Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-10 / 19. szám
Az lenne Nagykér? VISZLÁT! — Tehát holnap délelőtt — búcsúztam a nagykért SZlSZ-szervezet Üj Ifjúság klubjának a tagjaitól a járást konferencia után. — Az autóbuszmegállónál — válaszolták ők, s aztán valaki közülük még utánam szólt: — Hogyha nem fog esni. Másnap nem is esett, de a lányok homloka azért elég borús volt. Hogy is net Harmincan-negyvénén ts ígérkeztek Nitrára, aztán amikor 'jönni kellett volna, meggondolták magukat. Hogy miért? Talán csak mert nem akaródzott felkelni az ágyból, — Nem olyan nagy baj — mondtam megnyugtatásképpen, s arra gondoltam, hogy amikor vagy tíz évvel ezelőtt a nltral főiskolások szerveztek a Zoborra egy kirándulást, mindössze hárman jöttek el. Magamban még azt is mondtam, hogy jobb, sok-, kalta jobb a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt volt. Aztán még örültem annak is, hogy a napocska kellemesen sütött. Fölkapaszkodtunk a Zobor tetejére, s mint ahogy az már ilyenkor lenni szokott, először is azt kémleltük, merre is található Nagykér. — Ott, ott van! Biztos, hogy az az — mondták a lányok, s buzgón mutogattak Ivánka és Berencs felé. Száraz Árpád — vagy ahogy o- dahaza a faluban hívják Spendlo, mert Nagykéren minden második ember Száraz — nem hagyta annyiban, s előbb megmutatta a nagycétényi erdőt, majd mereven maga elé tartotta a kezét, hogy az a szülőfalujuk. S a lányok végül is belenyugodtak, hogy az amerre Árpi mutat, ott a falujuk. Valójában az volt-e Nagykér, abban én sem voltam egészen biztos, hiszen finom pára lebegett vasárnap délelőtt ezen a vidéken. Ott a köveken állva, már nem is nagyon figyeltünk a messziségbe. Arra a kérdésemre, mi újság hát ott a messziségben, Száraz Rozália azt válaszolta, hogy sok a lány. Bizony, bizony, sok a lány. S lett ts ebből rögtön vita, nevetgélés. Végül D o }- c s an Zsuzsanna — SzOtye, ahogy őt is elnevezték — csak ennyit mondott: — Félnek is a nagymamáki — És ti nem féltek? — kérdeztem gyorsan. — Már mitől? — biggyesztette le az ajkát Lábát Margit, alias Lúd. — Az igaz ugyan, ha elmennek a fiúk katonának haza már párosán jönnek. Vagy még haza sem jöttek, már szaladnak a gyűrűkért, de azért nincs mitől tartanunk. — No, azért ml is találunk magunknak párt — toldotta meg Száraz Erzsiké. Bs‘ ez igaz is, hiszen nemcsak Kéren vannak fiúk. Persze — az igazat megvallva — azért mégiscsak lehet ezek körül a fiúk körül valami galiba, mert Roza- licska egyszercsak fordít a szón, s azt mondja: — Én nem is tudom, mi lesz ezzel a fiatalsággal! Megrendezzük a mulatságot, kilenckor még csak páran lézengünk a teremben, és éjfélkor meg már csak a vezetőség volt ott, pedig előtte úgy egyeztünk meg a zenekarral, hogy hajnalig húzzák a talpalávalót. Ennyit hát a helyt gondokból. Vagy talán ezek nem is helyi gondok? E- setleg nem is gondok? Meglehet. Legalábbis én egyáltalán nem nevezném azoknak. Már csak azért sem, mert Kéren a fiatalok egyáltalán nem a- ludtefk az utóbbi időben. A Zoborról lejövet arról is beszéltünk, mit és hogyan tovább. Hogy mást ne mondjak: kirándulás Mlyhanyba, kiruccanás a fővárosba, ifjúsági találkozó stb. Viszlát a legközelebbi kiránduláson. Németh István Foto: a szerző Egy kis pogácsát is hoztam Kérsz? M ost egy kanyar következik. így... és amott a domb mögül már kikandikálnak Demandice (Dé- ménd) szélső házai. Sokan azt tartják, hogy a távolsági autóbuszok vezetői mogorvák, barátságtalanok. A munkánkról meg azt hiszik, hogy egyhangú. Ez nincs egészen így. Cn például egész úton dudorászok, és a munkám? Maga csak fél órája ül a hátam mögött, de már megcáfolhatná azt a hiedelmet, hogy a munkánk egyhangú. Nézze ezeket az útmenti fákat, házakat. A falvak, községek nemcsak évszakonként változnak. Ha felidézem a húsz évvel ezelőtti arcukat hát azt kell hogy mondjam, vannak csodák. Sok az új ház, óvoda, betonjárda. De mást is meglátoki A szélben lengő pelenkák alapján például azt, hogy melyik házban gyarapodott a család Észreveszem. hol ültettek, és hol vágtak ki fát... H armincnégy éve ülök a kormánykerék mögött, kilenc éve vagyok a Sahy-Bratlslava távolsági autóbusz sofőrje Reggel négykor kelek. Nyáron olyankor már az épülő házak előtt zörög a betonkeve- rőgép. Hét óra körül már Nitra előtt járok, és, olyankor már hazafelé tartanak a kertészetben dolgozó asz- szonyok, hogy reggelit adjanak a családnak. Ök is korán kelnek, hogy egy család asztaláról se hiányozzék a friss zöldség és gyümölcs. Útban visszafelé csak csodálkozom: A reggel még csak alapjaiban kész háznak Vallomások a kilométerekről felliúzták a falait, kinőtt a földből, és már látszik, hogy emeletes lesz-e, vagy csupán földszintes. Az u- tasalm mindig meg kérdik, miért lassítok ezen „csodák“ mellett? Cak úgy, egyszerűen örülök az eredményeknek, a közös munka eredményeinek, és úgy érzem, nekem ts részem van bennük N éhány évvel ezelőtt társasutazások sofőrjeként sokat jártam külföldön. Az ilyen út sokkal fárasztóbb a vezetőnek. Kezdem azzal, hogy legalább valamennyire ismernie kell a meglátogatandó ország nyelvét. Ezenkívül a kisujjában kell hogy legyenek az illető ország közlekedési szabályai is Pihenésre, nézelődésre nincs sok ideje, de azért az élményekből kijut a sofőrnek is. Pár évvel ezelőtt Os wleclmben egy társasutazás résztvevőjét hirtelen kór házba kellett szállítanunk. Összeesett a volt koncén trációs tábor udvarán. Az orvostól később megtudtuk hogy a háború alatt hónapokig a tábor foglya volt Azzal az emberrel már többször ts találkoztam itt, Lé ván, felidéztük az utazás legérdekesebb pillanatait mindannyiszor elkerülve az oswieclmi epizódot .... Szeretem, ha az utasaim vidámak, közlékenyek. Azok közé a sofőrök közé tartozom akik nem úgy ülnek a volán mögött, mint eg^y trőnszéken. Szeretek az utasaim közé tartozni. Sahy és Bratislava között őt-öt perces pihenőm van NItrán és Léván. Ezt az időt ismerkedésre használom fel. Egy cigaretta mellett fut- ballról, hokiról vagy motoros problémákról beszélgetek az utasokkal. M ost Tupá község következik, itt kiszáll az a két fiatalember a 23-as és 24 es ülésről Ez meglehetősen nehéz útszakasz. Nehéz, mert az utal még nem hozták rendbe a téli fagyok után. Sok a közúti baleset, az igaz, de nem mindig a sofőrökön kell elverni a port. Itt van például ez a „hullámvasút“, mert másnak nem igen lehet nevezni. Az ember ráhajt teljes sebességgel, hiszen honnan Is tudná, hogy kiráz za a lelkét. Azokban a percekben még nem biztos, hogy baleset történik, egy óra, esetleg két nap múlva azonban történhet, s az oka a bírósági jegyzőkönyvekben úgy szerepel mint ismeretlen, érthetetlen. Pedig az történt, hogy a „hullámvasúton“ megrepedt a kormányrendszer egyik alkatrésze... D e beszélgessünk kellemesebb dolgokról Három fiam van, ketten mesterek a textllgyár- ban, a legkisebb erdészeti középiskolába jár, Egyikőjüket sem vonzotta az én életpályám. Azt tartják, veszélyes, felelősségteljes. Nem baj, hogy más pályát választottak, hiszen az ő hivatásuknak éppúgy megvannak a maga szépségei, mint az enyémnek... lantos József, a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat Lévai üzemének sofőrje Több vállalati és minisztériumi kitüntetés tulajdonosa. Május S-én azok között volt, akik munkájuk elismeréséül Bratislavában átvették a Kiváló munkáért kitüntetést. Lejegyezte: Zácsek Erzsébet A szerző felvétele Vörös Éva Dunajská Stredán (Dunaszerdahe- lyen) az 1976/77-es tanévben az a- matőr képzőművészek számára egy hároméves tanfolyam indult, amelynek résztvevői megismerkednek a képzőművészeti irányzatok valamelyikével. A tanfolyam hallgatói kétbónapon- ként elméleti oktatáson vesznek részt, és az ott tanultakat aztán hetente kétszer a gyakorlatban is érvényesítik. Ekkor értékelik az otthon készített munkákat is. A fiatal képzőművészek félévi munkájának eredménye egy kiállítás volt. Ezen a bemutatón huszonhét műkedvelő képzőművész vett részt. A kiállított tárgyak között láthattunk makramét, festett tányérokat, batlk-alkotásokat, szobrokat és festményeket. A rendezők két kategé- riában — felnőttek és diákok — osztottak díjakat. A diákok kategóriájában Benkovics Éva lett az első és Vörös Éva a második. Velők beszélgettem munkájukról, terveikről. B. EVA: Október óta vagyunk a tanfolyam hallgatói, vezetőnk Rácz László, a Dunaszerdahelyl Járási Népművelési Otthon módszertani dolgozója. Az elméleti oktatások folyamán, amelyek rendszerint négynaposak, két-két technikát tanulunk meg, a- mit aztán otthon a gyakorlatban kipróbálunk, tökéletesítünk. Hogyan telik el egy gyakorlati óra? B. EVA: Minden héten kedden és pénteken délután 1—8-lg tanulunk. Ezeken az órákon többek között képzőművészeti anatómiát is tanulunk. Ismernünk kell például a csontváz és az tzomzat felépítését. Hogy miért? Ha mozgó alakot formálunk, tudnunk kell melyik izom fejezi ki legjobban ezt a mozdulatot. A legközelebbi oktatáson tányérokat fogunk festeni a májusban megrendezésre kerülő országos bábfesztiválra. Szóltunk itt már a különféle ipar- művészeti technikákról. Hogyan készül például a makramé és a batik? B. ÉVA: A makramé tall szőnyegek és különböző lakástextíliák készítési módja. Eredetét a halászoknál kell keresni. Valamikor ök készítették a hálóikat ezzel a technikával. Ml len- fonálból készítünk m,akramékat. V. ÉVA: Batikozáshoz egyszerű vásznat, fonalat és festéket használunk. Az anyagot többször összehajtjuk, átkötjük néhány soron fonállal és belemártjuk a festékbe. Miután a vászon megszáradt, érciekes mintázatú faliszőnyeget kapunk. Mindketten a dunaszerdahelyl gimnázium harmadikos tanulói vagytok. Még egy év és döntenetek kell, hogyan tovább. V. ÉVA: Szeretek mindent, aminek köze van az alkotáshoz. Szabad 1- dömben szívesen rajzolok, festek Még nem döntöttem, hogy hová megyek az érettségi után. de szeretnék valamelyik képzőművészeti főiskolára jelentkezni. B. ÉVA: Ha Időm engedi én is szívesen foglalkozom a képzőművészettel és meglehet, hogy a most elsajátított Ismereteket egyszer majd tovább adom a gyerekeknek. Kántor Mária, az Oj Ifjúság klubtagja
