Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-09-21 / 38. szám

LEVELEKBŐL ■ LEVELEKBŐL ■ LEVELEKBŐL B LEVELEKBŐL B LEVELE EGY POLITIKAI DALFESZTIVÁL MARGÓJÁRA A közelmúltban rendezték meg Krát. Chlmecen (Királyhelmecení a Helmed Fürt nevű politikai dal- fesztivált. Kerületi szinten ez volt az első évfolyam, de a környék fiatalsága jól tudja, hugy ezen a néven ez már a negyedik ilyen rendezvény. Milyen célt követtek véle? — kérdezhetnék sokan, hiszen ez ez ötlet nem látszik eredetinek. Jól tudjuk, milyen népszerű a fiata­lok körében a beat-zene, a beat -együttesek. Azt is tudjuk, mekko ra gondot okoz a zenekarok mű­ködése, műsoruk összeállítása, mi­nősége, s nem utolsósorban a rang­sorolás. A cél tehát világos: irá­nyítani a zenei életnek ezt az e­léggé elhanyagolt ágát, kedvezően befolyásolni a politikai beállított ságot, fejleszteni a szocialista kul túrát. Bár ez így elég fennkölten hang zik, de a megvalósítás nem voH sem sablonos, sem öncélú. Nem csak protest-songok és más stíln sú politikai színezetű dalok hang zottak el, hanem helyet kapott a hagyományos beat-zene is. Van, akinek mindez egyvelegnek tűnik. A gyakorlat azonban a rendezők­nek ad igazat. Négy sikeres évfo­lyam és az, hogy egy körzeti rcn dezvény négy év alatt kerületi szintre fejlődött föl, azt bizonyít­ja, hogy az elgondolás jó volt, s ezzel sikerült megtalálni a politi­kai és kulturális nevelésnek egy érdekes módját. Az idei fesztiválon részt vettek t Kosice vidéki, a rozsnyói, a mi- lialovcei és a trebisovi járás, va­lamint Kosice beat-zenekarai. A zsűriben ott volt a Csehszlovák Rádió zenei osztályának vezetője és a kerületi kulturális szervek szakértői. A háromórás fesztivál végén a zsűri salamoni döntést hozott: dí­jakat nem ítélt oda az együtte seknek, mindössze a kosicei Vés- lári-együttes teljesítményét emelte ki. Minden zenekar tárgyi jutal­mat és oklevelet kapott. Bogoly János Foto: á szerző SOK SZERENCSEI, Látszólag éppen olyan szombat dél­után volt Veiké Ülanyban (Nagyja- démesen), mint máskor, mégis más, mert SZISZ-inges fiatalok siettek a hnb dísztermébe. Várlak valakit, aki nagyon sokat tett a jalu fiataljaiért. Matlaha Katalint mindenki ismeri a faluban. Amikor elvégezte az alap­iskolát, középiskolásként aktív tévé kenységet kezdett. A CSEMADOK he­lyt szervezete mellett működő Petőfi Sándor Ifjúsági Klubban tevékenyke dett. 1970-ben az ö vezetése alatt a- lakult meg a SZISZ, s három évig volt az ifjúsági alapszervezet elnöke, s azóta is különböző funkciókat töl­tött be a helyt és a járási bizottság­ban. Közben azonban a CSEMADOK- -hoz sem maradt hűtlen. Az állami gazdaságban, ahol könyvelőként dol­gozott, kivette részét a szakszervezet üzemi bizottságának a munkájából, majd a párt tagja lett. 1971-ben a Ga- lántai Járási Nemzeti Bizottság kép­viselőiévé választották. Ezen a napsütéses szombat délután rengetegen eljöttek a hnb ünnepi termébe, hogy megköszönjék Katinak eddigi munkáját és sok sikert kíván­Krlzsan Edit, a SZISZ elnöke gra­tulál az Ifjú párnak. Foto: Kaprinayné Dulicky Margit janak új „funkciójához“. Ott mondta ki Kati Kaprinay Gyula a Nemzett Front helyi szervezetnek elnöke kérdésére az igent. Ezért jöttek el mindazok, akiknek Kati segített, a SZISZ tagok, a C SEM ADOK vezetősé­ge, az állami gazdaság szakszerveze­tének elnöke, a Polgári Ügyek Tes tületének tagjai. S ha Petőfi Sándor vagy Ady End re verseit hallgatva könnyes lett Joli szeme, vagy Gita arcán gurult végiq egy könnycsepp, talán a kezdetre gondoltak, a közös munkára. Talán az első klubest, az első izgalmakkal teli fellépés, az első közös kirándu­lás, ifjúsági találkozó jutott az e szűkbe. Amikor a tudósítás megjelenik, Ka­ti már nem lesz a falu lakója. Szíi- kolei Károlyné Cierny Brodra (Feke- tenyékrej megy lakni. Idehaza mások veszik át a helyét, de ö biztosan az új lakóhelyén is a régi, aktív Kati marad. Üj életéhez mi is sok szerencsét és boldogságot kívánunk. Manczal Erzsébet LEVELEKBŐL B LEVELEKBŐL