Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-04-19 / 16. szám

A

z egyik szerkesztőségi ülésen tigyel- tera fel rá. Kezdő Císágíró volt Egyik fülcimpáját fogta, nyilván unatkozott. Amit mondott, arra érdemes volt oda figyelni. Keveset beszélt, bár nem tartozik a kifejezetten szöfuknrok közé.

Láttam őt dalolva is. Énekelt a kovács lla: Zsélyl Nagy Lajos Nem sokéig tartott a rátartlan dalos kedve. A zajos dalolást felváltotta az Írva dalolás. Egyre komurabb tekintettel, szűrős szemmel járta a város utcáit. Ráncolla a homlokát, sok visszásságot fedezett fel a tarka nyüzsgésben. Amit felfedezett, azt meg Is írta. Kendőzetlen ridegséggel. Szinte el sem hittem, hogy közben el-eikőborol a líra mezejére Is. Igaz, amolyan zsélyles hangvétellel.

Homlokán mélyültek az árkon. Csak akkor simultak el valamelyest, amikor a vidéket járta. Térdén a jegyzetfüzettel, szaporán jegyezgetett. övéi közt volt. Kérdezett, meghallgatta a válaszokat, aztán rendszerint hosszú ideig tartott, míg cikké érett a feljegyzett anyag. Nem hamarkod- ta el a dolgát. De amit írt. érdemes volt elolvasni.

Tizenkilenc éves korában került tel a fővárosba.

Nem Esélyen született, hanem Mikszáth szülőfalujában Szklabonyán. innét költözött Esélybe apja. Nagy Lajos, kovácsmester. Makacs ember volt a kérges tenyerű zsélyl Héfalsztosz. Fogcsikorgatva verte a vasat, röpködtek a szikrák. '

— Tanuljon e gyerek, legyen jobb sora, mint nekünk — mondta.

A gyerek a fiatalabb Lajos volt. örökké csak a könyveket bújta, pedig nem született könyvek közé. ott lábatlankodott a ko- vácsüllő körül, de csak a szikrákat nézte, és a tűzbe bámult. Szinte vendégként nézte a kovácsmesterség fortélyait. Apjának sok patkót kellett elkészíteni és ráverni a lovak lábára, amíg összegyűlt a pénz az Iskolára.

Izzott a vas, röpködtek a szikrák — ennyi látnivaló volt a kormosfalú kovácsműhelyben. Ki tudja, talán az a bizonyos szikra is akkor pattant át a kis baji konok koponyájába. Talán a tűzbe bámuláskor sajátította el a falon túli messzebb látást, akkor kezdte vonzani a falun kfvQll, szélesebb látótatár. Átlépve a kovácsmúhely küszöbét elindult.

....... levendula, mandula, zsénagy is elinduló, ellndula világgá. Ión mogorva virággá, lustaságot szerette, a rímeit mint a pitypang a szélbe eregette...“ — Írja meg indulását. A zsélyl út göröngyös volt, de göröngyös volt az út a Parnasszusra is. 'A buktatókon botladozva kérdi;

A kovács fia énekeljen?

S megadja a választ:

„Tudom én már, hogy mit akartam, csak énekelni a szabadban.

dalolni, mint égő erdő, míg minden fája sírva eldől.

Később hiába gyújtogattak, fáimra dérangyalok fagytak, s zúzmarás bokrok közt a szélben, a farkasüvöltés nem érdem.

Élek én hát, mint a mesékben mögöttem kod, előtem még nem, a dalt szívesen másnak hagynám, s a szamarakat patkolgatnám.

A kovács fla nagy üggyel-bajjal átlábolt a göröngyökön. Költő, író, riporter és újságíró.

— Csak verseket szerettem írni — vallja

be. „

Riportok? Valamiből élni Is kell. A toll szerszám, mint apja kezében a kalapács volt

— Néha úgy Irzem, a toll nehezebb. Csak versíráskor fut könnyedén.

— Leülök és írom a verset. Riportot nem szeretek írni. De kell. Az utazgatás Is táraszt.

Voltam vele rlportúton. Fiatal volt, hajtotta a lelkesedés. Régi vágású mesteremberek pontosságával, írhatnám azt Is becsületességével vallatta a riportalanyokat. Azóta persze eltelt néhány év.

— Már akkor Is csak verseket szerettem írni.

Hogyan Is állunk ma a versírással?

— Sajnos, egyre ritkábban írok verset.

Most jelenik meg egy újabb verseskötete.

az Isapur dalai. Ismét énekel a kovács fia.

— Ezek a költemények legalább öt év alatt születtek. Remélem, a jövőben több verset fogok frnl, és nem telik el újabb öt év egy újabb verseskötet megszületéséig. Mert az előzőknél talán Indokolt az öt esztendő, hiszen úgy érzem új hangvétel és szemlélet alakult ki bennem.

Ml új az ÚJ verseiben?

énekel

a

kovács

fia

A forma feszesebb, kötöttebbek a versek. Egy kissé borúsabb a hangvétel, de ezúttal sem pesszimista a költészete.

Későn lett városi lakos, ami nem hiba, sőt előny. A zsélyl kovácsműhelyben nevelődött ki benne a tisztánlátás. •

— Él bennem a gyanú, hogy egyszer hazasaökök — vallja még ma Is. Aro nem a falu vonzza, csupán az emlékek. Nem a földhöz, ragadt és a földtől soha elszakadni nem tudók közé tartozik. Szívesen Járt övéi közé — otthon érezte magát másutt Is — de azért már megszokott a város peremén, kertjében, könyvel közt. Rengeteget olvasott és olvas, az olvasottsága csiszolta műveltségét, a társadalmi formaságokkal nem sokat törődik. Bújta és bújja a könyveket, valamikor csak a könyv oltotta szomját. Könyv és élet. E kettőből merítette Ismereteit. Szenvedélye az olvasás, de az élet tanulmányozása Is.

— Az életemet félreértették, magam sem tudom, mit csináljak — írja A hó-bart.

Látásmódja groteszk, állapították meg róla. Egyik verseskötetének címe: Üzenet a barlangból. Ez csak amolyan költői cím, soha nem tudna barlanglakó lenni. Teljesen elzárkózni nem tud, kell neki a kapcsolat. Nem Is akar visszavonulni a magányba. Mint a házőrző komondor, rámordul olykor a környezetére, hangvétele kegyetlenül Ironikus is tud lenni kivált magával szemben — szóklmondása néha közveszélyes. Önmagával is elégedetlen. Derékba tört szekér vagyok —- írja — apám a kovács kellene, ki újra megteremtene.

Meghasonlott önmagával?

Szó sincs róla. Kedélyes Is tud lenni. Ha akar. Humora van, nem Is akármilyen. Kedves humor, bölcs humor, elmélkedő humor. Persze vágni is tud, ha kell. Olyankor gúny és irónia a fegyvere. Szúrásai úgy ülnek, mint a vívók rlposztjai. Kilátástalan a harca? Nem baj, akkor la mgg kell vívni.

Hogy milyen ember civilben?

Milyen lehet, ha költő, író, újságíró és riporter. Lírát ír és szatírát Is.

Egyébként férj is, apa is.

— Szeretném beíratni a nagvobblk fiamat az Iparművészetire — mondta.

Az ilyesmi nem egyszerű. Hosszabb 16- tás-futás után sikerült, a gyereket felvették. Esély! Nagy Lajos is útjára indította a fiát, mint apja tette vele annak Idején. A kovácsmester ugyan nem futkosott, de sok patkót kellett kalapálnia ahhoz, hogy ki- legyen az iskoláztatás költsége.

— Te csak tanulj, fiam, a többi a ml dolgunk — mondta a zsélyl kovácsmester.

Ugyanezt mondta az író is. Az Iskola kapuja kitárult, úgy látszott, hogy a család harmadik nemzedéke Is révbe jut.

Ennyire simán azonban még sem ment a nemzedék-feltörés, Az Iparművészetio elég magas a mérce, a jó osztályzatokat nem osztogatják Ingyen.

— Apám tizenöt éves korában már kovácsinas volt, sokat kellett dolgoznia. Ez a gyerek meg bekerült egy előkelő iskolába, ahová nem is olyan egyszerű bejutni. Megmondtam neki, ha nem állja meg a helyét, többet nem segítek. Keresse meg a kenyerét maga. Nekem Is azt mondta az apám, ne törődj semmivel, csak tanulj. Ha Jól tanulsz, viselem a költségeket, ha nem, a magad lábán kall megállnod.

Eleinte a tanulás váratott magára. Szerencsére nem sokáig.

Nagyék harmadik nemzedékének képviselőjét Is elég kemény fából faragták, nincsen már baj a tanulmányi előmenetellel. Remény van arra, hogy a kovács, költő után egy-két esztendő elteltével képzőművész is lesz a famíliában.

— Mikor fiatal voltam, velem Is elég baj volt — védi a fiát. — Talán még most Is elég sok baj van velem. Van két fiam. Ismerem jől a fiatalok problémáit. Tudom, már hogyne tudnám, hogy a fietalság szertelenség. Nem is lenne jó, ha az ember már húsz éves korában bölcs lenne. Am azért mégis az a véleményem, hogy nem árt, ha a fiatalok Idejében tudatosítják, az Ifjúság egyszeri, soha vissza nem térő életkor, és amit fiatalkorban elmulaszt — például az ismeretek megszerzését — azt később nagyon nehezen pótolhatja. Ami az olvasást illeti, személy szerint az a véleményem, hogy Irodalom és művészet nélkül lehet élni, sőt néha egészen jól, csak nem biztos, hogy érdemes. Azt a kevés szabad Időt, arai egy fiatalembernek van. Illetve legalább egy részét nem árt olvasásra, zene hallgatására, színházak, kiállítások látogatására felhasználni.

•f

1

A Madách és a budapesti Magvető Kiadó közös gondozásában látott napvilágot a Szenet Molnár Albert Válogatott Művel c. kötet.

Szenei Molnár Albert (1574 — 1834) a régi magyar műveltség egyik legkiemelkedőbb alakja; költő, író, fordító, akinek teológiai, szervező éS politikai tevékenysége is Igen jelentős. Tanult Wittenbergben, Drezdában és Heldelbergben, bejárta Svájcot ás Olaszországot. Élete tetemes részét külföldön töltötte: Frankfurtban, Alt- dorfban, Heldelbergben, Hanauban és másutt. Bethlen Gábor hívására tért végleg haza. A fejedelem támogatásával Kassára került, majd 1629-ben Kolozsvárott telepedett le, és ott élt haláláig.

Szenei Molnár Albert legnagyobb és legmaradandóbb érdemeként azt tartjuk számon, amit a magyar nyelvért, a nemzeti nyelvű Irodalomért tett Dávid király százötven zsoltárának a lefordításával. Latin-magyar szótárával, Magyar Grammatikájával, hogy csak legismertebb munkált említsük. Mint kálvinista — korának viszonyai között — radikális gondolkodó volt, mint politikus Is az: egész munkássága alatt Bocskay és Bethlen politikájának, törekvésének volt a szószólója mind a külországokban, mind pedig idehaza.

Jóllehet viszontagságos, hányatott életet élt, életműve rendkívül sokrétű és terjedelmes. Ez a válogatás erről a szinte monumentális és emberi vállalkozásról Igyekszik átfogó képet adni. És mivel Molnár Albert latinul Is írt, helyet adott — magyar fordításban — a latinul fogalmazott írásoknak Is, elsősorban az egyes művek elé írt ajánlásoknak, az úgynevezett ptefáclóknak, amelyek már csak azért Is különösen becsesek, mert ezekben fejti ki gondolatait, nézeteit. Helyet kaptak a kötetben a tőle származó, valamint a hozzá küldött és róla szóló, fontosabb személyektől való levelek s Naplója Is. amely most jelenik meg először magyarul.

Budavári farsang címmel Jelent meg Halász Eoltán történelmi regénye a Madách és a Magvető gondozásában.

Magyarország Hunyadi Mátyás halála után. A birodalom, amelyet a nagy államférfi felépített, málllk, omladozik. De a reneszánsz művészet most hozza legszebb virágait. M. S. mester a Vlzitáclót festi, a budai szobrászmühely Ismeretlen mestere most faragja a leg- szebblk Madonnát, épül a Bakócz-kápolna Esztergomban.

A Boccaccio tollára kívánkozó jelenetek átmenet nélkül fordulnak véres tragédiákba, történelmi nagy gesztusok pillanatok alatt torzulnak farce-szá. Csak azért-e, mert eltűnt a zseni, aki összefogta az ország erőit, az egymás ellen feszülő, önpusztító indulatokat? Vagy más, feltartóztathatatlan változások munkálnak a mélyben? Ellenállhatatlanul csúsznak-e a rétegek a föld mélyén, hogy létrehozzák a tektonikus katasztrófát, amelybe majd egy egész nemzet zuhan bele?

Halász Eoltán regénye, a Budavári / farsang a XV. századvég Magyarországát Idézi sokszínű kavargásában, drámai ellentételben az olvasó elé. A cselekmény középpontjában Aragónia! Beatrix, Mátyás özvegye áll, aki mindenáron trónt, hatalmat, szerelmet akar kicsikarni az élettől. Vele szemben a neuraszténi.ásan pasz- szív Jagelló Ulászló; a bíboros! kálapta, majd a pápai

trónra aspiráló Bakócz Tamás, a „sánta herceg"*, Corvin János tiszta, tragikus alakja ...

A sokszálú. Izgalmas fordulatokban bővelkedő történet az itáliai Porto Gruaróban ér véget, ahol a kiábrándult, száműzött Beatrixnak, magyarországi életére visz- szagondolva, egy utolsó, döbbenetes élménnyel kell megbirkóznia.

Schiller Lívia és Schiller György nagysikerű Mindenki szakácskönyvének a mostani. Immár a második kiadása.

„Igyekeztem hossú évek során kipróbált, bevált és gyorsan elkészíthető, egyszerű ételek receptjeit összeválogatni. A megszokott rántott húson, paprikáson, gulyáson kívül olyanokét is, amelyek bár gyorsan és egyszerűen elkészíthetők, mégis különlegesek. Természetesen közlök Igényesebb recepteket Is, mert hiszen van szabad nap és különleges alkalom, és Ilyenkor bizonyára szívesen kipróbáljuk a kevésbé Ismert, szokatlan ételeket is.

Jó kedvet, kitartást a főzéshez, sütéshez, és jó étvágyat a jól sikerült ételekhez, süteményekhez“ — írja Schiller Lívia a Mindenki szakácskönyve bevezetőjében, melynek címe: Első recept előszó helyett.

A Minerva Nagy Szakácskönyv-et viszont a jól ismert

Pelle Józsefné állította össze. 0 a következő szavakkal vezeti be kötetét:

„Ebben a könyvben több évtizedes háziasszonyi és szakmai tapasztalataimat adom át azoknak, kik szeretnék családjukat jól ellátni.

Ma már nem az a jó háziasszony, aki a legraffinál- tabban készült ételkülönlegességekkel akarja elkápráztatni (vagy „pukkasztani“) vendégeit, hanem az, aki úgy oldja meg a vendéglátást, hogy senkinek se legyen terhes (sem elkészíteni, sem elfogyasztani), aki nem mártlrarccal teszi családja elé az órákig készült ételt, hanem örömmel találja a gyorsan elkészített ebédet, vacsorát“.

A Madách és a budapesti Európa Könyvkiadó közös gondozásában jelentek meg Ján Smrek Válogatott versei.

Ján Smrek az első világháború után, igen fiatalon indult szlovák költönemzedék tagja, s egyik legjellegzetesebb képviselője. A modern szlovák lírát elsősorban a mindent legyőzők életörömből táplálkozó vltalizmus- sal gazdagította, de jelentős szerepe volt abban Is, hogy — érvényre juttatva gazdag formakészségét és világirodalmi tájékozottságát — a hazai kö’tészetl törekvések összecsengjenek a legfrissebb európai áramlatokkal.

Ihletének legfőbb forrása mindenkor az élet szépsége, legmélyebb élménye pedig a szerelem, mint az életöröm legközvetlenebb kifejezője.

Életszeretete minden szálával a külső világhoz kötődik, a természethez, szülőföldhöz, városához. Idegen tájakhoz, s mindenek előtt az emberekhez. Mindez valamint játékos könnyedsége, nagyszerű verselőkészsége tette hazája egyik legnépszerűbb, legolvasottabb költőjévé.

„Ez a líra az emberség tisztessége. Egy életmű, mely teljes, s úgy nőtt, mint a fák, méltósággal, szépséggel, és erővel. Csak a költö közli az igazat — írja egyik versében Ján Smrek. A műszaki kultúra szürke vasbeton falai csak látszatra változtatnak azon, amit szomszédaival egységben a szlovákság Is képvisel. A költő, aki kifejezte hazája tájait, nemzete lelkiségét, érzékenységét — hazáját védi — írta a gyűjtemény utószavában Szalatnal Rezső, a kötet összeállítója.

A fordítói között pedig ott találjuk Bede .Anna, Garai Gábor, Székely Magda, Tandorl Dezső, Veres János, Végh György és Vozári Dezső nevét.