Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-10-18 / 42. szám

K

erülővel Indulok a szentpéterl (DolnJ Peter) szövetkezel szőlői felé, s azt figyelem, hol mozog a szőlőben a traktor, merre tarkállanak a te)kendök. Végül Is a traktor az, amely nyomra vezet.

Kezet fogok Zsídek Vilmos és Kocsis Vilmos vincellérekkel ők vezetik a szövet kezet gyümölcs és szölöszeti csoportját. Beosztják a munkát, szerveznek, felügyel nek és közben hol itt. hol meg ott bukkan- nak fel De mindenkinek megvan a maga feladata, hogy a vezetők távollétében se álljon a munka és ne Ingyen fennakadás, így például a szüretelők hatos, nyolcas, tizes, tizenkettes csoportokba verődve csak a szedéssel törődnek. A tele kosarak kihordása a sorok közül és felrakása a traktorra nem az ő dolguk. Ezekre külön embert alkalmaznak. Űk felrakják a kosarakat, a „szánkóra“, amelyet a sorok közül egy kis lánctalpas traktor húz ki. Németh Mária, a vincellérek jobbkeze felírja a nagy vonalas füzetébe, hogy kinek és mennyit hoztak ki. Ezután, ismét mások, felrakják a szőlőt egy alacsonyabb utánfutóra, a továbbiak pedig kiöntögetik a speciálisan megszerkesztett vaslemezes szállító eszközre, hogy ezen szállítsák el az ógyallai (Hur- banovo) borászati üzembe.

— Gi/üUk, gyűlik? — kérdem Németh Máriától, és belenézek a nagy füzetbe.

— Igen, nagyon szorgalmasak az asszonyok ... Alig győzzük utánuk kihordani.

— Teljesítmény szerint kapják a fizetést, hogy ennyire szorgalmasak?

— Igen. Minden csoport külön-külön dolgozik, és a fizetést aszerint kapják, hány métermázsát szedtek.

— Kik a legügyesebbek?

— Mind nagyon ügyesek, de nem mindig rajtuk múlik, hogy ki mennyit szed le. Ahol több a szőlő, ott gyorsabban telnek a vödrök. kosarak — mondja.

Közben visszajött Zsídek Vilmos is, hogy beszélgessünk egy kicsit. De még mielőtt szótváltanánk, ő is az eredmény felöl érdeklődik. „No, nem azért, hogy ki menynyit keres majd, hanem hogy hogyan fizet a tábla.“ Végül, amikor megtekinti a feljegyzéseket, megkérdi.

— És ők?

— Eddig nagyon jól állják a versenyt a többiekkel — válaszolja Németh Mária.

— Kik azok az ők? — érdeklődöm.

— Kik lennének, ba nem az irodisták?

Azaz a könyvelöség. a bérelszámoló asszonyok és lányok. Ök ugyanis szintén kivonultak, hogy besegítsenek egy kicsit a szüretelésbe. A szüret jó ütemben halad, győzik a munkát, de ősszel soha nem lehet tudni, hogy milyen napra ébred a gazda, s ezért csak az a termés van biztonságban, amit már leszedtek, betakarítottak. így aztán az irodisták büszkék arra, hogy az'io ont ő munkájuk nagy segítséget jelent.

Persze, kicsit sértő, hogy miképpen vélekednek róluk a többiek. Az egyik mutatja: „No lesz majd délután izomláz, fogják húzni a derekukat,“ A másik pedig arról beszél, hogy úgy sincs munkájuk odabent, meg úgyis csak róluk fogunk írni.

Ezért szándékosan az irodisták után megyek, hogy egy kicsit bosszantsam őket.

— Azt mondják, sokat elhagynak — mondom, amikor utolérem őket a szőlősorok között.

— Igen? Tessék csak itegnéznl! — mondják, s közben csipegetik a földre szóródott szemeket.

— Nehéz? — kérdem

— Nem könnyű, de nem panaszkodunk.

Meg aztán kérdem én, melyik asszony nincs hozzászokva a munkához? Falun minden- ■ kinek elég dolga van — mondják, s közben ebédelni indulnak. Útközben még megbeszélik, hogy valamelyikük bemegy az irodába, megnézi a napi postát, nehogy lekéssenek valamit. Visszafelé jövet lihegve teszik le a kerékpárokat. Nem csoda, dombnak fel is hajtottak, meg az agyagos, cserepes, sáros földön is csak taposták a pedált. Otthon gyorsan megetették a baromfit, tálaltak a családnak (Szentpéteren nincs napközi otthon a gyerekek számára), s miután maguk is bekapták az ebédet, siettek vissza.

A többi asszony is így van ezzel, mert amikor feltűnik a szőlőben egy nő, az az asszony, aki a férfiakkal rakja az utánfutóra a kosarakat, megjegyzi:

— Fogadjunk, bogy a Boszorkány most fog ebédelni!

És ez így is van.

