Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-12-14 / 50-51. szám
13 PANORAMA JITKA ZELENKOVÁ Az újvidéki Magyar Szó egyik 1973-as számában pályázati felhívás jelent meg, hogy a jugoszláviai magyar színpadokra készülő színészjelöltek ösztöndíjasként a budapesti Színművészeti Főiskolán tanulhatnak. A pályázatra Bajza Viktória is jelentkezett. Az otthoni és budapesti felvételi után a tizenöt hazat jelentkezőből végül csak ö maradt. — Papám tizenöt évig a színháznál dolgozott, így általa tetszett meg ez a csodás, szinte meseszerű világ, amely belülről teljesen másnak tűnik. Bár matematika-fizika szakra jártam, tagja voltam a gimnáziumi önképzőkörnek. 1972-ben a Vajdaságban megnyertem a Ki mit tudót, az Arany Mikrofont. Annak ellenére, hogy tetszett a gyermekorvosi pálya is, a színház mellett döntöttem. Németh László Gyász-monológjával, Petőfi és József Attila verseivel felvételiztem. Adám Ottó, Huszti Péter, Szirtes Tamás növendéke lettem. A harmadik évben az osztály Lenin- grádba indult vendégszereplésre. Adám Ottó, aki egyben a Madách Színház igazgatója is, így szólt Bajza Viktóriához: — Tanuld meg Desdemonátl Csak ennyit! Viki p?dig azt gondolta: újabb vizsgaszerep. — Mikor hazajöttünk, kiderült, hogy Piros Ildikó szerepét kaptam meg, aki abban az időben Van ugyan olyan szólista, aki lenézi ezt a munkát, pedig nem egyszerű. És Karel Gott mellett a trióban énekelni érdekes és élvezetes. Én elégedett vagyok. Dolgozom u- gyan még más zenekarral Is, ahol kizáró lag szólistaként lépek fel. Jltka Zelenková a Talent 1970 országo: verseny döntőjében győzött. Még ugyanab ban az évben a jihlaval fesztiválon a má sodlk helyen végzett. Aztán a Rokokó Szín pádhoz szerződött énekes színésznőnek, közben Karel Velebny SHQ-együttesében, és 1971-ben az Atlantis-egyilttesben vendégsze repelt. Milan Drobny együttesében való rö vid szereplése után, 1973 januárja óta Karel Gott-tal énekel. Sok hanaglemezfelvéte le Is van Karel Vlach és a Tv zenekarának kíséretével Is. Nagylemezre még nem szán ta rá magát. — Kissé bonyolult a helyzetem. Nem sze retném, ha majd a nagylemezemet nem vá sárolnák. Azért, mert gyakran járok kük földre, áttekintésem van, hol mit énekelnek. Legtöbbnylre beleszeretek valamilyen dalba, de egy szám nem elég egy nagylemezre. Karel Velebny nyilatkozata Jitka Zelen kováról: „Jó énekesnő, Jó munkatárs, szeretek ve le dolgozni. Egyszer dzsesszt énekelt ve lünk, és azóta tudom, hogy ebben a műfaj ban kitűnő lenne. És azt hiszem, szeretné s, bár eddig még nem lépett fel ezzel." — Nem bántja, hogy eddig még nem ha árazta el magát például olyasmire, mint imit Jana Kocianová produkál? — Őszinte leszek: egy cseppet sem bánt ona már tudja mindazt, amit én még csak tost tanulok. Égési egyszerűen négy évvel iősebb nálam. Szlovákiában vártak rá a enekarok, a szerzők, egyszóval kitűnő mezőnyben“ Indult. Nekem távolról sin senek Ilyen lehetőségeim. — De számol azzal, hogy lesznek?) — Bízom benne. Különben nem érdeke) sie a mostani munkám sem. Bár ez nem várakozás, sem taktika. Ha úgy érzem majd, hogy Itt az üdéje önállósulni, ha meg lesznek hozzá a feltételek, megteszem. É: nem hiszem, hogy bárkit is kellemetlenül vagy váratlanul érintene elhatározásom. Sőt, meggyőződésem, hogy maga Káréi Gott vagy Láda Staldl hívná fel figyelmemet a megfelelő Időpontra. Éppen ezért szeretek velük együtt dolgozni. A Populär nyomán R hoda Soott-tal, a világhírű orgonaművésznő- vel 1974-ben ismerkedtem meg az esztergomi Kodály-tanfolyamon. Férje s egyben menedzsere, Raoul Saint-Yves társaságában harmadszor tartózkodott Magyarországon. A Kodály-módszerrel már korábban is foglalkozott, hiszen konzervató- riumi disszertációjának is ez volt a témája. A napokban kaptam tőle levelet, amelyben többek között a terveiről is beszámolt. „Nemrég érkeztem haza az Egyesült Államokból. Nagyon jól éreztem magam, a sajtó szerint koncertjeim visszhangra találtak. Megfordultam Svájcban is, majd itthon, Franciaországban koncerteztem. Aláírtam egy Japánba szóló szerződést, előtte! azonban még Amszterdamban turnézok. Egy tíz részből álló show-műsort készít itt velem a televízió. Ebben az adásban vendégül láthatom majd néhány művészbarátomat is, akikkel egyébként ritkán találkozók.