Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-29 / 13. szám

AGITACIÖ: Osztályok, pártok eszméjének politikai céljainak, jelszavainak terjesztése a néptömegek körében szóban és írásban. A kommunista agitáció célja a néptöinegek szocialista öntudatának növelése a politikai feladatok megértetése és elfogadtatása, a tömegek felvilágosítása, mozgósítása és bevonása a társadalmi-politikai, valamint gazdasági feladatuk megoldásába. Formái lehetnek; egyéni és csoportos beszélgetések, gyűlések, kiadványok, cikkek, újságok, plakátok, karikatúrák, rádió, televízió, film.

ÁLLAM: Az uralkodó osztály politikai hatalmának legfőbb szerve, amelynek feladata az uralkodó osztály érdekeinek védelme, a fennálló termelési és társadalmi viszonyok fenntartása, a vele szemben állók társadalmi-politikai elnyomása, a társadalom ügyeinek, az uralkodó osztály érdekelnek megfelelő intézése és irányítása, az uralkodó osztály érdekeinek védelme a külső erőkkel szemben, jellegét és céljait végső soron a gazdasági rendszer határozza meg. Az imperialista állam célja: a monopolista burzsoázia hatalmának megőrzése, a felszabadító mozgalmak, a bókéért, a demokráciáért, a szocializmusért folyó harc elnyomása. A szocialista forradalom megsemmisíti a volt uralkodó osztály államhatalmát és megvalósítja az új típusú szovjet államot, amely a dolgozó többség hatalmát biztosítja. A szbcialista állam formája lehet különböző, alapja azonban mindig a proletárdiktatúra.

ANARCHIA' A központi hatalom hiánya, a központi irányítás megszűnése következtében előálló szervezetlenség, zűrzavaros állapot. Az anarchizmus másfél burzsoá elmélet, amely tagadja bármilyen hatalom szükségességét, elveti a proletárdiktatúrát is.

ANTIKOMMUNIZMUS: Reakciós ideológiai és politika, az imperialisták legfőbb eszmei-politikai fegyvere. Alapvető tartalma a szocialista rendszer rágalmazása és befektetése, a kommunista pártok céljainak és politikájának, a mar- xlzmus-leninizmus tanításainak meghamisítása, a kapitalista rendszer elfogult védelmezése, az imperialisták reakciós és agresszív politikájának igazolása. Az antikommunizmus a kapitalizmus reakciós és agresszív természetéből származik, tükrözi a kapitalizmus válságának elmélyülését és félelmét, a szocializmustól és a társadalmi haladástól. Az antikommunizmus célja a szocialista világrendszer gyengítése és megsemmisítése, a forradalmi mozgalmak és a demokratikus erők bomlasztása és elnyomása, a kommunista pártok elszigetelése, a kommunizmus iránti bizalom aláásása, végső soron az imperializmus egyeduralmának visszaállítása a világon. A történelem bizonyítja, hogy az antikommunizmus pusztulásra van ítélve, a marxizmus-leninizmus eszméi terjednek, a szocializmus erősödik.

DEMOKRÁCIA: Legáltalánosabb értelemben olyan politikai rendszer, amelyben a hatalom forma szerint az egész nép kezében van. A kizsákmányoló rendszerekben a demokráciának cak a külső látszata van meg, a valóságos

népuralom sohasem valósulhat meg benne, a demokrácia csak az elnyomó osztályok (kisebbség) számára van biztosítva. A polgári demokráciában a burzsoázia formális szabadságjogokat biztosít, de minden módon akadályozza, hogy a tömegek valóban élhessenek is velük A marxizmus-leninizmus a deA

PROPAKISSZÜTARA

mokráciát konkrét társadalmi-gazdasági tartalmában és feltételeiben vizsgálja. .A szocialista demokrácia a demokrácia új, legmagasabb rendű formája, amely valóban a nép többségének, a dolgozó tömegeknek a demokráciája.

IDEOLÖGIA: A társadalmi felépítmény része, eszmék és nézetek összessége 111. összefüggő rendszere, amely az emberek vagy embercsoportok társadalmi- -gazdasági viszonyaiban, osztályhelyzetében gyökerezik, általában ezt tükrözi és ebből fakadó érdekeinek felel meg. Az ideológia különböző politikai, jogi, vallási, erkölcsi, filozófiai, esztétikai felfogásokban, a szellemi élet különböző alkotásaiban stb. nyilvánul meg. A történelmi fejlődés irányát képviselő osztályok ideológiája általában haladó.

a hanyatló osztályok ideológiája ezzel szemben reakciós. A burzsoá és a szocialista ideológia között állandó harc folyik. Az osztálytársadalomban sohasem lehet osztályon kívüli vagy osztályok feletti ideológia.

INTERNACIONALIZMUS: A proletár internacionalizmus a munkásosztálynak és pártjának egyik legfontosabb ideológiai -politikai alapelve, a világ munkásságának és dolgozóinak nemzetközi szolidaritása, amely a különböző országok dolgozói nemzeti és nemzetközi érdekeinek egységét, a munkások nemzetközi összefogását és együttműködését fejezi ki mindenfajta elnyomással és kizsákmányolással szemben a társadalmi haladásért, a szocializmusért és a kommunizmusért vívott küzdelemben. .Az internacionalizmus alapja a közős osz- tályérdek tekintet nélkül a nemzetiségi és állampolgári hovatartozásra.

