Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-04-05 / 14. szám

Példaképül szolgálnak A 670 lelket számláló Sajó menti kis község, Mélil méltán büszke Iphet fiataljaira, akik fáradságot nem Ismerve építik, szépítik falujukat. Az eredményesen működfi Oj Élet földművesszövetkezet mellett példás I SZISZ- alapszervezet tevékenykedik, mely járási vi­szonylatban a legjobbak közé tartozik. Felkerestem a SZISZ alapszervezetének elnökét. Kosz­túr Tibort, hogy bővebben tájékoztasson elért eredmé­nyeikről, terveikről: Hány tagot számláltok, és milyen téren tevékenyked­tek? — A taglétszám 27, és kél ifjúsági szoclHllsta mun­kabrigádunk dolgozik az Cj Élet földművesszövetkezet­ben. Bevallom egyikre sem panaszkodliatunK. Büszkék vagyunk aktivitásukra, elért sikereikre. Az aratás ná­lunk egybeforrott szervezetünk tevékenységével. Nyáron segítünk az aratásban, a termény és a szalma betakarí­tásában. Amikor beállnak a hosszú téli esték, akkor sem tét­lenkedünk. Rendszeresen és aktívan részt veszünk a politikai oktatásokon. A télen betanultuk lóth Ernő „Furfangos szerelmesek“ című kétfolvonásos színmü­vét, melyet már több ízben is bemutattunk a környező falvakban. Ellátogatott hozzánk az fró, Tóth Ernő is, aki hasznos tanácsokkal és ötletekkel látott el ben­nünket. Sportolóink a Járási sakk- és asztalitenisz-bajnoksá­gon küzdenek a pontokért. A szövetkezet mellett mű­ködű labdarúgócsapat gerincét szintén a ml j.'itéko- saink adják. Mit érdemes kiemelni az 1976-os év eredményeiből? — Azt hiszem az élre kívánkozik az aratásban elért szép sikerünk. Megnyertük a járási viszonylatban meg­hirdetett „Ani zrno nazmar“ elnevezésű versenyt. .A kenyércsatábaii hét Ifjúsági kombájn személyzete ver senyzet. Közülük az SK-4-ek csoportjában Fükő Tibor, az SK-6-osnál pedig Imrece József árt el ftgyeiemremél- tö eredményt, A Gergely Katalin vezette ifjúsági szocialista munka­brigádunk a szövetkezet üvegházában szintén ered­ményesen tevékenykedett, és 70 000 korona tervtúltel- jasltést ért el. Másik ifjúsági szocialista brigádunk a szövetkezet javítóműhelyében hívta fel magára az ille­tékesek figyelmét. A szövetkezet vezetősége odaadó munkájukért 10 000 korona jutalmat szavazott meg. t Az 1978-os év sikereihez tartozik még az asztalite­niszezőink szép helyezése a járási mezőgazdasági olim­pián ahonnan a második dijat hozták el. Azt hiszem önmagáért beszél a járási szervek elisme­rő értékelése. Évzáró taggyűlésünkön szervezetünk két tagja, Straková Jana és Lukács Katalin a példás mun­káért elismerő oklevelet kapott. Mik a terveitek az 1977-es évre? — Továbbra is eredményesen s még aktívabban aka- , runk működni. Szeretnénk befejezni a kultúrház * pin- ^ cehelylségeiben megkezdett ifjúsági klub építését. Régi álmunk, hogy e gyönyörű boltíves helyiségekben tán­colhassunk sztereo lemezjátszónk és magnónk hangjá­ra. Továbbra is meg akarjuk rendezni a már hagyo­mányos teadélutánjainkat. Tervezzük további színdarabok betanulását. Régi álmunk részvétel a Jókal-napokon, de tudjuk még addig kemény munka vár ránk. Úgy ter­vezzük, legaktívabb tagjainknak autöbuszklrándulást szervezünk. Nem feledkezünk meg a szövetkezetről sem, hiszen mindent neki köszönhetünk. E kis falu ifjúsági szervezetének példájából is ki­tűnik, hogy ahol van kellő megértés és támogatás a fel­sőbb szerveknél, ott vannak eredmények is, van mun­kakedv és