Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-11-02 / 44. szám
z első cseh és szlovák képzS* művészeti bemutatóról beszélni kétségkívül helyesebb — mert pontosabb — volna a Műcsarnokban megnyitott kiállítás hivatalos titulusaként is szereplő cím helyett. Elvégre, szebben a szóbeli közmegegyezéssel ezúttal maguk a tárlatot szervező cseh és szlovák művészet* történészek hívták föl rá a figyelmet az anyag kiválogatásával és gondos különválasztásával: „A csehszlovák művészet“ két alkotóelemből tevődik össze, azaz, ha valaki Csehszlovákia képzőművészetével ismerkedik, nem „csehszlovák“, hanem cseh és szlovák festők, szobrászok, grafikusok műveit szemlélik. Két nemzeti művészet gyümölcseit, tehát két, egybefonódva is önálló sorsúi szervezet legújabb hajtásait.- Az ismerkedőnek nincs könnyű dolga. Egyszerre kell figyelnie a kife* jezés mindkét oldalára, a cseh és szlovák képzőművészet egybefonó* dottságára és önálló sorsára. Sodrá* sukban élve, nyilvánvaló, minden sokkalta könnyebb, lévén egyszerűen felidézhető minden szükséges e- lőzmény, minden elválasztható és összeboronáló műtörténeti adat. Le* mondani azonban nekünk sem sza* bad róla: foghíjas ismereteinket u* gyanis ezúttal kitűnően rendszerezett (habár konrátnsem teljes skálán játszó) anyag segíti rendszerbe ál* lani. Meg aztán — ne csak arra em* fékezzünk, ami hibázik, juéson e* szünkbe az is, ami eligazodni segít. Például1 — most nem emlegetve a Csehszlovák Kultúra rendszeres, 'ám javarészt alkalmi jellegű bemutatóit - az a kiállítás, amelyet néhány esztendeje láttunk ugyanitt, a Mű* csarnokban: a cseh kubista festészet művészettörténetet író alapossággal’ megrendezett tárlata. Hozzá, a hét* ven esztendeje formált festmények* hez pányvázva az ezúttal elébünS ál* ló. újakat, már sokkal1 egyszerűbb képletet kapunk, mint vélhető volna. Világossá lesz ugyanis, hogy a cseh piktúra — s egyáltalán a cseh művészet — századunkban nem a léc* keföímondők közé tartozott: legalábbis legjobb mestereinek személyében, ott volt azok között, akik a modern művészet történetét megírták; így Kupka, Kubista, Capek, s tovább a többieÉ, egészen mostanáig a maguk erejére támaszkodva, később a ma* guk hagyományából táplálkozva é* píthették ki világukat. A másik 'ág, a szlovák művészet fejlődése közelebb áll a regionális központok köz* vetítő információira is hallgató kö= zép=európai modellhez .— elfogődot* tá azonban szemmel láthatóan sem ez, sem hagyománykörének kétség* kívüli meglevő fiatalsága nem teszi a szlovák festődet, grafikusokat, szobrászokat. Sőt, néha úgy tetszik, egyenest előnyükre szolgál; minden* esetre a most egymás mellé állított két anyagot szemlélve már*már fel* tűnőnek kell mondani a múltját ha* gyománnyá tevő és érző cseh és a dolgok elfogulatlanabb újrakezdésé* re minduntalan kísérletet tevő szlo* vák művészet némely területén e- gész világossággal megmutatkozó különbségeit. Stilisztikai különbséget jelent el* sősorban persze ez a különbözőség, mivelhogy a lényeges dolgokban az új művészet tartalmi kérdéseiben és kapcsolatkereséseiben kétségbevon* hatatlanul egyet akar a felvonuló cseh és szlovák művészek együttese. A CSEHSZLOVÁK KULTÚRA PESTI SZEMMEL KÉPZŐMŰVÉSZETI VOÉGKIMS A MŰCSARNOKBAN És ez a stilisztikaisformai elkülönülés is oldódni látszik, nem is egy ponton: természetes módon kezd el* tűnni a fiatalok tevékenységének e* redményeiben, s mind nehezebben fedezhető fel a festészet mellett jelentkező további műfajokban, a szobrászatban és a grafikában. Igaz, az