NACIONALIZMUS: Burzsoá ideológia és politika a nemzeti kérdésben. A nemzeti elnyomás, kizsákmányolás, gyűlölködés, a nagyhatalmi terjeszkedés, a gyarmatosítás, az imperialista ellemsé- geskedés és megkülönböztetés ideológiája. Két formáját ismerjük: a nagyhatalmi sovinizmus egyes nemzetek felsőbbrendűségét hirdeti másokkal szemben, a helyi nacionalizmus a nemzeti elzárkózás és bizalmatlanság ideológiája más nemzetekei szemben.

POLITIKA; (görög szó, jelentése — az államvezetés művészete). A társadalmi osztályok érdekelnek, céljainak és feladatainak össszessége, a társadalmi osztályoknak egymáshoz és a fennálló társadalmi rendszerhez, az államhatalomhoz való viszonya, és az államhatalomban való részvétel, illetve a részvétel normáinak összessége. Lenin meghatározása szerint a politika a gazdaság koncentrált kifejeződése. Megkülönböztetünk bel- és külpolitikát.

PROLETÁRDIKTATORA: A proletariátus államhatalma, amely a kapitalista rendszer megdöntése és a burzsoá államgépezet szétzúzása eredményeként a szocialista forradalomban jött létre. A proletariátus arra használja fel, hogy megtörje a kizsákmányolók ellenállását, megszilárdítsa a szocialista forradalom győzelmét, elhárítsa a burzsoázia restaurációs kísérleteit, védekezzék a nemzetközi reakció támadásai ellen. A proletárdiktatúra azonban nemcsak és nem elsősorban erőszak. Fő funkciója a szocializmus építése. A proletárdiktatúra állama fejlődése során, ahogy erősödik a szocialista népi és nemzeti egység egyetemes, össznépi állammá válik.

REVIZIONIZMUS: Opportunista irányzat a munkásmozgalomban ég a marxista pártokon belül, amelynek lényege a marxizmus forradalmiságának elvetése, a marxista alapelveknek a „korszerűsítés ürügyén való megtagadása. A revizionisták különösen a proletárdiktatúra a proletár internacionalizmus eszméit tagadják, s helyettük az elvont „demokráciát“ és a különleges utakat“, tulajdonképpen a nacionalizmust hirdetik. A mai revizionizmus fő irányzata: a jobboldali és baloldali opportunizmus.

SEGÉDANYAG

A POLITIKAI OKTATÁSHOZ

A szocialista forradalom politikai győzelme után a munkásosztály a gazdasági hatalmat is magához ragadja. Az új társadalomban a marxista-leninista ideológia szellemében neveli a dolgozókat. A szocializmus ellenségei azonban nem tudnak beletörődni az új eszmék térhódításába, és elkeseredett küzdelmet vívnak azért, hogy visszafordítsák az idő kerekét. Miután kiderült, hogy sem erőszakkal, sem pedig gazdasági versengéssel nem tudják legyőzni a szocialista társadalmat, különhöző eszmék hirdetésével igyekeznek megtéveszteni a szocialista közösség népeit. Az égig magasztalják és rózsaszínűre festik az elavult tőkés társadalmat, és minden lehető eszközzel igyekeznek hefeketíteni a szocializmust. E cél szolgálatába állították a történelem legreak^iósabb ideológiáiét, az antikommunizmust, amely — mint a történelem bizonyítja — nemegyszer a fasizmussal is nyíltan szövetkezik. E problémával foglalkozik a politikai oktatáshoz közölt segédanyagunk.

. Szovjetunióban felépült és eredmé- nyesen funkcionál a fejlett szocia » • lista társadalom. Az új társadalmi rendszer rég túllépett már egy ország határain: több, mint negyed évszázada létrejött a szocialista világrendszer és korunk döntő erejévé vált az imperializmus elleni harcban a világbéka biztosításában. A szocializmus eszméinek vonása mind erőteljesebb, s ez természetszerűleg kiváltja a burzsoá ideológusok reakcióját, akik a legkülönfélébb módokon arra törekednek, hogy eltorzítsák a reálisan felépített és erősödő tudományos szocializmus képét, s szocialista jelmezbe öltözve a maguk „szocla- lizmus-modelljeivel“ hozakodnak elő, E modellek egyike az úgynevezett „demokratikus szocializmus“ is, amelyet a jobboldali szociáldemokraták választottak fegyverül és hirdetnek hivatalos program-dokumentumaikban.

Az úgynevezett „demokratikus szocia lizmus“ elmélete valamennyi pontjában a marxizmus megtagadását jelenti. 1951- ben, a Szocialista Internaclonálé I. raj- na-frankfurtl kongresszusán elfogadták „A demokratikus szocializmus célja és feladatai“ című nyilatkozatot. Ebben a szociáldemokrata pártok a tudományos szocializmus legfontosabb elveinek teljes megtagadását fogalmazták meg, s a „demokratikus szocializmus“ legfőbb ellenfelének nem a kapitalizmust, hanem a kommunizmust kiáltották ki.