jövő-be vetett optimizmus. Polgári László, Safárikovo •—II \M Sl ' V« OLVASÓK KÖZT Mindig Izgalmas dolog egy újságíró számára a találkozás az olvasóval. Izgalmas, mert az ezerszer elképzelt „Olvasó“ akinek „éterikus“ képe állandó­an ott lebeg a szerkesztőség légkörében, aki nap­ról napra elkíséri az újságírót az alkotó munka néha göröngyös útján, egyszeriben testet ölt, ele­ven Hús-vér lénnyé alakul. Vajon a konkrét olva« só mennyire azonos az elképzelt modellel? Tíz- szer-százszor megismételt élmény mégis mindig új, mindig Izgalmas. Legutóbb március 28-án volt részünk ebben az élményben Nagy Gabriella, a hodosi SZISZ-szerve- zet elncknője és Orsolya Piroska, a helyi népmű­velési központ vezetője jóvoltából. Vagy harminc­ötén (de nemcsak fiatalok) gyűltek össze a hodosi ifjúsági klubban. A szinte családias légkörben zá­poroztak felénk a kérdések, ötleteket kaptunk és néhány jogos bírálatot is. örülünk minden jó ötlet­nek, sót a birálatnak is. Útmutatást kaptunk a to­vábbi munkánkhoz. Köszönjük hodosiak, jól éreztük magunkat és szí­vesen eliovlink máskor Is. T öbb mint kilencven pionirdolgnzó ull össze inárclus 26-án a Nővé Zámky-i (Ér-;ekú)váril Partizán szálló éttermében, a pionír dolgozók já rásl konferenciáján, hogy számot ad jón az elmúlt időszak munkájáról, s ki jelölje az utat az elkövetkező Időszak ro. Ven miről be.széliii A beszámoló fel­sorakoztatja ez elvégzett munka ered­ményeit. sikereit s egvben még itt-oti előforduló fogyatékosságokat. A beszá mólót követő vita is arról tanúskodik, hogy a járás plonlrraozgalom jó úton halad Valahogy elmaradtak lés nem is hiányoztak) az olyan gyakran hallott semmitmondó, általános frázisokat és közhelyeket puffo.glató felszólalások, .A vitázök 3 konkrét munkáról, eredmé­nyekről. gondokról, tt>rvekröl beszélnek. Jellemző, hogy az ídöiilány miatt vagy tíz vitázó nem juthat •-:z.6hoz. Nbhéz az e.gésznapos konferencia adathalmazát, anyagát egy tcivtri cikk­ben visszaadni. Inkább csak néhány résztvevőt lehet emberközelbe hozni. Mindenki felfigyel, amikor az emel­vényen egy rokonszenves fiatalember kezd beszélni Peter KoSfyál, a pionír- dolgozók járási iskolájának a vezetője. Szabatosan, kerek mondatokban, logt-; kusati felépítve mondja el felszólalását, önkéntelenül ez a gondolat ötlik lel az emberben: ez a fiatalember tudja, mit akar A szünetben megkérem, üljünk le egy sarokba. — Mióta vezetője az iskolának? — Kezdettől fogva. Az Iskola 1973- ban alakult. — Ml Is tulajdonképen ez az Iskola, mi a célja? — Az Iskola elődleges célja a hiva­tásos ptonírdnlgozók szakképzése, illet­ve továbbképzése Persze foglalkozunk a nem hivatásos dolgozókkal is. A hall gatók áttekintést kapnak a pionírniun- ka alapjairól, gyarapítják politikai tu­dásukat, megismerkednek a pedagógia és pszichológia alapjaival, és útmuta­tást nyernek a gyakorlati munkához. Dolgozóink nagy része pedagógiai szak- képzettséggel rendelkezik, és így meg­van a pedagógiai és pszichológiai isme retük, de a pionfnnozgalom problemati­kája Ismeretlen előttük, ezért szüksó gük van továbbképzésre. — Mennyi a hallgatók száma? — Eddig 922 hivatásos és nem hiva­tásos dolgozó végezte el iskolánk vala­melyik tanfolyamát. Ez a szám egy ki­csit megtévesztő. Az évek folyamán ugyanis az emberek váltakoznak és más munkaterületre mennek át, tohát a já­rás nem rendelkezik Ilyen nagyszámú végzett hallgatóval. Az idei tanévben 300 dolgozónak/ nyújtunk szakképzést. 