Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-09-21 / 38. szám
TANÉVNYITÓ EGY MEZŐGAZDASÁGI SZAKINTÉZETBEN Balczó János jCata, levicel járásJ figyelmét barátai hívták fel, hogy kovácsszakmát Karván is lehet tanulni. Berecz Gyula JZbrojníky) viszont már hatodikos korától kovács akart lenni. Pápai Tibor (Jahodná) apja révén szerette meg az asztalosszakmát. Tóth Barnabás (Rumince) a szőlész szakot választotta, az utolsó pillanatban döntött mégis az asztalos szak mellett, és így sorolhatnánk tovább. Egy azonban bizonyos, ezek a fiatalok is tele vannak reményekkel, vágyakkal, tervekkel, tenniakarással. Mindegyikük a csúcsra igyekszik. Kt-kt a maga csúcsára. És többnyire maguk választották az ösvényt. Többen közülük már most, hallva a lehetőségről, három év helyett négy évig akarnak Karván maradni, hogy szakérettségivel fejezhessék be tanulmányaikat. Az Iskola a terv szerint száz elsősnek biztosíthat teljes, ingyenes ellátást, s amint látjuk csak nyolcvan- négyen éltek ezzel a lehetőséggel. A pedagógusoknak korszerű lakásokat építettek. A következő tanévnyitó kor átadják a négy és fél millió korona beruházással épülő diákotthont. A thJUlők szórakozási és kulturális lehetőségei messzemenően biztosítva vannak. Aktívan tevékenykedik az iskola irodalmi színpada, tánccsoportja, énekkara és különböző szakkörei. Az ingyenes belföldi üdülés mellett f Alacsony-Tátra, Magas-Tatra, Karlovy Vary, Mariánské Lázné) a tanulók külföldre is u- tazhatnak (Magyarországra, az NDK-ba, a Szovjetunióba]. Igaz, hogy a nyári szünidő csupán egy hónap, de e- zért méltó kárpótlás, hogy a másodikosok bulgáriai, a harmadikosok pedig magyarországi szakgyakorlaton bővíthetik szakmai ismereteiket. Ezt a célt szolgálják az iskolai tanműhelyek és a nyolcvannégy hektáros tangazdaság is. A tangazdaság kertészete, szőlészete és gyümölcsöse nagyszerű lehetőséget kínál a szaktudás elmélyítésére. Ezzel a magyarországi és a bulgáriai szakiskolák diákját élnek is. Jó kapcsolatokat tartanak fent a környék mezőgazdasági és ipari üzemeivel. Ha közelebbről bepillantunk az iskola életébe, ha elbeszélgetünk a vidám lányokkal és fiúkkal, ha velük töltünk hosszabb-rövidebb időt az osztályokban vagy a gyakorlaton, arra kell gondolnunk, nagyszerű dolog ebben az iskolában diáknak lenni. Rigler János Foto: a szerző IVagy három éve ismerem őt. De ahhoz, hogy az alábbi beszélgetést leírhassam, két óra négy percet kellett faggatnom Marikát, jegyzetel* nem, figyelni arcizmainak rándulását, apró, igazán nőies kezének mozdulatait. Hogy miért két óra néqy percet? Ennyi idei tartott személu- vonattal az út Kosicétől Bielig JBélyígl— Olvastam Németh László Irga- íomiát. Azt hiszem, a regény hősnőjével, 'Ágnessel sokban azonos vagyok. Ágnesre az jellemző, hogy nem megalkuvó, rendkívül szerény és be* csÜTetes. Annyira értékes, gazdag lelki életet tudott élni, hogy az csodál- nivaíő. Most, hogy elvégeztem a fő iskolát, és napokon belül’ munkába lének, szeretnék továbbra is ilyen „Ágnesnek" megmaradni. Máskülönben a lényeg és az értelem ts kiveszne az életemből. Az a hajtóerő, amely ma vonatra ültetett, amely ma felébresztett, amely ma mosolyt csalt az arcomra, amely ma cselek* vésre ösztönzött... A kattogó vonat néha eí-elkapja a fülem meüőf Salamon Marika gyér* mekiesen lágy hangját. Ilyenkor kö* zelebb hajolok, Marika mimikával, kézmozdulatokkal és persze nagyobb hangerővel újra ismétli a’Z előbb elmondottakat. De azt hiszem, az a* Tábbi gondolatot akkor ís bátran megismételhetné, ha valamely ’álló* máson állva kitűnően érteném. — A mi szakmánkban az a legfontosabb, hogy értsem az embereket, hogy velük érezzék: amiből az kö* vetkezik, hogy tu’djak velük bánni, Engem mindig nagyon érdekeltek az