Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-12-14 / 50-51. szám

\ / ilyenkor karácsony táján felbugy« gyan az emberből a jóság. Édes- bús történetektől szeret megille- födni, még a krónikás is jobban meg* erőlteti magát ilyenkor, különösen ha figyelmeztetik.... — Aztán legyen ben­ne karácsonyi hangulati . — Megígéri, miért ne ígérné meg, hiszen olyan az élet, mint egy zsák. Múlttal van teli. Ha beleturkál, mindig akad golyóstol­la hegyére valami. Minél régibb az em­ber, tszákjában annál több a történet. Ám valahogy egyre kevesebb az „igazi karácsony", mivel vágy elmondott már mindent, amit tud róla, vagy csak ez* után jut még az eszébe Mint ez is, a- mit most elmesélek. — ♦ ­Régi szomszédaim fiatal házasok vol­tak. Józsikájuk éppen betöltötte a hato­dik évét. testvérke is jelezte már érke-, zését. Józsika szép, értelmes, élénk szemű fiúcska volt, örömére szolgált apjának, anyjának, nagyszülőknek, mindenkinek, aki ismerte. Fekete bogárszeme egyre többet fogott fel a körülötte zajló vi­lágból, de még többet kívánt felszívni maqába, ezért kérdezett, egyre kérde­zett. Egyébként... az a karácsony este, a- melytkről mesélek, épp úgy kezdődött, mint a többi. Nagyapóék is eljöttek, e- gyütt volt a család, ahogy illik, ajándé­kok is szép számmal sorakoztak az asz­talon, a fenyőtobozzal ékesített koszorú körül, mivelhogy manapság az a divat. Józsika szülei pedig mindenféle forrná ban ragaszkodtak a divathoz. Csak a vacsorának volt régi ize, mert olí óma­mi főzte, és a borocska is éppen 'úgy pezsdített. mint ópapa első ifjúsága /> dején. Vacsora után Józsikáék jobban szem­ügyre vették az ajándékokat. Abban telt még csak mindenkinek öröme. Volt ott minden, ami elképzelhető. Főleg a gyerek részére. Villanyvasút, forró víz­zel hajtható turbina, gyertyalánggal fűthető motorcsónak. Szóval minden, a- mivel apuka üres idejében elszórakoz­hat. Természetesen Józsika társaságá­ban. Örült is a gyerek. Vagy legalábbis úgy tűnt. eleinte, mintha örülne. Csak később tudódott ki, hogy Józsika öröme nem teljes. Szórakozottan és egyre sű­rűbben pislogott a tévé jelé, az aszta- ■Ion fénylő piros gyertya felé meg min-. “'delijeié. Végül is kibuqqyant' belőle, ami foglalkoztatta. — Mondd, anyuci) Nekünk mtért nin­csen olyan? — kérdezte, és fejével a képernyő felé bökött, ahol díszektől roskadozó, hatalmas fenyőfa tövében forgolódtak a szereplők. — Milyen? — Hát olyan, ni! Olyan nagy? — Micsoda? Olyan nagy? — Olyan nagy fa? lózskai pillanatokig nem kapott vá­laszt, és ha megfigyeli, feltétlenül ész? reveszi, hogy a nagyszülők tekintete diadalmasan összevillan Ám Józsika fi­gyelme csakis a tévén függött, mintha meg lett volna babonázva. Szerencsére anyu elég hamar felta­lálta magát, mer ő volt a család esze. Azt mondta: — Azért, fiacskám, mert most ez « divat. Ilyen koszorú ... józsika nézett, nézett, felváltva anyu­ra, a tévére és a koszorúra, azután to­vább kérdezett. — Hát a karácsony di­vat? Hm, borzasztó, miket tudnak ezek a mai gyerekek kérdezni! És milyen dol­gokon törik a fejüket! No mindegy! Ki­oktatjuk, gondolta anyuka, miközben a két öreg hamisan kuncogott. Anyuka rájuk is förmedt. — Mamáék miért ne­vetnek? Vagy éppen maguk hecceitek fel, hogy ilyeneket kérdezzen? — A karácsony, fiam... tulajdonkép­pen népszokás. így ünnepük az embe­rek — majdnem azt mondta. Jézus szü­letését, de nem mondta, mert félt, hogy 'újabb kérdésözönnek' nyitja útját, egy­szerűbben fejezte tehát ki magát. — A karácsony tulajdonképpen a fenyőfa Ünnepe. így is nevezik! — De hiszen ez nem fa, és alig van rajta fenyő! Csak mindenféle zöld le­vél meg aranyszalag... — Igen... —' anyuka azt akarta mon­dani, igen, mert ez tulajdonképpen szimbólum. —, de