“ Nyugodtan mondhatnám azt is: Rhoda Scott a sztárok életét éli. Szerződéseknek tesz eleget, játszik, komponál. Zene nélkül el sem tudja képzelni az életét. Párizsban afrikai négerekkel ismerteti a Kodály-mődszert, Magyarországon három nagylemeze többszáz példányban talált gazdára. Színes a repertoárja a West Side Storytól a Rá kóczi-indulón át a Nyuszi ül a fűben című gyermekdalig sok mindent tartalmaz. Az utóbbinak a szövegét is megtanulta, s egyik nagylemezére rá is énekelte. Pályája kezdetén klasszikus zenét tanult, később áttért a dzsesszre, ám a műfajváltás nem okozott neki nehézséget. A dzsessz számára szabadságot jelent. Nem kell mereven játszania az előre megírtak alapján, nagyobb lehetősége nyílik belső világát, érzelmeit felszínre hozni. Hosszú, varázsos ujjaival, remek- .ritmusérzékével költői szavakra bírja hangszerét. A maga műfajában kiváló egyéniség, a Hammond-orgona virtuóza. Szabó László JÖVŐRE POP ZENEI FESZTIVÁL Jitka Zelenkováról eddig aránylag ritkán írtak, de ez főként azért van, mert eléggé nehezen „kezelhető“ interjúalany. — Elégedett Karel Gott mellett a trióban? — öt év szólóéneklés után, most jöttem rá, majd -három év gyakorlat után, hogy mennyivel nehezebb csoportban énekelni. várta babáját. Rettenetesen megijedtem. Bn, Desdemona? A Madách Színházban? Adám Ottó a- zonban meggyőzött, s nekivágtam. Három próba után, a beugrás napján úgy éreztem, sikerült. Megdicsértek. Tizenhatszor játszotta el Desde monát, s hogy sikerrel, azt a kritikák is bizonyítják. — Meg kellett szoknom más légkörben játszani. Osztálytársaim, kollégáim bátorítottak. Nagyon sokat köszönhetek Szalag Editnek. Együtt játszhatott tanárával, Huszti Péterrel. — Nagy élmény volt. Igazi, megértő partner. A Madách Színház salzburgi és bécsi vendégjátéka alkalmával is ö alakította Desdemonát. — Akkor játszottam hetedszer, de ott sikerült a legjobban. Fő leg a fojtogatási jelenét ' Bessenyeivel. „A hamvas, bájos Bajza Viktó ria nagyon hitelesen játszott“ — írta róla egy bécsi kritikus. A társulattal Pécsett ts vendég szerepelt. Ermergarde A házasság szerző című Wilder-vígjátékban és Louise Németh László Colbert ci mű drámájában. Az utolsó állam vizsgájára készül filozófiából, jövőre végez. Puccini Pillangókisasszony című operájának tévéfilmváltozatában Szuzuki szerepét játssza, _ —szí— A korábbi evőkben megrendezett magyar- országi táncdaifesztivál rengeteg szóbeszéd és élcelődés tárgya volt. Sem színvonala, sem szórakoztató hatása nem felelt meg a várakozásnak, s a többszöri kísérletezés u- tán végleg megszűnt. Időközben kiderült, hogy azért mégis hiányzik valamilyen nyilvános fórum, amelyen a tehetséges előadóművészek tapasztalatot gyüjtenének. A közönség is igény li az ilyen látványos, versenyszerű nyilvános hangversenyeket. Ezért a magyar köny nyűzenei élet irányítói sokáig törték a fejüket azon, hogy mivel is helyettesítsék a korábbi táncdalfesztiválokat. A sok fejtörésnek az lett a vége, hogy a jövő nyáron új nyilvános, televíziós popzenei fesztivál kezdődik. Az egykori táncdalfesztiváloktól eltérően ez az előadók versenye lesz. A műfaj ugyanit világszerte elsősorban az előadók műfaja. A közönség rendszerint az énekesek nevét jegyzi meg, nem pedig a szerzőkét. A fesztivál ezzel az önálló előadói stílus és ízlés fejlődését kívánja szolgálni. A koncertsorozatot több egymást követő péntek és szombat estén a helyszínről sugározza a televízió. Az elődöntők három hétvégén át zajlanak. A hangverseny minden alkalommal két részből áll. Első fele a voltaképpeni versenyprogram, a második része pedig gálaműsor. Az elődöntőt követi a döntő, ennek második részében, a gálaműsorban külföldi vendégek is fellépnek. A hangversenyek kettéválasztásának az a célja, hogy a hazai sztáregyütteselc és előadók külön lépjenek föl versenyen kívül, s helyet és lehetőséget biztosítsanak a kevésbé ismert énekeseknek, új zenei, előa dói stílusoknak. A versenyzők elbírálása is az eddigiektől eltérő módon történik. Az elődöntőkön „társadalmi“ zsűri bírálja el az előadást, csupán a döntő zsűrije áll majd szakemberekből. A jövő év július-augusztusában négy hétvégén, nyolc estén át figyelhetik a tv-né- zők az ismert együtteseket, énekeseket és a pályakezdőket. A fesztivál számai egyidejűleg megjelennek kislemezen, a legsikeresebbekből pedig nagylemezt állít össze a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. (pv)