Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-05 / 14. szám
5 ÄPRMJS 4-EN ünnepli A MAGYAR NÉPKÖZTARSASAG KELSZABADULASANAK 32.ÉVFORDULÓJATi 85 éves történelem * Tizennégy termeíővállalat * Szociális ellátás, kultúra, sport Magyarország egyik legnagyobb gyára a Csepel Vas- és Fémművek Budapest' alatt, n Duna által határolt Csepel szi geten fekszik A mai hatalmas kombinát elődjét Welss Man- fréd RT. néven alapították 1692-ben. Az akkor 150—200 munkással dolgozó lőszergyár tó kisüzem a kedvező gazdasá gl és földrajzi légkörben gyors fejlődésnek Indult. 1906-ban már az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadianyag szállítója volt. 1945 u- tán, a második világháború rombolásaiból felépülve új utakon Indult el, megszüntette a hadiipari termelést, s napjainkban már modern technikával, magas műszaki kultúrával rendelkező gyárórlássá fejlődött, melynek termékei a világ minden táján Ismertek. A Csepel Művek vállalataiban több mint 30 000 ember dolgozik, akiknek szakmai fejlődéséről, továbbképzéséről a tröszt különböíő Iskoláiban, tanfolyamain messzemenően gondoskodnak. A jól szervezett Ipari háttér, a mintegy 10 000 gyakorlattal és felkészültséggel rendelkező szakmunkás, az ezernél több egyetemi és főiskolai végzettséggel, valamint tudományos fokozattal rendelkező szakember biztosítja a technika rohamos fejlődéséhez való alkalmazkodást, a vevők igényeinek figyelembevételét, a korszerű szolgáltatást, a határ idők pontos betartását, a szál lltások gyorsaságát. A csepeli kombinát termékei az öt föld rész közel 80 országába eljutnak. Ott vannak a világ valamennyi jelentős kiállításán és a nemzetközi árubemutatókon, ahol mindig megállják a helyüket. A Csepel Vas- és Fémművek 14 termelővállalatot, tervező Intézetet és egy külkereskedelmi vállalatot tömörít. Ezenkívül számos olyan intézettel ás Intézménnyel rendelkezik, amelyek Bgy Ilyen hatalmas kombinát jól szervezett munkájához, a termelés, a műszaki kultúra tervszerű fejlesztéséhez szükségesek. Nagy gondot fordítanak a kutatásra, a vezetés és Irányítás korszerűsítésére, a tudományos eredmények lel használására, amit a tröszt keretében működő speciális Intézmények, tudományos központok végeznek. A termelővállalatok közül csak kettő van vidéken és egy Budapest más pontján, a többi tizenegy mind Csepelen működik. A Csepel Vas- és Fémművek azonban nemcsak kenyeret ad dolgozóinak. Mivel létérdeke. hogy szakképzett munkásait megtartsa, állandóan fejleszti élet- és munkakörülményeiket A vállalat dolgozói modern la kótelepeken, kultúrált környe zetben élnek. Az Ifjabb nemze dékröl Is gondoskodik a gyár óriás: bölcsődék, óvodák. Ipari technikumok, szakmunkáskép zö Iskolák, KISZ-táborok vár ják a fiatalokat. A nyugdíjasok anyagi gondjait segélyezéssel enyhítik, szórakozásukról pedig a munkásotthon klubja gondoskodik. Számtalan olyan juttatásban részesülnek a* dől gozók, amelyek napi munkájú kát megkönnyítik, egészségük, testi épségük védelmét szolgál iák. Az egészségre ártalmas munkahelyeken védöételt é.s italt adnak, ezenkívül a gyá ron belül 38 étterem működik Bővül a védő- és munkaruha- clpőjuttatás. Egészségügyi köz pontok, munkásszálló, művelő désl ház, könyvtárak állnak a dolgozók rendelkezésére. A művelődési központ, amely már fél évszázada a munkáskultúra fellegvára, fontos szerepet tölt be. Hatalmas sport- és üdülőtelep