„A demokratikus szocializmus“ elmélete szerzőinek nemegystmr kellett doktrínájukat a társadalom fejlődésének megváltozott körülményeihez Igazítaniuk, s elméletük minden egyes „igazítással“ csak vesztett szocialista jellegéből. A tudományos szocializmustól való elhatárolódást a jobboldali szocialisták a „keresés szabadságának“ ürügyén hajtották végre. És noha a „demokratikus szocializmus“ fogalma nagyon is homályos, és szerzői is többféleképpen értelmezik, főbb jellemzői alapján mégis megítélhetjük, hová is vezette a szociáldemokrácia teoretikusait a „keresés szabadsága.“

Az ötvenes évek elején a „demokratikus szocializmus“ hívei azt áüiaitták, hogy a szocializmus felépítéséhez nincs feltétlenül szükség az alapvető termelő eszközök társadalmi tulajdonba vételére. Amikor lemondtak a szocid izmusnak er röl az igen fontos gazdasági jellegzetességéről, pótlásul az úgynevezett „vegyes gazdaság“ formuláját rángatták elő. Ez a vegyes gazdaság a kis , a közép- és a nagytőkés tulajdon kombinációját jelenti, beleértve az állammonopolista tulajdont is. Ugyanakkor a magántulajdont védelmükbe veszik, mim olyat, ami a személyiség sokoldalú fejlődésének az alapja, amelyet a „szocialista társadalmi rend törvényes ténvezőiévé“ nvilvánítanak.

HARMADIK IJT NINCS

A „vegyes gazdaság" elméletét a jobboldali revizionisták is gazdagítják. Azt állítják, hogy a szocialista állami tulajdon a közvetlen termelőt elidegeníti az általa létrehozott termék fölötti tényleges hatalomtól, s alternatívaként a csoporttulajdon eszméjét hirdetik, mert véleményük szerint ez telel meg a „demokratikus szocializmus“ eszméinek.

A valóság meggyőzően cáfolja az ilyen agyalmányokat és igazolja a marxizmus- -leninizmus közgazdasági tanításának helyességét. A Szovjetunió több mint fél évszázados gyakorlata és a szocialista közösség más országainak tapasztalata azt mutatja, hogy az össznépi tulajdon a szocializmus létfontosságú gazdasági alapja. Ez a torma, melynek keretei között megszűnt az egyes emberek mások által történő kizsákmányolása, ez az a forma, melynek keretei közt létrejön valamennyi dolgozó alapvető érdekeinek egysége, közössége a társadalmi termelés fejlődésében. Ilyen körülmények között a munkaerő megtaünik áru lenni, mert maguk a termelők lesznek a termelőeszközöknek és a termelés termékeinek is közös tulajdonosai. A társadalmi tulajdon minden másnál jobban elősegíti korunk műszaki-tudományos forradalmának és a gazdálkodás szocialista rendszeréből fakadó előnyöknek az egyesítését, a munkásosztály és valamennyi dolgozó politikai egységének gazdasági alapjául szolgál.

A „demokratikus szocializmus“ elméletének szerzői és hívei tagadják a népgazdaság fejlődésének tervszerű, központi irányítását, és a piaci mechanizmus állami tervezését állítják vele szembe. Ez pedig nem más, mint az úgynevezett „piac-szocializmus“ koncepciója, melyben az állam szerepét a gazdasági információk gyűjtésére és általánosítására, továbbá az áru- és pénzviszonyok spontán fejlődésére vonatkozó prognózisok ös’'zeállítására korlátozzák. Ténylegesen az történik itt, hogy a gazdasági élet állammonopolista irányításának mai formáit úgy tűntetik fel, mintha a szocializmus elemei volnának.

Aki elgondolkodik a marxizmus ellenfeleinek tanftásain, annak arra a meggyőződésre kell jutnia: amit kigondoltak, nem arra irányul, hogy szocialista társadalommal váltsák fel a burzsoá rendszert, hanem arra, hogy az a- lapok megváltoztatása nélkül tisztára mossák a kapitalizmust, hogy elfogad- hatóbbá, vonzóbbá tegyék. Abban a re- formgyűjteményben, amelyet a jobboldali szocialisták programjaiban és követeléseiben találunk, rendszerint hiányzik az alapvető dolog: a kapitalizmusnak, mint társadalmi rendszernek a tagadása, nem szerepel annak elismerése, hogy feltétlenül szükség van a politikai hatalom jellegének és a tulajdonformának a gyökeres megváltoztatására. A „demokratikus szocializmus“ doktrínája arra irányul, hogy ideológiailag lefegyverezzék a munkásosztályt, a dolgozókat, hogy a burzsoá ideológia hatalma aiá hajtsa őket, hogy a tőke engedelme.-; szolgáivá tegyék őket, minthogy ennek a doktrínának a kapitalista rend mig- örzése a célja;

(Folytatás a köv. oldalon)