Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-08-24 / 34. szám

8

Két Mikszáth-könyv is piacra került az utóbbi hetekben- Az egyik az Olcsó Könyvtár sorozatban a nagy palóc országgyűlési karcolatéit tartalmazza. Címe: A haldokié oroszlán.

Mikszáth — először parlamenti tudósítóként, később országgyűlési képviselőként — a nyolcvanas években írta, egyszer álnéven, máskor saját nevén híres karco- latait a kiegyezés korának magyar országgyűléseiről, a tisztelt Ház folyosóján, a pártklubok kártyaszobáiban szerzett értesüléseit alakítva csattanós, anekdotikus történetté, s egyszersmind azonban szarkasztikus bírálattá is- Mikszáth valósággal feltérképezte a korabeli magyar valóságnak ezt a különös darabját; nemcsak a történelemből ismert államférfiak és politikusok, nemcsak Deák Ferenc, Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső jelennek meg e gyűjtemény lapjain, hanem a kevésbé vagy egyáltalán nem ismert kis hivatalok furcsa figurái is, idétlen bürökraták, ügyeskedők és szélhámosok, csempészek és sikkasz- tók, ravasz opportunisták, ostoba akamokok, köpönyegforgató alamuszik — vagyis a századvég politikai és hivatalnoki életének sok jellemző alakja; remek arckép valamennyi, és a kedélyesen-mulat- ságcsan előadott kacagtató történetek mögött fölsejlik a kor társadalmának igazi arca isA másik Mikszáth-kötet az Iskolások Könyvtárában jelent meg- Két kisregényt tartalmaz, A beszélő köntöst és a Gavallérokat.

A beszélő köntös a romantikus Mikszáth müve, először Jókai lapjában, a Nemzetben jelent meg- Témáját a múltból meríti, Vahot Imre emlékezik meg a csodálatos kaftánról egy tanulmányában. A gavallérok pedig az illúziókból kiábrándult író alkotása, a lecsúszott birtokos nemesség, a hivatalba szorult dzsentri szellemes rajzát örökíti meg benne a szerzőAz Olcsó Könyvtárban jelent, meg Szép Ernő filmen, televízióban is nagy sikert aratott regénye, a Lila ákác„Majdnem minden írása ezzel a szóval kezdődik: „én“ — írta Szép Ernőről már 1922-ben Kosztolányi Dezső- Nemcsak a lírikus, az elbeszélő, a drámaíró, a hírlapíró is mindig magáról beszélt, önmaga és a világ találkozásáról. Történetek, helyzetek, cselekmények tükrében mondta el azt, amit költészete dallá és litániává átlényegítve énekelt, suttogott és főként sírt el.

Sírás, vallomás a Lila ákác isEz a regény talán a legművészibb, a leghibátlanabb — 1918-ban jelent meg a Pesti Napló hasábjain, majd 1919-ben könyv alakban is kiadta az Athenaeum.

Osztatlan elismerés fogadta. Szép Ernőnek talán egyetlen művében sem sikerült olyan szét- választhatatlanná összeolvasztania a maga kicsit léha-cinikus, kicsit kíváncsi-ajzott, bágyadt-elhanyat- 16, érzéki-játékos magatartását s a belőle születő pózt az első világháború előtti, a Ferenc József-i Magyarország egy rétegének a rajzával, mint a Lila ákácban: tökéletes egyensúlyát teremtette meg egy életóésnek és egy pontosan körülhatárolt életanyagnak.

Húsz éve folyik magyar nyelvművelés Csehszlovákiában. Jakab István ebből az anvagbói válogatta a Hogy is mondjuk? című most megjelent Madách- kiadvány cikkeit. Az írások híven tükrözik mind a csehszlovákiai magyar nyelvhasználat problémáit, mind a csehszlovákiai magyar nyelvművelés eddigi eredményeit, színvonalát, vizsgálódási területét és irányát.

A Hogy is mondjuk? eligazítja az olvasót, a magyar nyelv használóját az alapvető nyelvhelyességi kérdésekben, segíti a helyesírási és beszédbeli problémáinak a megoldásában.

A kötet a nagyközönség számára készült, mindenki haszonnal forgathatja, a csehszlovákiai magyar fiatalok legelsősorban.

Oj kiadásban látott napvilágot az örökifjú Verne Gyula halhatatlan regénye, a Sándor Mátyás.

Nem véletlen, hogy a népszerű írónak ezt a művét olvassák a legtöbben magyar nyelven. Sándor Mátyásnak és két hős lelkű barátjának összeesküvésével Verne a magyar szabadságharcnak állított emléket, a szinte emberfeletti hatalmú, titokzatos igazságtevő An- tekirtt orvos alakjában pedig' talán legvonzóbb és legemberibb regényhősét alkotta meg.

