Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-06-14 / 24. szám

Äz Időlépte nyugdíjas vasutas, JÄN SLO- SIARIK a fia széktámlára vetett egyenru- tiáját nézi. Aztán azzal kezdi, amit nem IS vártam volna:

— Harminc évvel ezelőtt Cierna nadTí- soun (Agcsernyőn) nem a vonatok füttye hallatszott, hanem a vizimadarak éneke. Mocsár volt valamikor a város helyén. A- kárcsak a tengernyi sok vágány, az átra- kodóállomás helyén is. Amikor én ide jöttem, mint a település első lakosa, kietlen, de szép tá] volt. Azóta? Kiépült egy háromezernyolcszáz lakosú városka, sínek, vagonok kerültek a mocsarak helyére. Nem tudom, de lehet, hogy ezért mondják kikötőnek, szárazföldi kikötőnek. A kezdeti é- veket tekintve nagyon találó és helyén való a név.

Milyen is volt Itt akkor az élet? Az emberek csak a látástól vakulásig tartó mező- gazdasági munkát ismerték. Az aZ egy személyvonat, amelyik Eleitől {Bélytölj KoSl- céig (Kassáig) és vissza közlekedett, csak épp mutatóba volt jó, hogy milyen is a vasút S nekem, mint a bélyl állomás mindenesének sem maradt más hátra, mint gazdálkodni; kecskét tenyésztettem, szénát kaszáltam, kapáltam. Akkor itt még egy koronáért három tojást adtak, csak hogy tudja, azért mondom, mert olyan nagy volt a szegénység.

Mondjak valamit a szolgálatról? Nézze, a magam fajta ember, aki tengely fölött, meg örbódében éli le az életét, ha kibírta a nyugdíjig, csak szépet tud mondani. Ez a szép mindig, a nehéz n»mka,-iseg az é- vek szépsége: az éjszakázások, a vonatvá- rások, a zakatoló vonatok. De ne is ezt hallgassa. Inkább azt mondom, hogy már hatvanhárom éves vagyok, kapom a nyugdíjat, és nem azért járok még ma is munkába, mert nem lenne elég, hanem mert nem tudok elaludni, ha nem hallom a síneken kattogó vonatot.

Ezt a munkát csak elkezdeni lehet, de abbahagyni nem.

TISZTELET A VASUTASOKNAK

Már Moldova György írásaiból Is megcsodáltam a vasutasokat. Most meg hat napon keresztül köztük élek, látom a munkájukat. Ülök egy tolató munkással. Vasutas-egyenruhát visel. Én sört Iszom, ő málnát, pedig azt mondják, szereti az italt... Háromnegyed hét előtt ott hagy csapot-pa- pot, és csak ennyit mond: „Héttől dolgozom. Megyeki“ Vonatvezetövel beszélgetek

a peronon. MACKÖ BÉLANAK hívják. Egy- ■ szer csak a vállamra csap és azt mondja: „A vasutas még a miniszternél is többet tanul. Látja ezt a táskát?“ És kinyitja az oldalán lógó oly sokszor látott táskát. „Húsz kllónyl könyv, előírások, papírok vannak benne.“ Rakodómunkások szobájában alszom. Kormot raktak egyik vagonból a másikba egész nap. Négre-börbe bújva érkeznek este haza; Gyorsan lezuhanyoznak, de a szemük alatt ott a leraos- hatatlan fekete csík. Szégyenük, nem szégyenük? Egyikük sem gondol erre. A munkájukat elvégezték. Mennek sörözni meg lányok után.

FABIAN JANOS forgalmistával töltjük az éjszakába nyúló szolgálatot.

— Mit kell tudni a forgalmistának?

— Először Is tudnia kell telefonálni, a- vlzálni a vonatokat, akárcsak fogadni, ismerni a tolatás fortélyait és fújni a vasutas bibliát — aD-1 és D-2 szabályzatot — mint a tízparancsolatot. Negyvenkét könyvből kellett vizsgát tennem, hogy forgalmista lehessek.

— És miért lett forgalmista?

— Tudja, itt az állomáson mindig új arcokat látni, és lehet sokat telefonálni. Minden vonat érkezését, Indulását, késését jelentik nekem, és én is tovább adom. Furcsa, hogy sokan szeretnek tefonálni, és mégsem jönnek forgalmistának, nincs u- tánpótlás.

összefutok egy régi Ismerős kalauznővel. Meséli, hogy az egyik nap éppen beíejez- tea szolgálatot, amikor a főműié így-szólt: „Márta nem tud bejönni, megbetegedett a kislánya. Nem vennéd át helyette az éjszakait?“ Valahol Michalovce után jutott az eszembe, hogy aznap este a férjemmel moziba akartunk menni. Sebaj, majd holnap!“

Hát Ilyenek a vasutasok. Egy biztos, ezt a munkát csak megszállottként, a munka bolondjaként lehet végezni. Minden mozzanatuk, életveszélyes, ha rosszul határoznak. És számomra pontosan ez a vasutasokban a legcsodálatosabb, hogy ez az „életveszély“ számukra egyfajta biztonságérzetet jelent.

Tisztelet a vasutasoknak!

HATEZER MUNKÁS

ANDREJ ZIMÄ, az állomás igazgatóságának dolgozója, mér öreg róka az interjú- adásban. ö tájékoztatja itt évek óta az újságírókat. Nekem sem kell sokat kérdezni.

egy szuszra elmond minden lényegeset.

— Agcsernyőre az első vonat — a 304- es számú — 1947. április tizenötödikén érkezett a Szovjetunióból, öt vagonban gyapjút hozott. Tizenöt munkása volt abban az időben az állomásnak. Űk rakták át az á- rut a széles nyomtávú 90 tonnás vagonokból a ml 54 tonnás kocsijainkba.

Az átrakodás az első években szinte teljes mértékben kézi munkával történt. 1947- ben a nagy szárazság idején is kézzel rakták át azt a hatszázezer tonna gabonát, mely a Szovjetunióból érkezett megsegítésünkre. Napokig, hetekig tartott a munka.

(Hadd mondjam el itt a dobral gabona- átrakodóban tett látogatásomat, ahol NOVAK MIKLÖS igazgató röviden így vázolta munkájukat: „135 munkással dolgozunk és naponta öt ezer tonna gabonát rakunk át. Van egy nagyon jó kollektívánk, a Ben- csik-brlgád, amely mindig az élen jár. Ök — a gépek segítségével — 10-13 perc alatt kiürítenek egy vagont. De tudni kell azt is, hogy kezdetben egy szovjet vagont négy munkás 3-4 óra alatt rakott ki. Ez a fejlődés, kéreml“)

Tudja, mi minden érkezik és fut tova a esernyői síneken? — teszi fel nekem a kérdést Zima elvtárs? Választ se.- várva kezdi sorolni:

A Szovjetunióból érkezik: vasérc, trágya, cement, gabona, gyapjú, kőolaj, hús, vaj, fémek, gépek, stb. A Szovjetuniónak küldünk: fémeket, gépeket, bútort, textilt és börárút, teherautókat, villamosokat, csöveket, kotrógépeket, villanymozdonyokat stb... De nemcsak Csehszlovákia kül- és belkereskedelmében tölt be fontos szerepet az át- rakodóállomás, hanem a nemzetközi árucsere-forgalomban is. Ezen az állomáson keresztül megy Franciaországba a sok-sok szovjet traktor, Lada személygépkocsi, az NSZK-ba sajt, papír, pléh, Ausztriába koksz, autók, Jugoszláviába szovjet tejtermékek „utaznak“ az állomáson keresztül. A Távol-Keletre Irányított német áru is esernyőn át hagyja el Közép-Európát.

A forgalomnak tehát hajszálnyira pontosan összehangoltnak, az átrakodásnak ütemesnek, gyorsnak kell lennie.

Mindez FEDORCAK MIHAlY ügyeletes központi forgalmista gondja.

— Hány vagon áll jelenleg az állomás területén?

— A szélesen 3058,- a keskenyen 2391. Ebből kitűnik, hogy a szélesen azért több

a kocsi, mert lassan rakják át belőlük az árut. Sajnos ez nekünk meglehetősen sokba kerül, mivel a ve,szteglő szovjet kocsikért fekbért fizetünk.

— A szolgálat alatt ön az állomás teljhatalmú parancsnoka, mi a munkája?

— Telefonösszeköttetésben állok minden olyan külső és belső munkahellyel, ahol valami történik: a rakodókkal, tolatókkal, (tartalékkal), váltókezelőkkel, forgalmistákkal és a környező állomásokkal. Minden Induló, érkező vonatról tudnom kell, ügyelni a pontos indításukra, a késve érkező vonatoknak szabad utat kell biztosítani, arai bizony gyakran bonyolult mun ka. Ehhez gyakorlat kell, hosszú évek tapasztalata, mert Itt nem állhat meg a forgalom vérkeringése.

