Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-08-31 / 35. szám

»« ff*' I! 9 BESZÉLGETÉS VIERA STRNISKOVÁ ÉRDEMES MÜVÉSZ- SZEL, A SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ TAGJÁVAL Kifejezhetjük-e a zenét szavakban? Már hosszabb ideje próbáltuk nyél­be ütni találkozásunkat, beszélgeté­sünket. Reggel a kolibai egyes számú műteremben találtam rá. A szemem előtt változott a' szerep szerint. Sima fekete ruhát viselt, kis fehér gallér­kával. A tekintete lágy volt, gondok­kal teli, mert így írta elő, az Egy csi­pet sőt Zajícek mamának című há romrészes tv-film forgatókönyve. Este a Kis Színpadon szintén anya. Gorkij: Az utolsók című darabjában Szokolovát, a féltő gondokkal teli a- nyát alakítja, aki egyetlen fia életét akarja megmenteni. Aztán Cassono Hétbalkonos házában Genovévává változik. Csipkefátyol mö­gött félelemtől tág szeme mégis ál­modozó és várakozó. Várja a tiszta nagy szerelmet. Bölcs zavarodottsága inkább csodálatot, mint részvételt kelt. Zahradník Szonatina a pávának cí­mű darabjában Javorská szerepében biztonsággal téli mozdulatokkal kö­szöni, hogy egyáltalában létezik, hogy valaki kedvesen szól hozzá. Segítő kézre van szüksége, és a szíve kitá­rulkozik a nagy várakozásban. Mire vár, a szerelemre? önkéntelenül is eszembe jutott a pár évvel ezelőtt játszott Kettőn a hintán című darab Gittel szerepében. Hányszor is láttam? Háromszor? Négyszer? A szöveg mindig ugyanaz maradt, de ő minden este egy kicsit más volt. Rájöttem, hogy tulajdonképpen nem Is tudom, milyen a valódi arca. /Milyen is? A Modr? Kameő-l művész-közönség találkozón, amikor a közönség kér­dezett, feleleteiben, meg a nézők- re­akciójában kerestem S kérdésre a vá­laszt. SS* — Vrbovkán, egy kis településen laktunk, ahol édesapám orvos volt. Négyéves voltam akkor. A falusiak nem engedték magukat beoltani, e- zért apám rajtam akarta bemutatni, milyen csekélység az egész. Csalódott bennem. Én sem hagytam. Apám a kezemnél fogva vonszolt, én meg bőg­tem, természetes, hogy az anyák el­bújtak a gyermekeikkel. Még jé egy- pár évig eltartott, amíg Vrbovkán ol­tani lehetett. Apám nagyon sokáig emlegette, hogy azért „nem kellett volna annyira színészkednem. . — Amikor már valódi színész let­tem, a zvoleni J. G. Tajovsky Szín­házzal elmentünk egyszer Modrf Ka- menra is vendégszerepelni. Nóra sze­repében szenvedtem a színpadon, a- mlkor egyszer csak észrevettem, hogy a terem ablakaihoz kicsi gyermekor­rok és szájacskák tapadnak, és vitáz­nak egymással: hiszen ez Viera Str nisková, bizony Ő az ... Magam sem tudom, hogyan játszottam végig a darabot... Elég, ha az ajkát keskenyre vonja, máris keserű falusi öregasszony, aki' az élet nem kényeztetett, és aki maga sem kényeztet senkit. Asszony, ^kl az érzéseit régen eltemette, mert részé re felesleges fényűzés, de a szeme néha mégis elárulja. Ilyennek láthat juk őt a Távol van az ég című film ben, vagy némelyik ’Japák-színműben. A fekete fejkendős édesanya, akt: egyszerre érint a fájdalom és a ha Iái. Keresztre feszített fekete madár ra emlékeztet, amikor széttárt karok kai rohan a falun végig. — Annyit játszottam ilyen fekete fejkendős szerepet, bogy már félni kezdtem a beskatulyázástél. Ezért ij- rültem annyira, amikor a Hely a ház­ban című tv-sorozatban, egy egészen közönséges boldog mamát alakítot­tam, vagy most is a Csipet sóban egv mai anyukát. Kifejezési módja nemesen egyszerű. Elegendő, ha összekulcsolja a kezét — csak egy apró kis mozdulat, mé­gis a leiké mélyét tárja fel vele. Vagy amikor háttal áll a közönség­nek — a fáradt, leejtett vállal tol­mácsolja a félelmet, vagy a legköze­lebbi