>%Á kalandos, mozgalmas, romantikus ‘'Színekben viliódzó történet, amelynek során az aljas árulók és cinkosaik elnyerik méltó büntetésüket. a jó ügy támogatói pedig jutalmukat, mindvégig izgalomban tartja az olvasótAz Iskolások Könyvtárában látott újra napvilágot Katona József halhatatlan remekműve, az első s mindmáig legszebb magyar történelmi dráma, a Bánk bánA szép kivitelben, olcsó áron megjelent kötet, remélhetően újabb olvasók ezreit hódítja meg a magyar irodalom eme örök becsű remekének.

segített ahhoz, hogy az eddigi romantikus női szerepeket olyan női alakokra cseréljem fel, akiknek emberi mivoltukért nem kellett megszenvedniükNagy nehezen élem bele magamat egy-egy szerepbe. Mikor egy új forgatókönyvet olvasok, és tudom, melyik az én szerepem, egyáltalán nem tudom elképzelni „magamra öltve.“ Sőt, olykor valamelyik színésznő társamra gondolok, s úgy érzem, mintha a nekem szánt szerepet éppen reá szabták volna.

Vannak viszont olyan szerepek Is, amelyek szinte bennem élnek, de már sokszor eljátszották, így a legkisebb reményem sincs ^arra, hogy valaha megkapjam őket. Gondolok Itt elsősorban Katarina Ivanovna alakiára a Bűn és bűnhődésből vagy Mária hercegnőre a Háború és békéből.

Mit is mondjak még? Most egy forgatókönyvet írok magamnak. Észrevették, hogy a filmhősök együtt változnak alkótóikkal? Ezért lesz például az én főhősnőm harminc és negyven év közti asszony. Csak egy nap történetét írom meg, de úgy, hogy abban benne legyen az egész életem. Az elégedetlenségből eredő nyugtalanság, a nagy lehetőségek, amelyeket a ma nyújtani tud, az egyedüllét és a közösségbe tartozás tudata, ez mind benne lesz a forgatókönyvemben.

Minden ember másképp tekint a győzelmekre és a vereségekre. VanNEMCSAK mGAMROL

A tavaszi hónapoktól mindmáig filmszínházaink egyik kasszastkert aratott filmje a .Felettem az ég című szovjet alkotás, melynek női főszerepét Larisza Luzsinova játssza- Bizonyára érdekli olvasóinkat, miképpen vall munkájáról a művésznő.

„Néha az az érzésem, hogy a hadseregben szolgálok. Filmről filmre zubbonyt, sisakot, " katonai szabású szoknyát öltök: az én hősnőim nehéz háborús időket élnek.

Az utóbbi hónapokban azonban egy új irányzat kezd kibontakozni, színészi pályafutásom ú] utakra terelődött: néhány filmben már az anya szerepét töltöttem be. Közben különböző korú gyermekekkel hozott ösz- sze a „so.rs“. kezdve a legkisebbektől az egészet! felnőttekig. A Felettem' az ég című filmben például Natasa Bondarcsuk a lányom. A felnőttekkel sokkal egyszerűbb, könnyebb játszani- A gyermekszínészek rengeteg figyelmet és nyugalmat igényelnek- Néha csak próbálunk, próbálunk, és mikor már fogyni kezd a türelmem, akkor veszem észre, hogy fiatal partnerem minden idegszálával a puskára összpontosít, mert a díszlet- tervező megengedte, hogy a forgatás után egy pillanatra a'kezébe veheti. Ezek a gyerekek mind mártírok, a filmezést csak a puska miatt viselik el. Na de egy kicsit elkalandoztam az anyaszerepektől.

Néha azt kérdik tőlem, nem zavar-e, hogy Idősebb asszonyokat kell alakítanom, mint amilyen én vagyok. Nem, egyáltalán nem zavar, és nem ife bánt- Az anyaság egy nőben az érzelmek olyan széles skáláját váltja ki, amelyből a filmművészet szinte a végtelenségig méríthet.

Az Így kezdődött a legenda című filmben, melyet Nagibina forgató- könyve alapján Grigorjev rendező most forgat a Gorkij-studióban, szintén egy anyát játszok, de ez az asz- szony nem kitalált személy. Fényképről, filmekből és a tv-ből már jól ismerhetik őt az emberek. Anna Ti- mofejevna Gagarináról van szó. Ez az egyszerű orosz asszony úgy lépett a történelembe, mint elődei, akik hősöket, művészeket, zseniális feltalálókat adtak az életnek, ö az első űrhajós anyja.

Még diák voltam, amikor először forgattam. A hetedik szélnél című filmben kaptam az első szerepemet. Ezt azután rengeteg ajánlat követte, főleg romantikus hősöket- kellett játszanom.