aztán eszébe jutott, hogy akkor meg azt kell megmagyaráz­nia, mi az a „szimbólum“, ezért köny- nyebb kifogást keresett. Talált is. Nem is volt kifogás. Azt mondta: — Tudod... a praktikusság végett! A mai modern lakásokban kisebbek a szobák. Keve­sebb felesleges holmi fér el bennük. Ez tulajdonképpen sokkal gazdaságosabb.. Érted? : Józsika úgy tett, mintha gondolkod­na, érti-e vagy sem. De miután nem értette, meg is mondtál — De hiszen a mi lakásunk nem kis lakás, hanem túlságosan is nagy. Azért rágod folyton apu fülét, hogy költöz­zünk ki ebből a hodályból. Ez is igaz volt. Anyu szokott ilyesjnit mondogatni. Azért fizettek elő autó helyett előbb szövetkezeti lakásra. Csakhogy amit ■ ez a gyerek kérdez, az valami más. Itt igazán elég magasak a falak... Anyu azt felete tehát józsiká­nak: — Ez az, látod! Éppen ez azl Egy olyan nagy fa után folyton takarítani kell. A meleg szobában hullani kezde­nek a tűlevelek. Józsika nézett, nézett maga elé, mert a tévében . közben óriási pecsenyét kezdtek mutogatni, és az őt nem érde­kelte, végül is így folytatta: — Régen a karácsonyfának nem hulltak a tűié- velei? Anyu kissé türelmetlenül válaszolt: — Hulltak, persze hogy hulltak. — Akkor miért nem találták ki ezt a pótlékot már régen? Anyukának a nyelve hegyén volt, hogy azért, mert a régi anyukáknak nem volt három műszakjuk. Az embernek beleszédül a feje... De még elég jókor eszébe jutott, hogy a férje jelenlétében nem tanácsos az ilyen „maradi" fecse­gés, no meg eleget mondja neki, ma- j^adjan . itthon, ^előteremti egyedül, ami — Vagy legalább miért nem találtá­tok ki már tavaly? — Azért, mert tavaly még hagytam magam befolyásolni — mondta anyu, és ómami felé pillantott —, de ennek végei — Minek van vége, anyukám? — Hogy belebeszélienek a dolgaim­ba. — Ki beszél bele a dolgaidba? Tekintettel a szeretet ünnepére, anyu ismét helyesebbnek vélte megkerülni az egyenes feleletet. — Így van, mert azt akarom, hogy így legyen! Mert nekem így tetszik, és pont! Józsika kis ideig megint hallgatott. Hallgatott apu is meg ómamiék is, de hát hallgatni sem lehet örökké. Józsika törte hát meg a csendet: Ne haragudj, anyukára, csak azért kérdezem, mert azt mondtad Juli néni­nek, hallottam, hogy az egészet a gye­rek kedvéért csináljuk, különben el­utaznánk a Tátrába. Mondtad, vagy nem mondtad.. — Mondtaml. — Na látod! Anyu nyelt egy nagyot, és kiment a konyhába, de úgy becsaptá az ajtót, a- hogy ezen a napon nem is nagyon il­lett. Apu, huncut mosolygással megkí­sérelte menteni a menthetőt. — Miért bosszantod anyádat? — En nem bosszantom őt, apu, ő magától bosszankodik. — Már hogyne bosszantanád! Láthat­tad! Ügy becsapta az ajtót, hogy ha most itt egy olyan nagy fenyőfa állna, biztos beleremegne. — Még tán a díszei is lepotyognának — mosolygott jóízűen Józsika is, mért azért volt némi humorérzéke. — Na látod! Már ezért is praktikum sabb ez az ... Izé... ez a szimbolikus izé... — Mizé? — No, ez itt, ni! — És ezt legalább elvihetjük Ünnep után a Juli nagyi sírjára, ugye? Ómaminak szeme ismét villant egyet ópapi felé, nem is nagyon huncutul. — Miért vinnénk ezi a sírra? Mit be szélsz? — Láttam ilyeneket, amikor kint vol­tunk halottak, napján. Apu úgy vélte, ideje hatalmt szóval véget vetni a disputának. — No, elég az ostobaságokból! Tele a szoba játékokkal, szebbnél szebb hol­mit vettünk neked. — Az ómamiét a jézuska hozta! Ómami lesütötte a szemét ópapi na­gyot szippantott a karácsonyi szivarból, pedig máskór tekintettel volt a csipke- függönyökre, de mintha ezen az estén ■ felborult volna minden rend. Nem is volt ez valódi karácsony. Apu jobbnak látta mielőbb befejezni: — Tudod, mit? — harsogta emelt hangon, hogy anyu hallja, milyen