Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-08-10 / 32. szám
8 Könyvespolc Számos kiadványra fel kell hívnunk olvasóink figyelmét, hisz a vakáció napjai alatt jő alkalom nyílik az olvasásra. Még mindig a Rákóczi-évfordulónál maradva, megemlíthetünk egy „komolyabb“ kiadványt, Köpeczi Béla — R Várkonyi Ágnes „II Rákóczi Ferenc“ című monográfiáját. Ugyancsak tudományos 1- génvű munka Ránkl György „A II. világháború“ című könyve, valamint 0- Nagy Gábor híres-neves gyűjteménye a „Magyar szólások és közmondások“. S végül két, a televízió nézői előtt is nagy sikert a- ratott regényre hívjuk fel az olvasók figyelmét. Az egyik, a századforduló nagy amerikai írójának, Henry ]amesnek az egyik legszebb műve, az „Egy hölgy arcképe“. A másik pedig a nemrég elhunyt Németh Lászlónak utolsó regénye. az „Irgalom“, amelynek legújabb kiadása a „Harminc év“ című sorozatban látott napvilágot. Fiatalokhoz nagy történelmi egyéniségről szóló munka Tatay Sándor ifjúsági regénye, a „Kinizsi Pál“ is, a népszerű Delfin-könyvek legújabb darabia Két markában, no meg a foga között is egy-egy janicsárral ropja győzelmi táncát a hatalmas erejű magyar vitéz— A törökverő Kinizsi Pál képe így maradt reánk a nép képzeletében, pedig valóban élt történelmi személy ő, akinek nevét a krónikák is feljegyezték- De hát csak hadd vitassa a történelemtudős, vajon a nagyszerű katona olyan nagy erejű volt-e valóban, hogy malomköven nyújtottál a poharat királyának? A neves író. Tatay Sándor,4* gazabbnak és hitelesebbnek érezte a mesék Kinizsi Pálját. Derűs, szép regényében új életre kel a legendás hfrú hős, és vele új színben csillognak az örök életű Mátyás király-anekdoták. E gy neves iskola érettségire készülő osztályában megkérdeztem, hogy miért nem ismerik a fiatalok napjaink költészetét. Egy szőke fiú jelentkezett a középső sorbél. — És a költészet miért nem ismer minket? Kérdéssel válaszolt. 1. Már hónapok óta kutatom, hol szakadt meg a vers és az olvasó közötti kapcsolat. Mert hogy megszakadt az tény. Egy Ipoly menti kis üzemben a betonozó munkásokat arról faggatom, igénylik-e a verset, vásárolnak-e könyveket. — Tudja, megmondjuk mi őszintén — kezdi az egyik munkás- — Legyen reggelire féldeci, meg egy csomag cigaretta, és el van az ember vers nélkül is egész nap. — És esténként, szombat vasárnap vagy máskor a szabad időben? — Látom, mindenáron ki akarja belőlem húzni: olvastam én, kérem, verseket Is, de mit csináljak ezekkel a modernekkel, ha nem értem őket? Ott motoszkál még a fejemben, hogy megkérdezem, próbált-e már elgondolkozni egy-egy versen, figyelmesen olvas-e, vagy mit tesz azért, hogy közelebb kerüljön a vershez, érthetőbbé váljék 'számára, hogy-.. De aztán azt mondom magamban, a hol nincs, ott ne keressl Egy másik üzem Irodahelyiségébe újsághalmazon keresztül jutok be. — Mit olvas el az újságokból? — kédezem a hu szonvalahány éves S. Évát, az igazgató titkárnőjét— A rendőrségi híreket, a tévéműsort, megnézem, kinek van névnapja, a lányok rovatát mfcg néha valamilyen érdekes riportot. — És a verseket? — Látom, hogy ott vannak-.. Aki belenéz az újságba, az tudomásul veszi benne a verseket is. Ezen azt értem, hogy látja, esetleg elolvassa a címeket, a szerző nevét, belekezd az első sorokba. Ez azonban a jobbik eset, legtöbbször rögtön továbblapoz az olvasó. » Egy harmincöt embert foglalkoztató üzemrészlegen megkérdeztem, hogy napilapunk legfrissebb hétfői irodalmi mellékletében ki olvasta el a megjelent két verset. Egyetlen ember jelentkezett csak. később róla is kiderült, hogy csak „átfutotta“Másutt, egy főiskolásklubban megkérdeztem, hogy miért olvassák vagy nem olvassák el a lapokban a verseket. Sokan a hangulatukra hivatkoznak, másik a vers formáját, tördelését, a lapban való elhelyezését ts figyelembe veszik. A legtöbbjüket azonban a szerző „ismerősen csengő“ neve vonzzaIsmerősen