biztosítja a dolgozók pl henésl és sportigényeinek a ki elégltését. A Csepel SC az or szág tíz kiemelt sportegyesüle lének egyike. Anyagi-erkölcsi bázisa a gyár — s ez a versenyzők munkahelye ts. Spor tolóik sok országos, neinzetkö zl és olimpiai bajnoki aranyér met szereztek Ezek közül csak néhányat említünk: Gerevich Aladár, Czibor Zoltán, Németh Ferenc, Balczó András, Rátkai János, Veres Győző, Villányi Zsigmond. A Csepel művek vezetői arra törekszenek, hogy a vállalat millióival szebbé, hasznosabbá varázsolják a dolgozók életét. Így tudnak a vállalat dolgozói felkészülten részt venni a szocializmus mai és holnapi fejlődésének kibontakozásában. Nagy Ernő HÁROM ERŐD A Bastille neve mindenkiben a kegyetlen elnyomás, az embernek ember által való leigázása, az igazságtalanság és raoság fogalmát Idézi fel. A párizsi Bastllle-t, mint Ismeretes 1789-ben rohammal foglalták el az elnyomottak, a rabszolgasorsban sínylődök. Eleste ama történelmi év júliusában új időszak — a szocláll? és osztályharr kezdetét hozta magával. Azóta az emberiség már nagy utat tett meg a haladás útján. Nemcsak a feudális társadalmi rend,, hanem utódja, a kapitalizmus felett Is megkondult a lélekharang. Van azonban a világon ügy hely, ahol a Bastille fogalma nem cseng kellemetlenül még ma sem, és ez a fekete kontinens legdélibb része. Három ország terül el itt, ahol a faji megkülönböztetés még ma Is alkotmányban van lefektetve. Ahol a fekete ember a fehér úr elnyomása alatt él, lekülönítve a gettóban, és bírósági tárgyalások nélkül Is kivégezhető. Ezek a helyek — amelyeket a közvélemény egyértelműen elítél, a Dél-afrikai Köztársoság és gyarmata Namíbia, a vol Délnyiigat-Afrika és Rhodésla. Ez a három név három országot jelent — mégis közös a nevezőjük — ez a néger lakosság Bastille-je. Közülük kettő különösen gyakran hallat magáról- a Dél-afrikai Köztársaság és Rhodésia. Johannesourg városában, pontosabban elővárosában, Sowetoban nemrégiben fellázadtak a feketék. Az uralkodó fehérek szörnyű bosszút álltak. Az egész világot megrendítették a megtorlásról, százak brutális meggyilkolásáról és ezrek megszégyenítéséről érkező hírek. Még a burzsuá sajtó hasábjain Is — amely ugyancsak távol áll a haladás eszméitől — megjelentek a Dél-afrikai Köztársaság fehér fajüldözőmén vérengzését ecsetelő cikkek és képsorozatok. Most vált a napnál Is világosabbá, mit jelent a gyakorlatban az apartheid; törvényesített faji meg különböztetés. A sok tudósítás közül, 1976. július 7-én az egyik olasz képes folyóiratban, az Epocában a következő sorok jelentek meg. „Sowfíto bizonyíték arra, hogy Dél-Afrikában megállt a fejlődés, és hogy üres szójátékok nem tudják megoldani és nem oldhatják meg a problémákét. Apartheid? A kormány azt állítja, hogy nem létezik Forradalom? Agltá torok szítják, a külföldi kommunisták Irányítják. — Ezt a miniszterelnök mondta (Vorster, akivel a vérfürdő után röviddel az NSZK-ban tárgyalt Kissinger. A szerk. megjegyzése). .A haladó napilap a The Tribune merészen válaszolt: „Agitátorok valóban léteznek, és ezek az apartheid, a nyomor és a kétségbeesés.