emberek, pontosabban minden adott esetben egy ember. S annak az em* bernek is a lelki élete, Telki világa. Nem a „mit“, hanem a „miért“. Mert ez a „miért“ hatással van az életére, cselekedeteire. Ez a „miért“ mégha* tározza az ember jellemét. Sokat tu= dunk már arról, hogy a tüdőbajt, a náthát, a különféle töréseket hogyan lehet gyógyítani. Ez szinte tipizálhat tó, kisebb'-nagyob eltérések fellép* hetnek, de a legtöbb esetben egyfor* ma beavatkozás szükséges minden betegnél, A lelki élete azonban min* denkinek más és más. A körűimé* nyék különféle összetevői mindenki* néí más hatást váltanak ki, és ezt nem lehet tipizálni, innentőT*odáig terjedelemben ábrázolni. S azt hi* szem, ennek a hivatásnak az egyik oldala az, hogy ezeket az összefilg* géseket megtaláljam, egyeztessem, következtessek belőlük. — Milyen érdekes — mondja Ma* rika —, hogy most én vagyok az a* lány, a riportalany, engem kérdez* nek, nekem kell válaszolnom, holott eddig én szoktam kérdezősködni. A kérdéseknek is az a lényege, úgy törjenek a lényegre, hogy körülírják SALAMON MÁRIA JOGÁSZRÓL azt, és magukba foglalják a lényeg» telent is. Szerintem ennek a kettő* nek az összege a „felismerhető e* redmény“. — Furán kerültem a főiskolára. Azt hiszem, alap- és középiskolás ko* romban még nem is tudtam, hogy lé* teznek jogászok. Mindig orvos, tani* tónő akartam lenni, gimnazista kotrómban pedig koreográfus. Hogy mégis a jogra jelentkeztem, ahhoz egy családi pletyka járult hozzá. Az unokatestvérem válni készült, és ő mondogatta, hogy a válás gyors le* bonyolításához valami jó ügyvédet kell fogadni. Ekkor kedztem érdek* lődni, hogy mi is az az ügyvéd, mit csinál. A következő magyarázatot kaptam rá: az ügyvéd a bíróságon dolgozik, az emberek gondját-baját intézi, védi őket. Gondolkodni kezd* tem, s eszembe jutott, hogy milyen jó dolog is lehet felelősséget vállalni valakiért. Másnap azzal álltam elő, hogy ügyvéd leszek. Kinevettek, nem akarták elhinni. Mikor meg* mondtam az osztályfőnökömnek, csak csóválta a fejét, számomra ezt a foglalkozást túl komolynak talál» ta. Közben meg-megszakad a beszél* getés. Nézzük a le* és felszállódat, a mellettünk rakoncátlankodó kis* lányt, a szomszéd ülésen szundikáló bajuszos, kalapos bácsikát. És azt találgatjuk, ki hol dolgozik, nős-e, férjnél van*e? Azt, hogy ma reggel káromkodva vagy fütyörészve húzta fel a lábára a zoknit, s az a nyak« ken'dős, barna zakós ember vajon hol dolgozhat? A legtöbb esetben meg* egyezik a véleményünk, de ha nem, hát az sem baj, hiszen tudjuk, most az egészséges „vélemény“ a fontos.’» — Szóval1 beadtam a jelentkezési ívet, elmentem föívételiznl, felvettek, végigjártam az öt évet.- Négy egyes* sei és egy kettessel végeztem el a főiskolát. Most visszanézve mondha* tóm, hogy könnyen ment a tanulás, mert érdekeltek a tantárgyak, a tan* anyag. Hogy konkrétan mi? Talán mindenben az ü'j, amiről vagy nem is volt tudomásom, vagy csak sejtet* tem valamit. Ott, a főiskolán tudtam meg, hogy a mindennapi élettel mennyire áll kapcsolatban a jog, hogy a jog tulajdonképpen a min* dennapi életi Még a tanulmányi idő alatt ügy terveztem, a városban maradok, sem* mi esetre sem jövök haza, falura. Gondolom, nem kell magyaráznom, hogy miért. Leginkább azért, hogy a doktori disszertációs munkámon dől* gozzak, mert ehhez itt nagyon sok anyagot találnék. Aztán mégis az el* lenkezője történt. Most nem akarom magam önfeláldozónak kikiáltani, nem is vagyok az a típus, de az a* nyám egyedül maradt otthon, a nő* vérem Budapestre ' ment férjhez, és nekem kell rá vigyázni, ápolni őt. így a közeli Csernőben, a vasutállo* más igazgatóságán fogok dolgozni mint jogtanácsos. (A két óra negyperces út letelt, a vonat megérkezett Bélybe. Kiszál» lünk. Marika