A színész számára a legborzasztóbb, ha egy bizonyos fajta szerephez kötik. Meg kell éreznie, mikor érkezett el a legkedvezőbb pillanat, hogy az egyik szerepkört felcserélje egy másikra. Ezért vagyok nagyon hálás S. Tumanov rendezőnek. A Szerafim Frolov szerelme című filmben hozzának olyanok, akik a győzelmeket is, a vereségeket is a környezetükhöz kötik. Olyanok is akadnak, akik ezeket a dolgokat a nagy emberek sikereihez vagy bukásaihoz hasonlítják. A harmadik csoport, szerintem a saját öröméből és bánatából indul ki. Nos, én éppen ezekhez tartozom. Számomra kiindulópont lehet Varvara a Beteljesült álomból, de Szvjetlana is. Azt hiszem, egészen másként alakítottam ezt a két hőst. Nagyon sokat segített ebben Inno- kentyij Szmoktunovszkij, aki a filmben Dmitri) szerepét Játszotta.

Az egész forgatás alatt lenyűgözött Szmoktunovszkij: minden kis epizódot fantasztikus átéléssel játszott el. Egy Ilyen jelenet van a filmben: Dmitrij külföldre készül, előtte azop- aan hazamegy, hogy magához vigye a pisztolyát. egészen jelentéktelen epizód! Ogy látszott, ebből nem •lehet semmit kihozni. És tudják, mit művelt Szmoktunovszkij? Odament az ágyhoz, szinte rázuhant, és ott feküdt egy pillanatig mellén összefont karral. . . Megborzongtam! Egy pillanatig tartott mindez, de benne volt Dmitrij egész jövőjeNagyon nagyra értékelem azokat a színészeket, akik el tudják kerülni a szürkeséget, a rutinmunkát, bármilyen hétköznapi szerepet Játszanak is. Ha ez nekem is sikerülne, „győzelemként“ könyvelném el.

Az APN nyomón N. S.

'VättL0&M

X. folytatás

4. pont

Najn Iván és a művezető közötti ellenszenv egyre ádázabb küzdelemben öltött testet. E harcban persze egyenlőtlen esély- lyel vettek részt, a hatalom a művezető oldalán volt. Najn Iván csupán olyasfajta módszerekkel operálhatott, mint amilyet BúZá Sándor felidegesítésére alkalmazott, betűméret ügyben. Igaz, nagy találékonysággal, elméjének minden leleményét latba vetve küzdött, s végül véletlenszerű esemény segítségével legalábbis döntetlent sikerült elérnie.

Najn Iván nyomdabeli kilenc hónapját, szedőtermi viselkedését alapjában meghatározta ez az ellenségeskedés. A nyomdáról elsőül mindig „a hülye Steyer“ jutott eszébe. A művezető sugárzó utálata miatt Nájn Iván az elején az összes itteni felnőttben ellenséget látott. Talán ezért is keveredett közelebbi kapcsolatba a fiúkkal és lányokkal; anélkül, hogy utánagondolt volna, szövetségest keresett (talált) bennük.

Az idősebb nemzedék első látásra általában inkább ellen-, mintsem rokonszenvet árasztott Najn Iván felé; ahogy a falábú portás fogalmazta: „tenyérbe mászó képe van.“ Pedig ő csak úgy gondolkozott, beszélt, viselkedett a szóban forgó kilenc hónap alatt, ahogy azt az addigi tizennyolcszor tizenkét hónapja szükségképpen diktálta neki.

Az egyetem miatt ritkán, kevéssé bánkódott, bízott önmagában meg az életben, yelőbb-utóbb úgyis minden és mindenki a helyére kerül“ Harmadik-negyedik napja támasztotta a regált — eleinte nem nagyon akadt munkája —, amikor jött a szakszervezetis. Ez olyan fél nyolc tájt lehetett. Előtte jól lemarta a. művezető, mert szerinte megint késett. Úgyhogy Najn Iván mérgesen, a tehetetlenség szúrós érzésével az agvában, újra meg újra átgondolta a jelenetet, elképzelte a valódi befejezés helyett azt, hogy:

1. szellemes, pimasz replikával Steyer torkára forrasztja a szót,

2. egyszerűen hasba rúgja, majd a gyomrán néhány tánclépést tesz, a fekvő ember vörösödő, liluló fejét látta maga előtt, hallotta hörgését,

3. elegánsan meghúzza a bajuszát, és annak bal oldali részét határozott rántással leszakítja, a tüszők helyén kiserken a vér, a művezető kénytelen fél bajusszal távozni üvegfülkéjébe,

4. leköpi. . .

És ekkor Jött a szakszervezetis. Fekete, sötét bőrű, elhízott férfi, komoly fokhagymaszaggal.

