Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-04 / 40. szám
A opsa Lajos vékony, beszédhibás fiúcska. Megszeppenve válaszol a kérdéseimre. — Anyukám meghalt, a- pukám pedig börtönben van — mondja, amikor azt kérdezem, hogy miért került ide. — Mi baja volt az anyukádnak, hogy meghalt? Lesüti a szemét, és csak hosszas töprengés után böki ki: „Nem tudom.“ Pedig tudja, nagyon is jél tudja, csak restellt megmondani, hogy anyukája gyilkosság áldozata lett. A rengeteg családi veszekedésnek tudható be a kisfiú beszédhibája is, meg a félénk, tartózkodó magatartása. Most két testvérével együtt a gú- tal (Kolárovo) gyermekotthonban él. Félek a következő kérdéstől, de azért megkockáztatom: — Szereted a szüléidét? (Már jó előre figyelmeztetett a gyermekotthon igazgatója, jezso László, hogy a fiúk, lányok bármilyen szörnyűségeket is éltek át, nem mondanak rosszat a szüléikről. — Anyukámat szerettem, de apukámtól elszoktam — mondja Lajos inkább csak magának. Ntm merem tovább faggatni az érzékeny lelkületű, kedves arcú fiút. Tenyeremet nyújtom felé, félénken „csap bele“, s alig érezhető kézszorltással viszonozza. Benne van ebben a kézszo- rltásban egy félrecsúszott élet kezdetének minden keserve, félénksége, bizalmatlansága a világgal szemben. Ezért a rideg kézszorltá- sért az apja felelős. Vltko Györgyi 14 éves. Három éve a gyermekotthon lakója. Az apja meghalt, az anyja él, de nem törődik vele. A T.-i helyi szervek javasolták őt állami gondozásba. Mikor azt kérdezem, hol dolgozik az anyja, ezt válaszolja: „Nem tudom, nem mondta meg.“ Györgyi nem is tudhatja, hiszen az anyja legtöbb e- setben sehol sem dolgozik. — Meglátogat téged? — Igen ... néha ... — És milyen ajándékot szokott hozni? Hosszú csend. Györgyi jobbra, balra teklntget, mosolyog, majd szomorú arcot vág, szívesen kitérne a válasz elöl, de végül kimondja ezt a két szót: „Nem tudom.“ (Steiner Tibor igazgató- helyettes elmondja, hogy a gyerekek azért válaszolnak „nem tudom“-mal, mert l,eg többször semmit sem kapnak. Eljönnek a szülőik egy órácskára, hallgatnak nagyokat a fiúk, lányuk társaságában, majd a legközelebbi autóbusszal elmennek. Ritka az olyan szülő, aki egy kis csokival vagy ruhadarabbal megajándékozza az eldobott gyermekét.) Györgyi úgy látszik még félhet is az anyjától, hiszen a nyári szünetet is a gyerkul^ában. Tudom azt, bogy már ebből a gyermekotthonból is sokan kerültek ki — ma már felnőtt emberek — olyanok, akik undorodva gondolnak vissza a szüleikkel/töltött évekre. Űk már minden tekintetben megállják helyüket az életben, és a legfőbb vágyuk az, hogy születendő gyermeküknek biztos életfeltételeket, családi otthont, szerető légkört biztosítsanak. Ismerem an' ÉS ANYÁM! mekotthonban töltötte. Jól érzi itt magát, s a kilencedik osztály befejezése után elárusftónönek szeretne kitanulni. Lajosok, Györgyik meg a többiek, akikkel a gútai gyermekotthonban találkoztam, boldogok vagytok? Ott nekik nem tettem fel ezt a kérdést, hiszen biztos voltam a feleletben: „Igent“ Most megint megkockáztatom a kérdést, és biztos lehetek a válaszban, abban a válaszban, an(it ezek a gyerekek leikük mélyén megfogalmaznak: NEMI Mert hiába az állam szép szándékú, nemes igyekezete, hiába állnak a gyerekek mellett lapasztalt, önzetlen munkát végző nevelők, hiába költ az állam az itt élő százhúsz gyerekre évente két és fél millió koronát, ezek a gyerekek nem ismerik a szülői szeretetet, a családi fészek melegét. Nagyon rossz, megrázó élményeik vannak a családról (veszekedés, verekedés, Iszákosság, gyilkosság), a szülői szeretetet semmihez sem hasonlítható, pótolhatatlan érzését pedig csak álmaikban élvezik. Nem ismerhetik a boldogságot szülői szeretet nélkül. Tudom, az állami támogatás mégis sbkat segít az ide került emberpalánták életének helyes úton történő alaáltalán szülőknek lehet nevezni az ilyen embereket?! Van egy jó barátom. Füssön élő Kúr Laci. ö m sélte nekem egyszer: — Nem Ismerem se a- nyárnál, se apámat.