Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-19 / 16. szám
IM > 1917 februárjában Oroszországban győzött a forradalom. De kié legyen a hatalom? A forradalom azért győzhetett szin- t» egyik napról a másikra« mert egy valamiben megvolt az egyetértés: a cárt senki sem támogatta. A régi rend m'ár senkinek sem kellett. A győztes forradalom napjaiban a cár, II. Miklós kétségbeesett intézkedéseket tett hatalma és az ország társadalmi rendje megóvása érdekében, e- zört elrendelte az állami duma (parlament] ülésszakának megszakítását. A reális hatalom ezekben a napokban a szovjet kezébert összpontosult. De — mint erről már írtunk — a szovjet sem volt egységes, kispolgárt vezetői elhatározták, hogy lemondanak arról a hatalomról, amelyet a adják azt a burzsoázia képviselőinek. Március 2-án a petrográdl szovjet teljes ülése megvitatta a hatalom kérdését. A bolsevikok továbbra is azt követelték, hogy az Ideiglenes forradalmi kormányt a szovjet hozza létre. A mensevikek a proletariátus „szervezetlenségére“ és széttagoltságára“ hivatkozva ismét elutasították a tervet. Az eszer-mensevik vezetők a burzsoázia „feltételes támogatásának“ formuláját kívánták elfogadtatni és azt kérték, hogy a szovjet küldjön ki bizottságot a kormány tevékenységének „forradalmi“ ellenőrzésére. A szovjet küldöttéinek többsége még nehezen Igazodott el a rendkívül bonyolult és gyorsan változó politikai helyzetben. Ezt használta ki KerenszklJ, aki a forradalom előtt mint ügyvéd tette nevéf Ismertté a cárizrtus Intézkedéseit bíráló, gyűjtő hangú beszédeivel. Ezért a jobboldal veszedelmes forradalmárnak tartotta. Idővel azonban tevékenysége megváltozott. Támogatta az imperialista háborút, hatalmába kerítet te a hiúság és a becsvágy. Ügy érez te, elérkezett az ő Ideje. Az Ideiglenes Kormány megalakulása azonban a forrongó néptömegeket nem nyugtatta meg. Március 3-án mintegy ezer munkás és katona nép- gyűlési határozatban mondta ki, hogy az alakulóban levő kormány „nem az igazi népérdekek kifejezője“, s ezért a szovjeteknek kell magát forradalmi kormánnyá nyilvánítania. Azzal, hogy a szovjet átadta a kormányalakítás jogát a burzsoáziának, sajátos helyzet alakult ki az országban, melyet Lenin nyomán kettős hatalomnak neveznek. A munkásosztály nem kívánta a burzsoázia egyeduralmát. Az országot így két sajátosan összekapcsolódó hatalmi centrum 1- rányította: a burzsoázia hatalma az Ideiglenes Kormányon keresztül, valamint a munkás- és katonaküldöttek szovjetjei. Ebben a helyzetben a svájci emigrációban élő Lenin úgy érezte, haza kell jutnia. „Haza kell jutnunk, akár a poklon keresztül is“ — mondogatta. Mint tudjuk Leninnek haza Németországon keresztül kellett utaznia, amely akkor Oroszországgal még hadat viselt. Tudta, mit kockáztat, nemcsak azt, hogy hadbíróság elé állíthatják, hanem azt is, hogy merészségéből politikai tőkét kovácsolnak ellene. Attól azonban nem félt, hogy a nép elfordul tőle. Rendületlenül bízott az időben, amely neki dolgozik, ha nem értik meg ma, majd megértik holnap. A bíróságtól még kevésbé félt, semmi sem fontos, csak hazamehessen, még akkor is, ha börtönbe kerül. Hiszen egy orosz börtönben sem lesz annyira elvágva a forradalomtól, mint Svájcban. Március 27-én érkezett el a várva várt pillanat. Amikor az utazásra az engedélyt megkapta, Lenin felpattant: „Az első vonattal utazunk!