Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-15 / 11. szám
8 MAGYAR KULTÜRA NAPJAI hazánkban (■ Mint már a napilapok hírt adtak röla, Csehszlovákiában február 28-tól március 8-lg megtartották a magyar kultúra napjait. A magyar müvészejf gazdag, sokszínű program keretében adtak országszerte ízelítőt a magyarországi kultúra java terméséből, színpadi, zenei, képzőművészeti, filmművészeti alkotásaíbOk^ Hazánk közönsége megismerkedhetett számos rangos művészeti együttessel, a magyar művészet sok Jeles képviselőjével. A magyar kultúra csehszlovákiai napjai az elmúlt ősszel Magyar- országon megtartott csehszlovák kulturális napok viszonzását jelentették. Akkor mindkét ország sajtója arról számolhatott be, hogy Magyarországon nagy visszhangra találtak a cseh és a szlovák kultúra alkotásai. A két ország közötti kulturális kapcsolatokban ez volt az első Ilyen nagyszabású megmozdulás, amint hogy a magyar kultúra is most először jelentkezett ilyen koncentráltan Csehszlovákiában. Az Ilyen kulturális napok Igazi értelme és tartalma abban van, hogy ismételten felhívják a figyelmet országaink kulturális értékeire, vívmányaira, de igazán csak akkor töltik be hivatásukat, ha ezek az események a mindennapokba is átvlsztk a kulturális értékeket. Meglepő volt a magyar drámairodalom jelenkori alkotásai iránt tapasztalt érdeklődés. Csehszlovákia szerte sok színházban játszanak kortárs magyar darabot. A kultúra napjai keretében látogatást tett hazánkban Pozsgay lm re kulturális miniszter Is. A kulturális delegáció tagjait fogadta Jozef Havlln, a CSKP KB titkára ős Matej LuCan, a szövetségi kormány miniszterelnök-helyettese Bratislavában találkoztak Miroslav Válek szlovák kulturális miniszterrel, s a kölcsönös tájékoztatáson túl szóba hozták egyszersmind a Magyarországon élő szlovák, illetve Csehszlovákiában élő magyar nemzetiség kulturális ellátásának, tankönyvvel való ellátásának problémáit Is. A csehszlovákiai magyar kulturális napok sikeresek voltak, s az itt szereplő művészek tudásuk legjavát nyújtották. hónap múlva premier, és ők még nem próbáltakl Közben a fejemben már kész az új koreográfia. Alkotás közben sokat szenvedek, eltöprengek minden mozdulat felett. Egy perc balett négy-öt órai tervezést, komponálást Jelent számomra. A saját testemen találom ki a mozdulatokat és később, ha szükséges, a táncos egyéniségéhez alakítom. — Színész-e a balett-táncos? — Feltétlenül. Lélek nélküli tánc nincs, valamennyien testünkkel, lelkűnkkel táncolunk. Huszonöt éve dolgozom, mint koreográfus, és volt úgy, hogy a tehetséges táncosból csak a- zért nem lett szőlőtáncos, mert nem tudott dolgozni az arcával. A mosolya merev volt, szinte ijesztő, a szigorúsága komorság... — Fejlődött-e a balett? — Rengeteget, mint minden művészet, habár én bizonyos értelemben véve szeretném, ha nem fejlődne. Hiszek a klasszikus balett megújhodásában, és egyedül ebből meritek. A- hogy fejlődött az emberi tudás, a megismerés, fejlődött a balett mondanivalója Is. Még nem tömegkultúra, de tény, hogy többen kedvelik, mint pár évvel ezelőtt. — Ezek után bátorkodom én is kimondani a véleményem: mindig szívesebben megnéztem egy drámát, színművet, mint egy balettet. Mit gondol miért? — Én ezt nem tartom konzervatlvlz- muanaik, inkább valamiféle ragaszkodásnak a hagyományokhoz. Még mindig kevesen vannak azok, akik felfedezték a tánc filozófiáját. Pedig nem is olyan bonyolult, higgye el. A modern balett vidám, ötletes, sok benne a humoros elem. — fin 1968-ban a szófiai VIT-en láttam a pécsi balettet. Már akkor vilégtairiik volt, emlékszem, csak hallatlan erőfeszítés érán jutottunk jegyhez. Mikor kezdődött a magyar balett reneszánsza? — Ezt nem tudom pontosan, az a- zoniban bizonyos, hogy még a mai napig Is tart. (-) Március 4-én és S-én a magyar kuliéra napjai alkalmából Bratislavában vendégszerepeit a Magyar Állami 0- pera