összetevések ezekben nem lehetnek eléggé pontosak: a tárlat terjedelmi korlátái — elsősorban a szobrászatban — lehetetlenné tették’ a folyamatok párhuzamos kibontását. A cseh szobrászok kollekciója min* den esetre mélyebben nyúl az idő zsákjába: 1945=ös dátumot visel a legkorábbi munka (Jaroslav Brucha Vöröskatona feje című kompozíció* 'Ja), s utána szinte egyenletesen so* rakozik a többi szobor, körében oly érdekes darabokkal, mint Ján Ha* barta Anya címet viselő műve, Zde* nék Hoáek két finoman munkált domborműve, a Megszállás című triptichon két tagja. A szlovák mű* vészét plasztikai anyaga viszont a jelenlegi helyzetről igyekszik felvilá*, gosítani látogatóit, vagy még inkább néhány szobrász — Anna GoliaSová, Ludovít KorkoS, Anna Kiáááková, Ka* rol Lackó, Pataky Klára és Ladislav Snopek — törekvéseiről informálja a terembe lépőket. A grafikai kollekciókban éppen el* íenkező a helyzet: körébe jutottak a legközelebb egymáshoz a csehszío* vák művészek, nem messzire már at* tói a ponttól, amelytől fogva egysé* gesnek kell tekintenünk működésű* két. A klasszikus technikák kimü* veit alkalmazása, a munkák közié* kény megfogalmazása, az összefüg* gő sorok, s a könnyedén ciklusba rendeződő lapok gyakorisága minden esetre szinte valamennyi grafikus é* letművének jól megfigyelhető sajá* tossága. A képekhez visszatérve befejezésül még egyszer — az imént e rendkívül érzékeny műfaj területén is a közeledés jegyei fedezhetők fel. Ehhez a* zonban sietve hozzá keli tenni, hogy ez semmiképpen sem egyik vagy má* sik formaszemíéíet egyeduralkodóvá súlyosodásával fog megszületni. A* hogyan a cseh festők közös kollekciójában jól megfér egymás mellett Bohumír Dvorsky érzékeny impresz* szionizmusa (Prága, Csokor), Alena Cermáková „Vad“-sága (Szamarkan* di dinnyék, Buharai aranyhímzés), Frantisek Ross dekoratív tárgyila* gossága (Element Gottwald Ojkohó), Vladimír Such? expresszionizmusa (Neruda és Siqueiros arcképei) — ugyanúgy a szlovák művészek együt* tesében, békés egymásmellett-léte* zésben sorakozik elébünk Ladislav Berger Üjmódi dekorativizmusa (A- ratás, Streőnói virágok) a Leger-kö* vető Milan Chovanec neokubizmu* sa (Tavasz II.), Lőrincz Gyula ma* gyáros expresszivitása (Anya fiával), Eugénia Lehotská figyelmes képi beszéde (Hogy a gyermekek békében éljenek), és Ludovít Ilefíko agitációs törekvése (Együtt harcoltak). Köre* ik kiegészítik egymást, s összekap* csolódva, együtt rajzolják ki a két piktúra konvergens útjait. A Magyar Nemzet nyomán Ján LehotskQ nevét a szlovák pop-zenében rengetegen ismerik. Művészcsaládból származik, édesanyja táncosnő, apja színész, bátyja, Juraj az Oj Tradíciónál tagja. Nem csoda, hogy ő is a művészettel jegyezte el magát. Zenét és táncot tanult a Bratislavai Konzervatóriumban. Kotonaévei alatt tagja volt a Vít Nejedig Katonai Müévszegyüttesnek. — Hogyan volt a folytatás a katonaság után? — A kezdet több együttessel összefügg. A Gentlemanokkal Prágában az l. beatfesztiválon díjat kaptam. Lubo Bélák zenekarával itthon és külföldön két évig bárokban, lokálokban játszottam. Később a Modus, a Hej, majd a Kontakt tagja lettem. Több neves énekest kísértünk, közöttük Marcela Laiferovát, Éva Kosztolá- nyiovát és Karol Duchofít. — A fiatalok mint zongoristát, énekest és zeneszerzőt ismerik. — Nagyszerűen megértettük egymást Deío Ursíny kiváló gitárossal a FACE-csoportban. Itt tudatosítottam, hogy szerzői képességek is lappangnak bennem. Egyszer csütörtök este csak ügy elhatároztam, hogy zeneszerző