Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-25 / 4. szám
Ha igaz, hogy az újságíró fegyvere a betű, akkor fegyverkovácsa a nyomdász. A jó nyomdász nélkül olyan a szerkesztő, mint a harci paripa patkó nélkül. Hiába hajszolnánk legbóvérűbb fantázialovunkat az igazságtalanság, a visszaélések és az e- gyéb fogyatékosságok elleni küzdelembe. Ok azok, akik először kapják kézbe kéziratainkat, ők azok, akik Ólomba ön- tik a betűket, sorokba, hasábokba rakják az ólmot. Kezük alatt válik valósággá az írott szó, ők első bírálói. Mint minden munkahelyen, időnként köztük is nézeteltérés meg szóváltás támad, de csüpán azért, hogy főbb és érdekesebb legyen az Of Iffúság. Hétről hétre becsületesen dolgoznak, s ha a helyzet úgy hozza, időt, ünnepnapot sem safnálva készítik lapunkat. Leghívebb munkatársaink Kardos Júzsef olyanokat botladozna, hogy újságíró lenne a talpán, aki le ne bukfencezne a paripa nyergéből. Elég csupán eigy szó ékezet nélküli kiszedése, vagy egy fénykép felcserélése, és máris a haját tépdeshetl a szerkesztőség. Ezért emlékezek most meg az Új Ifjúság fennállásának 25. évfordulóján a szerkesztőség három leghűségesebb barátjáról, legodaadóbb munkatársáról, a 25 éves Kürt Péter és a 36 éves Czibor Gyula gép- szedőkröl, valamint a 43. életévét e napok ban betöltő Kardos Jóska kézlszedöröl. Megemlékezek? De hát mit Is mondjak róluk? Mondjam el, hogy Kardos Jóska ér- sekújvárl születésű, Czibor Gyula Marcel- házáról került Bratlslavába, Kürt Peti pedig „ős“ braöslaval, s mindhárman apukák Kürt Péternek a közeljövőben ajándékoz-le iesége újabb. Immár második utódot? Vagy meséljek arról, hogy Kardos rakja oldalakká össze a Gyuszl és Peti által kiszedett betűsorokat; Czibor és Kürt felváltva görnyed a szedőgép mellett, hogy ólombetűkké öntsék a kéziratok verselt, riportjait és egyéb mondanivalóit? (Gyuszl például 1500 sort Is kiszed egy műszak alatt.] Azt Is elmondhatnám, hogy Kardos Jóska már az Oj Ifjúság születésének első éveiben ott serénykedett a metörasztal mellett. Hogy annyira megbecsült dolgozója g Nyugat-sziováklai Nyomdák Ouklal utcai üzemének, hogy 1975-ben a nyomda fennállásának 25. jubileumán a vezérigazgatóságtól tarníc Ví^nntt. s Czíhnrra] Czibor Gyula még a legnagyobb rumliban is mosolyogva dolgozik. meg Kürt Péterrel együtt Igen tekintélyes tagjai az üzem szocialista munkabrlgádjá- nak is. Kürt Péter gépszedő munkáját magyarázza az Oj Ifjúság klubtagjainak. Nos, másképp szeretném* én jellemezni ezt a három embert, e „triumvirátusnak“ szerkesztőségünkhöz fűződő Igaz barátságát. Ogy veszekednek velünk a nyomdai munkák alatt, úgy leszedik a keresztvizet i technikai szerkesztőnőról és az ügyeletes szerkesztőről, mint feleség a félrelépő férjről. Megkritlzálják a gyengébb cikkeket, le- szldják a kéziratban hagyott gépelési hibákért a lektort (persze, előbb kijavítják ezeket a hibákat), s úgy lekáromkodják az embert, mint az őrmester a két ballábas bakát. S mindezt barátságból teszik persze, a lap Iránti Igaz szeretetükből. Mert bár ők „csinálják" a Tábortűz és a Népegészség című hazai magyar lapokat Is, azt tartják, hogy az Oj Ifjúságnak Ok Is gazdái, nem mindegy hát, hogyan jelenik megi Nos, kedves Kardos Jóska, Czibor Gyuszl és Kürt Péter, jubileumunk legyen a tiétek Is, és kívánjuk egymásnak nemcsak munkatársi, hanem Igaz emberi barátsággal, hogy együtt veszekedjünk az Oj Ifjúság 50. évfordulóján Isi (neumann) Klubtágok szeretnénk lenni MAJOROS GABI Dunaszerdahelyen a két iskola, a magyar gimnázium és a