hozzátartozók elvesztése fölötti szívfájdalmát, de Tolgonaj mamának nincs joga a könnyekhez. Azt mond­ják, boldogságot az is oszthat, aki maga nem boldog. Neki erőt kell ön­tenie másokba, és kenyeret meg mo­solyt kell osztania. Az anya szfvé bár sebzetten dobog, de él Ajtmatov Az anya földje című darabjában is. Ha vibrál a hangja, mintha feszült­ségben lenne, a következő pillanat­ban azonban a lágy hang szárazzá, sőt érdekessé válik, tíogy majd ismét átforrósodjék,- vagy feltörő zokogásba torkolljék. Ilyenkor maga a testet öl­tött késerűség, például a tfágy villa­mosában, Blanche szerepében... Elég csak kilépnie a színfalak mö­gül, s még mielőtt megszólalna, egv mozdulatot tenne, egyéniségé betölti a színpadot. Uralja a csendet — és ebben a csendben Is kapcsolatot te­remt a nézőkkel. Színészi munkájáról nem szívesen beszél. Egy kissé száraz humorral el­ismeri, hogy van szerep, amelyre é- gész életében készül a színész, ma­gában hordozza, lélekben viaskodik vele, kerSsi a hozzá vezető utat, I- gyekszik megérteni az összefüggése­ket.;. és akkor rájön,- hogy már so­sem látszhatja SÍ; mert a* idő műlik, és mások a dramaturgiai tervek. Ta­lán éppen ezért csábítja a sok szín­padi, tv- és filmszerepen kívül a sza­valás — annak lehetősége, hogy ön­maga dramaturgja és rendezője le­gyen. Repertoárjában sok egyéb között megtaláljuk Ajtmatov darabjából Tol­gonaj Mihálikovátjr Jefferson Mediá­ját, Gorkij, Brecht, Lermontov darab­jainak hősnőit. Megemlíti, hogy évekkel ezelőtt Modr? Kameften hogyan segített a a CSISZ-szervezet megalakításában, és hogy mennyi műkedvelő előadást rendeztek. Meggyőződése, bogy a mű­kedvelő színjátszásnak megvan a ma­ga varázsa. — Ma az emberek inkább azt akar­ják, hogy őket szórakoztassák, leül­nek a tv elé. Figyelje csak meg, úgy látszik, fáradtabbak vagyunk, de azért ha akarnánk ... Strnisková művészete zárkózott, sze­mérmes, de mindig belső átélés fűti. Mindezek ellenére a színésznő állan­dóan figyeli az élet apró rezzenéseit, hogy ezeket valamikor felhasználhas­sa. A színművészettől .eljutottunk az é- lét művészetéhez. Nézete, hogy a bol­dogság jobbára a mi életfelfogásunk- " tői függ, attól az adottságtól, hogy felette álljunk a kicsinyeskedésnek, és mindent humorral vegyünk. így tanították odahaza, erre tanítja két lányát és most már unokáját is. Az embereknek nincs joga elfelejteni a mosolyt és a jó szót. Boldogság? A szó színészi értelmé­ben — megkapni időben a jó szeré­pet, és főleg játszani, dolgozni. A munka az élet sója. A színészek néha zsörtölődnek, hogy kevés az idejük, de szerencsétlenek lennének, ha több lenne belőle. A színész, akt nem ját­szik — haldoklik. És ő szereti az é- letet. Ügy látszik, Hogy legalább egy Idő­re kitérhet a tragikus szerepek elől. A nyarat a szlovák—grűz filmstábbal tölti, amely felváltva Bratlslavában és a Fekete-tenger partján forgatják a Racsa, szerelmem című filmet. Ebben a jelenkori darabban egy szőlőgaz­daság elnökének, a feleségét alakítja.. Nem, az interjúkat nem szereti. Ál­landó mozgásban él. Minden gondo­lat, mozdulat még nagyon sok válto­záson megy át, amíg eljut a végleges formához. A befejezett dolgoktól fél. Minden mon'datát mintha három pont­tal fejezné be. Úgyhogy... Hogy milyen valójában? Nem tudom. Hát kifejezhetjük-e a zenét szavak­ban? Fordította —sl— I assan végei ér. az uborkaszezon a kulturális életben is, a műkedvelő csoportok „nyári, álmukból“ ébredeznek. A Nővé Zámky-i (érsekújvári) járásban sincs másképp. A járási Népművelési Központ épületében nagy a siirgés-fur- gás, főleg a műkedvelő színjátszó cso­portok vezetői nyitogatják sűrűn a köz­pont