— Hát maga nem volt ebédelni? — kérdem a kicsit testesebb asszonytól, akire a fenti megkülönböztető csúfnév kislánykorában ragadt rá.

— Tudja, míg én három házat rendbe teszek, gyorsan eltelik az az egy óra.

— Olyan gazdag, hogy három háza van?

— Igen, hogyne, egyik az egyik lányomé, másik a másiké, és hát a magamét sem hagyhatom úgy hogy ne szórjak a baromfinak valamit.

Az evést akkor sem hagyja abba, mikor beszél. Nem tart neki sokáig, bekapja a szalámit, kenyeret, s máris szervezi a többieket. Szól a vincellérnek, ne tartsa fenn a traktoristát, amúgy is olyan lassan jár, nem győzik kiüríteni az edényeket.

Amíg ml fönn, a sorok felső végén tár- salgunk, addig lent a sorok alsó részére már megérkeztek az asszonyok, letették a kerékpárjaikat, és egyszeresek olyan hangos lesz a szőlő, mintha rossz gyerekek vagy madarak ricsajoznának.

— Zsófi, kosarat! Zsófika, kosarat! — kiabálnak a kosárhordó fiatal özvegyasszonynak.

— Nincs — válaszolt valahol a sorok közül.

— Zsófi, mi van, nem hallod, hozod már azokat a kosarakat? — türelmetlenkednek tovább.

— De nincs, nem értitek?!

— Akkor is hozzál!

— Honnan, talán rajzoljak?

— Rajzolj, vagy csinálj, nekem mindegy,

ózzál! 1 ‘ .

Gyarmáty Zsófia a Vidám, alacsony özvegyasszony, akinek három éve balt meg a férje, és azóta egyedül neveli két fiát, vidáman válaszolgat. A szánkó még nem érkezett vissza, így senkinek sem tud kosarat adni. Persze, az élelmesebbek gyorsan felszaladnak, kiszedik a férfiak kezéből, s legalább annyi kosarat hoznak, hogy ne kelljen leállni a csoportnak.

Ez a jelenet azt bizonyítja, hogy míg korábban brigádosok, nyugdíjasok, katonák segítettek, addig most feleannyian is győzik.

XXX

Elmennék már, de ez a kosár-dolog nem hagy nyugton, figyelem az asszonyok kezét, mozgását. Feltűnik, hogy egyesek sokkal ügyesebbek, koruk ellenére sokkal többet szednek le. mint a mellettük vagy a hátuk mögött dolgozó asszonyok így például Lengyel Júlia és Petrovics Irén. Ha jól nézem, már túl vannak az ötvenen. Metszőollóikkal olyan ügyesen hontják ki a venyigék közül a fürtöket, hogy egyszeriben teli van a vödör. Akár futószalagon is szállíthatnák tőlük a szőlőt, olyan ügyesen, fürgén jár a kezük.

— Megy, megy? — kérdem.

— Hogyne,, nagyon szeretünk szüretelni... Mi szőlősök vagyunk, téltől őszig a szőlőben dolgozunk, de azért a szüretet szeretjük a legjobban. Csak szedjük, szedjük szüntelen és az embernek örül a lelke, ha egy-egy ilyen nagy fürtöt a vödörbe tehet, — mondják, s mutatják a szebbnél szebb, nagyobbnál nagyobb fürtöket. Tavaly valamivel gazdagabb volt a termés

Noshát, manapság ilyen egy-egy szüret. Ének nélkül is megvan a varázsa, ilyenkor látszik meg, hogy egész évben, hogy bántak a tőkékkel. De vajon mi lesz vele tovább?

Megtelik a traktor utánfutója, kifordul a szőlötáblákról, s elindul a ..pincébe“, azaz a borászati üzembe. Ma már a szövetkezetek is csak annyi bort préselnek, amennyi az évzáró gyűlésekre és az aratóünnepségekre kell.

De milyen manapság egy nagy boros pince, ha egyáltalán még pincének lehel nevezni egy borászati üzemet? — kérdik sokan.

— Itt, Párkány környékén három ilyen üzem működik. Az egyik Párkányban (Stú- rovo) egy régi borkereskedő pincéjében, a másik Ogyallán (Hurbanovo), s a harmadik pedig Köbölkúton (Gbelce). Az utób- ml az ország legnagyobb borászati üzeme. Évente ezer vagon szőlőt dolgoz fel' s

Gyarmaty Zsófia

Kocsis Vilmos

.yiTn7r.r,rmnr7T.Zsídek Vilmos

Kicsit nehéz, de .,

hordói, azaz tartályai hétszázezer liter bort tárolhatnak.

Az üzem viszonylag fiatal, öt évvel ezelőtt adták át, s tizenkilenc állandó alkalmazott mellett főleg brigádosok dolgoznak itt. A borkedvelő emberek ismerhetik, mert itt készül a Nitrlansk© knieZa — Nyitral fejedelem palackozott bor. És van még egy érdekessége ennek az üzemnek. Annak ellenére, hogy ilyen fiatal, a vezető Já- vorszky Béla mérnök dolgozószobája tele van különböző érmekkel, amelyeket többnyire a nemzetközi borversenyeken nyertek.

