Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-15 / 11. szám

2 Iái Az elmúlt héten hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon Bo- huslav Chfioupek hazánk külügymi­nisztere. Bohuslav Chúoupek és Pó­lya Frigyes kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik belső helyzetéről, áttekintették a magyar-csehszlovák kapcsolatok alakulását, s eszmecserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről, ezek sorában az európai biztonsági és együttműködési érte­kezlet záróokmányában foglaltak végrehajtásárél. A Szovjetunió és a szocialista kö­zösség többi országa szilárdan és kö­vetkezetesen betartja a helsinki meg­állapodások szellemét. Erről tanúsko­dik többek között az a tény, hogy csak 197B-ban a Szovjetunió határát 5 millió külföldi turista lépte át. A szovjet emberek szívesen fogadják a külföldi művészeket és írókat, tudó­sokat és sportembereket, mindazokat, akik meg akarnak ismerkedni a Szov­jetunió életével. Egészen másként ítélik meg a hel­sinki határozatokat azok a nyugati körök, amelyek az enyhülés ellenfe­leinek törekvéseit fejezik ki. A napokban kezdődött Leningrád- ban Antoin Pipe bírósági tárgyalása. Pipe turistaként, Belgiumból érkezett a Szovjetunióba Mint kiderült, meg­bízása volt, hogy a szovjet törvénye­ket megsértve röpcédulákat terjesz- szen, amelyek durván rágalmazták a Szovjetuniót és politikáját, s a fenn­álló rend megdöntésére szólítottak fel. Csupán 1976-ban szovjetellenes, rá­galmazó, sőt pornográf kiadványok becsempészésének kísérlete miatt több mint 50 külföldi „turistát“ uta­sítottak ki a Szovjetunióból. Az elmúlt hónapokban, azt követő­en, hogy Nyugaton megkezdődött az emberi jogok szovjetunlóbeli érvénye­sülésével kapcsolatos provokációs hangulatkeltés, fokozódott az ideoló­giai dlverzió, amelynek kezdeménye­zői az „Információcsere“ ürügyón te­vékenykednek. Hívják meg a Fehér Házba Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát és tárgyalja meg vele Car­ter elnök az emberi jogok helyzetét Chilében — javasolta 6us Hall, az Egyesült Államok Kommunista Párt­jának főtitkára. Carter ejnökhöz küldött táviratá­ban Gus Hali bejelentette: a párt e- lőadókörútra hívta meg Corvalánt az Egyesült Államokba és kérte a kül­ügyminisztériumot, adjon beutazási engedélyt számára. A most felülvizs­gálat alatt levő amerikai előírások szerint a kommunista pártok tagjai csak külön, esetenkénti engedéllyel kaphatnak vízumot. A kínai fegyveres erőknél kialakult a „Kitől tanuljunk“ végleges modell­je. Eszerint az alapvető taktikai egy­ség, a század „a keménycsontú hato­dik századtól“ tanul, az egyes kato­nák viszont — továbbra is — egy majd tizenöt éve hősi halált halt kis- katonától. Lej Fengtől. Az elmúlt hét végén Lej Feng ne­ve uralta a kínai sajtót. A lapok sze­melvényeket közöltek az elhunyt — egyébként közismert — „napló]á“-ból, a három legfontosabb sajtóorgánum pedig közös vezércikket szentelt a katona emlékének. A „Tanuljunk Lej Fengtől“ mondás magától Mao Ce-tungtól ered, de a hős sokat idézett naplója jelenté­keny politikai manipulációk tárgya volt az elmúlt másfél évtizedben. A pekingi politikai közhiedelem azt tartja, hogy Lej Fenget voltaképpen Lin Piao, a néhai hadügyminiszter, Mao pártütőként elbukott utódjelöltje „találta föl.