“ Két óra volt hátra az Indulásig. Felesége Na- gyezsda Krupszkaja írta meg, hogy lyőzelen^ két óra alatt fel kellett számolniuk egész „gazdaságukat“ elszámolni a szállásadónővel, visszavinni a könyveket a könyvtárba. Két óra alatt mindennel végeztek, becsomagolták a könyveket, megsemmisítették a leveleket, kiválogatták a legszükségesebb ruhákat, és elindultak. A német határállomáson már várta őket a vasúti kocsi, három ajtaja le volt plombáivá, csak a negyediken közlekedhetett a csoportot kísérő két* katonatiszt. A folyosón krétával vonalat húztak, ez volt a határ a német és az orosz felségterület között. A vonalat csak Robert, az egyik emigráns asszony négyéves kisfia lépte át. Lenin, ahogy közeledtek Oroszországhoz, egyre idegesebb lett. Stockholmban Radek elvitte egy áruházba, mert egyetlen cipőjének is lyukas volt a talpa. Fehérneműt és kabátot is akart venni, de Lenin nem engedte. Az út további szakaszait ismét Krupszkája leírásaiból ismerjük: „Feldíszített finn bérkocsin utaztunk át Svédországból Finnországba. Itt már minden ol^an ismerős, otthonos volt, rozoga harmadosztályú kocsik, orosz katonák. Az állomások peronjain katonák tolongtak. Uszijevlcs kihajolt az ablakon „Éljen a világforradalom“ — kiáltotta. A katonák értetlenül báLenin svájci száműzetésének időszakában A hazatérő emigránsok egy csoportja múltak rá. Többször elment mellettünk egy sápadt arcú főhadnagy, • amikor Iljiccsel átmentünk a szomszédos üres vagonba a főhadnagy leült Iljics mellé és szóbaelegyedett vele. A főhadnagy „honvédő“ volt. Iljics a maga álláspontját védelmezte, szintén sápadt volt. Közben lassanként szivárogtak be a vagonba a katonák, nemsokára megtelt az egész kocsi. A katonák felálltak a padokra, hogy jobban hallják és lássák azt, aki ott olyan érthetően beszél a rab- lóháború ellen.“ Április 3-án este 11 óra tájban érkeztek meg Petrógradra. Húsvét hétfő volt, az újságok nem jelentek meg. Lenin nővére is csak az utolsó nap kapta meg a táviratot, hogy érkeznek. A ftnnlandi pályaudvar körül mégis annyi ember tolongott, hogy a villamosok alig tudtak közlekedni. A pályaudvar nappali fényben úszott, a műszaki alakulatok fényszórói megvilágították a várakozó tömeget, a csapatokat,, a vörös zászlóerdöt, a páncélautókat. A peronon a kronstad- ti tengerészek álltak díszőrséget, a katonazenekar a Marseíllaies-t játszotta, amikor a vonat begördült az állomásra. Lenin zavartan állt az éljenző tömegben, amikor a díszszázad parancsnoka vigyázzállásba merevedve jelentést tett neki, meglepetésében ö is a sapkájához emelte a jobbját. Nem várt ilyen fogadtatást, még a vonatban is azon töprengett, letartóztathatják-e őket. Ml járhatott a fejében: a bátyja, az anyja, az elv- társai, akik elhullottak mellőle, a harminc év alatt, a börtön, a száműzetés, az emigráció keserves csatározásai, a magány még keservesebb évei, amikor már úgy látszott, hogy minden reménytelen? Vagy csak a jövő? Amikor a tengerészek parancsnoka üdvözölte és kifejezte reményét, hogy belép az Ideiglenes Kormányba, fölkapta a fejét. Néhány mondattal válaszolt, a végén felemelte a hang* ját: „Éljen a szocialista vllágforrada- loml“ ezt kiáltotta a kis páncélautóról is, amelyre fölkapaszkodott, mert a gépkocsija nem tudott elindulni a tömegben. Az emberek lépésben követték, kétoldalt munkások és katonák álltak, az ablakok tele voltak nézőkkel, holott már jóval elmúlt éjfél. A szuronyok csillogtak a fényszórók fényében, ,a menet minduntalan megtorpant, hallani akarták Lenint. Mire a Sesinszkaja-palotához, a bolsevikok főhadiszállásához értek, mér rekedt volt. Hazaérkezett! SZOÖAIIZMIIS-E A „SVÉD SZOCIAUZMS“? Svédországban 44 évi szociáldemokrata kormányzást követően három polgári párt koalíciója került hatalomra. Korszakváltásról beszélni valóban tetszetős és kézenfekvő volt a választások után, de egyáltalán nem biztos, hogy helyes ez az értékelés. Negyvennégy év tényleg hosszú Idő. A legtöbb svéd már nem is emlékezhet azokra az időkre, amikor nem a szociáldemokraták kormányoztak. Ebbe a 44 évbe beletartozott Hitler hatalomra jutása, a második világháború (amelyből Svédország, másfél évszázados hagyományának megfelelően kimaradt) és az európai biztonsági értekezlet is. Korszakváltásról beszélni mégis elhamarkodott dolog lenne. Nemcsak azért, mert a szociáldemokrata párt Is polgári párt, amely nem változtatta meg a tőkés rendszer alapjait, hanem azért is, mert a hárompárti koalíció sem folytat teljesen más politikát, mint az előző kormány. KI A GYŐZTES? Svédorszá.gban egy-egy választás után néhány százalékos különbség, néhány parlamenti hely egyik vagy másik párt javára már nagyon sokat jelent, hiszen a parlamentben hagyományosan kiegyenlítettek az erőviszonyok. 1976. szeptemberéig például az ellenzéknek éppúgy 175 mandátuma volt, mint a szociáldemokratáknak és az őket „kívülről támogató“ (tehát a kormányban részt nem vevő] kommunistáknak. Nemegyszer sorshúzással kellett dönteni egy-egy javaslat sorsáról, mert a szavazás döntetlen eredményt hozott. JOBB LESZ? Ez érdekelte a nyugatnémet Spiegel riporterét Is, aki a választás után nem sokkal beszélgeteit Thörbjorn Fälldinnel. Részlet az interjúból: „És ml lesz a svéd jóléti állammal?“ „Egy és más meg fog változni'. „Éspedig?“ „Még jobb lesz... A szociális biztonságot az új kormány éppen úgy garantálja, mint az előző.“ ■ Mi is ez a „svéd szocializmus“, ez a „jóléti állam“, amelyet gyakran úgy emlegetnek, mint a társadalmi fejlődés egyik „modelljét“? A Financial Times cikke a következő definíciót adja: „A svéd szocializmus reformista szocializmus, amely nem az Ipar államosítása útján valósult meg, hanem szociális (értsd: jóléti) törvények segítségével és úgy, hogy adóztatással, beruházási rendszabályokkal ellenőrzik a gazdasági folyamatokat.“ Vagyis — és ez a lénye,g — az ipar és általában az egész gazdasági élet magánkézben van. Az állam csak közvetett eszközökkel szól bele a gazdasági folyamatokba, lényegében úgy, mint a többi fejlett tőkés országban, csak éppen sajátos, célravezetőbb módszerekkel. A centralizált gazdaságirányítás, a munkások „beleszólást joga“, a progresszív adókulcsokkal csökkentett jövedelemkülönbségek még nem egyenértékűek a szocializmussal, ha a gazdasági alap a kapitalizmus, az Ipar és a mezőgzdaság magánkézben van. Svédország gazdag, megengedheti magának, hogy polgárainak olyan magas életszínvonalat nyújtson, amilyen valóban kivételes, bármelyik más országgal hasonlítjuk össze. Svédország gazdasága több tényezőnek Is köszönhető. Gyakran említik, hogy az ország a múlt század óta nem viselt háborút, elkerülte az ezzel járó hatalmas költségeket és pu.sztitást., Valószínűleg sokkal többet nyom a latban, hogy Svédország természeti adottságainak és alacsony létszámának megfelelően fejlesztette Iparát. Mi jut először eszünkbe a svéd Iparról? Csupa világmárka: Volvo autó, SKF csapágy! Saab repülőgép, „svéd acél“... Az ország elsősorban két nyersanyagban gazdag: rengeteg az erdő és a bányákban nagyon , jó minőségű a vasérc (a ktrunal vasérc minden iskolai föld- rajzkOnyvben szerepel). Erre, valamint a fejlett technikára, és képzett, termelékeny munkaerőre épül az exportképes svéd ipar (a svéd fiatalok több mint 80 százaléka érettségizett). A szociáldemokraták gazdaságpolitikájának egyik alapja volt a teljes foglalkoztatottság, ami a fogyasztók vásárlóerejének növelésével párosulva serkentően hatott a