Beszélgetünk a vezetővel, s végül, mert ez sehogy sem megy a fejembe, megkérdem: Az ilyen fiatal üzem, hogyan képes versenyre kelni, s legyőzni a hagyományokkal rendelkező borászati üzemeket?

— A magyarázat egyszerű — mondja —, míg másutt sokszor csak a tapasztalatokra támaszkodnak, addig mi a tudományt is segítségül hívjuk.

Megérkezik a szőlő, lefokoljuk, megállapítjuk a cukortartalmát, utána laboratóriumi vizsgálatok segítségével meghatározzuk az összetételét. A szőlő nemcsak vidékenként, de évenként is változik, mindig más és más a savtartalma, más a zamata. Meg aztán, hol volt a régi gazdáknak olyan higiéniai lehetősége, mint amilyen ma nekünk van? Míg korábban a gazdák csak mellékesen foglalkoztak a szőlő és a bor termesztésével, addig ma nemcsak a szövetkezetek és állami gazdaságok szakosodtak, de mi is. Állandóan figyeljük, ellenőrizzük a bort, és eredményeink így aztán magukért beszélnek — fejezi be mondanivalóját Jávorszky Béla és feláll, hogy újra végignézzen a rangos nemzetközi versenyek első helyezettjeit jelző arany-plakátokon.

Régen az ilyen üzemekben reggeltől estig álltak az autók, traktorok, Itt, Köbölkúton viszont még a legnagyobb forgalom Idején sem várnak öt percnél többet a járművek. Most persze még annyit sem! Megjön a traktor, lemázsálják. Szalma józsef pincemester találomra levesz egy szem szőlőt, szétnyomja, belenéz a műszer lencséjébe, s már látja is, hogy milyen a szállítmány cukortartalma, hová s melyik présre tartozik.

— Milyen? — kérdem.

— Tizenhét és fél fokú — mondja, majd

hozzáteszi: viszonylag jó.

— Miért viszonylag?

— Azért,, mert az idén. bár elég jó a ■fermés', de a cukortartalom kisebb, s így ez

a többi között jónak mondható... A mi vidékünkön sok volt az eső.

jönnek a traktorok és kiszórják az őrlő vasrácsaira a szőlőt. Az pillanatok alatt lepergeti, leszemezi, alul kidobja a fürt szárait, s viszi a szállítószalagon a présbe. A présből kipereg a szemek héja és a magja, s a prés melletti kádba pedig ömlik a friss, habos must. Innen átszivattyúzzák a nagy. többezev hektoliteres hordókba.

— Most már minden kész! — jegyzem meg Zlmka Ferenc technikusnak, a vegykonyha vezetőjének.

— Csak hiszi! Még csak most következik a java. Az igazi borkészítés. A hideg, friss mustba forrásban lévő mustot szivattyúzunk, hogy gyorsabban induljon meg a zajos forrás. Figyeljük, milyen az íze, zamata, savtartalma, mennyire cukros.

— Ss ha kiforrt?

— Átfejtjük és hagyjuk, hogy tovább forrjon, mert a zajos forrás után következik a csendes, nyugodt érlelés, a csendes forrás.

— El is lehet rontani a bort?

— De még mennyire!

— Hogyan?

— Például úgy, hogy az ember nem figyeli kellőképpen és túlságosan felforr, túlérik. Ilyenkor egy kicsit olyan karamell íze lesz. De azért vagyunk mi itt, hogy ez ne történjen meg.

Danis János és Szalay Béla idős, ^lassan nyugdíjba készülő munkások, öt*^éve dolgoznak az üzemben. Ök végzik a borok átfejtését, szűrését, s Danis jános most is fönn van a létrán és mossa az egyik hordót. Elég rosszul néz ki Arca beesett, borostás, emiatt önkéntelenül is megjegyzi:

— Kicsit le vagyunk gatyásodva! De nem is csoda ilyenkor amig a szezon tart, naponta tizenhat, tizennyolc órái is dolgozunk, szaliiidnap nélkül. Ilyenkor kell átfejtenünk a seprűn érlelődő vörösbort, s szombaton és vasárnap végezzük el a többi halaszthatatlan munkát is,

— Nehéz a múnka? — kérdem;

— Nehéznek nem nehéz — mondja —, de nagyon oda kell figyelni mert egy-egy ilyen hordóban néha több mint egymillió korona értékű áru van s nem tehetjük tönkre azt, ami már megtermelt.

Hol vannak már a régi, vidám dalos szüretek, hol a pince félhomálya? Ma már, mint bármely üzemben, gyárban, milliós értékeket kezelnek az emberek.

NÉMETH ISTVÁN

A szerző felvételei