Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-05 / 14. szám
2 HETED ^7i ORSZÁGBÓL A külpolitikai élet homlokterében a szovjet-amerikai térgyalésok állnak. Lapzártánk idején Cyrus Vance, az USA külügyminisztere még folytatja megbeszéléseit a szovjet vezetőkkel. Vanceot fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkáré is. Vance látogatásának jelentőségét Andrej Gromi- ko, a Szovjetunió külügyminisztere Így jellemezte: Lehetőség nyflik a szovjet-amerikai kapcsolatok jelenlegi helyzetének a felmérésére és ösztönzést adni a kapcsolatok továbbfejlesztésére. Gromiko elvtárs eimondot- ta azt is, hogy az a kedvező fordu- latr amely az utóbbi években körvo- nalaződott a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyában, nemcsak a két ország népeinek érdekeivel állott összhangban, hanem jelentékeny tényező volt a nemzetközi feszültség enyhülésének általános folyamatában is. Ez a fordulat azért vált lehetővé, mert a két ország között elvi egyetértés jött létre abban, hogy az atomkorszakban a békés egymás mellett élésnek nincs ésszerű alternativája. Ebből logikusan következett az a megállapodás, hogy a Szovjetunió és az USA kapcsolatait az egyenlőség, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök elveire kell építeni. Az élet azt bizonyltja, hogy a szovjet-amerikai kapcsolatok csakis az említett elvek szigoré betartása esetén alakulhatnak normálisan és gyümölcsözően. Minden kísérlet ezeknek az elveknek a semmibevételére és még inkább megsértésére — hangsúlyozta Gromiko elvtárs — óhatatlanul kedvezőtlen hatást gyakorol a két ország kapcsolataira. A Szovjetunió időszerűnek tartja a legnagyobb pusztító hatású vegyi fegyverek, valamint a nukleáris kísérletek betiltásának és a nemzetközi fegyverkereskedelem problémájának áttekintését. Mindkét fél a megbeszélések témái között tartja számon a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztését, valamint a közel-keieti rendezésről a közelmúltban elhangzott szovjet és amerikai elképzelések megvizsgálását. Ülést tartott a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülésen a földrengés következményeinek felszámolásáról tárgyaltak. A kiadott közlemény szerint a földrengés következtében 1570-en vesztették életüket és 11300-an sérültek meg. Közülük 850-en még mindig kórházban vannak. 3S ezer család maradt hajlék nélkül, 32 900 lakás dőlt romba, vagy rongálódott meg súlyosan, 783 üzemben keletkeztek károk. A földrengés következtében nagyszámú szarvasmarha és baromfi pusztult el, az anyagi károk értéke mintegy 10 milliárd lenre becsülhető. Az Arab Liga miniszteri tanácsa úgy döntött, hogy Szarkisz elnök kérésére további hat hónappal meghosz- szabltják a Libanonban lévő arabközi békefenntartó erők megbízatását. Libanon fővárosában. Bejrútban nagy vihart keltett, hogy az eddigi vezérkari főnök helyébe Khnri ezredest nevezték ki. A személycsere ellen a jobboldali erők egy csoportja sztrájkfelhívással tiltakozott, ismeretlen személyek pedig bombát robbantottak Butrosz külügy- és hadügyminiszter lakása közelében. A hadsereg élén történt változás érzékenyen é- rinti a jobboldalt, mert a fegyveres erők soraiban eddig érvényesüihetett a konzervatív és a maronita vezetés. A jobboldal azt szerette volna elérni, hogy a hadseregben történő személycseréket előzze meg az ország kantonális rendszerének átalakítása, ezt azonban a baloldali és a haladó erők határozottan elutasították. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt KB első titkára afrikai látogatása során néhány napot az Angolai Népköztársaságban töltött. Fidel Castro Kuba teljes támogatásáról biztosította az Angolai Népi Köztársaság politikáját, amely az összes afrikai országokkal ápolandó jó viszony kiépítésére irányul. HETED 1948 februárja biztosította az ifjú nemzedék sokoldalú fejlődésének és az egységes, haladó ifjúsági mozgalom kibontakozásának feltételeit. Ezt a Május 9-1 alkotmány is rögzítette. A Nemzeti Front központi akclóblzottságának 1948. február 27-1 határozata értelmében az ifjúsági szövetségek az ifjú nemzedék egyedüli és egységes szervezetei lettek, s megszűntek a politikai pártok mellett működő szakosztályok és egyéb szervezetek. A Junákot az egységes ifjúsági szövetségek gyermdk- szervezetté nyilvánították, a 15 é- ven felüli fiatalok pedig beléphettek a Cseh vagy a Szlovák Ifjúsági Szövetségbe. Ez azonban nem volt egyszerű, és még a reakciós elemek eltávolítása után a junák soraiból is bebizonyosodott, hogy a szervezet nem válik szocialista szervezetté. Ezért már 1948 őszén kísérletképpen megalakultak a plonírszervezet első iskolai csapatai. A Főiskolás Diákok Szövetségét is megtisztították a reakciós erőktől és fokozatosan előkészítették beolvadását az egységes ifjúsági szervezetbe, a testnevelési szervezeteket pedig a megújhodott Sokol szervezetben egyesítették. A legfontosabb azonban az volt, hogy megváltozott az ifjúsági szövetségek jellege és küldetése. A szövetségek nemcsak a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a dolgozók többi tömegszervezetei és a megújhodott politikai pártok mellett a Nemzeti Front egyik legfontosabb alkotóelemei lettek, hanem a CSKP vezetésével a munkásosztály és a többi dolgozó szövetségének szervezett erői, a kommunista párt tartalékhadseregei és segítőtársai lettek a szocializmus építésében és az ifjú nemzedék nevelésében. Megszüntették a CSKP ifjúsági bizottságait, a CSKP és a Szociáldemokrata Párt egyesülése, valamint az új tagok felvétele után 1948 őszén 16 évről 18 évre emelték a pártba való felvétel alsó korhatárát és bevezették a jelöltségi időt. 1948 februárjával és az ezt követő társadalmi fejlődéssel befejeződött a szervezeti életben az egységes ifjúsági szervezetért folyó harc. Erről tárgyalt 1948 április 3—4-én a Cseh Ifjúsági Szövetség és 1948 május 22—23-án a Szlovák Ifjúsági Szövetség konferenciája. Megegyezés született a Szakszervezetek Központi Tanácsával, hogy a munkáslfjúság jelentőségének megszilárdítása érdekében az ifjúsági szövetségek csoportokat alakítanak az üzemekben és más munkahelyeken, s ezzel megszűnnek az FSZM ifjú bizottságai. Egész idő alatt nőtt a CSISZ és a SZISZ tagjainak száma, s 1949 elején már 600 ezer tagja volt a két egységes ifjúsági szövetségnek. Ezeknek a fele 1948 februárja u- tán lépett be az ifjúsági szövetségekbe. A tömeges tagfelvétel némi rendellenességgel is járt; különösen az iskolákon formálisan és gépiesen toborozták a tagokat. A számbeli gyarapodás után és társadalmi jelentőségének megnövekedése után 1948 februárját követően rendkívül megnőtt az egységes ifjúsági szövetségek aktivitása. Legnagyobb jelentőségű volt az országépítő aktivitás. Az önkéntes Ifjúsági mozgalmunk története IV. műszakokon és brigádokon kívül ifjúsági versenymozgalmat szervezett a termelésben, közvetlenül a munkahelyeken. 1948 júliusában a llbCicei nagyolvasztó, majd a myjaval gépgyár fiatal dolgozói mozgalmat hirdettek a munkaidő betartására és a munkához való újszerű hozzáállás elmélyítésére. A mozgalom nagy visszhangra talált, és csatlakozott hozzá a két ifjúsági szövetség számos üzemi csoportja is. E mozgalomból születtek a munka első rohamcsapatai, az élmunkások mozgalma, s végül az idősebb és fiatalabb munkások szocialista munkaversenyének első megnyilvánulásai. Haladó hdqyo- 'Sis/ .mányaink __ 1948-ban befejeződött a Lldlce — Most — Litvinov ifjúsági építkezés, és további Ifjúsági építkezések kezdődtek, többek között a Banská Stiavnlca — Hronská Dúb- rava között az Ifjúsági Vasútvonal. Az 1949 októberében megnyitott Ifjúsági Vasútvonal építkezésén 47 ezer brlgádos váltotta egymást. Közülük kerültek ki azok a fiatalok, akik Szlovákiában nagymértékben megerősítették az ifjúsági mozgalom funkcionárius-aktíváját. A kétéves tervidőszakban 25 ezer fiatal dolgozott az ifjúsági építkezéseken: közülük 15 ezren az Ifjúsági Vasútvonalon. Nagy jelentőségük volt az ifjúsági építkezéseknek nevelő szempontból is, itt születtek az