gazdaságra, és természetesen ugyancsak táplálta a „svéd modell“ Iránt érzett csodálatot az utóbbi években — a legtöbb tőkés országtól eltérően — Svédországban 2 százalék alatt volt a munkanélküliség, és egy számjeggeyl írták le az infláció arányát. A svédek gondjai ennek megfelelően sajátosak, de az ő normáikhoz viszonyítva azért gondok maradnak. Az utóbbi években egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki a növekvő bürokrácia, pontosabban az állami hivatalok befolyása és a túl szigorúnak mondott adórendszer. Marad tehát a jólét, maradnak az adók, nyilván nem változik a svéd semlegességi po-litika, amelybe beletartozik a harmadik világ támogatása Is, és természetesen nem változik a tőkés rendszer sem. (Ne feledjük: a ..svéd szocializmusban“ a vállalatok több mint 90 százaléka magánkézben van.) Ml az, amiben mégis eltör az új polgári koalíció politikája a, szociáldemokratákétól? SZAKSZERVEZETI GAZDASÁG? • Sokak szerint éppen rosszkor jött, „rosszul időzített bomba“ volt az a javaslat, amelyet a választás előtt néhány hónappal fogadott el a nagyon befolyásos szak- szervezeti szövetség. Az úgynevezet Néidner- terv lényege, hogy a szakszervezetek Idővel átvehetnék a nagy- vállalatok részvénytöbbségét a tőkésektől. .Minden évben a vállalat adózás előtti nyereségének 20 százaléka a szakszervezeti alapba menne —- mondja a terv — ős az összeg, pontosabban az azt megtestesítő részvények értékének feléért újabb részvényeket venne a szak- szervezet, így a vállalat abszolút részvénytobbsége — tehát a vállalat irányításának joga! — a szakszervezethez kerülne, legalább akkor, ha az előzetes modellszámítások nem csalnak. A részvények osztalékát a szakszel vezet egyébként tisztségviselőinek továbbképzésére, a gyári környezet javítására, kutatásra és kulturális célokra fordítana. Az .elképzelés látszólag alapjaiban fenyegeti a tőkés gazdaságot, és ez. á feltételezés munícióval látta el a szociáldemokratákat támadó polgári pártokat. Nem számított, hogy a terv megítélésében a szociáldemokraták sem egységesek, és Palme ki is jelentette, hogy a szakszervezeti javaslattal ebben az évtizedben aligha foglalkoznának. Ha a rendszert életbe is léptetnék, a derűlátóbb becslések szerint is 20 évbe telne, amíg a szakszervezetek hozzájutnának a részvénytöbbséghez, de vannak olyan, nem is alaptalan vélemények, hogy ez sohasem Következnék be. A tőkések ugyanis — éppen azért, mert a haszon elsősorban az övék — mindig Is tudnak majd annyit befektetni, hogy a szak- szervezetek részesedése nem lépje túl az Irányításhoz szükséges határt, még ha abszolút értékben nő is. Más szóval: a terv nem a tulajdonviszonyokat akarja elsősorban megváltoztatni, ezért tökéletesen megfelel annak a bizonyos „reformista szocializmusnak“, amely nagyon jól megfér a tőkés rendszerrel. Mindenesetre a még oly bizonytalan kimenetelű elképzelések is az fróasztalflókban maradhatnak a polgári koalíció kormányzása Idején, csakúgy, mint a munkások beleszólási — figyelem: nem irányítási! ~ jogának növelése. Általánosságban is az- várható, hogy az új kormányzat szűkíti majd az állami irányítás körét, „liberálisabb“ gazdaságpolitikát folytat, csökkenti a centralizációt és a nagyvállalatok kizárólagos támogatását. Jobban megfelelhet azonban a valóságnak, hogy ezt a svédek közül csak azok, vagy talán azok sem mind akarják, akik a szociáldemokraták ellen szavaztak. A másik tábor hívei viszont virágot küldtek a távozó miniszterelnök hivatalába, Palme .pedig megjegyezte: „Előbb vagy utóbb az ember elveszít egy választást, de később visszatérhet“. BEDD Iván