hazafelé indul.) ZOLCZER János Fotó: a szerző AUTÓPÁLYA KEZDŐKNEK A HESZ komárnói (komáromi) járási bizottsága e- ldtt egy sereg fiatal üldögél. Ki-ki várja az autót és oktatóját, hogy kiszaladhassanak a városba vagy tu- vább a járás országútjaira. Ifjabb Sándor Bélának, az autóiskola igazgatójának a- zonban nem kell kocsira várnia, hogy kimehessünk megnézni legnagyobb büszkeségüket, az őrsújfalui autópályát. Épp tegnap hozták meg Mladá Boleslavból az új Skodát, így nyugodtan, tempósan kigurulunk a városból. Otközben természetesen az autópálya születéséről beszélünk: — jött az év vége, s ilyenkor mindig marad a járási költségvetésből pár száz e- zer korona. Vagy sokat terveztek, vagy nem tudják kimeríteni az összeget! így volt ez tavaly is. Én persze már vártam rá. Láttam ugyanis Hodonínban és Magyarországon is ilyen autópályát, s az igazat megvallva, nagyon fájt rá a fogam. Addig kint a réteken gyakoroltunk, és ez nem voll leányálom ... — De ez a pénz csak az év utolsó három hónapjában szabadul fel. Mit tudtak kezdeni vele ilyen későn, talán már kész terveik voltak, és előre biztosítottak mindent? — Nem éppen. Amikor az év vége előtt másfél hónappal kiderült, hogy szó lehet az autópályáról, természetesen kész tervünk még nem volt, csak elképzelésünk. — És mégis sikerült? — Hogy úgy mondjam, valóban sikerült! Az egyik építész barátomnak elmagyaráztam, hogyan is képzelem el, mi mindenre is lenne ott szükségünk, s ő egy hét leforgása alatt megrajzolta a terveket, ezt aztán benyújtottuk az Örs- újfalui Nemzeti Bizottságnak és a járási építésügyi osztálynak. Ezután pedig megkezdődött harcunk az i- dövel... Másnap már kint voltunk a lánctalpassal, és hozzáláttunk a földmunkákhoz. Közben persze már folytak a tárgyalások a járási útépítő vállalattal és a többi üzemmel, vállalattal, hiszen a jő minőségű úttesten kívül szükségünk volt nemcsak jelzőlámpákra, hanem villanyvezetékre, kerítésre és más kisebb-nagyobb dologra is. Míg mindezt megtudom, már Úrsújfalun járunk. Valahol a Becsali csárdánál az országútról jobbra fordulunk, s egy földúton folytatjuk az utat. Ifjabb Sándor Béla még is jegyzi: — Az idén ezt szeretném rendbe hozni... — majd hirtelen eszébe jut valami, és azt mondja: — Látja, jó is, hogy jövünk, épp most kell hozniuk a kavicsot. Amikor bekanyarodunk az egykori majorépülothez, a- melyet raktárként használtak az autópálya építéseknr. már előttünk is szuszog a kaviccsal teli teherautó Persze, ha nem jövünk, akkor sem lett volna semmi baj, hiszen az autóiskola i- gazgatójának az apja, idősebb Sándor Béla, igazi jó segítőtárs. Az idősebb emberek szívósságával és kitartásával állt a fia mellé, mintha csak saját házál é- pítené. Naponta kimegy az építkezésre, és ha mást nem, legalább kaszálgat, hogy fel ne verje az útközöket a gyom. Most is itt találjuk. Nos, autópálya! Ha úgy vesszük, semmi különös. Csupán annyi, mint egy jókora labdarúgópálya. Kanyar jobbra, kanyar balra, útkereszteződés, kaptató .. Persze csak az mondaná, hogy semmi különös, aki nem tudja, hogy milyen nehéz is belejönni az autózásba. Hát még akkor, ha az ember körül ott száguldoznak az öreg rókák. Nem, itt ez nincs. Nyugodtan, tempósan vezet, és ha szükséges, órákon keresztül próbálgathatja egészen addig, amíg nem engedelmeskedik a négykerekű jármű, és az a biztonság, ahogy ezt csinálhatja, sem mellőzhető. A tanító ugyanis közben rádión irányítja a sofőrjelöltet. Azt hiszem, sok helviitt szükség lenne az ilyen autópályára, mert aki iől vezet, az kevésbé veszétvezta- ti embertársai és sarát életét is. —nth — Egyelőre még így, egy iskolapadról irányítják az oktatást, de már készül az irányítótorony is, ahonnan az e- gész autópályát belátni. Foto: Sándor Béla