ország új építői, itt fejlődött ki a munkához való új hozzáállás és a különböző szociális és nemzetiségi rétegek együttműködésének új vonásai a többi országok ifjúságával való szoros együttműködésben, A falu szocializálásának időszaká ban, 1949 tavaszán kezdte meg az ifjúság Kolárovo (Gúta) mellett az Ifjúságfalva építését. Ifjúsági alkotóverseny Az ifjúsági szövetség legnagyobb kulturális akciója mind Csehországban, mind Szlovákiában az ifjúsági alkotóverseny volt. 1948- ban 1500 együttes és 50 ezer e- gyén kapcsolódott be a versenybe, 1949-ben már 6000 együttes és 165 ezer egyén indult a versenyen. Az Ifjúsági együttesek a haladó népi kultúrák kincsestárán kívül az éppen születő új szocialista kultúrából is merítettek. Az ifjúsági szervezet előadások és beszélgetések formájában kezdte meg a tagok rendszeres oktatását és ebben felhasználta a szovjet Kom- szomol tapasztalatait. 1948 második felében nagy befolyással voltak az Ifjúsági mozgalom további fejlődésére az ismert hazai és nemzetközi események. Értjük ezalatt egyrészt a reakció egyre erősödő igyekezetét a történelem folyásának visszafordítására, másrészt a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egyre mélyülő összefogását. Ebben az időben nyíltan szembekerült egymással a gyermek- és ifjúsági mozgalmunk további fejlődésére vonatkozó két, egymásnak ellentmondó elképzelés. A mozgalom válaszút előtt állt: vagy tovább fejleszti az Ifjúsági szövetség 1946-ban elfogadott programját, vagy teljesen új szervezeteket alakít. A kérdés a CSKP KB ifjúsági bizottságának segítségével az év végére megoldódott, és a nemzeti szövetségek felkészülhettek az egységes gyermek- és ifjúsági szervezet megalakítására. A Szlovák Ifjúsági Szövetség kezdeményezésére 1949 áprilisában sor került a nemzeti és nemzetiségi szövetségek egyesülésére, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség és Pionírszervezete megalakítására. Az egységes ifjúsági szervezet létrehozása azonban nem újkeletű, nem 1948 februárja után született, már a Gottwald kormány 1948. évi kormányprogramja is tartalmazta. Az egységes marxista-leninista alapokon nyugvó országos ifjúsági szervezet létrehozása a társadalmi fejlődés adott fokán objektív szükségszerűség volt. Forradalmi vívmány volt, amelyért az ifjú nemzedék a történelem folyamán szüntelenül harcolt. Az egységes ifjúsági mozgalom megsokszorozta a párt nevelő befolyását az Ifjúság körében. Az egyesítő konferenciát, amelyen megalakult az egységes, országos Csehszlovák Ifjúsági Szövetség, 1949. április 23—24-én tartották meg Prágában. A konferencián elfogadták a CSISZ alapszabályzatát, programját és megválasztották a központi bizottságot. Az alapszabályzat rögzítette a négy nemzeti szövetség egyesítését és a CSISZ belső felépítésében a demokratikus centralizmus elvét. Ennek értelmében az alapszervezeteket a munkahelyeken a- lakltották meg, a lakhelyen a tagokat csupán regisztrálták. Ezt az alapjában véve helyes elvet később azonban meglehetősen gépiesen alkalmazták. A szervezet területi struktúrája az új területi átszervezéshez Igazodott; Szlovákiában megalakították a CSISZ szlovákiai szerveit. (Folytatjuk) Dr. Magyarioi Vince XÍev5®^ H ÉLÉNK MOZGALMI ÉLET Demandlce (Déménd) község SZlSZ-szervezetében Bablc István elnök irányításával harminchatan dolgoznak. Stutika Gyula hnb-el- nök a legagilisabb tOmegszerve- zetnek tartja, hiszen a fiatalok a választási programban szereplő minden építkezésen derekas munkát végeztek. Például csupán a kultúrház építésén 1236 brigádórát dolgoztak le, és nagy érdemük van abban is, hogy a februári győzelem tiszteletére átadták az új kultúrházat, amelynek értéke 2 millió 560 000 korona. A hnb vezetői, mivel két éve kénytelenek voltak lebontani az öregebb épületben levő SZISZ-klubot, az új kultúrház emeletén gyönyörű új helyiséget adtak a fiataloknak, a- melyet korszerű berendezéssel láttak el. A SZISZ-szervezet tagjai szívesen jöttek ide, hiszen ezen az építkezésen több