— Gyerekek, egy kicsikét gyertek ide!

Az ipari tanulók odagyűltek köréje.

— Először is bemutatkozom — enyhén meghajolt —, Ormay Nándor a nevem — kis hatásszünetet tartott. — Én vagyok a szakszervezetis a szedőbenA tanulók hallgattak.

— Be lehet lépni a szakszervezetbe — közölte a férfi. — Nektek csak két forint a tagdíj havonta — tette hozzá, jelentőségteljes arccal. Fürkészte őket, aztán biccentett: — A tagkönyveket tőlem fogjátok megkapni, ha kitöltöttétek a belépési nyilatkozatot. Itt vannak, tessék — odatette a regálra a gyűrött nyomtatványokat.

A tanulók vettek egyet-egyet, nekiálltak beírni a rubrikákba személyi adataikat.

— Mi az előnye a szakszervezeti tagságnak — kérdezte Najn Iván. Tűnődve bámulta a kitöltetlen papírt.

— Hogyhogy mi az előnye? — Ormay Nándor csodálkozva nézett rá.

— Mit nyújtanak a tagdíjért?

— Hát... — a férfi megvakarta a halántékát. Ezt a kérdést szemmel láthatólag még senki se tette föl neki. „Okoskodik ez a taknyos.“

A többiek erre abbahagyták az írást, várták, mi lesz.

— Lehet kérni SZOT-beutalót — mondta a férfi. — Igaz, hogy ipari tanulónak nem szoktunk adni. De viszont ha valaki megnősül, akkor jár a házassági segély... — zavarba jött. nem tudott mit mondani.

„Egyen meg a frász“ — gondolta Najn Iván— Dehogyis! Minden ügyben a szakszervezethez lehet fordulni! A szakszervezet védi a dolgozók érdekelt.

— Aha — mondta Najn Iván. — Milyen érdekeit?

— Mindenféle érdekeit! — Ormay most már ideges volt. „Mit variál ez itt nekem! . .

— Van valami alapszabályzata a szakszervezetnek?

— Hát persze!

— Akkor előbb hadd lássuk. Mégiscsak tudni akarja az

ember, hogy mibe lép be.

A szakszervezetis izzadni kezdett, tanácstalanul himbálta a fejét. „Jól van!“ — gondolta Najn Iván. Kárörömmel szemlélte a férfi gyérülő haja alól elősz!várgó fényes cseppeket.

Ormay arca hirtelen földerült:

— A szabályzat benne van a tagkönyv hátában. Ha megkapod. majd elolvashatod.

— Mielőtt belépek, tudni akarom a feltételeket! — kötötte Najn Iván az ebet a karóhoz. Határozottan mulattatta a dolog.

— A feltételeket? Hát én majd mindjárt elmagyarázom a feltételeket! — ez a feszes, mérges hang a tanulók háta mögül jött. Najn Iván mindjárt tudta, hogy kié.

— Először is — folytatta a művezető — ez itt munkahely, és nem eszpresszói Értem?

„Dehogy érted“ — gondolta Najn Iván.

— Igen — mondta Najn Iván.

— Majd munka után eldönti, hogy be akar-e lépni a szak- szervezetbe. Az elvtárs — ’ bökött Ormayra — nem azért jött, hogy magával vitatkozzon.

— De nem ám — mondta megkönnyebbülten a férfi.

— Maga most szépen leballag a gépterembe, ott felrakja egy platnira a 223-as szedéseket, és szépen felszállítja ide a szedőbe. Értem? — a művezető szigorú szemmel nézett rá.

„Egyen meg a frász“ — gondolta Najn Iván.

— Értem — mondta Najn Iván, és vigyorgott.

— Most min szórakozik, elárulná? — förmedt rá.

— Nem — mondta Najn Iván— Neeem?

— De nem ám — utánozta Ormay hangját, — Arra gondolok, amire akarok' — vigyorgott tovább, rendületlenül. „Mindjárt felrobban!“ — gondolta elégedetten.

— Indulás! — kiáltotta a művezető. Tényleg, majd felrobbant.

Najn Iván pedig leballagott a gépterembe, kényelmesen felpakolt egy adagot a dögnehéz szedésekből a csapágyakon guruló platnira, betolta a teherliftbe— Mi újság, ml újság? — kérdezte tőle Marika.

— Megint kitolt velem a Steyer.

— Disznóság, Hogy segédmunkát végeztet az ipari tanulókkal! — pattogot a nő— Nem az ipari tanulókkal- Csak velem — mondta Najn Iván, és letelepedett a szedésekre. Fölemelte az egyiket, beleolvasott. A címoldal volt. Sokáig böngészte, mire a fordí- dott betűk összeálltak a szeme előtt:

/

1