1973 óta négy év telt el. Érezhetö-e az Iskola hatása a járásban? — Feltétlenül. Eltűnőben van a sab­lonosság és a formalizmus a munkában. Szekeresné Németh Mária számadása Sógor Sámioriié változatosabb a tevékenység. Emelke­dett a lervozés és a munka színvonala. Kél halkan neszélgetö, SZISZ-tnges nő mellé ülök le. Vajon miről tárgyalnak? Az Ismerkedés rövid. Szekérné Németh Mária és Sógor Sándorné, a Stúrovói (párkányi 1 Magyar Tannyelvű Alapiskola plonírszervezeiének csapatvezetői. Sze­kérné kicsii elkeseredett, mert ő Is azok közé lartozík. akik időhiány miatt nem juiotlak szóhoz Mindketten egy iskolán csapatveze­tők?, — Igen. Iskolánk pionírszervezetének 600 tagja van. Ennvl gyerekhez kevés egy csapatvezető. — Melyik a fölé és melyik az alá­rendelt? — Ilyen nincs. Mindketten egyenjo­gúak vagyunk. — Az „egyenjogúságból“ eredő viták? — NinesenekI Szekérnél kérem ha már nem jutott föl a szónoki emelvényre, legalább ne­kem mondja el néhány szóban, miről beszélt volna a felszólalásában. — Érzésünk szerint jól dolgoztunk. Erről kívántam beszámolni. Beszélhet­nék talán néhány körről. Van a csapa­tunknak egy az internacionalista ba­rátsági köre . Nem biztos, hogy ez az elnevezés a legszerencsésebb-e, de nem a néven van a hangsúly. A kör tagjai a szocialista országok pionírjaival levelez­nek. A Szovjetunióban, Magyarországon, az NDK-ban és Bulgáriában éló pioní­rokkal tartunk fenn kapcsolatot. Föld­rajzi helyezetünkből adódó különleges­ség: a Fiatal határörök köre. A helyi határőrök vezetik- Eddig csak elmélet­ben Ismerkedtek meg a gyerekok az or­szághatár őrzésének felelősségteljes fel­adatával, de készül már a „nagy játék“, amikor a pionírok, a határőrség tag­jaival együtt teszik ártalmatlanná a kép­zeli „határsértöt“. Szót érdemel az ate­ista kör ts: 8 gyermekek eszmei és vi­lágnézett nevelésében nyújt nagy se­gítséget. Csapatunk felett a Dél-Szlová­kiai Cellulóz- és Papírgyár , egyes részle­get vállaltak védnökséget. Még talán a védnökségről szóló szreződóst kellene megkötni. Sógor Sándorné a pionírok művészeti tevékenységéről beszél. — Jól működő lánckörünk és ének­karunk van. Ez elsősorban Forgács Pé- terné és Lengyel falust Miklós karfásak érdeme akik a csoportokat vezetik. Szé­pen berendezett e forradalmi hagyomá­nyok szobája. Sikereinkről sokat tud­nánk még mondani de sajnos az idő rövidsége nem engedt Van egy kíván­ságunk 8 közel jövőre, szeretnénk a leg­közelebbi ptonfravatást a bratislaval Slavfnon megrendezni. Reméljük sike­rül. Kívánjuk, hogy sikerüljön, s ha Igen megtartjuk ml Is Ígéretünket, részt veszünk az avatáson. —hr—-hr­^ i UN* Már nem történhet meg, hogy egy érettségizett fiatal az első munkanapon ismer­kedik meg a munkapaddal, a munkaasztallal. Nem tör­ténhet meg, hiszen a nyári vakációk felét a diákok nagy része — közép- és fő­iskolások egyaránt — mun­kával töltik. Ha másért nem, hát azért, hogy a szünidő egy részét aztán pihenéssel tölthessék; ugyanis a pihe­nés is pénzbe kerül. A SZISZ SZKB brigádközpontjának vezetőivel, MILAN PAVLA- SEKKEL, a munkával töltött vakációról beszélgettünk. És ne higgyétek, hogy túl ko­ránt Ha nyári brigádra akar­tok jelentkezni. Itt a legfőbb idejel — Tévedés, hogy brigádra csak nyáron, a szünidő a- latt lehet menni. Az iskola év alatt Is rendezünk hosz- szabb-rövldebb brigádokat. A múlt évben több ilyen kezdeményezésünk volt a XV. pártkongresszus és a vá­lasztások tiszteletére. Ezen­kívül ,a főiskolásoknál már szinte természetes, hogy jú­niusban munkába állnak, és csak október elsején teszik le a lapátot, kalapácsot. — Mekkora értéket terem tettek a diákok a múlt év ben? — Tavalyi brigádjainkon 43 602 diák vett részt, s száznyolcvan millió korona értékű munkát végzett. — Bár ez nem kis ősz szeg, mégsem gondolom, hogy a fiatalok elsősorban az anyagiakért jelentkezné­nek a brigádokra. — Minden diák akar pénzt keresni, ez tény. De l Bt imioii érdekes módon sosem kér­dezik, mennyit kapnak a munkáért. Megbíznak mun­kaadóikban, azt tartják, ad dig Jó, míg fizetés előtt van nak: tervezgethetnek, álmo dozhatnak. Gyakori az o lyan eset, hogy a brigádo zó diák egyhavi fizetését a könyvesboltban költi el. De visszatérve a célokhoz: a brigádok szervezénénél a gazdasági hasznon kívül ne velésl szempontokat Is szem előtt tartunk. Fontos, hogy egy fiatal megismerkedjen szülei munkahelyével, sőt ez kötelessége is. Minél több szakma titkaiba sikerül be tekintenie, annál nagyobb bizalommal nézhet első, i gazi munkanapja elé. — Ha a beszélgetés ele jén említett 180 milliú koro­nára gondolok, akkor he lyénvalő a feltevésem egy harmadik szempontról is... — Bizonyára a társadal mi hasznosságra gondolsz. A diákok á társadalmilag és politikailag legfontosabb, legégetőbb munkakörökben vállalnak munkát: a bá­nyákban, acélhengerdékben, építkezéseken, mezőgazda­ságban és... bármit Is mondhatunk róluk, csak azt nem, hogy nem szeretik a virágokat: Nyaranként ók a nagyvárosok első osztályú kertészei. — A múlt nyáron volt egy érdekes élményem. Két kon­zervgyárban is jártam, és csak hosszas keresés után találtam olyan egyént, aki a gyár állandó alkalmazott ja volt. 0 mondta, hogy ná luk úgyszólván a teljes 1- dényt brigádnsok „viszik“. — Arra rendkívül büsz­kék vagyunk, hogy az egész csehszlovák gyümölcs- és zöldségkonzervipar tulaj donképpen e brlgádosokra épül. — Milyen építkezések, II tetve üzemek lesznek az I (lei nyár brigádközpontjai? — Mint már említettem, társadalmilag és gazdasági­lag Is fontos ágazatok: a bánya és az acélipar, a gép és építőipar. Még nem szól tunk az országos Ifjúsági é- pítkezésekról. Talán mon­danom sem kell, hogy ezek re a legtapasztaltabb szak embereinket küldjük. A mél niki villanyerómű és a Dvo ry nad Zitavou-1 (udvardi) országos Ifjúsági építkezés re már májusban megérkez nek az első brlgádosok. — Szeretném, ha befeje zésül szólnál néhány szót a külföldi brigádokról. — Nagy az érdeklődés, de — sajnos — nem tudunk e leget tenni minden SZISZ alapszervezet Igényelnek Itthon Is van éppen elég munka, nem Is beszélve ar­ról, hogy egy külföldi brl gád körül az adminisztrá­ciós intéznivalók kiteszik a húsz hazai brigádét. És gyakran még így sem va gyünk biztosak abban, hogv külföldi partnerünk teljesi- ti-e a szerződésbe foglalt feltételeket. Az idén a Szov jetunlóba, az NDK-ba, Len­gyelországba, Bulgáriába és Magyarországra küldünk brlgádosokat A legtöbben — csaknem ezren — a Né met Demokratikus Köztársa Ságban fognak dolgozni. — Már hagyománnyá vál­tak a brigádns-fesztiválok, hol és mikor lesznek az idén? — július 15-17-e között Nltrán lesz az első, a má­sodik augusztus 19--21 kö­zött a Tátra alatti Svitben. Beszélgetett:Zánsek Erzsébet —■■in- iimr

Next

/
Thumbnails
Contents