“ Ennyit a miiénél Epocáböl. Ehhez már nincs Is mit hozzáfűzni. A Dél-atrlkal Köztársaság bél látogassunk el a szomszédos Rhodéslábn. Az ottani viszonyok ecsetelésére Ismét a nyugati sajtót Idézzük: „Rhodéslában körülbelül 300 ezer fehér ember áll magát védelmezve háttal a falnak. A néger lakosság pedig — 5,7 millió néger — egyenlő politikai jogokat követel. A partlnzánháború terjed... a fehérek mégsem gondolnak arra, hogy lemondjanak a kiváltságaikról. (A Stern 1976 júliusi számából.). „Egyszer egy évben minden fehérnek be kell vonulnia. A rendőrség délutánonként a ■ thodésial farmerasszonyokat tanfolyamokon képezi ki a pisztollyal és puskával való bánásmódra ... A farmereknek fegyverük van elég. Egy elektronikus riasztókészülék segítségével még a távoli települések Is állandó összeköttetésben vannak a rendőrséggel." (Stern). A nyugatnémet riporter az egyik farmernél járt, s a fotoríporterek megörökítették a fehér urak hálószobái előtt épített betonbunkert. Nem kerülték el figyelmüket a reflektorok sem, amelyeket azért szereltek fel, hogy ha bárki engedély nélkül közelednék a farm felé — jól meg lehessen világítani. Rhodésia 6 millió lakosa közül 300 ezer a fehér, és 5,7 millió néger, 1969-ben a fehér kormány az egész területet két egyenlő részre osztotta — egyet a fehér — a másikat a fekete lakosság részére. A fehérek oldalán van minden Ipar, bánya és Rhodésia más természeti gazdagsága. A másik oldalon, többnyire rezervátumokban élnek a négerek — teljes nyomorban, el- maradottan és jogok nélkül. A fehér munkás ugyanazért a műkéért tízszer annyit kap, mint a néger. A szomszédos Mozambik, volt portugál gyarmat felszabadulása óta és az angolai népnek a dél-afrlkal agresszorok és zsoldosok felett aratott győzelme óta Rhodéslában Is terjed a nemzeti felszabadító mozgalom. Legnagyobb erejét a partlzános-ztagok Jelentik, melyektől a fehér lakosság a legjobban fél. Elsősorban Mozgjnbik és Zambia 100 km széles és 1200 km hosszú határán folyik a harc, A fehérek és négerek harca azonban nemcsak a faji előítéletekből fakad. Nem a bőr színe a legfontosabb tényező, a két egymással szemben álló ellenfél között. Elsősorban a gazdagok és szegények harca ez, azo- ké, akik ebben a gazdag országban mindent kisajátítottak — a fehéreké, és azoké, akiknek semmijük sincsen, és megszégyenítő körülmények között, gettókban élnek. A fehér ember azt akarja, hogy Rhodésia továbbra is a fehér urak paradicsoma legyen. Réz, szén, arany, sőt még gyémántban is gazdag, s jó gabona- és gyümölcstermés ígérkezik. Éz mind a fehéreké. A négernek, aki a saját földjén egyenjogúságot követel, csak szidalom, rúgás, puskatus, verés, vagy golyó jár. Nem csoda, hogy az újkori fehér rabszolgatartók egyhangúan kijelentik: „Elevenen senki sem tud elmozdítani bennünket innen — csak a holttestünkön keresztüli“ És még tovább fokozzák a terrort a négerekkel szemben. A Dél-afrlkal Köztársaság lakossága ugyanis 4 millió fehérből és 20 millió négerből áll. Namíbiában az arány 636 ezer néger és 90 ezer fehér. A fajüldözés eme három erődjében együttvéve 4,5 millió fehér uralkodik 27 millió néger felett. „Most már vérnek keH folynia“ — jósolja Zambia elnöke, Kenneth Kaunda, aki éveken át a mérsékelt irányzat vezetői közé tartozott. „Afrika sokáig béketűrő volt, de most már elveszítette a tilrelmét." Ügy látszik, hogy Dél-Afrlkában ütött a fehérek utolsó órája. Sem a ..felsöbbrendű ember“ kifejezés, sem a géppisztolyok, sőt a vérfürdők sem tudják megállítani már ennek a földrésznek őslaköit, akik felébredtek, elindultak, menetelnek. És ennek a menetelésnek előbb vagy utóbb győzelemmel kell végződnie.