igazgatójának, Frantisek Urbannak és a színházi előadónak, Józef Poláknak az ajtaját. Az újvári járás műkedvelő színjátszá­sa jö hírnek örvend. Az elért eredmé­nyek bizonyítják ezt a legjobban. Több színjátszó csoportjuk vitte a kerületi dön­tőig, a „C“ kategóriás csoportok közül pedig a zemnéi (szímői) csoport az or­szágos döntőben is szerepelt. Ennyi jn után az az' ember érzése, hogy kitűnő körülmények között dolgozhatnak, itt a lelkes, kultúrát szerető műkedvelő szín­játszók. — Sajnos, a valóságban azért máskép­kel együtt, amelyekre csak kétévenként számíthatunk. A csoportok három. A. B és C kategóriások a kerületi intézethez tartoznak, az egyetlen A csoport pedig a Központi Népművelési Intézethez tar­tozik. Az A és a B kategória együttesei­ből. valamint a hárem C-eseportns e- gyüttesünkból állandó színházat létesí­tettünk, melynek Surany a központja. — Ha a járási küzpouthuz csak a C- -csoportosok tartoznak beszéljünk talán róluk, annál is inkább, hogy az állandó színház együttesei, még' a harmadik ka­tegóriásak is nagyobb támogatást kap­nak. mint a többi műkedvelő együttes. — Mint már említettem, ezek a cso­portok elég rossz körülmények között dolgoznak, de a magyar színjátszók mégis valahogy jobban bírják a mostoha viszonyokat. munkájuk eredményesebb, előadásaik színvonalasabbak. Külön ki kell emelnem a magyar csoportokból a strekovi (kürti), kanienieai (garamkö­A műkedvelő színjátszás járása Díjkiosztás a járási versenyen, balról a második Frantläek Urban, a Járás! Nép­művelési Központ Igazgatója. Foto: Estera Palcková pen van — válaszolja Jozeí Polák —, ha a munka körülményeit vesszük alapul. Elképzelhetetlenül rossz állapotban levő helyiségekben gyakorol a műkedvelő cso­portok többsége. Benzolt plafonok, five Kezetlen ablakok, nyikorgó-csikorgó pad­ló. ., Sokszor azon csodálkozom, hogy az emberek mégis humorral veszik a dol­got, nem látni rajrtik elkeseredettséget, vannak ennél kínosabb dolgok is. — Elmondaná ezeket is? Ha gondolja, hngy segít, megírom. — Nem tndom, hogy sagít-e, de azért elmondom, és megírhatja. Tudja, minden faluban van egy népművelő, akinek az lenne a feladata, hogy egybebangolja a kulturális életet. Sajnos, néhányan ezt úgy értelmezik, hogy mindent nekik kell rendezni, mert másképp nem teljesítik feladataikat. Így előfordul az is, hogy ha nem a népművelőt kérik fel a szín­mű rendezésére, vagy nem tőle kérdik meg, játszhatnak-e vagy sem, egyszerű­en kidobja őket a próbateremből. Ilyen­kor az ntcán, a lámpa alatt kénytelen gyakorolni a csoport. Hitetlenkedve nézek rá. Ez lehetetlen, hiszen a népművelő mégiscsak knltúra- szerető ember, és mint ilyen, nem tehet ehhez hasonlót, bármilyen kicsinyes is. — Pedig igaz — szól közbe FrantiSek Drban —, szerencsére ez egy szélsősé­ges példa. Azt azért meg kell monda­nom, hogy a falusi népnevelők nem áll­nak hivatások magaslatán. Ezt azzal magyaráznám. hogy sokszor cserélőd­nek. mire belejönnek a munkába, el is mennek. De az is az igazsághoz tarto­zik, hogy néhányan jál dolgoznak. Térjünk talán vissza az eredeti té­mánkhoz, vagyis a műkedvelő szinját- szókhoz. — Járásunkban körülbelül ötven szín- játszőcsoport működik — mondja Jozef Polák —, persze azokkal az egyiittesek­vesdi), milanovcei (nagykéri), svodinl (szőgyéni), tvrdoSnvr.ei (tardoskeddi), rnhnni (tűri), salkai (szálkái) és a Vet ke Lovce-1 (nagyiét!) színjátszókat, akik a rossz körülmények uilenére nagyon jól dolgoznak. A szlovák csoportok közöl említést érdemelnek a háljak, a knlíai- ak, a maüaiak, valamint a Podhájska Tíávnica-i együttes. Kár, hogy azokban a falvakban, vagy városkában, ahol iga­zán