csengő költőnáv? Ilyen is van, de csak bizonyos határok közé zárva. A Csallóközben Ismerik Tóth László, Szitás! Ferenc, Varga Imre verseit, Léva környékén Ozsval- dot, Dubát, Rimaszombatban felkapják a fejüket a -Bafta, Tóth Elemér, Cselényi név hallatára, a-Bod-- rogközben ismerősen cseng a Török Elemér, Gál Sándor, Gyüre Lajos neve, de hogy a Bodrogközben ismernék azt, aki a Csallóközben versel vagy fordítva, ezt ritkán tapasztaltam Szinte mindenütt csak azoknak a költőknek van „keletje“, akikkel a rokonságból valaki együtt járt iskolába, író-olvasó találkozóról ismerős az arca, vagy egy spontán találkozás teszi emlékezetessé. Ismerőm őt, elolvasom hát, hogy mit írt.“ Ami a legsajnálatosabb: a költő műve, a vers nem mérvadó. Sajnos, nem a versek művészi értéke befolyásolja az olvasottságukat. Ez a legszomorúbb tény, amivel útjaim során találkoztam. 2. ' Gál Sándor költővel beszélgetek: — Milyennek látja a költő és az olvasó kapcsolatát? — Az ilyen kérdésekben mindig van valami leegyszerűsítés, mert nem biztos, hogy a költői pro duktum minden esetben költészet; s nem biztos. hogy a versolvaső mindig verset értő is- De tételezzük fel, hogy a találkozás szerencsés a költő és az olvasó között: az egyik igazán költő, a másik Igazán verset értő- Ebben az esetben a két pólus között kialakul a várt feszültség [izgalom, élmény). A gyakorlat, a valóság azonban más, összetettebb. Végső soron a vers csak addig a költő dolga, amíg megírja Ha igazán jót ír, akkor az úgy is közügy- gyé válik. Ilyen vers pedig ritkán születik. S hogy hova jut el, az a közvetítő közegtől függ— Milyen ez a közeg? — Nem tudom, milyen volt régen: s hogy volt-e egyáltalán ilyen felvevő és közvetítő közeg, amely szétsugározta volna a költői szó igazát. Mondom, nem tudom, volt-e, csak, azt tudom, hogy szüksége van rá írónak, olvasónak egyaránt. Anyanyelvűnk naponta figyelmeztet a repedésre, a szakadásra, t- degen beszűrődésekre. Ezek ellen kell fellépni- Keli valaki, kellenek valakik, akik a verseket igazán to- tább adják- George Steiner nyomán Idézem a Zen koanból: „Tudod, hogyan szél két tenyér, ha csattan? Vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan?“ A költő és az olvasó — a tenyér s amiről beszélek, ez a közeg, amelyben a hangunk, az anyanyelvűnk tovább él, tovább sugárzik- A feladat: a költőé és olvasóé, ebből következik — el kell érni, hogy a két tenyér összecsattanjon- Csak az egyik tenyér „csattanása“ a némaságot jelzi. A teljes ve- reséget— Mi a mai költő küldetése? — Az, amiről az imént beszéltem: hogy a gondolat befogadóra találjon, hogy a nyelvünk, s általa mi is erősödjünk. Vagy: legalább ne gyengüljünk tovább- Ha a költészet ezt, ennyit el tudna érni, az már mérhetetlenül nagy eredmény lenne. A ma élő > költő küldetésének tartom annak a történelmi ténynek a vállalását, amelyet átélt, amelybe beleszületett. Ez elől nem is akarok kitérni, elmenekülni. Ezen belül, ezt vállalva lehet valamit hozzátenni az egyetemes magyar irodalomhoz, s általában az irodalomhoz, mert ez a történelmi élmény csak a mi sajátunk, csehszlovákiai magyaroké. Ezzel csak ml tudjuk kiegészíteni az irodalmat. Ez azonban semmiképpen sem egyetlen témához való ragaszkodás, inkább egyfajta — bizonyos saját éímény meghatározta — világlátást kell érteni rajta- De ebben is a nagyobb igény a fontos, nem maga az élmény, hanem az, hogy ebből mit sikerült esztétikai élménnyé emelnünk. Mert enélkül hiába van az élmény és a témák mélyébb egysége is. SZEGED ÜNNEPE iiiiiiiiiiiiiwiHiiiiinuiiiiiiiiiiiiHiitiHHiuiiiii.niiilpmiiHiiiiiiiiiiiniiiiiiiimiwimM A július 24-től augusztus 21-ig tartő Szegedi Szabadtéri játékok programján idén Madách Az ember tragédiája. Verdi Na- bucco és Erkel Bánk bán című operája, valamint egy Strauss-operett, A cigánybáró és a Magyar Állami Népi Együttes E- cseri lakodalmas cimü műsora