B LEVELEKBŐL B LEVELEKBŐL B LEVELI w"- - --r—»r -nH'-JSSG obayashi Ken Ichiro a nemzet­közi karmesterverseny óta már •égi kedvence a magyar közön­ségnek. Az szinte már természetes. Legutóbb Budapesten jártam, hogy a Pillangókisasszony ' című csodálatos opera előadása után találkozzunk. Azt hiszem: nem túlzók, ha azt állí­tom, hogy maga Kobayashi legalább akkora sikert aratott, mint az elő­adás. Különös helyzetbe kerültem, ahogy beszélgetni kezdtünk. A népszerű kar számomra nagy feladat. Otthon u­qyanis nincs operaházunk, tehát más zenei darabokat vezényelünk. — Ügy tudom: Cső Cső szán kis­fiának a szerepét az ön kisfia, Hl- roku játszotta. — Igen, egyébként az opera prózai változatában is. — Kit tart a mai magyar zenei é- let nagy egyéniségeinek? — Ferencsik Jánost, Kadosa Pált, Kórodi Andrást, Szokolay Sándort... — Az idén sokat vezényelt külföl­Vallomás: zenében mester ugyan beszél egy kévéiét an­golul és németül, ám a hangsúly mégsem a nyelvi összeköttetésen volt. Társalgásunkban ugyanis . egyre na­gyobb szerepet töltött be a zene. Közlései, válaszai — talán Koba­yashi szuggesztív hatása miatt is — félreért hét ellenek. — Mit jelentett önnek a Magyar Televízió nemzetközi karmesterverse­nye? — Azt mondják: a magyar zenera­jongók kedvence lettem. Erre azon­ban csak a gálaesten döbbentem rá, amikor a Rákóczi-indulót veszényel- tem. — 1974-től Budapesten él. Meddig szól a szerződése? — Pontos dátumot nem tudok mon­dani, de 1978-ban nehéz döntés előtt állok majd, a legutóbbi pármai ven­dégszereplésemkor ugyanis három esztendőre kínáltak szerződést. — Puccini Pillangókisasszonyát már tavaly is vezényelte itt, a-Margitszi­geti Szabadtéri Színpadon... — Nagyon szeretem ezt az operát, de meg kell mondanom: ez a műfaj dön is. — Jártam a luzerni h-v < ih.n. Ba- den-Badenben és Olaszországban. — Mik a tervei az új évadot ille­tően? ' — Dirigálás, koncertek, egyszóval: munka. Tanulni is szeretnék, hogy az európai zenekultúrát Tokióban is to­vábbadhassam. A rádiózenekarral Mo- zart-hangversenyre készülünk, a MÁV Szimfonikusokkal egy kisebb magyarországi turné következik, maid Rómában, Milánóban és Bolognában jogok vezényelni. Lukács Pál, a Ma­gyar Állami Operaház tgazgatója ké­résének is nagy örömmel teszek ele­get: Puccint Turandotját fogom két alkalommal vezényelni. Január 12 - 13-án pedig Bratislavában vezénye­lem Berlioz Fantasztikus szimfóniá­ját és Debussy műveit. Rendkívüli tünemény. Mosolyával a környezetet is áthangolja. Költemény- szerű vezényléséről tanulmányt le­hetne írni. Amire a zenemű lehetősé­get ad. ő maximálisan feltárja. A ze­ne varázsában él. Szabó László VqnioídMÍRWé (14. folytatás) Najn Iván eközben kábán hevert egy kórházi ágyon. Ke­zén hatalmas kötéssel. Győgyszerszag terjengett a levegőben, émelyítő. Iszonyú gipszpólyák, átvérzett gézek, emberforjnájú rongycsomók feküdtek az ágyakon. „Rettenetes“ — gondolta Najn Iván. Nem mert szobatársaira nézni, beleborzadt, ha el­képzelte a fehér göngyölegek alatt a sebeket, csonkokat. A saját kötését se bírta látni, amennyire lehetett, befordult a fal felé. „Rohadt pech, épp az utolsó napon!“ Néhányszor átgondolta, ml lett volna, ha az a barom nem jön oda a vá­gógéphez. Szépen elbibelődik a hirdetéssel ebédig. Utána már gyorsan telik az idő. Műszak végén Jól lézuhanyozik, haza­ballag. Kicsit olvasgat, esetleg nézi a tévét... „Holnaptól sza­badságon vagyok, strandra mehetnék!“ Ott feküdt az ablak, melletti ágyon a művezető. A lepedő színébe beleolvadt a gézpólya, mintha csuklóból hiányozna a keze. Najn Ivánnak fogalma se volt, mi történt Steyerrel, azt hitte, csak könnyebben sebesült meg. „Amilyen mázlija van, simán megússza az egészet!“ — gondolta. Zúgott a feje, kavarogtak benne az elmúlt órák villanássze- rű emlékei. A fülébe káprázolt a vágógép szörnyű dördülése, a riadt arcok, Kisági kifordult szemei, Kovács Márton a víz­zel. Akkor hirtelen... viszketett a levágott ujja! Már mozdult, hogy a kötésen keresztül megvakarja, amikor rájött, hogy ott nincs semmi. „Kész őrület!