jól dolgozhatnának, ahol szép, kor­szerű kultúrház áll a helybeliek rendel­kezésére, valahogy nem megy a munka. Ilyen például a duhniki és a stürnvéi eset, itt szinte nem is lehet kulturális életről beszélni. Pedig az újvári példa bizonyltja, milyen színvonalasan lehet dolgozni, ha a körülmények megfelelő ek. Még egy utolsó kérdés: mi a helyzet a járásban az „utánpótlás“ neveléssel? — Azt hiszem, nem keli magyaráznom, hogy nagy gondot fordítunk a gyermek­csoportok nevelésére, hiszen ez az elkö­vetkező eredményes munka záloga. Szá­munkra is. akárcsak a felnőtteknél, é- vente járási fesztivált rendezünk, és a legjobbakat a kerületi versenyre küld­jük, valamint értékes dijakkal jutalmaz­zak. A húsz gyermekcsoportból a kürti, a bánovi és a mojzesovői iskolákat em­líteném meg. Ezeken a helyeken folyik a legszínvonalasabb munka. Az újvári járásban nagyon jö! működő csoportok vannak, pedig a körülmények nem a legjobbak. Csakhogy: ahol szere­tik a kultúrát és akad néhány, az agy­ért lelkesedő, odaadó egyén, akik a leg­nagyobb akadályok láttán sem futamod nak meg, az eredmények sem maradnak el, ezek pedig új erőt öntenek az em­berekbe. Valahogy így kellene minden­ütt dolgozni! Neszméri Sándor tokát. Szívesen odaült volna átölelni a fiát? de érezte, Hogy ez nem lilén® a helyzetKez. — Tudod — a hangja tompán csengett; krákogott; ;,ejnye, riiekkora gombóc van a tórkomban“ —; nem szívesen beszélek erről. — Szégyened? — Nem! — ez tűi gyorsan jött. — Csak hét fájó pontok e- zek. — Egyszer úgyis él kell mondano’d. — Tényleg érdekel? — Tényleg. Ä beszélgetés Itt ért véget, mert hazajött anya, majd né­hány perc múlva betoppant Vilmos bácsi. (Najn Iván még többször megkísérelte, hogy az apját szóra bírja, de mindig közbejött valami. Három év múlva úgy halt meg az apja, csendesen, ahogv élt, anélkül, hogy ezt a be­szélgetést folytatták volna. Najn Iván csak később tudta meg Vilmos bácsitól, hogy valójában miért kellett az apjának 1949- -ben távoznia a Belügyminisztériumból, s hihetetlenül magas beosztását felcserélnie a marógéppel... De hát ez már égy másik, külön regény.) — Na, ml újság a munkásosztályban, te gyerek? — ütött a vállára Vilmos bácsi. — Semmi. ( » — Épül a szocializmus? — Épülget. f ■*» Helyes — nevetett Vilmos bácsi, aznap különösen jó hangulatban volt. — Hogy megy a nyomdászat? Najn Iván az apjára nézett, vállat vont. — Meg fogod látni, hogy hasznodra válik — mondta Vilmos hácsi. — Nem árt egy kicsit beleszagolni a munkáséletbe. — Lehet — ez elég bizonytalanul hangzott. — ,Ha rajtam múlna — folytatta Vilmos bácsi —, minden vezető állást betöltő ürgét e’.küldenék néhány évrg a munka­pad mellé. Tanuljanak öntudatot, becsületet. — Vilmos bácsi is vezető beosztásban van — jegyezte meg Najn Iván. — Előtte munkás voltam! — emelte fel a mutatóujját az el-. hízott férfi. — Jó régen, ugye? — Hát Igen, elég régen — mondta ábrándos hangon Vilmos bácsi. Belekezdett valami ifjúkori történetébe. Azzal fejezte be: — Sose árt egy kis fizikai munka! Különbért Is,- ülőre nem tudhatod, hogy mi mire lesz jő az életben. — Ez tény — mondta Najn Iván. Elgondolkozott, a füle e- gészsn távolról hallotta Vilmos bácsi egybefolyó mondatait. Fáradtnak, álmosnak érezte magát, „holnap megint hatkor kelni, brrr!