Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-12-14 / 50-51. szám
IM n A ki csak egy kicsit is Járatos a jégkorongsport- ban, annak ismerős a Sfastny név. Az élvonalbeli játékosok közül többen is viselik e nevet. Három közülük egy csapatban játszik. Mindhárman a Slovan Bratislava elsőligás játékosai. Fivérek. Marián huszonhárom éves, Peter húsz, Anton mindössze tizennyolc, de időnként már ő is beugrik a „nagy csapatba“. A legidősebb Mariánt látogattuk meg, hogy töviről hegyire kifagassuk: milyen a jég- korong'ozó karácsonya. Hogy a -címet mégis többesszámban írtuk, annak az a magyarázata, hogy nős, két gyermek apja. A széltében-hosszában felásott új lakótelepen ugyan hasztalan kerestük volna a lakását, de mellénk szegődött a szerencse. A Nejedly utcai élelmiszerbolt előtt valaki integetett felénk, s az a valaki éppen Marián Sfastny volt. Nem szereti túlságosan az újságírókat, a fényképészeket is inkább csak a stadionban kedveli. — Borzasztóan kevés időm van — szabadkozik. — Panaszkodik is eleget a feleségem. Hogy bennünket mégis szívesen fogadott, annak külön története van. A legjobb barátja ajánlott be hozzá, akivel együtt járt iskolába. — Kiváló matematikus volt, sokat segített nekem, mert a számokkal sehogy sem boldogultam — árulja el a jó baráti kapcsolat titkát. __ — Cserébe megvédett engem a többiekkel szemben, nem mertek bántani, tudták, hogy Marián a barátom, és ő nem ijedős fiú — mondja róla a matematikus ískolatárs. — Nem voltam túlságosan e- rős fickó — szerénykedik Marián —, de bátorságom imponált a verekedő fenegyerekeknek is. Meg aztán ki nem állhattam, ha a gyengébbet bántották. így vagyok vele a jégen is. Szeretem a kemény játékot, de nem bírom az alat- 'tomosságot. Ott álltunk, tehát az élelmiszerbolt. előtt. A bevásárlás szerencsésen befejeződött. Hogy mitől szerencsés a bevásárlás? A papa szerint attól, hogy nem tört össze semmi, nem ■fordultak fel a pultok, jóllehet .Évike mindössze két és fél éves, de olyan mint a higany, egy percig sincs nyugton. Folyton valami csinta lanságon jár az esze. Ha fiúnak születik, egész biztos jégkorongozó válik belőle. Bár így is, ki tudja. Az utánpótlással azonban nincs baj. A babakocsiban csendesen szunyókál, mit sem törődve a világgal Roblka. — Holnap lesz három hónapos — mondja büszkén a mama, miután bevonulunk a kényelmes, ízlésesen berendezett lakásba és elérkezettnek látja az időt,, hogy a jobbik oldaláról is bemutassa a kislányt. JZr ^l-T ^ 7 ^ ^ V ^ H Stastnyék karácsonya — Köszönj szépen magyarul — bíztatta Évikét. — Kézit csókolom — mondja a kislány. Aztán megtudtuk, hogy a nagymama, Éva asszony édesanyja tanítja magyarul. Egy Nitra melletti kis faluból való, időnként feljön segíteni a lányának a házi munkában. — Jó, ha megtanul más nyelvet is — mondja a papa. Világjáró útjain ő már csak tapasztalta, ahány nyelv, annyi ember. Egy kis intermezzó után, a- melynek a főszereplője megint Évike, végre beszédbe elegyedhettünk a papával. S mi más lehetett a beszédtéma, mint a jégkorongozás, ez a csodálatos, milliókat lázban tartó sportág. Marián a Slovan játékosa, szinte bérelt helye van a válogatottban. Amióta sérüléséből felépült (a hátgerincét fájlalta), azóta a válogatott egyik legjobb oszlopa. Megnyertük a világbajnokságot, és erről sokat lehet beszélni — kezdi a beszélgetést. — Amikor a lengyelektől kikapott a. szovjet válogatott, egy kissé belesápadtunk a kínálkoA Sfastny család Fent: A családi album dísze; a világbajnok csehszlovák válogatott csoportképe zó tehetőségbe. De sejtettük, hogy ellenünk igyekeznek majd kiköszörülni a csorbát, s hátra voltak még a svédek is, akik a világbajnokságon legtöbbször keresztülhúzták számításainkat. Szerencsére minden jól végződött. A szovjet vezetők fiatalítottak, ez bizonyos visz- szaeséssel jár, ami szinte törvényszerű. Különben kiváló játékosaik vannak, legfőbb erejük — ez köztudomású róluk — a kollektív játék. A kanadai tornán már lényegesen jobban játszott a szborna,' igaz, hogy néhány idősebb játékos visszatért a válogatottba. A világbajnoki élmények u- tán a közelmúltban lezajlott Kanada Kupa jégkorongtorna eseményei’ kerültek terítékre. — A Kanada Kupa egy életre szóló élmény volt, folytatja Ma.ián, — soha életemben nem ..l.am még, hogy valahol úgy "•rs.nék a jégkorongozást, vnt a jávorfalevél országában, atük a korongozás, remek urkolók vannak. Náluk soha nem fordul elő, hogy kifütyüljék a csapatot. Megtapsolják az ellenfelet is, elismerik a jó teljesítményt, tárgyilagosak. Értenek a korongozáshoz, imádják ezt a sportágat. Náluk van szupertnérkőzés, jó mérkőzés és olyan, amelyen az ellenfél játszott jobban, de rossz mérkőzés nincs. Rólunk is áradoztak, amikor az első mérkőzésen 1:0- ra megvertük a kanadai válogatottat. Hej, ha nekünk is ilyen szurkolóink lennének. A Jégkorongozásról a magám»’ életre terelődik a szó. Mániám a Komensky Egyetem jogi karának hallgatója, felesége ö- tödéves bölcsész. — A sport nem biztosíthat állandó foglalkozást, jövőt. E- zért jelentkeztem az egyetemre, a negyedik évfolyamot végzem, éppen a vizsgákra készülök. ' A jégkorongozás nagy elfoglaltságot jelent, szerencsére" egyéni tanulmányi terv alapján készülhetek a vizsgákra. És ezt szeretném megköszönni társadalmunknak, hogy ilyen lehetőséget biztosit a sportolók számára. Még nem tudom, ml lesz majd ha elvégzem az e- gyetemet, de a jog módfelett érdekel. Már a középiskolában is ahogy nem érdekelt a matematika, annál jobban érdekelt például a történelem és a többi humán tantárgy. Csak az idő kevés. A feleségem, a gyerekeim, a tanulás meg a jégkorong töltik ki az egész életemet. Mit szól ehhez a feleség? — Mit is mondhatnék? Mondjam azt, hogy valóban jó így? Van szép lakásunk, házat építünk, de... Kívülálló talán nem is érti meg, milyen nehéz megszokni, hogy olyan ritkán vagyunk együtt. Marián mérkőzésről mérkőzésre utazik, en- gemet meg a két gyerek teljesen leköt. A tanulásra Is alig jut idő, háztartás, gyerekek, bevásárlás, tengernyi gond. Közeledik a karácsony, a szilveszter — amióta házasok vagyunk tavaly először fordult elő, hogy együtt töltöttük a karácsonyt. A férjemnek nem kellett elutaznia. Ritka ünnep volt ez a mi életünkben. Az idén újra egyedül maradok. Karácsonykor, újévkor Is pattog a kis fekete korong, Itthon és a világ többi jégkorongozó országában. Utaznak, por- tyáznak a játékosok, Éva asá- szony egyedül marad a két gyerekkel. Amikor meggyújtja a gyertyát a karácsonyfán talán az idén is könnyes szemmel gondol arra, hogy a szeretet ás a család meghitt ünnepe most is az apa nélkül telik el. Megsimogatja Ro-bika fejét, magához szorítja Évikét, gondolatat messzi szállnak, valahová, abba az országba, városba; a- melyben Marián éppen kergeti a kis fekete korongot. —Tudtam, hogy ez vár rám, ezért nem szeretném, ha ez panasznak tűnne. Ha már egyszer vállaltam, viselnem is kell — mondta némi megadással a kicsi asszonyka. ooo Ilyen, többnyire Ilyen Sfast- nyék karácsonya. Marián egy azok közül, akiket ilyenkor is elszólít a kötelesség. Hazánkat képviseli távoli országokban. Nagy érdeme van abban, hogy kicsi kis országunkat sűrűn emlegetik a világban. Mészáros József a szerző felvételei A magyar labdarúgás történetének vannak fényes és árnyékos fejezetet. A legfényesebbek közé tartozik kétségkívül az ötvenes évek eleje, amikor egy utolérhetetlen csapat állt össze, amelyet aranycsapatnak neveznek. Páratlan, négyesztendős veretlenségi sorozata 1950. június 4-én kezdődött a lengyelek 5:2 arányú legyőzésével. A magyar válogatott a svájci VB döntőjéig 32 mérkőzést játszott — veretlenül. E csapat jobbösszekötője volt Kocsis Sándor, vagy ahogy rajongói becézték, Kocka. Minden idők legjobb fejelő játékosának tartották, szédületes „felhőfejeseit“ még ma is emlegetik. Hol van, mit csinál a svájci világbajnokság gólkirálya? Az idén hazalátogatott Magyarországra. Első útja Sándor Cslkarhoz vezetett, hogy újra megvitassák a berni világbajnoki döntő fájdalmas kudarcát. Még ma sem tud belenyugodni, erre vall az a- lábbi riport is, amely a hátvannyolcszoros válogatott hétköznapjait villantja fel. anyukám, most kell visszavonulnom, nem pedig kiégve. Pedig „spanyolban“ egy sereg idős játékos van. Magyarországon, úgy hallom, már a harmincévestől is szabadulni akarnak. És a rutin? Nem kell? — Ezután edzősködtél. — Nem egészen.' 1966 után két évig a Barcelona tehetségkutatója voltam; az Ifjúságiak technikai vezetője voltam. Ezt követte a kétéves szerződés a Herkulesnél, de' csak egy évet kellett ledolgoznom. S aztán az Alicante, majd a betegség. Rágyújt Ismét, a felesége ‘pedig mérgelődik: — Nem szabad neki dohányoznia, erre ő szíva roztkl a labdarúgás / nagyjai 7 m FELHÖFEJESEIT MA IS EMLEGETIK B arcelonában a Paris és a Villaroel utca sarkán van egy szép kis teraszos presszó, a- melynek cégtábláján ez olvasható: Kocsis. Bent a helyiségben a falon fényképek láthatók, a tulaj felhőfejese — úgy kiemelkedik a mezőnyből, mintha fel akarna repülni az égbe —, jelenet a Hamburg elleni jutalomjátékről. Csak a 6:3-ról nem találok felvételt. De ne rontsuk a hangulatot! Kocsis Sanyi a bárpultnál üt, sört Iszik és szivarozik, közben egy bonyolult domtnólépést magyaráz egy vendégének. A következő percben a- zonban — amikor megtudja ml járatban vagyok — leráz mindenkit. Mellé akarok ülni, hogy ne kelljen felállnia —, hiszen hallottunk a műtétjéről —, ám szinte felugrik, s bemutatót sétál. — Látod, nem érdekes, rendesen megyek. Most már túl vagyok a veszélyen. Azt mondják, végződhetett volna rosszabbul is. Hat hőnapig voltam fekvő beteg, négyszer operáltak. Ne kérdezd, mi bajom volt. Az orvos sem tudja pontosan. Állítólag a bal lábamban bedugult az ér. Le kellett vágni az ujjaimat, de azért jó az