száz brigádórát dolgoztak le. A déméndi SZISZ-tagok segítettek a szalma, a takarmány és cukorrépa betakarításánál is. Jól működik a képzett zenészekből álló EFECT zenekar, melynek a hnb és a helyi szövetkezet vásárolta meg a drága hangszereket. A fiatalok nyáron a Bújdosó nevű dűlőben rendezték meg nagy sikerrel a nyári táncmulatságot. A környék több községéből eljöttek ide a SZISZ-tagok, hogy végig nézzék a kultúrműsort és meghallgassák a közkedvelt zenekart. A SZISZ-tagok a nyár folyamán háromnapos tátrai kiránduláson voltak, és megtekintették a NSZF emlékhelyeit és a Duklai-emlékművet. Egész évben jó politikai-nevelő munkát végeztek. A helyi hangszórón kultúrműsort és aktuális politikai előadásokat sugároztak. A választások előtt elbeszélgettek az idősebb párttagokkal. A SZISZ-szervezetből négy fiatalt választottak meg képviselőnek. Nagy a bizalom Déménden a fiatalok iránt, mert minden munkához komolyan látnak hozzá, és ezt értékeli a hnb és a helyi párt- szervezet is. A legjobb SZISZ-ta- gok bekerülnek a párt alapszervezetébe. Az utóbbi öt évben 8 fiatal, földműves- és munkás származású szisz-taggal bővült a pártszervezet. Nagy súlyt helyeztek az elmúlt évben a fiatalok oktatására is. A párt alapszervezetéből hívtak meg előadókat. Ugyanakkor a SZISZ-alapszervezet biztosította a két alapiskola pionírjainak a rajvezetőket. A SZISZ-szer- vezet a kultúrház átadása után még hatékonyabb politikai-nevelői, kulturális népművelői munkát tud majd végezni, s rendszeresebbek lesznek a teadélutánok is. Az új elnök Konopková Éva lett. Bablc Istvánnak ötéves munkáját az a- lapszervezetben megköszönték a hnb és a falusi pártszervezet vezetői. Belányi jános, Oemandica EGZOTIKUS TÁJAK A CKM idei útinaptárában számos ajánlat szerepel a számunkra titokzatos és egzotikus tájakra. Erről tájékoztatott bennünket E. Gaj- doSíková, az iroda bratis- lavt kirendeltségének előadója. június 14-én Algériába indul egy csoport. A 15 napos utazás útvonala Algír — Bejala — Tizi •— Ouzou — Tighzlrt — Bllda — Chrea — Cherchel. Ara 6500 korona. Egy további csoport augusztus 31-én Törökországba repül. A 15 napos társutazás útvonala: Isztambul — a Dardanellák — Izmir — Trója — Kusadasl — Bursa — Isztambul. Ara 9600 korona. Ciprusra három csoport is indul májusban és júniusban tizenöt napra. A limaszoll nyaralás 6100 koronába kerül. A résztvevők kirándulnak Pap- hoszba és Nicósiába. Végül szeretnénk felhívni a jégkorongozás kedvelőinek figyelmét arra, hogy a CKM 4 — 5 napos kirándulást szerver Bécsbe, a jégkorong-világbajnokságra 1700 — 2200 koronáért. HAJTÁSI jogosítvány A CKM-BEN A CKM hazai ajánlatai között különféle tanfolye- mokkal egybekötött nyaralások örvendenek nagy nép szerűségnek. A nyelvtan- folyamokat, sí-, üsző- és egyéb tanfolyamokat rendszerint az idény elején szét- kapkodják. A CKM legújabb ajánlatai körött érdekes újdonság is szerepel; az idén hajtási jogosítványt is szerezhetnek a CKM egyes helyein nyaraló fiatalok. MI ÚJSÁG A JUNIOR-SZÁLLÓBAN? A CKM Horny Smokovec- 1 Junior-szállójában már az év elejétől nagyüzem van. Ott még javában tart a sí- idény. Nem csoda, hogy április 3iHg mind a 183 ágy foglalt. Viszont a Magas- Tátra tavasszal és nyáron is szép kellemes kirándulóhely. A CKM Junior-szállója szívesen fogad minden fiatalt. V. P, SZOIETGSNAPI JÖK1VÄNSÄC Nemigen szoktuk lapunk hasábjain üdvözölni munkatársainkat, ma mégis kivételt teszünk : Sárkány Árpád volt szerkesztőnk, az SZLKP RB dolgozója ütvén éves. Árpád barátunk az Oj Ifjúság alapító gárdájához tartozik, és tizenhat éven keresztül húzta a szerkesztői „igát“ mint rovatvezető és riporter. Számtalanszor jártg keresztül-kasul az országot, ynegfordult mindenütt, ahol az ifjúság valami jelentősei alkotott. Nyolc éve a kötelesség fontosabb posztra szólította, de egy napra sem szakadt meg a kapcsolata vélünk. Kívánunk neked Árpád jó egészséget, é- letkedvet és további termékeny esztendőket. Az Oj Ifjúság szerkesztőségének kollektívája