Igaz­ságos elvhű atya ő, sohasem kerül szemb a „hivatalos“ nézettel, melyet itthon a felesége képviselt. — Elég volt! Szedd a holmidat, és mars az ágii­ba!, Józsika szemében könnyek ragyog­tak. Hát hogyisne! Ilyet mondani, neki! A szeretet ünnepén! Csakazértsem hagyta abba. — Tegnap megígérted, hogy ma este tovább lehetek fenn, és megvárhatom a betlehemesekét is. ópapi mondta, biz­tosan eljönnek. Apu hallgatott. De nem Józsika: — Mondd, apu, tulajdonképpen kik azok a betlehemesek? És miért van• nak? Egyre jobban bonyolódott a helyzet. Ha apu elkezdi magyarázni, kik azok a betlehemesek, és miért vannak, úgy, ahogy neki magyarázták valaha, akkor újabb kérdezősködésnek indítja útját. Azonkívül ellentmondásba kerül mind­azzal amit erről a tárgyról eddig ma« gyarázott, iltetve nem magyarázott. El­mulasztotta. Könnyelműen átengedte ezt a területet 'ópapinak meg ómami­nak. Ami hiba volt. Most látja, milyen hiba volt. Jó lenne tudni, hogy meny­nyit 'árultak el ők erről a dolgoról. Nem is érti, miért nem beszélték meg ezt az egészet hivatalosan. Mt ts tulajdonkép« pen az ide vonatkozó álláspont? És kik azok a betlehemesek? Es mért vannak? Természetesen őt tudja, hogy miért vannak, illetve miért voltak gyerekko­rában. Eleget járkált velük angyaling­ben, angyalszárnyakkal... Míg apu így morfondírozott, józsika türelmetlenkedett: — Na, apui Nem mondod? Kik azok a betlehemesek, és ki küldi őket ide? — Népszokás — sietett apu segítsé­gére ómami. Csakhogy apu nem szeret­te, ha az öregek támogatják ideológiai­lag, tehát gyorsan Józsikához fordult: — Tudod, mit? Eredj ki a konyhába, mondd meg anyunak hogy főzzön egy fő erős feketét, azután mosd meg a ke* zed a fürdőszobában, utána leülünk ide, H pőbe a ' fotelbe, és apu elmond neked mindent, amit tudnod kell. Értjük? \ — Értjük7 — ragyogott fel végre a Józsika szeme, és kifutott, pedig nem is vált piszkos a keze, és feketét is ivott már apu. Miután a gyerek elhagyta a szobát, apu közönyt színlelt, holott el volt ra­gadtatva óriási ötletétől, majd odalé­pett a könyvszekrényhez, és kihúzta az értelmező szótár egyik kötetét. Azt. a- melyikben a K betű van. Majd azt is kihúzta, amelykiben a B betű van. Lát­hatólag egyik sem elégítette ki érdek­lődését, ezért a lexikonokat is elővette. Mire Józsika visszatért, apu már a fotelben ült, Józsikát a térde közé von­ta, és mesélni kezdett: — Tudod, az ókori népek még a napisten születését 'ünnepelték ezen a napon. Időszámításunk előtt a negye­dik században. A keresztény egyház ez­ért erre a napra helyezte Jézus szüle­tésének dátumát. Tudod te, ki volt Jé­•Z US? — Persze hogy tudom — mondta jó­zsika. — Az isten fial Ömami hirtelen még' mélyebbre sütöt­te tekintetét, apu pedig nyelt egy na­gyot, és tovább idézte a lexikont: — A karácsony hagyományos ünnep, melyet általában a béke és szeretet ün­nepének nevezzük, és ajándékkal lep­jük meg ilyenkor rokonainkat, ismerő- seinket. A karácsony ünnepléséhez szá» mos régi népszokás is kapcsolódik. Leg­elterjedtebb ezek közül a feldíszített fe­nyőfa meg a betlehemi játék. Ugyanis ilyenkor a gyerekek pásztorruhába öl» tözködnek, és előadják jézus születésé­nek történetét... főzsika hallgatta, hogy apu mesél, mesél... egyre jobban belemelegszik... Mindent elmond apu, amit a lexikon­ban olvasott. Mesélt, mesélt, apu egyre lobban be­lejött, végül már azt is elmondta, amit a lexikonban meg az értelmező szótá­rakban nem ts írtak- ♦ ­Mindez azért jutott eszembe, mért a minap találkoztam Józsika ryamálávál. óriási fenyőfát cipelt a hóna alatt. Ag­gályai voltak, attól tartott, hogy az új lakásba be se fér eZ a nagy fa. — Sebaj-'- mondta —, Majd a fér­jem lenyesegeti... <­>

Next

/
Thumbnails
Contents