egyensúlyom. Ortopéd cipő sem kell. Felesége Itallal, feketével, saját készítésű krokettéi, majd spanyol különlegességekkel kínál. Lassan feloldódik a kisebb feszültség Is — szóval beszélgetni kezdünk, először is a régi időkről. — A 6:3 volt a legszebb, ugye? — És az olimpiai győzelem? — kérdezi. — Meg a 3:0 az olaszok ellen? A szurkolók ezeket a meccseket —“ és természetesen őt — nem felejtették el, de vajon ő em- lékezik-e még a múltra? Mosolyog, kissé fáradtan, megviselten. Későbbre szántam a kérdést, de — az érdeklődés miatt is. .— nsm tudom magamban tovább tartani. — Mi történt veled Barcelonában? — 1958—66-lg játszottam a CF Barcelonában. Hol gyengén, hol jól, mint ahogy egy focista. Búcsú- játékomra 75 ezer néző jött el. Még hívtak a Valenciához, de elég volt. Mondtam a feleségemnek, — Jól van — mondja Sanyi —, ez hamar elalszik, elteszem, később előveszem, újból meggyújtom ... nem halok bele. Miközben a vendéggel van elfoglalva, a fia vezeti a „boltot", a 17 éves jóképű srác, aki már a Barcelona Ifiben játszik, de van még két lányuk, a 14 éves Aliz és a 22 éves Ági. Sanyi a fiúra mutat: — Sándornak hívják őt Is. Nem Alejandrőnak, spanyolul, hanem Sándornak, érted. — És te hogy állsz a spanyollal? — Megtanultam. — Mi van a régiekkel? — Czlborral mindennap beszélek. — A többlekről mit tudsz? — Hm... hallok néha-róluk. De főleg az újságokból, — elmereng, sorolja a beceneveket —, Cucu, Sváb, öreg, Bolond, Púpos, Csikar .. . — Neked mondják még, hogy Kocka? — Ritkán. — Miért ragadt rád ez a név? — Talán mert négyszögletes a fejem. S minden szögből kitünően fejelt. Most is jól bánna a labdával. Csak, hát a lába. Egyébként alig változott. Ezer méterről megismerni. Keveset beszél, de értelmes dolgokat mond. Barátságos mindenkihez. Ez nála nem üzleti szellem. A vérében van. Sok vendég jön ebbe a presszóba, már csak miatta ts. 1973 áprilisában nyitotta ki, s azóta egyre nagyobb a forgalom. De beszéljünk néhány szót a Barcelonáról. — Minek köszönhető, hogy a kisebb mérkőzésekre 80, a rangadókra mindig 100 ezer ember megy ki a stadionba? Otthon, sajnos, kisebb a látogatottság. Mit gondolsz, ml a baj? — Ezt nektek kell tudnotok — mondja. — Tőlem nem lenne helyes a bírálat. De úgy hallom, kezd javulni minden. Ti, újságírók is sokat segíthettek. Jobban kell népszerűsíteni a focit. A jól értelmezett sztárositás nem árt. — Cruyffra gondolsz? — Rá is. — Mi a véleményed róla. — Profi a javából. Ezért is vigyáz magéra. Nem enged meg semmi kilengést. Minden perce be van osztva. Hirtelen ismét a múltba pillant: — A Honvéd... az Igen. Az egy csapat volt. Mt. aztán, fociztunk. A Barcelonában Herrera volt az edzője. Kubala és Czibor a partnere. Legalább tíz spanyol váló-" gatott mellett játszott, de ezek a játékosok előbb kidőltek a sorból, mint ő. Megint kínálnak szeretettel. Enni kell, nincs mese. — Ml a kedvenc ételed, Sanyi? — A töltött káposzta. Még bediktálja a telefonszámát, hátha segítségre lesz szükségem, még rágyújt egy szivarra, még biztat utoljára: Igyál már valamit, az ég áldjon meg. Itt 18 pezetta egy liter bor és 25 egy liter tej. Jön'-"egy vendég, megemeli a kalapját: — Buenos dlas, Szenyor, Kocsis? Én viszont Így búcsúzom: — Kösz, Kocka! HÁMORI TIBOR Népsport 4