“ X X JÉ Kitavaszodott. Ezzel egyidejűleg Najn Iván lába enyhe gom­básodásba kezdett. Mért meleg volt a magas szárú fűzős ci­pő, s az izzadság kimarta a lábujjak közét. Az anyja vett neki PED gombásodást gátló hintőport, minden reggel teleszórta veié a bakancsot. Á pörsenések Kimúltak, de a viszketés nem. Ettől Najn Iván még Idegesebben várta a munkaidő végét, mint annak előtte. A művezető egyre többet zaklatta. Legutóbb például Kisági táskarádiója miatt. A lány elment valahová, Najn Iván pedig békésen hallgatta a régi-régi valcert, melyet a készülék árasz­tott magából a stégek közül: Köszönöm, hogy imádott, / Hogy reám úgy vigyázott, / De ne' küldjön virágot nekem... Amikor az a sor Jött, hogy „de egy kissé elkésett“, Najn Iván düliö sen átcsavarta Petőfire a rádió keresőgombját, márt terme szetesen Steyer aznap Is lemarta; hét őrá előtt öt perccel még az öltözőben volt. Itt valami komolyabb zenedarab ment. Nád Ervin felsikoltott a regál túlsó oldalán: — Gershwin! — lecsapta a vlnklijét, odajött, hallgatni a kompozíciót. Halkan szuszogott a gyönyörűségtől. , — Ml folyik Itt? — hangzott fel a művezető reszelés hang­ja. Najn Iván benyúlt az ólomdarabok közé, elzárta a rádiót. — Tilos rádiót behozni! — mennydörögte a művezető. — , Még magának is! Azonnal adja ide! Najn Iván izzadni kezdett. Mit fog szólni Kisági, ha ez az állat elkobozza? ... — Nőm adom. — Micsoda? Azonnal adja Ide! — a művezetőnek lángolt az arca a dühtől. Najn Iván csak a fejét rázta, szomorú elszántsággal. — Hol az oktató? — förmedt rá Steyer. — Elment a korrektorokhoz. — Hát persze! Miért is lenne itt? — dühöngött a művezető. . — Szóval nem adja! — Nem. —■ Hát ez... — levegő után kapkodott. — Ezt nem ússza meg száraZon! Majd én befűtök magának! Csak várjon! — el­robogott. Najn Iván határozott, gyors mozdulatokkal előrángatta a stégek közül a rádiót, és becsúsztatta a két regál közti ész­revehetetlen hasadékba. „Most már keresheti __“ A művezető néhány pillanat múlva visszatért Samu bácsival, Najn Iván egyszerűen letagadta^ hogy rádiót hallgatott volna. Az ott dolgozó fiatalabb szakmunkások rögtön tanúsították, itt nem szólt semmiféle rádió. JA művezetőt mindenki utálta.) Steyer tajtékzott, kiabált Samu bácsival, de nem tehetett semmit. A corpus delicti békésén kushadt a résben. Amikor a művezető elment, Samu bácsi fáradt arccal a re­gálnak támaszkodott: — Máris engem csesznek le ... Még ugyanaznap a művezető kitölthette a haragját Na)n Ivánon, mert rakodás közben összeesett kezében egy szedés, a betűk, kizárások, stégek szétgurultak a földön. — Élusz munka! — ordította. — Maga miatt újra kell sze­detném! Mi lenne, ha mindenki ilyen hanyagul végezné a dol­gát? — Nem az ipari tanuló dolga a szállítás — jegyezte még , Najn Iván csöndesen. — Tiltja a Munka Törvénykönyve! — Maga csak ne legyen olyan okos! Az a dolga, amit én mondok! Értem? — Értem. — Ha még egyszer előfordul... — a művezető elakadt. Nem tudta, mit mondjon. Elvégre a nyomdai munka szükség- szerű velejárója, hogy néha egy-egv szedés szétmegy. Csak a spárga tartja össze; kis figyelmetlenség kell, s máris kész a baj. Nagyot fújt: — Ha mindenki így dolgozna, tönkremenne a nyomda! Najn Iván okos arcot vágott, de közben vidáman dudorá- szott magában, a félbemaradt Gershwin dallamára: „Balatoni Nyomda, benne vagy a szarba’, nyakig!“ (Később ezt a verse zetet betanította Kovács Mártonnak és Nád Ervinnek, munka után a zuhanyozóban hárman bömbölték a víz monoton zi- zegését túlharsogva, rettentő hamisan.) — Ide figyelsz te-egyáltalán? — bődült el a művezető, akár egy kafferbivaly. — Steyer kartárs, most tegeződünk vagy magázódunk? Döntse ell A művezető tényleg hol így, hol úgy szólította a tanulókat. De ennek nem tulajdonított semmi jelentőséget, talán észre se vette. Najn Iván pimasz megjegyzésére paprikavörös lett, dühösen otthagyta. Attól fogva kínosan ügyelt, kimérten ma gázta „a büdös kölyköt“.-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents