Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-21 / 25. szám
B M MIÉRT KESERÍI A RÖLKIRÄIY SZÁJÍZE I BELÉPÉS KORHATÁR LÁTOGATÓBAN A HONVÉDELMI SZÖVETSÉG KOMÄRNÖI SZERVEZETÉIN Véget ért az I. labdarúgó-liga sokat vitatott évfolyama. A bajnoki címet immár kilencedszer a Dukla Praha csapata nyerte el, mert nem volt jobb. A göllövők királya, a Práca című napilap kupájának birtokosa pedig harmadszor és teljesen megérdemelten Józsa László, a Lokomotive KoSice huszonkilenc éves (1948. január 18-án született! gölgyárosa lett. Első ízben az 1973-74-e$ évfolyamban lett gólkirály, a- mikor is huszonegyszer talált be a hálóba. Egy évvel később a szintén 17 gólos Biőnvskyval osztozkodott a címen. Most 18 gólt adott, és egy góllal megelőzte a sokáig vezető brnöi Kroupát a - « Józsa Laci különösen a tavaszi idényben lendült ragyogó formába. Az utolsó mérkőzéseken szinte megrendelésre ontotta a szebbnél-szebb gólokat Félelmetes jobblábas lövéseitől rettegnek a kapusok. Én először az ajnácsköi ligások-új- ságírók mérkőzésen találkoztam ..testközelben“ egy Józsa lövéssel. Ügy zúgott el mellettem, m'nt egy léglökéses repülőgép. Ha eltalál, akkor ma már aligha vagyok az élők sorában Ma kétségkívül az I. liga leggolve.széiyesebb csatára, s megérdemelten nyerte el harmadszor is a gólkirályi címet. Ez, vagy ennél több eddig csak Adamecnek sikerült, aki négyszer volt gólkirály. Józsa Laci tehát ritka bravúrt vitt végbe rövid első ligás pályafutása alatt. Sajnos, ezt nem mindenki akarja észrevenni. Ez az oka. hogy beszélgetésünk sem egy ünnepelt királyhoz illő hangulatban zajlott le. A Oiószegröl elszármazott bombázó olyan szomorú tényekre hívta fel a figyelmemet, amelyek már bosszab ideje fékezik labdarúgásunk fejlődését és személy szerint az ő érvényesülését is. Bár az utóbbi időben a csehszlovák válogatott hullámvölgybe került, már csak árnyéka önmagának, s különösen a göllövéssel van baj (a görögök elleni mérkőzést kivéve a többi idei mérkőzésen egyetlen gólt sem lőttek csatáraink], egyelőre senkinek sem jutott eszébe, hogy meghívja a liga leggólképesebb csatárát. Hát ezért keserű a gólkirály szájíze, és ezért beszélgetésünk is e probléma fejtegetésével indult. % fi y 7 • ■ Az utóbbi időben több újság is megírta, hogy a válogatottban lenne a helyed. Mit gondolsz, miért mellőznek? — Fogalmam sincs róla. Per sze szomorú, hogy valaki „ingyen“ bekerül a válogatottba, a másik meg hiába igyekszik, akkor sem veszik Eigyelembe Aztán meg úgy van, hogy aki olcsón jut a válogatott mezhez, nem tudja megbecsülni, nem nyújtja tehetsége legja vát. ■ Szavaidból ítélve szeret nél a válogatottban játszani... — Nem vitás. Minden becsületes íutbaliistának ez J vágya. Csak az nem törekszil erre, aki nem szereti a fut ballt, nem tartja szívügyének és csak könnyen és jól mei akar élni belőle. Meg idestove harminc éves vagyok, az évek elszállnak, és mlko-r leszek vá lógatott ha nem most. öreg fejjel már aligha kerülhetek be a keretbe. Lehet, túl pesz- [ szimista vagyok, de úgy ér- ^ zeni, hogy minden és mindenki j ellenem esküdött. (Folytatjuk ij PALÄGYI LAJOSI A csehszlovákiai magyar újságírók válogatott csapata június harmadlkán Moldava nad Bodvou-ban (Szepsiben) vendégszerepeit és az érdekes mérkőzésen 5:2 arányban legyőzte a helyi pedagógusok együttesét. A találkozó játékvezetője Józsa László, a liga háromszoros gólkirálya volt, aki Itt is remekül megállta a helyét. Képünkön az újságírók és a játékvezető. Állnak, balról jobbra: Fehér Antal, Gál Sándor, Szilvás-' sy József, Bodnár Gyula, Zabó Ferencné, a szepsl gimnázium Igazgató-helyettese, a Szövetségi Gyűlés képviselője, Batta György, Józsa László, Nagy László. Guggolnak: Balajtt Árpád, Tomi Vince, Szaszák György, Palágyi Lajos és Szigeti László. Foto: Gyökeres György „Minden hatodik lakos tagja szervezetünknek“, tájékoztat Horváth György, a Honvédelmi Szövetség (Zvázarm) komárnói járási bízottsá gának alelnöke. „Lehet, hogy ez nem sok, de azért ml elégedettek vagyunk, mert tagságunk nagyon aktív. Különösképpen örülünk annak, hogy szer vezetőnket Ifjúsági szervezetnek Is nevezhetjük, hiszen a tagság kétharma da fiatal. Persze azért vannak Idő sebbek is, akik a sokéves tapasztalatokkal nagyszerűen ki tudják e gészíteni a fiatalok lendületességét. Erre a Honvédelmi Szövetségben nagy szükség van, mert olyan szak osztályokban folyik a munka, ahol nem elég csak a tennlakarás“. KORSZERŰ MÓDSZEREK A GÉPKOCSIVEZETŐK OKTATÁSÁBAN Első látásra semmi különöset nem tudtam megállapítani a szövetség au tóiskolájának Nová Stráü-1 (őrsújfa- lul) tanpályáján, ami hasonló, mint más, jól ismert közlekedési játszóterek, azzal a különbséggel, hogy ennek az aszfaltján nem jétékautók köröznek, hanem Igazi személygépkocsik. — Van vezetői jogosítványod? Kérdezte Sándor Béla az autóiskola vezetője. — Már három éve — válaszoltam nem is sejtve, mit forral ellenem. — Akkor üljünk be az egyik kocsiba, hadd látom, mennyire tartod be az előírásokat. Meggyőződésem, hogy szabályosan és jól vezetek, így nem kellett sokáig bíztatni. Lenyomom a tengely- kapcsolót, egy kis gázt adagolok, startolok, s a motor szabályosan fel- búg. Lám megy ez! Illetve csak menne, mert hiába próbálkozom az Indulással, a kocsi meg se moccan. Erre a hátam mögött megszólal egy hang. Rögtön megállapítom, hogy hangszó- ' tóból jön, miközben az felsorolja a- zokat a hibákat, melyeket az indítás előtt elkövettem. Ez még rendben is lenne, de akkor sem értem, miért nem indul el a kocsi. — Egyszerű — magyarázza az au- tóiskola vezetője. Ezek a személygépkocsik távirányításra működnek. Ott a domboldalon áll egy teherautó, talán észre sem vetted. Fülkéjéből jól látni a tanulóvezetök minden mozdulatát, s ha valami szabálytalanságot követnek el. vagy veszélyes helyzetbe kerülnek az oktató megnyom egy gombot, és abban a pillanatban az autó megáll anélkül, hogy a tanuló bármihez Is hozzányúlna. Ezen a pályán néhány órás vezetés után a tanulók olyan gyakorlatra tesznek szert, hogy bátran ki lehet velük menni a közúti forgalomba. A teherautóból való irányítás kényszermegoldás, de rövidesen elkészül az az épület a pálya szélén, utána onnan irányítják majd a tanulók gyakorlatait. — Kevés járásban büszkélkedhetnek Ilyesmivel. Hogyan jutottatok mindehhez? — Ezt, amit Itt látsz nagyobb részt társadalmi munkában hoztuk létre, s ha elkészül, az értéke kétmillió korona lesz. „AZ OK3RJB A VÉTELEDEN VAN . . A pionirházban Molnár Bélát kerestük: Kérésünkre bekapcsolta a kollektív állomás rövidhullámú adó-vevő készüléket, majd megállt, mert magyar szöveget hallottunk. Egy magyarországi és egy jugoszláviai magyar rádióamatőr beszélgetett. Mikor búcsúztak, Molnár Béla adásra kapcsolt. A szöveg nekünk úgy hangzott, mint a keresztrejtvény...: — Figyelem, HOTEL, ALFA, NÉ GYES, karoly, IPSZILON, HELÉNI Az Oszkár, Károly, Hármas, Róbert, János, Béla hív, és a vételeden van.. — Persze a válasz sem volt sokkal világosabb: — 0K3RJB, HAHKXH válaszol, szervusz, Jó napoti A QTH-n Dunaújváros, a nevem Tóni, mint Tamás, Olga, Nán dór, Ibolya. A kölcsönös bemutatkozás után már nem ilyen furcsa a csevegés, de a vége ismét tartogat meglepetést: — Kedves Tóni barátom, remélem, hogy még a sánba többször is találkozunk, nagyon sok 73-at és DX-et, HA4HYK, az OK3RJB búcsúzik, szervusz Tóni. F A rövidítésekből, jelekből semmit sem értettünk. Molnár Béla megmagyarázta, hogy az OK3RJB meg a HA4KYH az egyes állomások neve, minden betű és szám jelent valamit... A magyarázat továbbadására nem'váí- lalkozom. Ezeknek a jeleknek akkor van jelentőségük, ha Idegennyelvű a- dóval beszélnek s nem értik egymás nyelvét. Ilyen' pedig bőven akad, hi szén egy falon függő térkép szerint — eddig mintegy 130 ország rádióamatőrjeivel sikerült kapcsolatot. találni az éterben. A legtávolabbi állomások: Ausztráliában Darvin vároáa és még néhány Csendes-óceáni sziget állomásai. Úgy hisszük, hogy az eddigiekből is kiderült: nem mindennapi izgalma kát tartogat a rádióamatőr-munka, hisz jelentéktelen, kis teljesítményű adókkal, óriási távolságokat hidalnak át. Évente körülbelül 3000—5000 kap csolatot is teremtenek. Mindezt sa ját készítésű adókkal. A pionlrháiban ötödikes kortol foglalkozunk a gyerekekkel, és 3—4 év alatt jutnak el odáig, hogy odaülhetnek az adó-vevő készülékhez. Az ifi-kategóriában 15 éves korban kap hatnak engedélyt otthoni — magár rádiózásra. Három rádióskörben 10—12 tanuló dolgozik állandóan, az operátor-kurzusban 6 tanulót kapcsoltak be, és a 18 éven felüli amatörrádiósok 45-en vannak. P«rsze nem mindegyikből lesz jó rádiós, mert ez a hobby nagyon nagy türelmet és kitartást ki ván, de megérti Miután mindezt megtudtuk Molnár Bélától, elbúcsúzunk de még megkér deztük. mit jelent az a két jel, me lyet többször is hallottunk a kapcso latteremtés során: A 73, pontosabban VY—73 azt je lenti, hogy szívélyes üdvözlet, a DX pedig, hogy sok nagytávolságú vételi ■szetetíben VersenyzikA'^., A 60. lövéses fekvő vwsenyszámban 578 közös egyéni' csúccsal lett járási bajnok. ' ' •'t Szerinte a sportlöy^zetbez 10 szá- ;zalék tehetség, éü zúzalék,. kitartás és szorgalom kell. ^ -■ Mohos Ernő tagja ^ járási Sportlö- : vészeti. SzaktanácsnrS^' — Körülbelül 300tP-^,3300 azoknak a száma á járásban, ';akf^ sportlövészettel foglalkoznak. . M-lnden évben járási versenyeket .réndezünk, azután járási bajnokságok «annak az egyes sportkörök részére, '1 diákok például iégfiűskávar versenyeznek. A kerületi versenyen a bodzái, a dulovcei és a madari alapiskolások képviselték a járást. Nagyon sok a munkánk, de segítjük az alapszervézetekét, jutányosán kaphatnak töltényeket, céltáblákat, fegyvereket. Akit Igazán érdekel. az megkapja a lehetőségeket a sportlövészet akár magas szintű műveléséhez is. KUTYÁVAL BOT NÉLKÜL ■Van egy közmondás, miszerint kutyával bot nélkül nem lehet beszélni. Lehet, hogy van benne valami, de a Honvédelmi Szövetség komárnói szervezetének kutyaldomítói egyáltalán uem értenek vele egyet. Kósa Erzsébet, a szakosztály vezetőségi tagja lelkesen magyarázza, hogy a kutya csakis a szép szóra hallgat, Idomftá- sához nem bot, hanem szaktudás és sok türelem kell. Jelenleg ennek ' a szakosztálynak harminchat IdomítoU, : kutyája van. 1975-től újra a honvédelmi szövetséghez tartoznak. Számtalan versenyen és kiállításon v'ettéj? már részt. A A honiíédelmi sportok rendkívül uomzák kell jelkarolni. kívánok. MEGYÜNK A VÍZ ALÁ Ha valakinek azt mondják, hogy menjen a víz alá, bizonyára nem ö rül neki. Komáromban viszont sokan szívesen hallják, mint például Egyed Gyula és ’ Szander Krisztián. Mindketten búvárok. Mikor a Duna-parton, a kikötőben találkoztunk, Egyed Gyű- tÁTÉ'K'' T-TÍVRP.V VaPV la már ffiliött a víz alól Szanriar ^ ;rlUDfJA- V I •^PORT? jiatalokal. Hzt'-az érdeklődési A'CTK felvétele ;i szakosztály tagjai között sok a fiatal. Skukálek Attila mojt érettségizett, de még az akadémiai bét alatt sem hanyagolta el a kutyáját. Ilyen fiatalokra lénne szükség, hogy elérjék a többi járás színvonalát, — jegyezte meg Kósa Erzsébet. De azért az sem ártana, ha egy kissé gazdagítanánk a szakosztály felszerelését. la már feljött a víz alól, Szandér Krisztián éppen készült. — Szívesen megyünk a víz alá, mert kedvtelésből és sportból csináljuk. Pillanatnyilag víz alatti munkál végzünk: -a Dunába szóródott ládákat igyekszünk eltávolítani, hogy ne akadályozzák a hajózást. Néha a rendőrségnek Is segítünk a Dunából felhozni a bűnözők által elszórt bűnje leket. Elsősorban sportbúvárok va gyünk. Egyed Gyula merül le elsőnek, mert ő az oktató, és 6 felel az akció biztonságáért. Továbbá a járásban működő 50 főnyi búvárcsapatból ő tud lemerülni a legtöbbet. Több búvárklubban működnek a já rás búvárjai, így például a pionirház mellett működő AKVA-klub, a hajó gyári POSEIDON, alakulóban vannak még sportbúvár-klubok, például Gú tán is. Járási tanács irányítja a te vékenységet és a versenyekre járási válogatottat állítunk ki. Ä járási ta nács csak úgy jöhet létre, hogy leg alább három klub működik, tgy aztán az AKVA három részre oszlott. A lapasztaltabb sportbűvárok hozták lét re a többi búvárklubot, így került Szander Krisztián a hajógyári klubba. Miért csinálod? — Mert, ha-tiszta a víz, akkor nagyon szép a lenti „csendélet“. A GOMBOSTŰ FEJÉT IS.. Mohos Ernő járási bajnok sportlö vészeiben. Á kisöbtí standardpuska 60 lövéses fekvő- és a 3x20 lövéses ősz Nehéz lenne pontosan meghatároz ni, hova tartoznak a modellezők, hiszen táborukban ploníroktöl kezdve nyugdíjasig minden korosztály megtalálható. Skrlvánek János, a JB dolgozója viszont égyerfelműen spórthak nevezi. Meg is magyarázza. Nem elég a jó modell, a versenyzéshez kondíció is kell. Például a re- pülömodeUezö versenyeken egy jó gép két-három kilométerre Is elszáll. A versenyzőnek követnie kell, s ha ezt megismétli öiször-hatszor, akkor ■bizony egy verseny alkalmával lefut tizenöt-húsz kilométert. De nem ez a fontos. Sokkal jelentősebb az, hogy ebben a szakosztályban dolgozik a legtöbb fiatal. A leg- |obb . eredményeket a repülömodeiie zök érték el. Ez évben már két versenyen vettek részt kitűnő eredménynyel. A járásban a repülősök mellett két rakétamodellezfl kör Is működik. Terveik közé tartozik a hajó-, autó- és a vasúti modellező szakkörök beindítása is. Az anyagi feltételek adva vann.ak, a szakosztály munkáját évente kb. húszezer; koronával segítik. Ha elkészül az ifjúsági és pionír- ház, a helyiségproblémák Is megoldódnak. A szakosztály munkájába bekapcsolódnak az idősebbek is, még akkor is, ha mindez úgy tűpik, hogy életük végéig játszanak. Talán ez benne a legszebb'., KAMOCSAl IMRE . . MBSZ'ÁROS iano$