“ Pedig határozottan érezte, a bal mutatóujja viszketett, egyre Jobban, zsibongva. — lit..'»« — nyögött fel mellette egy hatalmas gipszköteg. — Vizet... vii-zet.., & * Megint Kovács Mártont látta, kezében a tálkával. És aztán elaludt, Másnap már beengedték a látogatókat. Apja, anyja; narancs­csal, csokoládéval. Leültek az ágy szélére. Nagyon öregnek látszottak. Jött Krisztina is, konyakos meggyéi. Aztán Kovács Márton és a két Ági a nyomdából, virággal. — Ne hülyéskedjetek — mondta Najn Iván. — Minek né­kem virág? Kisági elfordult, az ablak felé bámult. A virág az ő ötlete volt, s most ez határozottan rosszulesett neki, Pillantása talál­kozott a művezetőével, gyorsan visszakapta a fejét: — Ez is itt van? — kérdezte halkan. — Itt — mondta Najn Iván. — Hol lenne? — Egy kicsit illene odamenni hozzá, nem? — Nagyági msg- bökte Kovács vállát. — Nem — mondta Kovács. — Abszolút nem. — Miattam nyugodtan — Najn Iván a vállát vonta. — Nem — ismételte Kovács. — Ha ő megúszta volna, eszé­be se Jutna meglátogatni téged. — Ha én megúsztam volna, én se Jönnék őhozzá. De ti... — Mi a barátaid vagyunk — mondta Kisági. — Látogassa őt a rossebl Ezen nevettek. — Csak vihogjanak! — ordította oda nekik Steyer. — Tak- nyos kölykök! Majd meglátjuk, ki nevet a végén! Erre elhallgattak. — Mit őrjöng ez? — ráncolta homlokát Najn Iván. Kovács a művezető ágya felé sandított: — Azt beszélik, hogy bűnper lesz. — Bűnper? — Úgy akarják beállítani, mintha te direkt vágtad volna le az újját. — Én az övét? — hüledezett Najn Iván. — Nem fordítva? —Neki is amputálták az egyik ujját — mondta Kovács. — A felesége fel-alá rohangál a nyomdában, gyűjti a tanúkat. — Hát ez jó — Najn Iván hátradőlt a párnán. — Nevet­séges! — legyintett az ép kezével. — Mi természetesen melletted vagyunk, elmegyünk tanús­kodni, ha kell — mondta Kisági, vékony, színtelen hangon. — Ne hülyéskedjetek márt — szólt rájuk Najn Iván.- — Nem lesz ebből semmi se — megint csak legyintett. — Még hogy bűnper! — csóválta a fejét. A kórházban az egyik orvos aztán kikérdezte Najn Ivánt a balesetről: — A jegyzőkönyvhöz kell. Najn Iván elmondott mindent, amit tudott. Egy hét után hazaengedték. Az apja Jött érte: — Menjünk taxival? — Nem érdemes. A buszon át akarták neki adni az ülőhelyet, elvörösödve tiltakozott. Otthon úgy járt körbe a lakásban, mintha valami fárasztó, hosszú utazásról érkezett volna vissza. Leült a nagy szobában, hallgatta a csöndet. Apja a hálószobában járkált egy darabig, aztán az ágy melletti székre kuporodott, fejtette a rejtvénye­ket (Erre a napra szabadságot vett ki.) Időnként fölállt, tett néhány kört. Najn Iván elfeküdt a kanapén, érezte arcán a napsugarak sávját, a redőny télig leeresztve, a réseken betörő fény csí­kosra festette a szobát. Becsukta a szemét, akkor két nagy, vörös korongot látott, a nap átsütötte a vékony szemhéja­kat. A dohányzóasztalon vakítóan csillogott az ezüst cigaretta­kínáló, az egyik fényrudacska épp rajta állomásozott. Nnjn Iván kinyitotta, rá akart gyújtani. A cigarettát a szájába dug­ta, megragadta a gyufaskatulyát, már mozdult a bal keze, hogy kivegyen egy szálat, amikor rájött, hogy... És ekkor megint határozottan érezte: viszket a hiányzó mutatóujja a kötés alatt. < Jobbjában a doboz. Nagyujjával kitolta az apró fiókát, utá­na az egészet az asztalra tette. Kihorgászott egy .gyufaszálat, bekötött kézzel leszorította a skatulyát, akkor végre végig­húzhatta a foszforos oldalon az apró pálcikát. Fellobbant a láng. Nézte bambán. Már majdnem a körmére égett, mikor a cigaretta végéhez Illesztette. Gyorsan a hamutartóba dob­ta. „Jól nézek ki, ha a másik kezemet meg elégetem.“ Elszívta a cigarettát. Még hevert egy kicsit, aztán feltá- pászkodott. Bement az apjához. Aki épp az ablakon bámult kifelé, eltűnődve. Hirtelen megindult, akkor vette észre a. fiát, összerezzent: — Ml van? BOLDOGSÁGOT!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents