Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-05-31 / 22. szám

ATEIZMUS, tudományos ATEIZMUS:

tudományos világnézet, amely tagadja a természetfeletti erők, Isten vagy Istenek, a túlvilág létezését, elvet minden vallást és harcol ellene, a világot materialista módon magyarázza. Az ateizmus a legtudományosabban és legkövetkezetesebben a marxista-leninista Ideológiában fejeződik ki, amely nemcsak elveti a vallást, hanem feltárja annak társadalmi gyökereit, okait, s a kizsákmányolás és a tudatlanság megszüntetésével, a szocializmus és a kommunizmus felépítésével megteremti a feltételeit annak, hogy az emberek gondolkodásából eltűnjenek a tudománytalan nézetek. Ezért ezt az ateizmust tudományos ateizmusnak nevezzük.

CIONIZMUS: (Clon, Sión: domb Jeruzsálem, az ókori Júdea főváros közelében). Reakciós burzsoá nacionalista mozgalom és ideológia. A múlt század végén keletkezett Európában válaszként a fokozódó antiszemitizmusra. A cionizmus eredeti célja, hogy minden zsidó települjön át Palesztinába, ahol „zsidó nemzeti államot“ kell létrehozni. A cionisták azt hirdetik, hogy a zsidók — bármely országban élnek és bármilyen nyelven beszélnek — egy egységes nemzetet alkotnak. Ezzel a zsidó munkásokat el akarják vonni az osztályharctól és vallási alapon a zsidó burzsoáziával való együttműködés mellett foglalnak állást. Központi szervezete az ÜSA-ban és Izraelben van. A cionizmus napjainkban a zsidó nagyburzsoázia soviniszta ideológiája. Az imperialisták felhasználják az arab népek nemzeti felszabadító mozgalmai ellen.

IDEALIZMUS: Filozófiai, világnézeti i- rányzat, amely a materializmussal, a tudomány és a gyakorlat adataival, eredményeivel ellentétben, a természettel, az anyaggal és a léttel szemben a szellemet, az eszmét, a tudatot tartja elsődleA

gesnek és meghatározónak. Két alapvető válfaja van: a szubjektív idealizmus és az objektív idealizmus. A szubjektív i- dealizmus tagadja a külső világ objektív; a szubjektumtól független létezését és az egyedüli valóságnak az érzékelést, a kép- zétet, a fogalmat, a tudatot tekinti. Az objektív idealizmus minden létező alapjának az 'eszmét, a szellemet tartja, amely mind az anyagtól, mind az emberi tudattól függetlenül létezik. Az objektív idealizmus az alapja a legtöbb vallásnak, így a katolikus vallásnak is.

KATOLICIZMUS: A keresztény vallás egyik fő irányzata. Egyike az ún. világvallásoknak. Számos európai, latin-amerikai és más országban uralkodó vallás. A katolikus egyház élén a római pápa áll. Szerteágazó centralizált szervezete és hatalmas anyagi eszközei vannak. A kapitalista világban szoros kap- csolatban áll a kizsákmányoló osztályokkal, azok érdekelt védelmezi és képvU seli. Az utóbbi időkben a néptőmegek nyomására korszerűsítési törekvések jelentkeznek benne.

KERESZTENYSEG: Keresztény vallás. A buddhizmus és az iszlám mellett egyike az ún. világvallásoknak. Híveinek száma mintegy egymilliárd fő. A rabszolgák és az elnyomottak vallásaként keletkezett' az I. században a Római Birodalom keleti tartományaiban. Később az uralkodó osztályok vallásává és állami vallássá vált és egyre reakciósabb lett. A XI. században nyugati és keleti egyházra szakadt, majd újabb irányzatai támadtak. Három fő irányzata van: a katolicizmus, a pravoszlávizmus és a protestantizmus. A keresztény vallás szerint az emberek földi élete csupán rövid átmeneti állapot, felkészülés a túlvilágl örök életre.

KLERIKALIZMUS: Az egyház és a papság azon törekvése, politikája, hogy beleszólást, befolyást, hatalmat nyerjen valamely ország gazdasági, politikai és kulturális életében. A klerlkalizmus visszaélés a vallással politikai célok érdekében, reakciós egyházi és papi politikai irányzat. Számos tőkésországban, ahol erősek a keresztény egyházak pozíciói, klerikális politikai pártok működnek.

VALLAS: Elsősorban a félelemre, az ismeretlentől való rettegésre épülő ideológia. A természeti erőkkel szemben tehetetlen ember képzeletbeli támaszokat keresett és így találta meg az istent, az égi szövetségest, amely ha nem is segít a bajban, de földöntúli boldogságot ígér. Minden tudományos alapot nélkü- löző ideológia.