“ A most erőre kapott kampányban Lej Feng már nemcsak az „odaadás“, a „nép szolgálata“, a „hűség“, a „mao-ce-tungi eszmék melletti kitar­tás“ jelképe, hanem a „szakértele­mé“ is (Lej Feng sofőr volt a had­seregben). HETED f* érmék- és Ifjúsági moz- IjMgalmunk 1945 utáni tör- ^ f ténefe szorosén össze­függ a társadalom fejlődésével. Az egységes gyermek- és Ifjúságii szer­vezet a negyvenes évek másocúik felében jött létre, amikor társa­dalmunkban és nemzetközi méret­ben Is éles osztályharc dúlt, ami­kor a munkásosztály a CSKP ve­zetésével győzelmet aratott és tár­sadalmunk a szocialista építés út­jára lépett. A Csehszlovák Ifjúsági Szövet­ség kezdettől fogva a szocialista ideológia, a marxlzmus-lenlnlzmus és a proletár internacionalizmus talaján áll. Tovéikenységében tel­jes mértékben tükröződik a társa­dalom fejlődése, a kommunista párt vezető szerepének érvényesí­tése, valamint a szocialista orszá­gok ifjúsági szervezeteivel, első­sorban a lenini Komszomollal va­ló testvéri együttműködés. Kezdet­től fogva arra törekedett, hogy a CSKP tartalékhadserege és legfőbb segítőtársa legyen. A CSISZ kiváló eredményeket ért el az Ifjúság nevelésében, neveze­tesen a szocialista társadalomért végzett tevőleges munkában és a fiatalok százezreit nyerte meg a szocializmus eszmélnek. E forra­dalmi hagyományoknak és pozi­tív tapasztalatoknak ma is nagy jelentőségük van a gyermek- és ifjúsági mozgalom munkájában. A CSISZ útján egy egész nem­zedék kapcsolódott be a társadal­mi életbe; a szervezetben szerez­te meg az alapveíő politikai is­mereteket és a társadaimi kérdé­sek megoldását az osztályszemlé­let alapján, tetemes részt vállalt — nemegyszer nehéz körülmények között — az ipar és mezőgazda­ság építésében. A CSISZ fennállá­sának utolsó évtizedében azonban a szervezet munkájában ellent­mondások és fogyatékosságok me­rültek fel. Csökkent a szervezet eszmel-poUtlkal befolyása különö­sen az internaclonallsita érzés és a céltudatos világnézeti nevelés terén. Nem tartották kellőiképpen tiszteletben a nemzeti sajátossá­gokat és nem oldották meg elég­gé kövertkezetesen a felmerült problémákat, nem tartották szem előtt az ifjúság korösztályainak és szociális rétegeinek eltérő érde­kelt. A fogyatékosságok és ellent­mondások nagyrésze a társadalom­ban felmerült hibákkal és torzu­lásokkal függött össze. Feltételezzük, hogy gyermek- és Ifjúsági mozgalmunk fejlődésének mély elemzésénél figyelembe kell venni mindenekelőtt a háború u- táiil Ifjúsági mozgalmunk politi­kai gyakorlatának fő irányzatát és szakaszait mégpedig a háború e- lőtti haladó Ifjúsági mozgalom fő jellemvonásaival összerfüggésben. A tények ilyen szemlélerte lehető­vé teszi, hogy a korábbi fejlődés­IFIOSÍCI II ^ mmm bői tanulságot merítsünk Szocia­lista Ifjúsági Szövetségünk munká­jához. A háború utáni ifjúsági mozgal­munk fejlődésében döntő kérdés az egységes ifjúsági szervezet jel­legének és küldetésének helyes felismerése. Ebből erednek az If­júsági szervezet olyan alapvető problémái, mint kapcsolata a CSKP-val, a szervezet tömeges fel­fogása, társadalmi elkötelezettsé­ge, szervezeti felépítése stb. CSEHSZLOVÁKIA FELSZABADITA- SATOL 1946 februárjáig A szovjet hadsereg által valő felszabadítása után Csehszlovákia a népi demokratikus fejlődés út­jára lépett. Az antifasiszta ellen­állásban és a nemzeti és demokra­tikus forradalomban a kommunis­ta párt vezető szerepet játszott, s a Kassal Kormányprogram szelle­mében igyekezett érvényesíteni a nemzeti front politikáját, a dolgo­zók legszélesebb tömegeinek egy­ségét a nemzetiségi, szociális és politikai szempontból igazságo­sabb társadalmi rend építésében. E politikának fontos része volt a politikai pártok akcióegysége s az egységes töm^szervezetek, főleg a szakszervezet és az Ifjúsági szervezet kiépítése. Csehszlovákia Kommunista Párt­ja, amely döntő szerepet játszott a Kassal Kormányprogram kidol­gozásában mindig hangsúlyozta, hogy társadalmunk forradalmi át- alaikltásának folyamatában rend­kívüli nagy jelentősége van a nép egységének. Ezért a CSKP kezdet­től fogva stkraszállt azért, hogy ezt ez egységet senki és semmi ne bontsa meg. Az Ifjúság egységé­nek megszilárdítása érdekében a párt Jelentős lépést tett az 1945 júniusában kötött egyezménnyel a városok és falvak dolgozó népe Nemzeti Blokkjánaik egységes el­járásáról. A Nemzeti Blokkban tömörült pártok azt az elvet vallották, hogy a felszabadított köztársaságban minden szakszervezet, szövetkezet, érdek és kulturális szövetség, más tömegszervezet, — beleértve az ifjúsági szervezetet Is — egységes és nemzeti alapon szerveződjék, az önkéntesség elve alapján de­mokratikus önkormányzattal és a politikai pártoktól függetlenül. E- zenkívül kötelezték magukat, hogy pártjukon belül nem alakítanak lfjúságr~szervezetet, hanem támo­gatják az egységes Cseh Ifjúsági Szövetség létrehozását. Hasonló volt a helyzet Szlovákiában, ahol az SZLKP és a Demokrata Párt már 1945 márciusában kötelezte magát, hogy támogatja az egysé­ges Szlovák Ifjúsági Szövetség megalakítását. A szovjet hadsereg előnyomulá­sával párhuzamosan az egész köz­társaság területén egységes ifjú­sági szervezetek alakultak. Külö­nösen meggyorsult ez a folyamat 1945. május 9-e, Prága felszaba­dítása után. Akkor jelent meg az egységes és haladé Ifjú nemzedék első napilapja, a Mladá fronta. A felszabadult területen már 1945 januárjájwn megalakult Kár­pátalja Ifjúsági Szövetsége, amely Kelet-Szlovákla ukrán nemzetisé­gű fiataljait tömörítetté. Aztán a felszabadult területeken az SZLKP és a szlovák Nemzeti Front tel­jes támogatásával egymás után jöt­tek létre a Szlovák Ifjúsági Szö­vetség szervezetei. A cseh országrészekben Is köz­vetlenül a felszabadítás után meg­alakult az egységes Ifjúsági szer­vezet, a Cseh Ifjúsági Szövetség. 1945. május 12-én Prágában meg­alakult a szövetség Ideiglenes ve­zetősége. 1945. július 4—7-én Rad- hoSíon a Beszkldak alatt megren­dezték a cseh országrészek Ifjú­ságának találkozóját, amely a né­pi demokratikus köztársaság épí­tésének és az Ifjúság egységének nagy manlfesztáclőja volt. A Szlovák Ifjúsági Szövetség és a Cseh Ifjúsági Szövetség között létre jött megegyezés alapján 1945 oktőberében megalakították Cseh­szlovákia Ifjúsági Központját, a- mely a két nemzeti Ifjúsági szö- vets^Hek ösraeihangoló és képvi­seleti szerve lett. Ez a szerv kép­viselte a csehszlovák ifjúságot a Demokratikus Ifjúsági Világszö­vetség 1945. évi októberi és no­vembert alakuló kongresszusán, Prága látta vendégül 1945 novem­berében a haladószellBímű diákság első háború utáni vllágikonferen- oiáját, amelyen lerakták a Nem­zetközi Diákszövetség alapjait. A szövetség alakuló kongresszusa szintén Prágában volt 1946 augusz­tusában. ' (Folytatjuk) Dr. Magyarics Vince tagtÉ*í5 gyűlések A Rimavská Sobota-1 (rima­szombati) Közgazdasági Közép­iskola 264 tagú SZISZ-alapszer- vezete évzárö taggyűlésén részt vett a SZISZ JB elnöke, a kerületi nemzeti bizottság tanfelügyelője, az Iskola párt- alapszervezetének az elnöke, az I. számú alapiskola úttörőcsa­patának küldötte, a tanári kar, és az egyes osztályok 20—20 tagú küldötte. A gyűlés legfontosabb pont­ja a múlt évi tetvékenység ér­tékelése volt. Az elnök. Ju­hász Katalin szólt az élért e- redményekről és Ismertette az 1977-es évre szóló tervet. A vendégek közül a SZISZ JB el­nöke és az Iskola' Igazgatója, a tagság részéről pedig hét küldött szólalt fel. Az évzáró taggyűlésen a két első évfolyamból 69 új tag tett fogadalmat. A fiatalok a NOSZF 60. év­fordulója és a SZISZ II. kong­resszusa tiszteletére vállalták, hogy megjavítják a tanulmányi átlagot, tavasszal 2000 órát, az ő.szi munkálatok során 10 000 órát, a tanítási Időn kívül pe­dig 1250 órát dolgoznak le tár­sadalmi muakával, Laczkó Gva Rimavská Sobota A zemnéi (szfmfii) Haladás efsz mellett működő SZISZ-a- lapszervezet évzáró taggyűlé­sén a fiatalok munkáját az if­júsági