* Gyér mekkoromtól, amikor még velük voltam, csak arra emlékszem, hogy kiraktak az udvarra meztelenül egy drótkalodába, egy pohár vi zet és egy darab kenyeret kaptam naponta. Késsel és bottal vert el anyám, ha a hidegtől meg az éhségtől sírtam. Valaki följelentette őket, és én gyermekotthonba kerültem. Később egy ö- reg házaspár fogadott örökbe, de én mégis — annak ellenére, hogy nagyon tisztelem és becsülöm az édesanyámat, édesapámat — (Laci így nevezi mostoha- szüleit) az államnak, a gyermekotthonnak köszönhetem, hogy életben maradtam. nak a fiatal asszonynak a keservét, akt egyszer így panaszkodott: „Azt, hogy én szülök nélkül, szülői szere tét nélkül nevelkedtem, megérzi még az unokám isi“. Megrázó mondat. És ennek elkerülésére hiába akar többet tenni a társadalom — hiszen eddig is a maximumot adta —, itt csak az apa és az anya — a szülő segítheti A szjjlők pedig? Lévai László nyolcadikos tanuló mondja: — Heten vagyunk testvérek, abból négyen itt nevelkedünk a gyermekotthon- bap. Három bátyám már önálló. A szüleim nem bánták, hogy nem jártunk iskolába, csavarogtunk. Apám, aki vlzvezetékszerelő, nem tudott minket eltartani. Sokat éheztem otthon, és o- lyan ruhákról, amilyeneket itt kapok, még álmodni sem mertem. Ha ünnepnapokon hazamegyek azt látom, hogy annak ellenére, hogy csak az apám és az anyám van otthon, a házban nem szűnt meg a szegénység. (Az Igazgatóhelyettes elmondja, hogy lakásnak alig nevezhető egyszobás házban élt a nagy család, ahol még elegendő ágy sem volt. A szülök hanyagok, cigány származásúak, elúszik kezükben a kereset, persze a kocsmában. Az állami szervek küldték Lacit is a gyermekotthonba.) Ezek hát a szülők, ha egyKopsa Lajos: elszoktam.“ „Anyukámat szeretem, de apukámtól A gútai gyermekotthon hét éve működik. Az árvíz utáni években építették a tanyasi gyerekeknek. Ide jártak iskolába, közben megépültek az utak, megindult az autóbuszjárat a tanyák között, így a tanyasi gyerekek naponta haza me hettek, nem volt a diákot! honra szükség. Gyermekotthon lett belőle. Árvák, félárvák vagy olyan gyerekek kerülnek ide, akikről a szülőik nem tudnak vagy nem akarnak gondoskodni. A 120 gyermek fele magyar, fele szlovák nemzetiségű. Szlovákiában — az igazgató tudomása szerint — ez az e- gyedüli olyan gyermekotthon, ahonnan a gyermekek magyar nyelvű óvodába, a- lap- és középiskolába járhatnak. Életkoruk három évtől tizennyolcig terjed, de megesik, hogy .valamelyik gyermek eljut a főiskolára, és csak a diploma megszerzése után kezd önálló életet. A már említett évi két és fél millió koronás költségvetésből csupán fél millió koronát térítenek meg a szülők, a többit az állam fedezi. Van azonban olyan szülő is, aki egy fillért sem képes a gyermekére áldozni. S végezetül a gyermek- otthon nevelőinek jó munkáját hadd példázzam az 1- gazgató,. jezso László szavaival: „Nagyon sokat vagyok e- gyütt a gyerekekkel. A feleségem már a szememre is vetette, hogy egy kicsit elhanyagolom a lányomat. Persze, nincs teljes mértékben igaza, hiszen nem szeretném, ha hiányomat édez- né a lányom. Ezért, ha a munkám mellett akad egy kis szabad Időm, azt mindig vele töltöm.“ Zolczer János A szerző felvételei S I u III B r uuui. „Ritka az csoki) va«v ruhadarabot hoz.“ olyan szOlu, aki úgy kis László: tiA szüidiin iicm tuűtak luiukisi uitarta Jezso László: „A feleségem is azt mondja, hogy több időt fordítok a gyermekotthonosokra, mint a saját IáLáva i Laci levele szüleihez Bőgi Aranka: „Anyukám nem akart engem. Már három éve vagyok itt.“ »■ «I í^v^i^ ■ .