balettkara. Munkatársunk a balettkar fiatal koreográfusával. Seregi Lászlóval beszélgetett. — Hogyan születik egy tánc koreográfiája? — Úgy mint egy zenemű, egy festmény, egy dráma, azzal a különbséggel, hogy a koreográfus mindig kettős gondolkodású: a táncos és a néző szemszögéből gondolkodik. Ismernie kell a színház közönségét, tudnia kell, mit ért meg a néző, s ml az, amivel lebecsüljük a nézőt. Én minden koreográfiám megoldásánál azt a fontos szempontot tartom szem előtt; hogy az embereket érzelmileg gazdagítsam. Kiszolgálom őket az Igaz, de mindig valami értékessel, nemessel. — Még mindig nem jutottunk el az ön sajátos alkotási módszeroihez... — Hogyan Is alkotok? Meghallgatok egy zenét és vizsgálom magam, milyen érzést váltott ki bennem, hogyan tudnám a zene szépségét hatványozott mértékben mozdulatokkal kifejezni. Létezik táncírás is, olyan mint a zenében a kotta, de én nem használom. A próbaterembe akkor megyek, amikor már mindenki a fejét fogja, jaj, mi lesz a sereglékkel, egy A Forrás irodalmi színpad fiatal szereplői nagy kedvvel dintatták be a műsorukat. Tíz ÉV UTÄN Tartsunk találkozót az Irodalmi színpadok részére, szóltak Samo- rlnl (somorjal) barátaim, és én ö Tömmel vállaltam, hogy elmegyek, meghallgatom annak a négy Irodalmi színpadnak a műsorát, a- mely fellépett a Csemadok városi szervezete által rendezett találkozón. Annál szívesebben tettem ezt, mert a találkozón a hazai Irodai ml színpadok mozgalmának három legjobb együttese is szerepelt. Tíz éve, hogy „kiszálltam“ a ha jébél, s azóta bizony ritkán találkoztam a mozgalommal, amely nek egykor indító-irányító szakelőadója voltam. Amikor szóltak, az jutott eszembe, megnézem, hol tart ma ez a mozgalom. Nos, mit mondjak? A találkozón egy szlovák és három magyar együttes lépett fel. Az első — a szlovák együttes — élénk, jól összeválogatott költői anyaggal lépett színpadra, ám érződött rajta, hogy még kevés a tapasztalata. Ami természetes Is, hiszen ez volt az első bemutatkozása. Csemegének ígérkezett a Csemadok somorjal együttesének a fellépése. Elsősorban azért, mert Páskándi Géza egyik mai monda- nlvaléjú, abszurd darabjának a bemutatására vállalkozott. A várakozás — már tudni illik Pás1 kándl Gézát illetően — Jogos volt. S magának az együttesnek a játéka, de különösein egyik-másik fiatal amatőr színésznek a teljesítménye szórakoztató volt. Az együttes azonban nem tudott egységes előadást nyújtani, viszont sok min denért kárpótolt a darab ötletes rendezése. A dunaszördahelyl Fókusz egy Ady Endre emlékére összeállított műsorral mutatkozott be. Sokat hallottam már erről az együttesről: az előadáson érződött nemcsak a rutin, hanem még a kiváló előd, a lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpad munkamődszere és felfogása Is, Am mindez nem tudta velem feledtetni, hogy olyan Adyval találkoztam, aki ellent mondásra késztet. És ami nagyon kellemetlen volt: az együttes sem határolta el magát ettől az Ady tói. Mintha fonákjára fordult vol na Trűchly Gabriellának, a műsor összeállítójának és rendezőjének a szándéka, s mintha a „föl kent — hogy'Weöres Sándor sza valval szóljak — bearanyozott hü lyét“ akarták volna a szivünkbe belopni. A bratlslavaW Forrás együttese egy korábbi összeállítását vitte újra színre. Ennek megfelelően az előadás egységes ás kiegyensúlyozott volt Jő volt és kultlvált nemcsak a szövegmondás, de a virsér- telmezós Is. A találkozó után a rendezők módot találtak arra, hogy a vezetőket, újságírókat egy kis „szakmai“ megbeszélésre hívják össze. Sok okos gondolat hangzott el Itt, de sajnos, ha összehasonlítom — és eléggé a nehezemre esne mást tennem — ezt a megbeszélést és a régebbi Ilyen jellegű megbeszéléseket, azt kell mondanom, nemcsak a mozgalom, hanem még a , mozgalmat körülvevő „klíma“, a viták fajsúlya sem változott. Akárcsak tíz évvel ezelőtt, ma Is csupán jőszándékú rajongók, nempe- dig színházi szakemberek vitatkoznak s mutatnak utat a mozgalomnak. Ezért aztán az az érzésem, (nemcsak ennek a találkozónak kapcsán jutottam erre a felismerésre!) nem nagyon lépett előre a mozgalom.l Sőt a régi legkiválóbb együtteseink szétestek, s lehet, hogy még visszafelé Is léptünk.! Persze', hogyan Is, ha nem változtak meg a körülmények? Ma Is, akárcsak tíz évvel ezelőtt csak a véletlen műve, hogy léteznek, dolgoznak. (A kezdeti felfutás után a legtöbb helyen elmaradt az intézményesítésük.) Amíg ez az ösztönösség élteti csak őket, addig az eredmény sem lehet és nem is lesz kielégítő. —Németh— Az abszurd darabhoz híven az Üzenet irodalmi színpad színpadképe is abszurd Foto: Gyökeres György LÁTÓSZÖG A közép- és kelet-európai népek közös gondjai közül, azt hiszem a megismerés, a kölcsönös megismerés gondja a legfontosabb, legégetőbb. Ezzel tisztul, terebélyesedik, ékesedik nemcsak saját mértékadó valóságunk, hanem öntudatunk is. öntudatunk, amelynek európaisága mindennél fontosabb. Fontos, hogy úgy tudjunk szomszé dainkra, a velünk egy nyelvet és kultúrát, emberséget vallókra tekinteni, hogy abban egyúttal magunkat is lássuk. Illyés mondta; sosem lesz nagy az a nemzet, amely nem ismeri el a másik nagyságát. Nekünk, csehszlovákiai magyaroknak, akárcsak az egye temes magyarságnak, van hová figyelnünk. KELETI GOLF-^ÁRAM minden oldalról nyílik felénk vendégcsa- logatú ablak, híd.,. Nép, nemzet, amely keresi a közeledés minden Idomító karco- latát, megosztja, egy tállá teszi ősiségét. Azt hiszem, ebben mi magyarok útmutatók vagyunk. Djabb sikeres példája ennek a Kozmosz -sorozatban megjelenő Keleti Golf-áram cl mű irodalmi útirajzgyűjtemény. Tíz fiatal író, kritikus, irodalmár vágott neki Közép és Kelet-Európa országainak, hogy bírt hoz zon ■ tőlünk közelebb, távolabb eső népek életéből, kultúrájából, megossza velünk ott- -tartúzkodásuk élményét, felmérjen és kö vetkeztessen, hasonlítson és visszatekintsen, de mindenekelőtt feltárja a környező szó cialista országok értékelt, köznapi és ritkaság számba menő nevezetességeit, érdekességeit, amelyeket, ha épp arra járunk — illik ismerni. Az fllyés-mondat miatt; Pontosan azért, hogy felmérhessük helyze tünket, hogy tudjuk valójában Európa szí vében, hol a helyünk. Hogy mit tettek kö rülöttünk a szlpvák, bolgár, lengyel Pető fik, József Attilák, Rákóczik ... A fülszövegben ez olvasható: „A rácsodálkozás pillanatképei -és a mé lyebb összefüggéseket átvilágositó kutató lámpa egyazon célt szolgáit: a szomszédos szocialista országok valóságának, kul túrájának jobb megismerését, a tájainkon élő népek szellemi közeledését. Hogy ne csak Párizs, London vagy Firenze utcáit legyen illő ismerni Magyarországon, hanem Varsáét, Moszkváét és Belgrádét is. Hogy otthon legyünk szomszédaink között, hogy ezáltal magunkat is jobban megismerjük..." A kötet két legérdekesebb útirajza a BuI gériáról és Jugoszláviárúl írott. Különösen a Bulgáriáról írottnál tetszik, hogy a szer ző — Varga Csaba — leleményesen figyeli a dolgokat, szemfülesen utazik és élmény- beszámolújáhaz remekül hozzá tudja adagolni az otthonrúi tarsolyában hozott olvasásélményeket, a kort, a történelmet, a- mellyel illő „felruházkodni“, ha útnak indulunk, ha a megismerés célja vezérel, ha nem tapogatózva, de magabiztosan akarunk faluról falura, városról városra, utcáról utcára bolyongani, idegen országban. És mindezt úgy, hogy mégse érezzük magunkat otthontalannak, hogy tudjuk ez a szobor itt ez, ekkor... ilyet... Hogy tudjuk azt, ami miatt odahaza otthonosak, isme rősök, kedvesek az utcák, az emberek. A többi kilenc útirajz is megéri a figyelmet. Ezek az Írások példák arra, hogy nemcsak a magunk mércéje, hanem az ide génből hozott vásárfia tiszteletben tartása sem enged lazítást. Nemcsak útikalauz, kitárulkozás, cselekvésre hlvö-serkentő figyelmeztetés a Keleti Goll-áram. Zolczer János