leszek. Hazamentem, a zongora mellé ültem, és komponálni kezdtem. Sikeresen. Sor került az első rádiójelvételemre a prágai stúdióban. Zeneszerzői pályafutásom alatt együtt játszottam Miro Sebóval, Peter Li- pával, Dusán Hájekkel, valamint a New Blues Five-val. A két év alatt sokat tanultam Dezótól, a tőle szerzett tapasztalatoknak nagy hasznát veszem szerzeményeim- ben. v — Melyik együttesben szerepel? Mit tart legnagyobb eredményének? — Jelenleg a MODUS tagja és vezetője vagyok. A legsikeresebb szerzeményeink a Suzi és az Öregúr. Számomra a legnagyobb sikert egy 'öthetes kanadai szereplés jelentette, ahol saját szerzeményeinket énekeltük angol szöveggel. A MODUS-t kívülem még három fiatal, Nosko, Bálái és Stanovsky alkotja. Remélem, sokáig játszhatunk még ‘ebben a felállításban. A közeljövőben egy szlovákiai turnéra készülünk, és az Opusszal elkészítjük néhány zenekompozíciónk lemezfelvételét. — Melyik szövegíróval dolgozik együtt? — A legtöbb’ szöveget ZuboS Zeman írja. Eddig legnagyobb közös sikerünk a Búcsúzás volt, melyet Véra Spinarová énekelt az idei Bratsilavai Lírán. Összesen több mint száz dalt komponáltam, ebből néhány még mindig raktáron van, az utolsó simításokra várnak. Dalaimhoz még Kamii Peteraj és Boris Filan is ír szöveget. — Szokott tanácsot is kérni barátaitól? — Igen Bohuslav Ondráőek kitűnő, tapasztalt szerző bírálja el a dalokat. Minden tanácsát megszívlelem. Ondráőek szerint minden egyes dalomból kettőt lehetne csinálni. Meg kell próbálnom. — Közönöm a beszélgetést. Bogdány Géza a szerző felvétele (20. folytatás) — Tehát látniuk kellett a részleteket — folytatta az ügyésznő —, mái csak azért is, mert vallomásuk szerint ők csupán néhány lépésre álltak az esettől. Mégse voltak hajlandók, nem tudtak vagy nem akartak a baleset körülményeiről egyebet elmondani, annak megállapításán túl, hogy a vádlott a hibás. Figyelembe kell venni, hogy a sértett és a tanúk között főnök-beosztott viszony áll fenn, s ez befolyásolhatja vallomásukat. „Ügy csinál, mintha engem védene — gondolta Najn Iván. — Biztos most fog jönni a de...“ — De — emelte fel a hangját az ügyésznő — a vádlott bűnössége ennek ellenére sem zárható ki... „Megmondtaml“ — gondolta Najn Iván. A kis nő hosszan fejtegette, hogy a védelem tanúi nem látták közvetlenül a balesetet, ezért a vádlott ártatlanságának bizonyítására nem alkalmasak. Bonyolult elméleti fejtegetésekbe kezdett az objektív igazság megállapításának módszereiről, a büntetőeljárás alapelveiről, a szocialista törvényességről, az ártatlanság védelméről. „Térjen már a lényegre“ — gondolta Najn Iván. Csurgott róla a víz. /, — Álláspontom szerint bizonyítási patthelyzettel állunk szemben, a vádlott cselekménye, indítékai, a baleset körülményei megnyugtatóan nem tisztázhatók, ezért a vádat elejtem — mondta a kis nő. Najn Iván zavarodottan nézett rá, aztán az ügyvédjére. „Ez meg mi a fene lehet?1 A bíró kényszeredetten mosolygott. Lassú mozdulatokkal tisztogatta a szemüvegét egy fél zsebkendőnyi nagyságú szar- vasbőrdarabbal. — Hát... akkor — kezdte, elakadt. Az órájára nézett. „Siet — gondolta Najn Iván. — Ne siessen, a kutya úristenül...“ De innentől az egész már csak tíz percig tartott. Steyer ügyvédje makogott valamit, aztán dr. Szörényi Nándor kapott szót, ő csupán annyit mondott, hogy csatlakozik az ügyész álláspontjához. Akkor Najn Ivánt megkérdezték, kíván-e élni az utolsó szó jogával, nem kívánt. A bíróság tanácskozásra visszavonult, el kellett hagynia a termet. De alig értek ki, már mehettek is vissza. A bíróság állt az emelvény mögött, hát ők is állva maradtak. Az elnök közölte, hogy: „A Népköztársaság nevében! A Pesti Központi Kerületi Bíróság meghozta az alábbi végzést: Najn Iván (itt az adatai következtek) vádlottal szemben maradandó testi fogyatékosságot előidéző súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárást megszünteti, az eljárás során felmerült 700,— (hétszáz) forint bűnügyi költség az államot terheli.“ — Le lehet ülni — mondta a bíró, és ő volt az első, aki helyet foglalt. Ismertette a végzés indoklását. A büntető eljárási törvény különböző szakaszaira hivatkozott, a vádelejtést emlegette meg azt, hogy a bíróság nem látja bizonyítottnak stb. Lényegében az ügyésznő szavait ismételte. Végül megkérdezte, óhajt-e a vád vagy a védelem fellebbezni. Nem óhajtottak. Steyer ügyvédje akart valamit mondani, de a bíró leintette, hogy neki már nincs szólási joga: — Az ítélet jogerős! Aztán fölállt, indult kifelé. Az ülnökök gyorsan utána. — Látja, maga szerencsétlen — sziszegte Steyer a dagadt ügyvédnek. — Erre nem lehetett számítani — védekezett az, elszántan szuszogva. — Hogy az ügyésznő elejtse a vádat... — olyan arccal mondta ezt, mint aki már semmin sem csodálkozik. XXX Najn Ivánt fölvették az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Amikor megkapta az értesítést, épp a kiegészítő parancsnokságról jött haza. Sorozáson volt, de szerencsére kiszuperálták, hiányzó ujja miatt. „Remek nap ez a mai — gondolta. — Öröm öröm hátán.“ Az anyja összevissza csókolta, az apja hátba veregette. — Ezt most már végképp meg kell ünnepelnil — mondta az anyja. — Még az ítéletet se ... — Végzést — szólt közbe az apja. — Hát akkor végzést, mit bánom én. Még ezt se ünnepeltük meg! — egészen kiviruli a boldogságtól. — Hármas ünnep lesz! jelentette ki. Az ünnepség a Royal étteremben zajlott. Ojházy-húsleves, kacsasült, uborkasaláta, gyümölcsrizs, feketekávé. Najn Iván dugig ette magát. A többiek nemkülönben. Ezzel az ünneppel zárult a nyár. Esténként már be kellett kapcsolni a gázkonvektort, s a beépített szekrényekből az előszobafogasra kerültek a ballonkabátok. Szeptember közepén kezdődött az egyetemen a tanítás. Ünnepélyes évnyitóval. Ennek fénypontja az a szertartás volt, amikor a kar dékánja egyenként kezet fogott az új elsőévesekkel. Najn Iván boldogan nyújtotta oda a tenyerét. „Még szerencse, hogy csak a bal kezem csonka!“ — gondolta. A tizennégyes tanulócsoportba került. Szorgalmasan járt az előadásokra, a szemináriumokra, még a legunalmasabb is élvezetesebb volt, mint a regál melletti ácsot-gás. Október végéig tartott ez a szorgalom, akkorra lassan át- vedlett egyetemistává együtt lógott a többiekkel, épp annyit, amennyit minden különösebb következmény nélkül lehetett. Ha otthagytak egy-egy előadást, -moziba mentek, vagy csak kiültek a Károlyi-kertbe, dumálni. Najn Iván ezeket a békés üldögéléseket szerette leginkább. Időközben elhidegült Krisztinától, ennek fő oka az egyik csoporttársnője, Győry Kati volt. Mindjárt megtetszett neki a lány, néhányszor hazakísérte, járni kezdtek. (Később, sókkal később aztán feleségül vette, de az már nem tartozik ide.) Na, ez a lány egyszer, ott a Károlyi-kertben, zavart habozás végén megkérdezte: — Iván, mi történt a kezeddel? — Semmi. — Nem akarod elmondani?-- Miért ne? Tudod, az a helyzet, hogy én nyomdász voltam. — Tudom. — Na, és a nyomdászok vastag téli kesztyűben dolgoznak, mert a betűk olvasztott jégből készülnek. „CSÜTÖRTÖK ESTE VOLT...”
