Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-09-21 / 38. szám

szolgálatot teljesítő őr leszármazottja va­gyok én Is. Igaz, ma már teljesen mások a körülmények, nincs szükség az ilyen ö- rökre, így az én foglalkozásom már sokkal hétköznapibb, gépkocsivezető vagyok egy helybeli vállalatnál. Míg beszélgettünk, kisfia, Psave pár perc­re eltűnt, és egy kis teknősbékával Jelent meg. Pár méterre az épülő házuktól fogta a kis állatot. Mint megtudtam, errefelé a teknősbéka egyáltalán nem ritka, úgy hoz­zátartozik a környék állatvilágához, mint mifelénk a sündisznó vagy a vakond. A Kaukázus hegyoldalainak a civilizációtól érintetlen erdeiben manapság is előfordul a nagy ragadozók egyik képviselője, a leo- nárd. Ez is azt mutatja, hogy Grúzia nem Európában van, hanem már a nagy Ázsiá­nak a részel A kellemesen töltött pár óra után búcsút vettem vendéglátóimtól, mert vissza kellett térnem Tbiliszibe. Az autóbusz a világhírű grúz hadiút utolsó rövid szakaszán futott a régi fővárosból a maiba, a modern nagyvá­rosba. Útközben elmerengtem az aznap dél­után hallottakon, és felidéztem gondolat­ban, mit is tudok Grúziáról, népeiről. Azért ez a többes szám, mert itt is, mint a Kau­kázus más vidékein, több nép, nemzet él egymás szomszédságában. A közéi négymii­A napfényes Szakartvelóban Ha csak egy módom lesz rá, újból meg szeretném látogatni Szakartvelőt, őzt a szimpatikus, távoli köztársaságot. A föld­rajzban Jártasabb olvasó most gondolatban biztosan gyorsan átfutja Afrika vagy Ázsia térképét, kutatva *egy ilyen nevű ország után, de igyekezete hiábavaló. Ezt az eg­zotikus nevet csak grúz kiadású térképe­ken találná meg, feltéve, ha ismerné ezt a nyelvet. Szakartvelo ugyanis nem más, mint Grúzia — grúzull Kíváncsi voltam Grúzia régi fővárosára, Mcchetára, amely alig 25 kilométerre fek­szik Tbilisztiől; ;k:ét TOlyő, a Kúra és az Aragvi találkozásánál, hegyekkel körülvéve. Elgyönyörködtem a középkori grúz építé­szet remekművében, a Szvetichoveli-templom- ban, amely arról nevezetes, hogy az itt el­temetett grúz cárok között fekszik Váhtang Gorgaszal, Tbiliszi megalapítója is. Fel a- kartam menni a város fölé emelkedő he­gyek egyikére, remélve, hogy onnét majd szebb' kilátás nyílik a völgyben elterülő Mcchetára, de a véletlen közbeszólt. Félúton sem voltam, amikor pár percre megálltam pihenni egy készülő új családi ház mellett. Még Jóformán ki sem fújtam magamat, amikor megjelent a gazda. Azonnal szóba elegyedtünk, és öt perc múlva vendégként már asztalnál ültem, amelyet közben a fe­lesége hozott ki. Alibegasvilivel és családjával gyorsan és kéllemesen telt a délután. Volt témánk bő­ven, és a kérdések sem fogytak ki. Ök me­séltek Grúziáról, én meg Csehszlovákiáról. Közben énekelgettünk Is, ők grúzul, én ma­gyarul. Biztos, hogv amilyen érthetetlennek tűnt nekem az ő nyelvük, legalább annyira furcsa volt számukra az enyém. Aztán ismét átváltottunk oroszra, igaz, kisebb-nagyobb zökkenőkkel, de az érthetőség határain be­lül folyt a társalgás. — Látod azt a magas épületet, ott szem­közt a hegy tetején? — kérdezte Alibegas- vili. — Az a legendás Dzsvarirkolostor. On­nét kapta a nevét, hogy felülről, a levegő­ből nézve az alaprajza egy keresztet áb­rázol, és a kereszt grúzul dzsvari. Állító­lag ebben a kolostorban, amely mellékesen a grúz műemlékek egyik gyöngyszeme, ra­boskodott a nagy orosz