szerepel. A Dóm téri nagy előadások mellett kiállítások, hangversenyek, tudományos programok és sportversenyek is várják a Szegedre látogatókat. A Dómban a többi között Bartók István és Lantos István ad or- gonahangversenyt, a Tanácsháza udvarán pedig a Szegedi Kamarazenekart, valamint a Budapesti Madrigál Kórust hallhatjuk. Az Oj szegedi Szabadtéri Színpadon kony- nyűzenei esteket, a kiskundorozsmai szélmalomnál pedig népzenei találkozót rendeznek. A Szegedi Ünnepi Játékokon 'nyílik meg a XI. dél-alföldi tárlat Is, valamint Kass János grafikusművész, Hegyi Flórián népi fafaragó, Kiss Sándor szobrászművész és Koszta Rozália festőművész kiállítása — a felsorolás korántsem teljes! A tudományos programok összeállítását az MTA Biológiai Központja, valamint az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és a Bolyai János Matematikai Társulat vállalta magára. A sportrendezvények közül megemlítjük a nemzetközi salak-motor-viadalt. s a tiszai nemzetközi motorcsónak-versenyt. Jelenet az Ember tragédiájából. ZOLCZER JÁNOS A VERS £S AZ OLVASÓ VcfaioéMibltísí (9. Folytatás) — Van egy nője r- mondta Kisági. —- Valami Krisztina. „Hát ezt meg honnan tudja?“ — Najn Iván ezen morfondírozott. — Járnál vele? — kérdezte Nagyági. — Hat... — Hát, hát hát — dünnyögte Najn Iván. Csöngettek. Búza Sándor órája következett, szakismeret. A betűméreteknél tartottak. — Üljenek le — mondta. — Van kérdés? — mindig ezzel kezdte. Kérdés általában nem volt. — Nna. Lássuk a házi feladatokat. A tankönyvből adott föl néhány megoldandó példát. Elsétált a padsorok között, lecsapott Cselt Tamás füzetére. Kinyitotta, nézte. Elhúzta a száját, és lassan ingatta a fejét: — Tomi... „Maga egy pályát tévesztett pasas!“ — gondolta Najn Iván. — ... maga egy pályát tévesztett pasas. Csel! felállt: — Mi tagadás, tanár úr, kérem. — Hogyan? Csel! hallgatott.-r Ügy ír, mint egy patikus — mondta Búza osztályfőnök. AZ osztály röhögött — Most adják magának megint egv egyest? — Minek? — morogta Najn Iván. — KI volt ez? — kérdezte Búza. Szemét körbenjártatta az arcokon. — Én — jelentkezett. — A ljon fel — az osztályfőnök nagyot ftjjt. — Miért beszél bele az érámba? — Elnézést — mondta Najn Iván. — Ez már nem az első eset! — fenyegetően hangzott. — Igaz — beismerőleg. — Szóval nem is tagadja? — ez meg mint egy elfojtott sikoly. — Nem. Feszült csönd. — Hát ide figyeljen — kezdte az osztályfőnök. — Ha még egyszer megmukkan, kidobom! Értjük egymást? — Értjük — bólintott Najn Iván. „Mindent értünk, mert okosak vagyunk“ — gondolta. Leült. t Búza Sándor visszament a dobogóhoz, fél kézzel az íróasztalra támaszkodott, akár egy generális. — Otc hagytuk abba, hogy a betűrendszerben, a betűnagyságok meghatározásánál.. — Szó szerint mondja a könyvet — súgta Kovács Márton. Mutatta az ujjával a bekezdést. Najn Iván hangtalanul röhögött. — ... meglehetősen összevisszaság uralkodott a tizenkilencedik század közepéig. Nyomdánként változott a betűk mérete és magassága. Ennek az volt az oka, hogy az egyes cégek betűit ne használhassák mások, tehát ne lehessen ellopni, ha- hehel — diadalittasan nézett körül, várta a nevetést D» csak egy szemüveges lány idétlen nyerítése hallatszott, a többiek nem figyeltek oda. Így Búza kis szünet után folytatta: — 1878 körül egységes betűrendszer és normál betümagasság kialakítását szorgalmazták. Firmln Didót rendszerét fogadták el. A Didot-féle pontrendszer lett a nyomda általános mértékegysége. Ennek alapegysége a pont. A nyomdában minden hosz- szúságot és szélességet pontban határozunk meg, ezt már tapasztalhatták munkahelyükön. Nos, ki tudná megmondani, hány pontnak felel meg egy méter? — összehúzott szemmel szuggerálta az osztályt. — Kétezer-hatszázhatvan — mondta Kovács Márton, félhangon! Előtte a padban nyitva hevert a könyv. — Ügy van! — bólogatott Búza Sándor. — Ki volt az, hadd lássam! Senki se moccant. — Kap egy jöpontot! Na, álljon fölt — sürgette az osztályt. Kovács rezzenéstelen arccal bámulta a plafont. Mint aki nagyon unatkozik. — Hát kérem — lekapta orráról a szemüveget —, Ilyet még sose tapasztaltam. Hogy valaki ne jelentkezzen a jópontra! — körbehordozta a tekintetét, mint aki még mindig várja, hogy az Illető megembereli magát, és mégiscsak föláll. Nem értette, mi oka lehet a lapulásnak. „Felfoghatatlan!“ Egyre kínosabb lett a csönd, hát folytatta az anyag ismertetését, ahol abbahagyta. — Miért nem jelentkeztél? — bökte meg Najn Iván Kovács Vállát. — Ezért nem jár jópont — súgta az. — A könyvből néztem ki. „Hm. Ez eszembe se jutott“ — gondolta Najn Iván. Magában megállapította, hogy ő bizony felállt volna. — Egy pont tehát — írta a táblára az osztályfőnök — 0,376 milliméternek felel meg. Vagyis egy milliméter kábé három pont. Ebből jól látható, hogy épp ezért választották a pontrendszert a méterrendszer helyett, mert még a milliméternél is kisebb, finom méretekkel dolgozunk. Világos? — Mint a vakablak — mondta halkan Najn Iván. — Az egy pontot nyolcadpetltnek hívjuk. Ilyen betű nincsen, csak" vonal és kizárás. A két pontot negyedpetitnék, a három pontot negyédcícerőnak, a négy pontot diamantnak. Ebből a diamantból már betű is van, de nagyon ritka. Ki tudja, mit jelent az, hogy dlamant? — Gyémánt — mondta Najn Iván. — Ügy van! Következik a peri. - s — Gyöngy — mondta Najn Ivén. — ... az ötpontos betű. jelentése, mint a kollega — bökött Najn Ivánra — mondotta, gyöngy. Ezt se használjuk a gyakorlatban. Hatpontos a nonparel, na, ennek mi a jelentése? — nézett rá. — Ezt már nem tudja, ugye? — De — mondta Najn Iván. — Nem hasonló, azt jelenti. — Igeeen... — bólintott Búza, kényszeredett mosollyal. — Azért hívják így, mert a tizenötödik században nagy bravúrnak számított ilyen kicsi betű elkészítése. Ma is használjuk, ezzel szedjük a lábjegyzeteket. Nonparel — ismételte, és felírta a táblára, a többi alá. Krákogott: — Most jön a koloncl, hétpontos. — Ezredes — dünnyögte Najn Iván. — Igen, ezredes — ismételte Búza fenyegető hangon. Egyre jobban idegesítette, hogy ez a fiú mindig lelövi itt neki a poént. Najn Iván látta, hogy a tanár lassan dühbe gurul, de nem törődött vele, élvezte a helyzetet. — A betűtípusok elnevezése tradíciókra vezethető vissza, sajnos, csak néhánynak ismerjük az eredetét. Például a nyolcpontosét, melynek petit a neve. — Kicsi — mondta Najn Iván, most már „csakazértts“, sportot csinál belőle. — Kicsi — bólintott. Aztán kitört: — Fogja be a száját, hé? — Kérem — mondta Najn Iván nagyvonalúan. — A tanár úr kérdezte, hogy tudom-e. — Semmit sem kérdeztem! Jegyezze meg egyszer s mindenkorra, hogy ha én beszélek, akkor maga hallgat! Világos? — Világos — mondta Najn Iván. — Különben is — Búza majd felrobbant —, ha mindent tud, akkor minek jár ide? — Kötelező — mondta Najn Iván. A tanár ekkora pimaszságra már nem tudott mit mondani, csak hápogott: — Hát ez... — megint a szemüvegével babrált. — Elolvasta előre a könyvet, vagy mi? — Nem olvastam — mondta Najn Iván. — Hát akkor honnan a jó nyavalyából tudja? — Tanulok franciául — felelte Najn Iván. — Igen, hát ezek francia kifejezések, az tény — dörmögte Búza Sándor. Nagyot fújt: Eolytassuk — felírta a táblára: borgisz ?= 9 pontos. — A francia buhzsoá (így raccsolva ejtette) szóból ereu — mondta gyorsan, nehogy megelőzzék. — A tizenhatodik században Geoffroy... — Zsofroá — morogta Najn Iván. Remekül szórakozott, röhögött magában. Az osztály lélegzet-visszafojtva figyelte a fejleményeket. — ... Geoffroy — ismételte a tanár. — Így írják, a végén ipszilonnal. Szóval Zsofroááá a polgárság számára nyomtatott könyveket Ilyen fokozatú betűkkel Manapság ritkán használják. — Hagyd abba — súgta Kovács Najn Ivánnak. Ö bólintott és abbahagyta. Így aztán Búza Sándor békésen felírhatta a V-v