Az átrakodást a szovjet oldalon a csapi „kikötő“, a csehszlovák oldalon az ágcser- nyől állomás vasutasainak pontos összehangolt munkája teszt gyorssá. Ojabban már tengelyeket cserélnek, s a ml vagonjaink biztonságosan futhatnak az 1524 mil- llméteres szovjet vágányokon. A személy- szállítást is így oldják meg. A Moszkvából Prága felé tartó vonat utasai észre sem veszik a negyven perc alatt végbemenő cserét.

Sajnos még mindig nélkülözhetetlen a kétkezi munka. Igaz, az árunak már csak az 5,9 százalékánál.

Remélhetőleg már ez sem sokáig.

A FIATALOK

Az átrakodóállomás SZISZ elnökével. Kosán fiatival az egyik este ellátogattunk a város ifjúsági klubjába. Az egyik vezetőségi tag, MAGYAR LACI elmondja, hogy az utóbbi időben már félnek kinyitni a klubot, méirt verekedés, elvakodás a vége minden teaestnek, összejövetelnek. Aztán aZ a tizenöt helyiben SZISZ-tag se nagyon érdeklődik a klubélet iránt, akiket számon tart a szervezet.

KOSÁN KATI — aki nagyon kedvesen, készségesen elkísért utamra — tájékoztatott munkájukról Is:

— Szervezetünkhöz, amely tíz alapszervezetre oszlik, 429 tag tartozik. Probléma van velük, mert sokan nem akarnak belépni a munkahelyi szervezetbe. Indokuk, ők munka után mennek haza a környező falvakba, és inkább ott tevékenykednek.

Itt nem Is nagyon maradhatnának, mert nyolc óra után elmegy az utolsó busz Is, és a legközelebbi csak reggel Indul. Meg műszakban dolgoznak, nehéz összeegyeztetni a szabad időt.

Dicséretet érdeme! a széles vágányű át- rakodók szervezete, ahol ötvenhármán vannak ős jó példát mutatva dolgoznak mind a munkahelyen, mind a szervezetben.

— Mégis miből áll a munkátok?

— Számunkra elsődleges és nagyon fontos, hogy a tagságunk példát mutatva jól és hibamentesen dolgozzék. Ezután jöhet a szervezeti élet: sportjátékok, társadalmi rendezvények, kirándulások, politikai-nevelő munka. Mondezt az igényekhez mérten.

OLVASNAK-E A VASUTASOK

Ezzel a kérdéssel állítottam be a városka könyvesboltjába, ahol OROSZ ENIKŐTŐL várom a választ:

— Azt se mondhatom, hogy Igen, de azt se, hogy nem. Ha még néhányan akadnának olyanok, mint az állomásfönök, DU- BlK JANOS, akkor nem lenne a forgalommal baj. Alig múlik el olyan nap, hogy ő ne jönne be „körülnézni.“ Egyébként az üzlet áprilisi forgalma tlzenhétezer korona volt, de ebbe bele kell számítani a májusi ünnepségekhez szükséges plakátokat, zász- | lókat is.

Meg úgy van az, ha jön is ide vasutas könyvért, hát inkább a műszaki kiadványok érdeklik. Néha-néha elkel egy klasz- szikus író regénye, de verseket senki sem vesz.

Nézem a könyveket. Két, három év előtti kiadások; régi tapasztalatom, hogy a kisvárosok könyvesboltjaiban legnagyobb a választék!

A MENETRENDBE BEÍRTÁK

MIROSLAV SLOSIARIK mozdonyvezető, az első beszélgető partnerem fia meséli szépen berendezett szobájában:

— Apámnak — s ezzel a családunknak is — az örház jelentette a lakást meg a munkahelyet. Vasút mellett nőttem fel, a sínek között virágokat neveltünk. Apám, aki vidékről került ide, csak a legfontosabb szavakat tudja magyarul, de én fontosnak tartottam, hogy beszéljek az itt élő emberek nyelvén, magyarul. Gyorsan meg is tanultam, ma már nincs bajom a kétnyelvűséggel.

Vasutas családban nőttem fel, azért mindenki furcsállotta, amikor azt mondtam, o- peratör szeretnék lenni. Apám csak csóválta a fejét. Aztán nem sikerült a fölvételi, és itt maradtam a vasútnál. Ügy érzem, azt csinálom, amit szeretek. Kitanultam a mozdonyvezetést, érdekel nagyon a munka.

Sok a munka, de szép. Megesik, hogy kilencórás műszakra indulok el reggel, és tizennyolc óra lesz belőle. De nem panaszkodhatok. Valakinek csak el kell vinni a szerelvényt?! A menetrendbe beírták, és a vonatnak menni kell.

Zolezer János Kép: a szerző