író, Lermontov „Mcyri“ című művének szabadságszerető főhőse Is. — Még valamikor nagyon régen, évszá­zadokkal ezelőtt, ha hazámat, Grúziát kül­ső veszély fenyegette — folytatta nem tit­kolt büszkeséggel — az ország határáról tűzjelekkel adtak hírt a közelgő ellenség­ről. Az előre kiválasztott hegyek tetején mindig készen álltak az óriási farakások, mellettük csak erre a célra kijelölt őrök voltak éjjel- nappal. Az volt az egyetlen dolguk, hogy figyeljék a határt, illetve az adott hegyeket, s ha ellenséget láttak kö­zeledni, vagy pedig tüzet észlelnek a ki­jelölt hegyeken, meggyújtsák a saját fara­kásukat, így továbbítva a rossz hírt az or­szág belseje felé és a fővárosba, hogy le­gyen idő felkészülni a hívatlan vendégek méltó „fogadására“. Az egyik ilyen fontos lió lakosú köztársaságban a grúzok mellett vmég jelentős az örmények és az oroszok száma, utánuk következnek az abházok, az adzsárok, a cserkeszek, az oszetinek és még több más kisebb nemzet tagjai. Az ab- házoknak és az adzsároknak külön auto­nóm köztársaságuk van a Grúz Szovjet Szocialista 'Köztársaságban. Grúzia történelme nagyon hasonlít Ör­ményország múltjára. A rövidke békés idő­szakot fel-felváltották a különböző hódítók elleni harcok hosszú évszázadai. Mivel Grú­zia több nagy hatalmú birodalom között te­rült, ezek, ha csak tehették, mindig meg­támadták és legtöbbször le is igázták az országot. Először a római birodalom fenn­hatósága alá kerültek. Utána következett Bizánc, az arabok, a mongolok, a törökök és a perzsák uralma. Közben, az arab ura­lom megszűnte után, egy rövid időre mint önálló királyság gyorsan és biztatóan fej­lődött, főleg Tamara cárnő uralma alatt. Az országban egymás után épültek a szebb­nél szebb, a mai napig is szemet gyönyör­ködtető várak, templomok, virágkorukat él­ték a különböző művészetek. Ekkor él Sota Rusztaveli, és alkotta meg A tigrisbőrös lovag című maradandó művét. Művészi nagyságát mutatja az is, hogy az UNESCO hivatalosan is számontartja őt mint a világ- irodalom egyik kiemelkedő egyéniségét. Az októberi forradalom után 1922-ben a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság a Kau- kázusontúli Szovjet Szocialista Köztársasá­gok Föderációjának keretén belül a Szov­jetunióhoz csatlakozott, majd a föderáció felmoblása után önálló köztársaságként lett része a Szovjetuniónak, Habár Grúzia területére nézve kis ország, mégis több klimatikus övezethez tartozik. A Fekete-tenger partvidéke nagyon 'kelle- mes, szubtrópikus éghajlatú. Megterem itt a déligyümölcs, a narancs, a citrom, a man­Psane és zsákmánya Fent: Mcchelai látképe darin és természetesen a világhírű grúz tea. Kelet-Grúziában a klíma kontinentális, szárazabb. A harmadik nagy övezet észa­kon a Kaukázus hegyvonulatának főgerin­ce, ahol az éghajlat nagyjából hasonló a mi Magas-Tátránkéhoz vagy az Alpokéhoz. Mindezekből következik, hogy ebben a, kis köztársaságban egyidejűleg lehet a tenger­ben fürödni, és nem messze onnét pedig nyugodtan síelni. Grúzia még egy másik vonatkozásban is figyelmet érdemel. Az óriási kiterjedésű Szovjetunió összes gyógyforrásának egyhar- mada itt található. Ezért nyugodtan állít­hatjuk róla azt, hogy egész Grúzia nem más, mint egy nagy üdülőkörzet. Kálnoki Gyula A történelem legnagyobb összeesküvése K ísértet járja be Amerikát, és ez nem a kommunizmus kísértete. Bizalmatlanság és kétely lett úrrá