mezőgazdasági műszaki szakközépiskola farkasszemet néz egymással. Azaz inkább „báráfiyszemet“, mert, habár két épület ablakszemel egymásra merednek is, a diákok békés barátságban élnek. Amit az is bizonyít, hogy a gimisek a mezőgazdaságiakhoz fámák át ebédelni, a szakiskolás diákok pedig a gimnázium büféiében vásárolnak. Sőt, a senKULCSÄR ERZSI ki földfén is gyakorolták a békés együttélést. Ha rügyet fakasztanak a bokrok-fák, a két iskola közötti parkban gimis fiúk mezős lányoknak, mezőgazdász fiúk meg gimis lányoknak sugdosnak édes titkokat. S lám, most mégis ügy tűnik, veszélyben a két iskola barátsága. A mezősök szívébe beleütötte mérges fogát az irigység kigyöfa. Három mezős diák, a másodikos Kulcsár Erzsiké és Maforos Gabi meg a harmadikos Tar- csl Imre — mindhárman feles tanuló — öntötte szavakba panaszait a minap. — Nagyon szeretünk olvasni, és szeretnénk írni is — kezdte vallomását a három fiatal. — Februártól például lapot is indítunk Of Vetés címmel. Jelentek meg cikkeink a Csallóközben is meg a Szabad Földművesben, ezek a próbálkozások azonban nem elégítenek ki bennünket. Legkedvesebb újságunkba, az Of Ifjúságba is szeretnénk írni, ennek a lapnak azonban, úgy látszik. nagyobb az igénye. Hiába küldtük be próbálkozásainkat, sem nem közölték, sem nem válaszoltak. S íme, mi történt közben? A gimisek cikkeit egyre-másra közük, sőt, kint fárt náluk a szerkesztőség egyik tagja, és megszervezte náluk az Of Ifjúság levelezőinek a klubját. Bizony isten, nem irigyelnénk tőlük, de hát hol a nagy barátság? Nem tudták volna megmondani annak a szerkesztőnőnek, hogy mi is itt vagyunk, ml is szeretnénk megalakítani az Of Ifjúság levelezőinek a klubját. Egy kis szakmai beszélgetés, egy-két újságírói utasítás Is ránk fért volna. Publicisztikai körünk vezetője, Készt Molnár Ferenc tanár elvtárs, magyaráz ugyan néha-néha az újságírás szépségeiről, de egészen más az, ha kedvenc lapunknak valamelyik riportere irányít bennünket. — Aztán akadna-e témátok? — Nagyon érdekelné tanulóinkat az ifjúsági klubok munkája, a zene és az irodalom — mondta Kulcsár Erzsi. — En szerdahelyi vagyok, nem vagyok kollégista, írhatnék tehát az ilyen- féle itteni eseményekről. — Nagymegyeri vagyok, s mert véremben van a sport, súlydobó szeretnék lenni, szívesen kűldenék sporttudósításokat — tette hozzá a Jól megtermett Tarcsí Imre. — A téma az utcán meg az iskola mindennapos életében hever — felelte nagy önbizalommal a kis fekete, szemű Majoros Gabi. — Aztán meg mi sem lennénk tehetségtelenebbek a szomszéd gimlstáknál. Nos, kedves „mezősök", mi nagyon szeretjük a hozzátok hasonló fövendő „kollégákat", főképp azonbaft fiatalos lelkesedéseteket. Töröljétek hát ki szívetekből a gimisek iránti féltékenységet, és érezzétek magatokat máris az Of Ifjúság levelezőklubja ÚJ tagjainak. Levelezőink, tudósítóink a legközelebbi munkatársa’ Ink, Bárhol járunk, első utunk mindig ahhoz vezet, aki Időnként leveleivel, tudósításaival keresi fel szerkesz’ tőségünket. Ok az első informátoraink, barátaink. A 25. évforduló alkalmából a leghűségesebb levelezőinket kö-- zelebbröl Is bemutatjuk olvasóinknak. le^obl) barátaink Szétszedjük a lapot TARCSÍ IMRE Az Oj Ifjúság klubjának tagjai. Hátul szemüvegben Kántor Maria Riportereskedtem Kántor Mária az Oj Ifjúság első klubjának tagja; a- zon tudósítóink közé tartozik, akik az utóbbi időben szakmailag is nagyon sokat fejlődtek. Mária, a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) gimnázium harmadikos tanulója. — Mire gondolsz, ha azt hallod, hogy Of Ifjúság? — Kérdéssel válaszolok: Megvetted már az e hetit? — Márta, komolyan! — Jó. komolyan. Mire gondolok? Azokra a kilométerekre, amelyeket mi, klubosok tavaly „lebicikliztünk“: azokra a hosszú órákra, amelyeket mi az Oj Ifjúság olvasói a lap szerkesztőivel átvltáztunk. Tudom, hogy hol és hogyan készül az Oj Ifjúság, hiszen több klubtaggal meglátogattuk azt a nyomdát, amelyben a ml lapunk „születik“. Különösen sokat tanultam tavaly nyáron, amikor a szerkesztőség konkrét riporttémák feldolgozását bízta rám. Riportereskedtem. Üj emberekkel Ismerkedtem, új tájakkal... az újságírói hivatást nagyon érdekesnek tartom. — Tudom, hogy van egy Jelszavad, elárulhatnád az olvasóknak is... — Nem jelszó, inkább csak amolyan tudósítói erény: gyorsan, tárgyilagosan és röviden. — Ezt akár tapintatos figyelmeztetésnek is vehet- ném, nem gondolod? Köszönet a kilométerekért, a tanácsokért és a válaszokért is, kedves kis riporterünk. Beszélgetett: Zácsek Erzsébet Tóth Erika, a Nővé Zám- ky-1 (Érsekújvári) Gimnázium másodikos tanulója lapunk legszorgalmasabb tudósítói közé tartozik. — Nekem a tanáraim segítettek felfedezni az Oj Ifjúságot. Neked ki? — Az édesanyám, a családunk. Még csak a hatodik osztályba jártam, és már u- gyanolyan Izgalommal olvastam az Oj Ifjúságot, mint a szüleim. — Vissza tudsz emlékezni néhány olyan írásra, amelyek megérdemelik, hogy az olvasók még a megjelenésük után Is sokáig emlegessék? — Természetesen. Érdekeltek és érdekelnek a'művészekkel készített interjúk; Koncz Zsuzsával, Bergendy- ékkel, ürbánkovával... Szeretem azokat a riportokat is, amelyek olvasása közben az esemény egyik szereplőjének érzem magamat, hiszen mindig hozzászólhatok a riportban tárgyalt témához. És még valamit szeretek: azt, amikor olyan tárgykörrel foglalkozik a lap, a- mely bennünket, diákokat különösen érdekel. 'Nagyon jó, hogy az utóbbi Időben az Oj Ifjúság több olyan riportot közöl, amelyekben tanárok, diákok, nevelők egyaránt véleményt mondtak az iskolával és a fiatalok nevelésével kapcsolatos kérdésekről. — Hogyan néz ki, amikor az osztályba megérkezik az Oj Ifjúság? — A lapot a szó szoros értelmében szétszedjük. U- gyanis az osztályunkba csak egy példányszám jár, teotmé- szetesen sokan közülünk vásároljuk az Oj Ifjúságot, de akkor már körülbelül Ismerjük a tartalmát. A lap nagyon gyakran segítségünkre van a különböző évfordulók fkaiméból közölt írásokkal, a SZISZ politikai oktatási a- nyagával és nem utolsósorban a könyv Ismertetőjével is. Hogy el ne felejtsem: a keresztrejtvényt is szeretjük, és minden alkalommal megfejtjük. Hetente várjuk az Oj Ifjúságot, és — nagyon szeretjük. Miért szeretem Középiskolás koromban kezdtem olvasni a csehszlovákiai magyar fiatalok lapját, az ÜJ Ifjúságot, és azóta rendszeres olvasója vagyok. Nagyon megkedveltem ezt a lapot, mivel sok érdekes riportot, írást közöl a fiatalok életéről, a SZlSZ-szervezetekről, élenjáró munkásokról. Bemutatja az ismert színészeket, énekeseket, és azokat az együtteseket, amelyek különösen népszerűek a fiatalok körében. Nagyszerű ötletnek tartom az ÜJ hajtások rovatot, a- melyben sok tehetséges fiatal kap lehetőséget a bemutatkozásra. Körülbelül három éve, hogy megírtam első tudósításomat az Oj Ifjúságba. Később gyakrabban is próbálkoztam, és a tudósítói munka szenvedélyemmé vált. Az Üj Ifjúság, amfóta olvasom, de bizonyára azelőtt is, nagy fejlődésen ment át, s remélem, hogy a további negyedszázadban is eredményes munkát folytat. Ehhez kívánok sok sikert. Bogdány Géza
