbajnok újabb tudományos fokozatot ért el, a műszaki tudományok doktorává avatták. Mert Botvinnik a legnagyobb sikerei idején sem hanyagolta el a tudományos munkát. „Ha csak a sakknak szentelném életemet, egyoldalú, szűk látókörű ember lennék és biztosra veszem, hogy rosz- szabbul is játszanék“ — mondotta. Már azokban az időkben is egyre többet beszéltek a szovjet sakkiskoláról, és a vártnál korában megmutatkozott: nemcsak valamiféle ünnepélyes jelszóról van szó, hanem valóságról. 1931-ben Botvinnik csak nagy nehézségek árán tudta megvé- úeni világbajnoki címét Bronstein, majd három esztendő múlva Szmiszlov ellen (mindkétszer döntetlenül végződött a páros mérkőzés). A fiatal szovjet nagymesterek nemzedéke, Botvinnik tanítványai azonban nem hagyták annyiban a dolgot, kemény és könyörtelen harcot indítottak a sakktrónusért. A 40 éves sakkozó már nem rendelkezik olyan kombinációs készséggel, megbízható valóságszámítással, szívóssággal, mint a fiatalabbak. És Botvinnik nem is tudta megvédeni világbajnoki címét Szmiszlovval szemben (1957). A vesztes világbajnok azonban becsvágyó ember volt, szinte egyenlőtlen harcba kezdett a feltörekvő fiatal nemzedékkel és egy év múlva biztosan szerezte vissza a „királyi koronát“. 1980- ban ismét kikapott, ezúttal az atom- tempóval játszó Táltól, a sakkvilág nagy kedvencétől. A revans nem sokáig váratott magára, 1961-ben súlyos vereséget (10:5) mért a kissé könnyelműen játszó Talra. Mennyi önfegyelemre, az akarat gigászi mozgósítására volt szüksége Mihal Botvinniknak ehhez, hogy 50 évesen is visszaszerezze a világelsőséget. Mihail Botvinnik nem volt a szó szoros értelmében sakkzseni. De fölöttébb intelligens ember, aki képességeit maximálisan kifejezésre tudta juttatni. Tudományos alapokon közeledett a 64 kockás szellemi párbajhoz, és ö honosította meg ezt a felfogást a szovjet sakkozásban. (T. V.) Ä iétméteres“ E 0] korszak kezdődött a női magasugrásban, adták hírül a világ sportlapjai a kitűnő NDK-beli atlétanő, Rosemarie Ackermann teljesítményét kommentálva. S nincs ebben semmi túlzás. Ackermann volt ugyanis az első nő a világon, aki átjutott a kétméteres magasságon. Történt pedig mindez 1977 augusztus 26-án, 20 óra 14 perckor a nyugat-berlini olimpiai stadionban jellemző, hogy Rosemarie dzen az emlékezetes versenyen nem elégedett meg az ^.álomhatár“ elérésével, hanem nyomban folytatta a versenyt, és háromszor megpróbálkozott a 202-centiméteres magassággal IS. Egyelőre sikertelenül. Kitűnő formáját azonban ml sem bizonyítja jobban, minthogy a 180 centitől a két méterig valamennyi magasságot (hétszer ugrott) elsőre vitte át. Ugyanerre képes volt később Is, a szeptemberi düsseldorfi Világ Kupán, ahol 198 cm-t ugrott. Ekkor aztán háromszor megpróbálkozott a 201-cm-es új csúccsal. — A második kísérlet után olyan érzésem volt, hogy ez sikerült, de sajnos, nem lett igazam — mondta a verseny után. A nagy csúcs után így nyilatkozott: — Szép és felemelő érzés ilyen teljesítményt elérni. Évek óta ez volt a célom. Hogy ml lesz tovább, azon még nem gondolkodtam, de biztosra veszem, hogy a fejlődés nem áll meg, hiszen ez még nem a teljesítőképesség felső határa. Nézzük csak, hogy hogyan is fejlődött a világcsúcs az elmúlt 16 évben, azoktól az időktől, aihikor még a román Balázs Jolán felülmúlhatatian- nak hitt teljesítménye volt a csúcs. 191 cm Balázs (Románia) — 1961 192 cm Gusenbauer (Ausztria) — 1971 194 cm Blagojeva (Bulgária) — 1972 194 cm Witschas (NDK) — 1974 195 cm Ackermann-Wítschas (NDK) — 1974 196 cm Ackermann (NDK) — 1976 197 cm Ackermann (NDK) — 1977 200 cm Ackermann (NDK) — 1977 A „kétméteres“ Rosemariéról ‘ röviden ennyit: 1966-ban, ami- i kor 14 éves korában komolyabban kezdett foglalkozni a ma- | gasugrással, 146 cm volt a tel- ' jesítménye. Az 1972-es oltmpi- I án még hetedik volt, tavaly | Montrealban már aranyérmes. . Magassága 175 cm, súlya 60 kg. I Saját magasságát 25 centivel ■ „ugrotta át“, ami újabb világ- ■ csúcs (persze nem hivatalos). | S éppen a napokban hozták ■ a hírügynökségek a hírt: Rose- ■ marle kijelentette, hogy az év hátralévő részében elsősorban pihenni szándékozik, nem próbálkozik újabb csúcsjavítással. Majd jövőre... , (or) OlSiGlHNK PÍSII DIADjliS Kellemesebb és sikeresebb őszi hét végét nem is kívánhattunk volna. Mint annyi sok ezren, a bratislavai újságírók is éltek a Magyarország — Bolívia labdarúgó- -mérkőzés, valamint a szép őszi idö kínálta alkalommal, és kétnapos sportkirándulást szerveztek Budapestre. A túrán nemcsak a Szlovák Újságíró Szövetség sportújság-< írók klubjának focista tagjai vettek részt, hanem néhány hazai magyar hetilapunk és a Csehszlovák Rádió magyar adásának munkatársai is. Ha pedig mindehhez azt is hozzávesszük, hogy a magyar fővárosban az ottani magyar újságok, valamint a Magyar Televízió és a Magyar Rádió focista munkatársaival is találkoztunk, bátran nevezhetjük ezt a kirándulást a barátkozás kirándulásának is. Annál is inkább, mert pesti kollégáink azzal is kedveskedtek, hogy a „nagymérközést" megelőző napon egy „vérbeli" labdarúgó-meccset szerveztek számunkra. A budapesti újságírók labdarúgóinak válogatottját állították össze, mi pedig egy szlovákiai kombinálnál (Pravda, Sport, Práca, Smena, Lúd, Tip, a rádió magyar szerkesztősége, a Tábortűz és a Nőj álltunk ki ellenük. A nagyon szép népligeti Bpítök-pályán, ragyogó napsütésben bonyolítottuk le a mérkőzést s büszkén újságolhatom, hogy kombinált csapatunk magyar játékosai is méltóan megállták helyüket a kitűnően futballozó szlovák újságírók között. Kettő nullás félidő után ugyanis 6:2-re hengereltük le a budapesti újságírók labdarúgó- csapatát és góllövőink között [Trubaőek 2, Mráz, Mikula, Kríi, Nagy) a mi Nagy Lacink is szerepelt. A budapestiek két gólján Fehérvári és Nagy Lajos osztozkodott. Ha pedig mindehhez hozzászámítjuk még a másnapi Magyarország — Bolívia mérkőzés nagyszerű élményét, azt hiszem, nem kell még részletesebben ecsetelnem kirándulásunk vidám hangulatát és nem mindennapi sikerét. És ami még fontosabb, tovább erősítettük a szlovák-magyar baráf^-"'-* (neumann)