__________

(Folytatás az 1. olSalról) tosak, jószívűek, amelyet a teológusok a humanizmus megtestesüléseként hirdetnek, egyáltalán nincs összefüggésben a humanizmussal. A türelem és az alázat megnyilvánulása az egyház szolgáinak értelmezésében mindössze

__„Isten

képmása“, de nem a munka embere, az anyagi és a szellemi javak alkotója iránti tisztelet megnyilvánulása. A teológusok tanítása szerint „csendesek, szeretetteljesek“ azok az emberek, akik felismerik lelki szegénységüket, türelmesen, hősiesen, zokszó nélkül viselnek el minden megaláztatást, megszomorítást, mindenféle emberi viszálykodást. Tudják és hiszik, hogy a kölcsönös megaláztatás folytán még nem szűnik meg a gonoszság, hanem esakis a türelem és a szeretet győzedelmeskedhet, azért alázatosan elviselnek minden megaláztatást, s alázatosságuk nem a kishitűség, hanem a „lélek hősiességének“ a jele.

Hasonló békülékenység hirdetése az emberi méltóság lealázását jelenti, megbénítja az ember akaratát az igazságtalansággal szemben. A szerénység nem azonos a megalázkodással. A szerénység a méltóság testvére, nem pedig a „természetfölötti alázatosságra“ való törekvés az egyetlen minimális szabály min denki számára. A szerény ember nem fog színpadlaskodni, hivalkodni az életben. Am a dicsőséget sem kerüli. Min denkinek kellemes, ha tisztelik. A szerény embert ez természetesen éri. A szerény ember nem a dicsőség kedvéért visz véghez hőstetteket. Tevékenységének motívumai mélyebbek. Belső meggyőződése, hogy meg kell védenie a kollektíva becsületét és méltóságát, a népet, a kommunizmus eszményeit kell szolgálnia. A szerény ember a kezdemé nyezést önállósággal,' célratöréssel, alkotással, bátorsággal párosítja. Ez magabiztossá teszi az embert, hogy bízzon erejében, a mindennapi dolgokban meglássa azt a határt, amelyen túl az egyéni és a társadalmi ellentétessége következik. Az ilyen szerénység természetesen összeegyeztethetetlen azzal, hogy valaki kész legyen mindenben megalázkodni mások előtt, csendben és viszályt kerülve bánni mindenkivel.

Az alkalmazkodás és hízelgés helyett, amelyet a teológusok a tisztességesség elengedhetetlen feltételének tartanak, az ateizmus mást követel az embertől; Igényességet önmagával szemben, melynek a dolgozókhoz való tapintatos, jóindulatú viszonnyal kell párosulnia. Az alkalmazkodás és hízelgés, amelyet a vallás szorgalmaz, megfosztja az embert attól a lehetőségtől, hogy mindenkor és mindenütt igazságos legyen. Hisz az igazságosság elképzelhetetlen olyan erkölcsi tulajdonság nélkül, mint amilyen az elvszerűség. Az igazság, az igazságosság keresése azt jelenti, hogy helyes kapcsolatot kell teremteni azzal a helyzettel, amelyben bizonyos tény megjelenik. Más szóval, az igazságosság nem más, mint az igazság megismerésére és győzelmére való törekvés. Az igazság mindenkor feltételezi a személyiségnek a szocialista eszmények tökéletesítésére irányuló aktív, alkotó élettevékenységét. Csak az ilyen tevékenység teszi lehetővé, hogy az emberről mint a becsületesség megtestesítőjéről beszéljünk, az a minőség pedig, amely a személyiségnek az élethez és önmagához való ilyen viszonyát jellemzi, maga a becsület. Más szóval, a becsületesség nem attól függ, ki hogyan „emelkedik isten szemében“. Ezt az iS; meretek, a tehetség, a hivatásbeli mesteriesség és más pozitív tulajdonságok vívják ki.

A hittudósok szempontjából a vallás humanizmusának egyik meggyőző bizonysága a vallásnak az a képessége, hogy bizonyos mértékben vigasztalja a hívőket, csökkenti lelki feszültségüket. Valóban a vallás vigaszul szolgál, segít feledtetni. Gyakran hasonlítják valamilyen narkotikumhoz, amely eltompitja a szellemiséget, máskor meg a fizikai fájdalmat, megszabadítja az embert a kínzó gondolatoktól, rózsás reményeket ébreszt benne. Ezért a teológusok és a hívők a vallás hasznosságát emlegetik, e- löszeretettel vonnak párhuzamot a vallási vigasz és a betegnek adott fájda-. lomcsillapítók között. Ugyanakkor számos körülményt figyelmen kívül hagynak, például azt, hogy az orvosságok nemcsak tompítják a fájdalmat, hanem gyógyítják is a betegséget. A vallás pedig csupán a lelki fájdalmat tompí_ija, de okozóit nem szünteti meg. Egyébként a vallási vigasz illuzórikus, csalóka. Célja a pillanatnyi vigasz bármi á- ron, akár a hazugság árán is, s ezért lényegéből kifolyólag antihumánus.

A humanizmus nemcsak az emberek kölcsönös baráti kapcsolatát jelenti, hanem a harcot is megvalósításukért. Éppen az embereknek ez az aktív cselekvésre, a világ átalakítására való orientálódása, hogy a Világ megfeleljen a széles néptömegek szükségleteinek és érdekeinek, sokoldalú és harmonikus fej-t lödésük biztosításának, éppen ez alkotja a humanizmus lényegét. Ez az adott körülmény az oka annak, hogy az ateizmus és a humanizmus szerves egységet alkot. Az embert nevezi a legfőbb érték- sek, és semmi köze sincs meddő, elvont és illuzórikus eszményekhez.

J. I. TYERESCSENKO docens

Politikai segédanyagunk témája a vallás. Az alábbi cikkek felfedik a vallás történelmi gyökereit, áltudományos mivoltát, a vallás és a tudományos világnézet viszonyát.

A teológusok előszeretettel beszélnek arról, hogy a vallás minduntalan aggódik az emberért, hogy a vallási hit a humanizmus legmagasabb fokú megnyilvánulása, a társadalmi fejlődés Igazságos tényezőjét, az emberek közötti baráti érzelmek és kölcsönös viszony kialakulásának tényezőjét jelenti. De nemcsak a hívők, hanem a vallással szemben közömbös sok más ember is osztja ezt a nézetet. Sőt, az egyház hatása alatt sokan közülük türelmetlenséget tanúsítanak az ateizmussal szemben, amelyet a teológusok ügyeskedése következtében gyakran az erkölcstelenséggel azonosítanak. Ebben a vonatkozásban ékesszólóak lehetnek egy 1958. évi amerikai közvéleménykutatás eredményei. A megkérdezettek 80 százaléka kijelentette, hogy sohasem szavazna ateista elnökjelöltre, bármilyen ember volna, és bármilyen programmal indulna is.

Jellemző, hogy nemcsak az Egyesült Államokban, hanem más országokban, köztük még a szocialista országokban is az emberek egy részének ilyen felületes elképzelése van az ateizmusról, ilyen elfogultan viszonyulnak hozzá, noha a szocialista országokban az ateizmus már a társadalom szellemi kultúrájának szerves része lett. Sok ember továbbra is őszintén hiszi, hogy a vallás lehetőséget ad emberszeretetének kifejezésére. Mi a valóság? Van-e kapcsolat a vallás és a humanizmus között? Logikus-e azonosításuk?

E kérdésekre válaszolva, mindjárt tisztáznunk kell á humanizmus fogalmát. A marxizmus az emberi jogok méltóságát, a szabadságot, az ember sokoldalú fejlődési és tökéletesedés! jogát, társadalmi és a szellemi elnyomás alóli felszabadulásának a jogát megerősítő szociális-erkölcsi nézetek összességét érti a humanizmuson. A marxista humanizmus az emberért és reális földi érdekeit, szükségleteit nyilvánítja a legfőbb értéknek. Más szóval, a humanizmus nem más, mint harc az ember reális, nem pedig vélt, természetfölötti javáért. A humánus viszonyok nem isteni ajándékként, hanem a társadalmi igazságtalanság ellen vívott harc eredményeként jöttek létre, a nagy emberi törekvések e- redményei elsősorban a társadalmi viszonyok tökéletesítése területén. Ezért a humanizmus egyrészt az embernek a társadalomhoz Váló viszonyában, másrészt a társadalomnák az emberről való gondoskodásában, az emberi méltóság és Jogok védelmezésében nyilvánul meg. Más szóval, a humanizmus középpontjában, mint már említettük, elsősorban az ember áll, nem pedig az Isten, mint a vallásban. Ezért tarthatatlanok a teológusoknak azok a kísérletei, hogy egymáshoz közelítsék, még kevésbé, hogy azonosítsák egymással a vallást és a humanizmust.

A humanizmus valóságos kifejeződése az ateizmus, amely mindenkor felvértezte és felvértezi a haladás erőit, mindenkor síkraszállt és síkraszáll a társadalmi élet elavult formái, erkölcsi szabályai stb. ellen. Éppen azért alakult ki az emberek tudatában olyan felületes kép az ateizmusról, mint valamiféle erkölcstelenségről, az általánosan elfogadott elvek tagadásáról. A történelem meggyőzően bizonyltja, hogy tarthatatlanok az ateizmussal kapcsolatos hasonló nézetek. Nem a vallás, hanem az ateizmus, mint a tudományos világnézet, reá[$

lis világszemlélet elválaszthatatlan ösz- szetevő része erősíti meg az emberi létet, szabadítja meg az ember tudatát az illúzióktól, segíti elő a haladást általában és különösképpen az erkölcsi haladást.

Az ateizmus erkölcsi előírásainak jellemző sajátossága, ugyanakkor különbözése a vallásiaktól az alábbiakban rejlik: először is; az ateizmus Karcolni tanít, nem pedig a rossz és az igazságtalanság megkerülésére; másodszor: az embert a sokoldalú, harmonikus fejlődés irányába tereli, nem pedig csak az „isteni igazságok“ megismerésére ösztönöz; harmadszor, az ateizmus a kollektív szellemet, nem pedig az individualizmust e- rősítl; negyedszer: a jónak konkrét történelmi, nem pedig elvont alkotására készteti az embert, mint teszi a vallás.

Természetesen nem tagadható az a tény, hogy a vallás erkölcsi szabályokat, általános emberi, vagy másként egysze rű erkölcsi szabályokat is tartalmaz. Elítéli a fenegyerekeskedést, tolvajlást, a munka megvetését, ilyen szabályok közé tartozik a becsületesség, az igazságosság, az igazmondás, a szerénység követelménye stb. Ezek mind az erkölcsi viszonyok alapját alkotják, s az emberrel mint társadalmi lénnyel szemben támasztott követelmények minimumát Jelentik. Ezt a körülményt, valamint azt a tényt, hogy a kommunizmus építőinek erkölcsi kódexe tartalmazza az emberi magatartás általános normáit, a teológusok spekulatív céllal annak bizonyítására használják fel, mintha a kereszténység és a kommunizmus humanitárius feladatai azonosak volnának, az u- tóbbiak nem szárnyalnák túl a vallás értékeit.

A tudomány cáfolatlanul bizonyltja, hogy az általános erkölcsi normák a gyakorlati tevékenység eredményeként alakultak ki. Egyetlen parancsolatnak sincs semmi köze a valláshoz azok közül, amelyeket a Biblia szerint a „mindenható“ Mózes próféta személyén keresztül adott az embereknek. Nem „ö- rökkév^Jó“, nem „isteni“ és nem „abszolút“ például a „más feleségét bűnre ne kívánd“ parancsolat. A csoportos házasság időszakában teljesen értelmetlen lett volna az ilyen követelmény. Csakis a monogám család kialakulásával egyidejűleg keletkezett a férfi és a nő házasságon kívüli kapcsolatának tilalma. Az osztálytársadalora és a földi eredet nyilvánvaló bélyegét viseli magán a „ne lopj“ parancsolat is. Az ősközösségi társadalomban nem létezett, hisz ott közös volt a tulajdon. Csak a magántulajdon kialakulásába! egyidejűleg tűnik tel a „ne lopj“ követelménye. A rabszolgatartók, a hűbérurak, a tőkések évszázadokon át e parancsolat segítségével fosztották és fosztják ki naponta a dolgozókat, sajátítják ki a munka teremtette gazdagságot. A nép nagyon találóan kifejezte ezt közmondásában. Az E- gyesült Államokban például ez a szállóige járja: „Aki gombostűt lop, börtönbe kerül, aki vasutat lop, szenátor lesz.“

A „ne ölj“ parancsolatnak szintén semmi köze sincs a xralláshoz. A társadalmi-gazdasági viszonyok hatására alakult ki ez a követelmény. Az ősközössé- gl társadalomban az volt a szokás, hogy a munkaképtelenné vált személyeket megölték. Ezt a barbárságot úgy magyarázzák, hogy a kor életviszonyai, a munka csekély termékenysége következtében egy ember nem tudott többet termelni, mint amennyi a saját szükségleteire kellett. Ezért a munkaképtelenek elpusztítása nem keltett felháborodást, teljesen normális jelenségnek tartották. Tilos volt a foglyok megölése is, őket rabszolgákként használták ki. Ugyanakkor senkit sem ítéltek el ellenségek és cselekedeteikkel a törzsnek ártó törzsbeliek megölése miatt. Egyszóval a „ne ölj“ parancsolat, mint a többi parancsolat is létszükségletek hatására keletkezett, az egyház pedig évszázadokon át uralkodó társadalmi helyzetét- kihasználva, a vallás érdemének tudta be azt is, aminek egyébként semmi köze nem volt a valláshoz.

Az az erkölcs, amelyet Isten nevében állítanak az emberek elé, nem szolgálhat gyakorlati életorientációul, nem nemesítheti és javíthatja a kölcsönös emberi viszonyt. A vallásnak az az intelme, hogy legyünk szeretetteljesek, aláza- (Folytatás a 4. oldalon)