szervezet elnöke, Balogh István értékelte. Szólt az elért eredményekről és aktivitásra szólította fel a tagságot. A leg­jobb tagoknak diplomát nyúj­tottak át. Az évzárő taggyűlést az iskola pionírjai rövid iro­dalmi összeállítással köszöntöt­ték. Litevec Mária Zemné A SZISZ Kamonlca nad Hro- noihl (garamkövesdl) alapszer­vezetének évzárő taggyűlésén az elmúlt év eredményeit Mol­nár István, az SZLKP tagja, az alapszervezet elnöke Ismertet­te. A gyűlés vendégel között megjelent Stugel János hnb-el- nök, és Pelech László alezre­des elvtórs. Felszólalásukban megígérték, hogy röviden az Ifjúság reodelkezósére bocsát­ják a Rozkvet szövetkezet által kiürített hplylséget az új tüz- oltö szertár épületében, ahol If­júsági klub nyílik. Arra kérték továbbá a fiatalokat, hogy se­gítsenek a falufejlesztési ak- ' dókban. A SZISZ II. kongresszusa és a NOSZF 60. évfordulója tisz­teletére vállalták, hogy nem­csak a faluféjlesztésben, hanem a .szövetkezetben is segítséget nyújtanak, gyarapítják az ön­kéntes véradók számát és Job­ban törődnek majd a plontr- szervezeítel. Diösi Gábor Kamenica nad Hro- nom I A Veiké Kapuéany-i (nagyka posi) Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában az iskolai SZISZ-szervezet elnöke értékel te a tavalyi eredményeket. A legjobb tagokat könyvjutalom ban részesítették, többen a SZISZ JB elismerő oklevelét kapták. Vállalták, hogy a SZISZ II. kongresszusa tiszteletére 1600 érát dolgoznak társadalmi munkában. A taggyűlés végén Sváb Katalint választották a szervezet vezetőségének új el­nökévé. Kalán Viktor Veiké KapuSany LEGTÖBBEN A SZOVJETDNIÖBA A CKM közvetítésével az Idén Is a Szovjetunióba uta­zik a legtöbb fiatal: mint­egy 14 800 fiú és lány ke­resi fel nagy szövetsége­sünk országát. Az érdeklő dés rendszerint olyan nagy, hogy már az Idény elején elkelnek az ajánlatok. Egyelőre tizenkét társasu­tazásra van még hely, még­pedig márciusban, április­ban és májusban. Az érdek­lődök jelentkezhetnek nyolc­napos Moszkva — Lenin­grad repülőútra. A 12 na­pos repülökörút utasai fel­keresik Moszkvát, Tasken- tet, Ferganát és Frunzét, s a síelőket a bakuriani he­gyi siközpontba hívja az 1- roda. A sarkkörön túlra u- taznak egy 13 napos uta­zás részvevői. Az útvonal: Leningrad — Petrozavodszk — Murmanszk — Moszkva. Négy napra Lvovba utaz­hatnak az érdeklődök, a 18 napos társasutazás útvonala pedig: Kljev — Rosztov — Pjat^gorszk — Dombaj. MEGHÍVÁS A TENGERPARTBA A CKM koslcel kirendelt­ségén néhány üres hely van még a bolgár, román és ju­goszláv tengerparti ajánla­tokban. Az Aranyhomokra 7 napra viteldíj nélkül 590 ko rónáért lehet utazni. Ezen­kívül Albena és PriinorsZko szerepel még az ‘ ajánlatok között. Romániában 18 napos nya ralás, vonattal és bungalók­ban június 18-tól 1780 koro­nába kerül. A gyermekes családok július elején utaz­hatnak Mangáliába 15 nap­ra. Elhelyezés szállodák­ban, a nyaralás ára a sze­mélyek számától függően 2350—7050 korona. Jugoszláviában Pulában van még szabad hely Június 1-től. Utazás autóbusszal, á ra 2270 korona. Júliusban 14 napig 2520 koronáért nya­ralhatnak az érdeklődők bungalókban Vrszaron. Her­ceg Novlban 15 napos nya­ralás — magánházaknál, u- tazás repülőgépen — 4340 koronába kerül. GKM-SZAllODA n BRATISIAVABAN Bratislava látogatóinak bizonyára feltűnt, hogy a ätrkovecl tő mellett az u- tőbbl napokban nagy a moz­gás. A Prefmonta nemzeti vállalat hosszú halogatás u- tán 43 millió koronás költ­séggel megkezdte a CKM re­prezentatív szállodájának é- pftését, melyben 168 ágy és 83 pótáigy lesz; az étterem befogadóképessége 268 sze­mély. Ezenkívül lesz Itt bo­rozó, nappali bár, klubhelyi­ségek. A szálloda valószínű­leg 1979-re készül el. V. P. mj

Next

/
Thumbnails
Contents