Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-25 / 4. szám
I 5 OIIFIOSÁG A OSIEZ szlovákiai KOZÍOMXI BIZOTISAOANAK HEXILAFJA OZSVALD ÁRPÁD: MÁR PIHEN A FÖLD CSELÉNYI LÁSZLÓ: RAPSZÓDIA EGY FURCSA ALKONYATRÖL Nekem már úgy tűnik olyan furcsa az egész, mintha már régen történt volna, mikor kísértelek az állomásra, hol a didergő hópelyhek ringó ködfátyolában vártuk nehéz szívvel a vonatot. Emlékszem, december volt. A gyémánt hószilánkok fehér szakállá fagyva csüngtek az útszéli fák elárvult csonkjain, s a csípős északt szél szemünk közé csapkodta a nehéz, lucskos havat, és én mégsem fáztam. Valami forró áram csapott rajtam keresztül s átcikázta vadul kavargó véremet, mely mint egy zabolátlan, gátjait vesztett patak keringett égő testem csatornáiban. S még később is, amikor az éles füttyszó nyomán megindult lassan, pöfögve a vonat és én a téli alkony lapuló félhomályán keresztül néztem a távolba tűnő kocsik után, még akkor is, még ott is, úgy blzsergett a vérem, oly forró láng szántotta elbágyadt testemet, hogy a jeges december ezüstös alkonyában, s lassan mind Izmosabb kőhalmokat okádó ég alatt szerettem volna csupaszra vetkőzni, és futni, mint egy lázas, ifjú vérével nem bíró kamasz, s útközben elharsognt minden élő fülébe az én kimondhatatlan boldogságomat. Már pihen a föld, mint a pásztor Ki a nyáját hazaterelte. Sűrűn esik a hó, mint a fátyol. Ügy ereszkedik a hegyekre. Kis magok alusznak a földben. Mint dunyha alatt a gyerekek, Kiket édes álmukból felver, A tavasz, ha jön a kikelet. Lent a hó alatt összebújnak Az álmos, fekete göröngyök. Felettük hideg szelek fújnak, S a havat, mint sok apró gyöngyöt. Felkapják és tovább gurítják. ^ A hóvirág már készülődik. Az olvadó hó jelzi útját, A zöld fű is hozzá szegődik. Már pihen a föld, mint a pásztor. De a gyárakban zeng a szerszám Es a kemence vasszájából Acél ömlik és fekete füst száll. Oj Ifjúság, 1952. február 13., 4. szám Amikor megjelent a lap első száma, mindannyian örömmel fogadtuk. Lelkesedésből, ötletből nem volt hiány, ha a színvonal Itt-ott hullámzott is. Az alakuló, forrongó társadalmi élet eseményeit Igyekeztek elmondani a fiatal szerkesztők meg a bekiUdütt. írások és persze a versek szerzői is. E versem, mely húszéves koromban jelent meg az Oj Ifjúság hasábjain, magán viseli a kezdetlegesség jelelt (ezért nem vettem be válogatott verseim közé sem], de arra emlékszem, milyen jóleső érzéssel ol« vastam a lapban költeményemet, hiszen előtte alig ^ háromnegyed év telt el, hogy az Oj Szóban rendsze*' résén publikáltam. Az Új Szó mellett abban az Időben az Oj Ifjúság jabb lehetőséget adott a flatalo>knak, köztük nekem Is, a szárnypróbálgatáshoz. E lehetőség érzését még fokozták azok a kedves és biztató hangú levelek, a^ melyek abban az Időben szinte minden beküldött, közölt vagy nem közölt tudósításhoz, vershez íródtak. OZSVALD ÄRPÄD Oj Ifjúság, 1957. január 2., 1. szám Számomra, legalábbis életem egy bizonyos szaka= szában, az Oj Ifjúság léte a szó szoros értelmében el-* határozó jelentőségű volt. Máig is őrzöm azt a kéz-* fogásos képet, melyet Csető János, a lap akkori rl= poriere készített rólam még osztálytársamról, Gál Tiborról (ma a nyltral fakultás fizikatanára) 1954.szeptember elsején. Csető akkor megkért, hogy Időnként tudósítsam a lapot iskolánk életéről, s alighanem ez adta az elhatározó lökést számomra, hogy végül Is az írás mellett döntöttem. Tény, hogy néhány tudósítás után rákaptam a versírásra, s ez a betegségem, mint köztudott, máig Is tart. ötvenhat őszén kerültem a főiskolára, s már mint „bennfentes“ kerestem föl verseimmel a lapokat, köztük az Oj Ifjúságot, ötvennyolc nyarán pedig megint a lap ösztönösére írtam egy rl“ portsorozatot „Nyári örömök“ címmel, így kaptam rá az új műfajra, a riportírásra, ötvenkilenc nyarán már mint az Oj Ifjúság brlgádosa jártam az országot, s ír* tara riportjaimat, köztük néhány olyat is, melyet máig vállalni tudok. A lap tényleges-szerkesztője 1962 nyarától 65 őszé* )g voltam, amikor Is egy még nagyobb kísértés, Pá= rizs csábított el végleg tőle. Párizsból hazatérve már új munkahelyemre léptem be, a könyvkiadóba. A lap** tói való megválásom többé-kevésbé tudatos elhatáro-* zás volt. Akkoriban úgy éreztem, s ez a meggyőző» désem máig sem változott, hogy az újságírás napi föl» adatokra kényszerítő tettrekészsége akkor már hátráltatta írói fejlődésemet. De az a pár esztendő, me» lyet újságíróként töltöttem el, mégsem volt haszontalan, hisz Klrályhelraectől Déöínig szinte az egész országot véglgbarangoltam, s tanúja voltam a korszak talán valamennyi számottevő eseményének, a Kelet- »szlováklal Vasmű építésétől az ötvenhatos nagy csal» lóközi árvízig. • CSELENYl LÄSZLO TÖTH LÁSZLÓ: NINCS SEGÍTSÉG Nézzétek a hullámverte kavicsokat a folyó partján s vigasztaljátok kőszívűket Fejem fölött kettétört egy 'ág s vére pirosra festette hajam Kinyújtom kezem a táncoló ürességbe tapogatózvg s a mozdulatlanság mind tenyerembe szédül Kiáltok utánad követelve a hangod de már az emlék magnójáról is lekopott Akarom arcod fölidézni az éjszakák sötét mozivásznán de a vetítőgéppel is baj van — — kiégtek utolsó közös álmaink Nézzétek a hullámverte kavicsokat és sírjatok. OJ Ifjúság, 1967. július 25., ,30. szám Éppen tíz éve, hogy — mint érettségire készülő költő-önjelöltnek —- az első versem megjelent. Az Oj Ifjúságban — rövid é- letrajzl jegyzettel, fényképpel. Emlékszem, a szerkesztőség akkor — Fiatalok oldala feleimmel — egy teljes újságoldalt szánt nyolcunk bemutatá» Sára; rajtam kívül többek közt Kulcsár Feri, Varga Imre, Varga Erzsi és Miklósi Péter Is azon az oldalon szerepelt. Kulcsárnak és nekem már a második verseskötet'ü'nk Is megje» lent, de Varga Imrének és Varga Erzsinek Is van már önálló kötete, Miklósi Péter pedig újságíró lett. Azt hiszem, érhető hét, hogy csak legszemélyesebb hangon tudok vallani arról, mit Is jelentett nekem az Oj Ifjúság középiskolás koromban. Az én kapcsolatom vele több volt egy lap és az olvasó megszokott kapcsolatánál. Máig is magam előtt látom azt a jól fésült, lá» nyos képű legénykét, aki hétről-hét-re, nem múló Izgalommal leste-várta a lapot. A szerkesztői üzeneteket, nem ábrándulva ki a versírásból még az ö» tödlk elutasítás után sem; a kulturális és Irodalmi rovatot. Tolvaj Bertalan okos irodalomtörténeti sorozatát, a Látóhatárt, s általában mindent, ami eligazíthatta első tétova lépéseit a szellem szövevényes, de csodás világé» ban. Az Oj Ifjúság nekem egyfajta útmutatás, tartás, szemlélet, alkotóműhely volt. S most, hogy a lap jubileumán köszönő és köszöntő sorokat kér tőlem a szerkesztő, a tíz évvel ezelőtti Ifjonc szólal meg bennem, aki az Oj Ifjúság következő évtizedeiben Is rugalmas és friss, állandóan megújulni képes szellemet tükröző alkotómunkát, a közös gondolkodás célkitűzését és e- redményelt, egyszóval fiatalosságot vár a lap mindenkori szerkesztőitől, munkatársaitól és olvasóitól. TÖTH LÄSZLÖ KULCSÁR FERENC: anyAm udvara Reggel a csenddel ébred anyám népes udvara, kiül a nap az égre — egymaga. Parancsa, bókja tüzesen széled, fó reggelű Üdv a világnak! Hívja a csibéket, apró kacsákat. Ez anyám birodalma — egy élet. Oj Ifjúság 1967. július 25., 30. szám 77 1 A nociuiiTA tt{DsAGi szovmm sziávAirn nBaonn narmteWAK uffX KISS PÉNTEK JÓZSEF: SZONÁTA I részlet egy ismeretlen szerelmes noteszából] ha eljönnél hozzám szikla-kemény fagyban sziporkázó hóban fehér alkonyatban várnálak esőben talpig feketében várnálak pipacs közt pillangó*»f elhőben várnálak zenével tüzes hegedűvel íángszőr’ű vonóval szikrázó derűvel várnálak zenével szikla-kemény fagyban tüzes hegedűvel sziporkázó hóban szikrázó derűvel fehér alkonyatban lángszőrű vonóval gyere el pipacs közt fehér alkonyatban talpig feketében sziporkázó hóban várok rád víz fodrán pillangó-felhőben Hold ezüst karéján talpig feketében Oj Ifjúság, 1977. január 26., 4. szám
