Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-10 / 19. szám
2 Az ifjúsági építkezés mindenkit tárt karokkal vár „Régi olvasója vagyok az Űj Ifjúságnak. Többször-olvastam már -a „Mőlnik III“-ról nemcsak a'apjúkban. hanem más újságban Is. Figyelmemet főleg a 10. számban közölt cikk ragadta meg, Többek között azt Írják. hogy nem lesz könnyű feladat 700 fiatal toborzása erre az építkezésre, amelyet hivatalosan országós ifjúsági építkezéssé nyilvánítottak. Hogy miért írom mindezt? Azért, mert én Is szeretnék ezen az építkezésen dolgozni, hogy mint fiatal állampolgár én is részt- vehessek szocialista hazánk fejlesztésében. Ezért kérem Önöket tájékoztassanak bővebben erről az épftkezésrkl. Ki, hogyan juthat el oda, ml szükséges a felvételhez stb? Meggyőződésem, hogy hozzám hasoin- lóan több Jelentkező Is lenne. Szeretném, ha segítenének, hogy eljuthassanak oda, amit előre is köszönök. Huszonegy éves vagyok, a katonaság Is mögöttem van, a dunaszerdahelyl Járás patasi földmüvesszövetkezetében dolgozom, mint traktoros.“ R itkán kapunk hasonló tárgyú levelet pedig a Mélník III. ifjúsági építkezéssel elég gyakran foglalkozunk Nyilván sok fiatalnak elkerüli a figyelmét, hogy az ifiúsági építkezésen vállalt munka nagyszerű érvényesülési lehetőség. Ulva- sónk még ráadásul olyan szerény volt, hogy arra kért bennünket, ne áruljuk el a nevét. Nos bizonyára mások is szívesen fogadják, ha bővebb tájékoztatást nyújtunk erről az építkezésről. Hogyan kell Jelentkezni? lelentkezn! lehet a SZISZ minden járási bizottságán, ahol bővebb lelvilágosítást is nyújtanak. Milyen feladatok várnak ránk az idéij a idSlníkl ifjúsági építkezésen? ; Az idén az é|íitkezés f0 ' Szállítója^ aZ Armabeton 700 brigádosra tart igényt. A zökkenőmentes munka érdékében szükséges, hogy ezek a brigádosok még most a tavaszi hónapokbpn munkába álljanak. Különösen nagy szükség van ácsokra, kőművesekre, vasasokra és építőmunkásokra. Milyen feltételeket biztosítanak Mélník- ben a brigádosoknak? A brigádosok egyéves szerződést kötnek, de a szerződést több évre is aláírhatják, esetleg az egy év lejártával meghosszabbíthatják. Méláikban munkát vállalhat minden 18 életévét betöltött fiatal. A szerződést aláírt fiatalok egyszeri járulékot kapnak. A közép-csehországi kerületbő! való fiatalok egyéves szerződés esetén 900, hároméves szerződésnél 4000, a máshonnan érkező fiatalok egyéves szerződés aláírása ellenében 1000, hároméves szerződés a- lálrása esetében pedig 5000 koronát kapnak. A brigádosok ezenkívül további előnyöket is élveznek; mindenekelőtt 15 százalékos bérpótlékot, napi 25 korona távolsági pótlékot és a házastársak mindegyike kap napi 15 koronát. A szakképesítés ideje alatt az első hónapban a nyers fizetés 40, a másodikban ZO. a harmadikban 10 százalékát kapja a brigádos. Ezenkívül mindenki kap egy-egy nyári és ogy-egy téli munkaöltönyt és lábbelit, az anyaUzem pedig a közétkezés költségeihez is hozzájárul. Hol laknak a brigádotok? , Modern szállodaszerd toronyépületekben két- és t\áromágyas szobákban. A házastársak külön laknak. Minden emeleten van konyhasarok, az alagsorban mosókonyha. Az elhelyezés teljesen ingyenes. Az ún. munkásszállókban ezenkívül könyvtárak, klubhelyiségek vannak, teljes felszereléssel. Mivel töltik a brigádosok a szabad Idejüket? Sportpályák állnak a rendelkezésükre. Az üzemek kirándulásukat szerveznek különféle sporteseményekre, továbbá közös színház- és mozilátogatásokat is tesznek. A szabad időben ezenkívül különféle tanfolyamokat látogatnak a brigádosok XXX Az elmondottakból is kitűnik, hogy az ifjúsági építkezésen vállalt munkának rengeteg előnye van. A segítő kézre azonban nemcsak az építkezés helyszínén van szükség. Többszáz üzem szállít különböző berendezést az első, 500. megawattos mél- níkt hőerőműbe Ezért a SZISZ Központi Bizottsága annak idején felhívással fordult a szállítóüzemek fiataljaihoz, hogy tegyék folyamatossá' a szállftásokat. Jó példával járnak elől a vltkovicei vasgyár fiataljai, akik védnökséget vállaltak a mélnfki szállítások felett Pártunk nagy bizalmat előlegezett nekünk akkor, amikor ránk bízta ezt a kulcsfontosságú építkezést. (palágyi) A CSKP a hatvanas évek elején nagy figyelmet szentelt az ifjúságnak. Ennek bizonyítéka, hogy a párt 1961. évi novemberi plénuma is az ifjúság kérdésével foglalkozott. A CSKP Központi Bizottsága megállapította, hogy Csehszlovákiában egy új nemzedék van felnövőben, és, e- zért mindennél fontosabb, hogy e nemzedék egyéni és csoportérdekeit összeegyeztessük a társadalmi érdekekkel. Mindenekelőtt Javítani kellett az eszmei-nevelő munkán. Hasonló szellemben tárgyalt az Ifjúságról és a CSISZ-ről 1962 decemberében a CSKP XII. kongresszusa. Az ÚJ alapszabályzatban rögzítették, hogy a CSISZ közvetlenül a párt irányítása alá tartozik, a pártszervek és szervezetek felelősséggel tartoznak a CSISZ munkájáért, és az ifjúsági szövetség a párt. aktív segítőtársa és tartaléka. A CSKP XII. kongresszusának határozatait az ifjúsági szövetség körülményei között a CSISZ IV. kongresszusa bontotta le, amelyet 1963. április 18—21. között tartottak meg. Elítélte az ifjúsági szervezetek munkájában tapasztalható formalizmust, és hangsúlyozta, hogy a CSISZ politikai szervezet, nem pedig valamiféle kulturális vagy érdekszövetség. Ez egyúttal válasz volt az Ifjúságról és szervezetéről folyó vitás kérdésekre. A kongresszus azonban nem elemezte következetesen az Ifjúsági mozgalomban uralkodó helyzetet és megelégedett az egyes munka- területekre váró feladatok kitűzésével. Ennek ellenére pozitívumnak tekinthető, hogy a CSISZ szervei e feladatokat komplex módon értelmezték. A következő Időszakban a társadalomban éppúgy, mint az ifjúsági szervezetben telhalmozöd- íak a problémák és csökkent az ifjúság aktivitása. A CSISZ-tagok száma 1962-lg 1 millió 410 ezerre növekedett, de aztán csökkent, és 1966-ban a szervezetnek mór csak 984 ezer tagja volt, ami akkor a 14—26 é- vesek mindössze 32 százalékát tette ki,. Még nagyobb ,pMlilémat. \okozottí hogy a megmSraűt tagok nagy része is passzív volt. A 3SISZ-ben csökkent továbbá á párttagok száma, 1966-ban a szövetIfjúság mozgalmunk történél e IX. ség tagjai közül mindössze 6,5 százalék volt a CSKP tagja. Romlott a szövetség szociális összetétele is, a diákok túlsúlyba kerültek az ifjú munkásokkal szemben. További ifjúsági építkezések Helytelen lenne azonban, ha az említett hibák mellett nem látnánk meg a CSISZ pozitív eredményeit. A munkahelyeken például 1964-lg 12 ezerre növekedett az ifjúsági munkacsoportok száma, Haladó ha^yományaink_J ezekből 90UU a szocialista munkabrigád címért küzdött. A következő időszakban azonban csökkent e munkacsoportok száma is, jóllehet a Vsudybyl és a Fényszóró mozgalom segítségével milliós értékeket tártak fel a népgazdaságnak. Az ifjúság legnagyobb építkezése 1964-től a Kelet-Szlováklában épülő széles nyomtávú vasútvonal lett, amelyet 1966-ban fejeztek be, ■_Ezenkívül az- ifjúság tetemes se- ■gftsiSgét nyújtott 1965-lg a Kelet- -szlováklal Vasmű II. számú nagyolvasztójának építésén, és később az árvíz sújtotta Kolárovo (Gúta) felépítésén. A mezőgazdaságban a fiatalok víztárolókat építettek, magukra vállalták a rétek és legelők karbantartását és gyümölcsfákat telepítettek. A mezőgazdasági termelésben is dolgoztak Ifjúsági munkacsoportok, gépesített brigádok, Ifjúsági farmok, jóllehet számukat (750) össze sem lehetett hasonlítani az Iparban dolgozó csoportok számával. A védnökségl állami gazdaságok kisegítésére érkezett brigádosok közül sokan tartósan letelepedtek új munkahelyükön. Több millió órát dolgozott le az Ifjúság a faluszépitésben, klubok, sportpályák építésén és más középítkezéseken. Az eszmei nevelésben a meglehetősen centralizált SZISZ oktatási év helyett a CSISZ KB 1963-től át-' tért a témakörök ajánlására. Ez volt a másik véglet, ezért a következő évben Ismét visszatértek a témakörök meghatározásához, viszont a témakörök jobban differenciálódtak korcsoportok és szociális rétegek szerint, és az oktatás aktív tormáira (beszélgetések, szemináriumok stb.) helyezték a súlyt. A CSISZ a korábbinál több figyelmet szentelt a szabad Idö megszervezésének. A szabad idő hasznos eltöltésének egyik legjobb módja a sportolás. Ezért a CSISZ szorosabbra fogta az együttműködést a Csehszlovák Testnevelési Szövetséggel — főleg a 111. országos spartaklád előkészítése 1- dején —, ugyanakkor; maga Is élénkebb sportmozgalmat Indított. Az Ifjúsági sportjátékok mellett különféle sporttalálkozókat, összejöveteleket rendezett, és a CKM segítségével megszervezte az Ifjúság bel- és külföldi turisztikáját. A CSKP XIII. kongresszusa (1966) Is érdemben foglalkozott az ifjúság és szervezete helyzetével A kongresszus ismét megerősítette az egységes ifjúsági tömegszervezet fenntartásának szükségességét, amelynek a feladatai: eszmei nevelés, építőmunka, művelődés és az Ifjúság társadalmi aktivitásának fokozása, az ifjúság érdeklődésének jobb kielégítése. Bírálta azt a gyakorlatot, hogy a CSISZ több esetben gépiesen átvette a párt- munka módszereit, tekintet nélkül a szervezet tömeges jellegére és az ifjúság mentalitására. Ezekre a kérdésekre a CSKP Központi Bizottságának 1967. évi februári Ulése is visszatért. Megtárgyalta az ifjú nemzedéket, az ifjúsági szövetséget és pionirszervezetet elemző dokumentumot. Bár a dokumentum nem ölelte fel teljes egészében az Ifjúsági mozgalom Időszerű kérdéseit, ez lett a CSISZ V. kongresszusa előkészítésének a- lapja. A bonyolult társadalmi helyzet visszatükröződése 1967. Június 6—9. között megtartották a CSISZ V. kongresszusát, amely bizonyságot tett az egységes gyermek- és ifjúsági szövetség mellett. Az elfogadott dokumentumokban a marxizmus-leni- nízmus és a proletár nemzetköziség eszmél és Csehszlovákia Kommunista Pártja mellett tett hűséget. Hangsúlyozta, hogy az Ifjúság továbbra Is részt vállal hazánk fejlesztéséből és a szocializmus megszilárdításából. Leszögezte, hogy az ifjúsági szövetség munkamódszereiben és formáiban tekintettel lesz a szervezet kor- és szociális összetételére. Előtérbe helyezte a hazafias és Internacionalista nevelést, és hitet tett a Szovjetunió, a többi szocialista ország, valamint a világ összes haladó Ifjúságával való szövetség mellett. Kiemelte a szövetség egységének, politikusságának szükségességét, s végül határozatba foglalta, hogy fokozott figyelmet kell szentelni a pionírszervezetnek. A CSISZ V. kongresszusával új szakasz kezdődött az Ifjúsági mozgalom történetében. A, következő időszakban a társadalomban felmerült bonyolult problémák az ifjúsági szövetség munkájában Is visszatükröződtek. A CSISZ újonnan megalakult szerveiben gyakori nézeteltérésekre került sor. A CSISZ Központi Bizottságának e- gyes tagjai követelték a kongresz- szus dokumentumainak újraértékelését, és Igyekeztek keresztülvinni azokat az elképzeléseiket, amelyeket a kongresszus elvetett. A párton belül és a társadalomban is fokozódó válságjelenségek nem tették lehetővé, hogy a marxizmus- -leninizmus oldalán álló erők sikeresen felvegyék a harcot az ifjúsági szövetség lenini jellegének megőrzéséért. (Folytatjuk) Dr. Magyarics Vince Vegyészhallgatók SZlSZ-konferencíája Tavaszi nagytakarítás Kétnapos tavaszi nagytakarítást tartottak Besa (Bese) községben, amelybe a többi tömegszervezeten kívül a szisz-tagok is bekapcsolódtak. Ócskavasat gyűjtöttek, a nöszövetség tagjai pedig textilt gyűjtöttek. A Vöröskereszt Szervezet tagjai rendbehozták a körzeti orvosi rendelőt, a Jednota alkalmazottal az üzlet előtti parkot a tűzoltók körülkerítették a szertárat, végül a HESZ tagjai a faluszépítéssel foglalatoskodtak, s a főutcán díszfákat ültettek ki. Szabó Márta, Beía Szomszédok vetélkedője A Veiké Lovce-i (nagylótij SZISZ-alapszervezet minden évben ^megrendezi a „Szomszédok vetélkedőjét“. Az idén a Veiké Lovce-i, éechyi, podhájskal és besenovi SZISZ-alapszervezet csapatai mérték össze tudásukat politikában, irodalomban, sportban és zenében. A győzelmet a helyi csapat szerezte meg. Piskó Ildikó Veiké Lovce A MIadá Garda diákntthonban megtartották a SZMF Vegyészet! Kara fakultási SZISZ szervezetének 4. konferenciáját. A szervezet elnöke, jnzef Pisoö beszámolójában értékelte a III. konferencia éta eltelt időszak e- reUményeit. A szervezet, amelynek 38 alapszervezete és 2531 tagja van, jélentös, sót kimagasló eredményeket ért el. Csak hogy néhányat említsek: Politikai iskolázásokkal, amelye ken a tagok részvétele 81 százalékról 8S-re nőtt, sikerült elmélyíteni a szocialista világnézeti nevelést. Ez egyébként továbbra is az egyik legjelentősebb feladatok közé tartozik. A tagok aktivitása jelentős mértékben fellendült, ami elsősorban, a tanulö- csoportok szocialista versenyének köszönhető. Ennek a jelentősége megnőtt az idén, mivel a hallga- ték a „SZISZ II. kongresszusának tanulócsoportja“ címért versenyeznek. Még hfvebben tUkrOilk a tagok OLUMOUC A VIRÁGOK VAROSA Olamouc a köztudatban úgy él, mint a virágok városa. A Flora Olomouc világszerte ismert virágkiállítás. Az elsőt 1960-ban rendezték meg. A hatalmas fejlődés időközben szükségessé tette a kiállítási Helyek és pavilonok bővítését. Az olomouci parkban ma 45 000 négyzetméteren terül el a kiállítást terület. A kiállítás egyik legszebb része az egzotikus növényekkel teli üvegház. A látogató itt megismerheti az utóbbi száz év alatt behozott összes trópust és szubtrópusi növényt. Itt nem érvényes az évszakok változása: kint lehet tomboló hóvihar, bent virágok nyílnak. Az 1500 négyzetméter területű és 12 méter magas pálma- házban 200 fajta pálma található. Ez a legnagyobb csehszlovák gyűjtemény. A hatalmas fák alatt orchideák nyílnak; az üvegházban beérik a banán, a narancs, a citrom és a kávé is. A jiküszok óriásira nőnek. A Flóra másik legszebb, leglátványosabb része az 1972-ben megnyitott 3 hektár területű rózsakert. Megtalálható itt az elmúlt 10-15 év alatt klnemesített 386 fajta, amelyből 15 000 tő van kiültetve. A napokban megnyílt kiállításon 14 ország és négy kontinens termelőt állították itt ki a legszebb példányokat. Terjedelmében legnagyobb a szovjet kollekció. A pálmaházhoz hasonló a kaktuszokkal teli üvegház is. A látogató 250 fajta kaktuszban gyönyörködhet, Néhány nagy súgóval, alakjával, a többi színével vagy virága szépségével tűnik ki. Nagyon sok a tulipán is. A járdák mellett min denütt valóságos tulipánerdö húzódik. Á sztnpompás virágok élvezetessé teszik a sétát. A Flóra Olomouc látogatót ezenkívül megtekinthetik a leg újabb kertészeti gépeket, és vásárolhatnak virágot is A kíséröműsorok is sok kellemes percet szereznek a látogatóknak. SZÉNASI BÉLA aktivitását, a munkakezdeményezés terén elért eredmények. A „Nyári aktivitáson“ a fakultás 713 hallgatéja vett részt és ösz- szesen 100 700 érát dolgozott le. Ezenkívül ez eredmények bratis- lavai méretben az első és szlovákiai méretben a 4. helyet jelentették számukra. A CSKP XV. kongresszusára tett vállalásnkat — SOOO brigádéra és 100 önkéntes véradó — 172 százalékra teljesítették. A SZISZ funk clnnériusal nagy figyelmet szenteltek a tanulmányi eredményeknek is. Az almait- tanévben csupán 246 hallgaté volt kénytelen idő előtt befejezni a tannlmá- nyalt, ami az előzd évhez viszonyítva 0 százalékos javulást jelent. Habár javult a hallgatök tanul mányi eredménye, még mindig van javítani valé, hogy az egyes évfolyamok hallgatéinak nocsak 50—55 százaléka fejezze be a tanulmányait, hanem legalább BOOS százaléka. A SZMF Vegyészeti Karának ballgatőira az elkövetkezendő időszakban jelentős feladatok várnak, különösen a politikai nevelés és a tanulmányi eredmények javítása terén. A SZISZ II. kongresszusának tiszteletére vállalták 10 000 brigádúra ledolgozását. Oláh Gyula, a SZMF Vegyészeti Kará nak hallgatöja Világnézeti nevelés A svodinl (szőgyénl) SZISZ- alapszervezet ünnepi taggyű lést tartott, amelyen Ivanlcs Lászlé elvtárs, a helyi pártszer vezet elnöke az ifjúság világ nézeti neveléséről tartott elöa dást. Az előadást élénk vita kö vette. Jónás Valéria SvodÍD