az országon. Azon töprengenek: hátha John Kennedy még él, fogva tartják valahol egy görög szigeten. Hátha Oswaldot, Sirhan Sirhant, James Rayt és Art­hur Bremert egyáltalán nem is öl­ték meg? És talán Chappaquid- dickben sem úgy történtek a dol­gok, ahogyan mondják? Hátha a történelem legnagyobb szabású összesküvésének áldozatai va­gyunk? őrültség ez? Mértéktelen szo­rongás? Nyolc év óta, hogy Ro­bert Kennedyt meggyilkolták, ter­jed az országos paranoia. Most te­tőzik: a John Kennedy meggyilko­lásával kapcsolatban nyilvánosság­ra hozott anyag ezernyi kérdést ébreszt. Tom Downing a képvise lőházban és Richard Schweizer a szenátusban felülvizsgálatot köve­tel a Kennedy fivérek meggyilko­lásának ügyében. A dallasi me­rénylet fényképes elemzése, ame­lyet a CBS televízióhálózat bemu­tatott, mindent kétségessé tesz. Ha Watergate lehetséges volt, mondják az emberek, miért ne volna bármi más is lehetséges? Ha az Exon, a Lockhed és tucatnyi más multinacionális társaság zsa­rol, megveszteget, külföldi kormá­nyokat, szenátorokat és miniszte­reket tart a kezében, miért ne lé­tezhetne egy világméretű összees­küvés? Tucatjával készülnek a különfé­le forgatókönyvek, amelyek a leg­különbözőbb témákat boncolják, Oswald személyiségétől a „világ­összeesküvésig“. A hatalom birto­kosai mindegyiket visszautasítják. Mégis terjednek, virulnak a ked­vező talajban: az amerikai nép mély bizalmatlanságának talajá­ban, Richard Nixon csúf bukása óta. Ezek a „forgatókönyvek“; ame­lyeket gyakran pontos adatok, do­kumentációk, bibliográfiák tá­masztanak alá, félelmetes olvas­mányok. Érdemes beléjük pillan­tani. 1932 óta a Nyugat két legna­gyobb hatalma: Arisztotelész 0- nasszisz és Howard Huges biro­dalma. Onasszisz tartotta kezében a Kennedy családot, alkoholt szál­lítva Bostonba (a szesztilalom ide­jén) és heroint New Yorkba (Franklin Denalo Roosevelt cin­kosságával). Hughes megakaparin­totta Las Végast, és megvásárolta az egész amerikai választási gépe­zetet, lefizetve a szenátorokat, kormányzókat, bírókat. Nixont 250 000 dollárért vásárolták meg. John Kennedyt Onasszisz maffiája gyilkolta meg, Oswald volt a bűn­bak. John Kennedynek Chicagóban kellett volna meghalnia, egyidejű­leg Oiemmel és Nhu asszonnyal Vietnamban. A chicagói összeeskü­vés idején Jackie Kennedy Onasz- szisz jachtján tartózkodott. Az el­nök táviratozott neki, hogy mene­küljön, mert a chicagói összees­küvést leleplezték. Oswald csak John Connallyra lőtt. Az is lehetséges, hogy John Ken nedy még él. Az a 18 orvos és ápoló, aki dallasi kórházban a ne­vezetes órában szolgálatot teljesí­tett, egytől egyig életét vesztette, különös balesetek során. A John Kennedyre lőtt golyót voltaképpen Castrónak szánták, amiért megdöntötte a kubai sze­rencsejáték-birodalmat. Sirhan Sirhan „beprogramozott bérgyilkos“ volt tizenkét év óta, amióta csak az Egyesült Államok­ba érkezett, de Robert Kennedyt nem ő ölte meg — ő is csak bűn­bak volt, mint Oswald és később Ruby. Oswald felesége kémnő volt, a Warren-bizottság előtt tett val­lomását különben sem ellenőriz­ték kellőképpen. A Warren-bizott- ságnak tagja volt nemcsak Allen Dulles, hanem Gerald Ford is. A Warren-jelentésben ma már senki sem hisz. Gerald Ford egyetemista korá­ban ismerte meg igazi apját: Les­lie Kinget, a denveri maffiához tartozó Smaldones család tagját. Fordot ugyanaz a bankárcsoport vitte be a kongresszusba, amely Nixon politikai karrierjét pénzel­te. Howard Hugest 1956 márciusá­ban elrabolták a Beverly Hills Szállodából. Cannon polgármester (a későbbi nevadai szenátor) erő­szakkal rákényszerítette, hogy ve­gye feleségül Jean Peterst, majd harminc napra a Bahama-szigetek- re vitték, heroinnal elkábították, s ezután a Skorpió-szigetre szállí­tották. Helyét hasonmása, Wayne Rector vette át, ez a nemrég meg­halt gyanús egyén, aki mindvégig Onasszisz embere volt. 1956 szeptemberében az Appa- lach-hegységben titkos gyűlést tar­tottak, itt tervezte meg a nemzet­közi összeesküvés az Egyesült Ál­lamok kormányzásának megszer­zését, Joseph Kennedy a fiának, Johnnak követelte az elnökséget. Robert Kennedy halála után a titkárnő, Mary Jo Kopechne felfe­dezte a titkos iratokat, amelyek a Kennedy család és a maffia kap­csolatát bizonyítják. Edward Ken­nedy ezért vitte autózni Mary Jo Kopechnet Chappaquiddickbe. Erről az útról Mary Jo többé nem tért vissza. Azóta Edward Kennedynek meg van kötve a keze. Howard Hughest (az igazit) 1971. április 18-án nagy adag he­roinnal megölték Skorpió-szigetén, majd a tengerbe dobták. Hughes halála után Onasszisz a két vagyont a Summa Corporation- ban egyesítette. Onasszisz halála óta a szervezett! vezetői különbö­ző multinacionális társaságok ne­ve mögé rejtőzködnek. Chilében Allende államosította az ITT társaságot. Az Allende megdöntését célzó összeesküvés Rockefellertől és Kissingertől in­dult ki, akiket maga az ITT pén­zelt (8 millió dollárral). A CIA nyújtott ehhez segítséget. Allende halálából az ITT-nek a chilei lé­tesítmények révén 125 millió dol­lár tiszta haszna volt. Jó befekte­tésnek bizonyult a 8 millió dollár. A nevezetes tizennyolc és fél perces részlet, amelyet töröltek a Nixon-féle magnószalagokról, az elnök vádjait tartalmazza Onasz- szisz, Hughes és Francis Dale el­len. Ezek nem kerülhettek a sze­nátus elé. Beverly Kaye, a Fehér Házban dolgozó egyik titkárnő vé­letlenül meghallgatta ezt a tizen­nyolc és fél percet, és beszélt ró­la Nelson Rockefeller titkárnőjé­nek. Beverly Kaye nyomban ez­után „szívrohamban“ halt meg, Rockefeller titkárnője gedig „vé­letlenül“ lezuhant a tizenegyedik emeletről. Nixon és Ford megegyezett: Ford előtt megnyílik az út a Fe­hér Házba, amennyiben „elnöki bo­csánatot“ biztosít Nixonnak. A náci kémszervezetet, a Geh- len-szervezetet a CIA pénzelte Al­len Dulles révén. Náci csoportok működnek az egész amerikai Nyu­gaton, és nem is titkolják, hogy nácik. A hitlerista titkosügynökök másik szervezete a Dulles-Fort Worth-Houston háromszögben te­vékenykedik. Támogatják a szov­jetellenes „felszabadító hadsere­get“, élén Vlaszovval és volt náji háborús bűnösökkel. A 15 texasi tanú közül, akik Oswaldot leírták a Warren-bizottság előtt, 14 ezek­ből a csoportokból való volt. A ti­zenötödik pedig Maria Oswald. Mindezek a forgatókönyvek, a- melyekben ellenőrizhetetlen mó­dom vegyült az igazság és a szo­rongó fantáziálás, az amerikai tár­sadalom súlyos betegségéről ta­núskodnak. A nemzetközi összees­küvés talán létezik, • talán nem, de annyi biztos: ha ez a rettegés to­vább terjed, összeomlanak az ame­rikai társadalom legpozitívabb pil­lérei. A bizalmatlanság végleg megmérgezi a nemzetet, és lega­lább két nemzedék kell, hogy eb­ből a kórból talán kigyógyuljon. A Magyarország nyomán

Next

/
Thumbnails
Contents