Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-27 / 4. szám

A napokban töltené be a 85. életévét ILJA ERENBURG, a kiemelkedő szovjet író és publicista. ILIA ORENBURG SZENT HUBERTUS PIPÁL E lőbb hadd mondjak vala­mit a hitről. A hit, ame­lyet Öt érzékünkkel meg aem közdItUnk és eszünktől nyil­ván idegen, mégis van, és mint '.adjuk, hegyeket tud elmozdítani. Slőször van a szükség, azt köve­ti a csoda, és eredménye a hit Az egykori zsidók, akik a siva­tag tisztitótüzében bolyongtak, logyne hittek volna a Jehová- ‘)an? Hiszen neki köszönhették, logy a manna isteni, bár szigo- *úan böjti eledelévé táplálkoz- lattak. Hogyan kételkedhetett volna Josztojevszkij rokonszenves kapi- ánya isten létében, és ezzel e- O^ütt saját katonai rangjának je- entöségében, mikor — polgári :!m és méltóság híján — a kato- lai rang olyan nélkülözhetetlen elérne volt földi léte realitásának, nint akár nemi alkata, bajusza /agy nadrágja. A nápolyiak, akik hegymagas- *a tornyozzák a Lacrimae Christi des borával töltött üvegeket, a ajtókat, tengeri állatokat, rakéta- itegoket és az ünnepi lelkesedést, logyan mondhatnának le arról a litröl, hogy Szent Januárius se- ,>ében egy bizonyos napon és ó- •ában pezsegve forr a vér? A szükséget követi a csoda. A zsidók valóban zsíros velőkre találtak, az orosz 'ári birodalom katonái és polgári anglistái két évszázadon át bol­dogították a kapitányokat, és akit ■rdekol, mind a mai napig szem- anúja lehet, hogy milyen lelke- edés szállja meg a nápolyi ven­dégfogadósokat. mikor az isteni '.egyelem jóvoltából megláthatják i sebekben pezsgő vért. Valahányszor kölyökkorom óta :otnyeles nyelvem a hit fenséges liramisa ellen akarna támadni, i- dejében féket vetek rá. Óva int ■ nagy, idomtalan bajor pipa, a- nit az üdvös Hallgatás angyala düldött le nekem. Ismerem a tör- énetét. Sokszor elnézem, de feke- e szamszopókúját soha a számba lem ves7.em. Dél-Németországban, bajor és •váb földön népszerű az ilyen \agy, bonyolult sz.erkezetű, há- •om sTigy négy ízből összecszká- lált pipa. Porcelán fején nefelejcs Ifszeleg vagy őzike, vagy egy zőke német lány bérmálás és lászágy közti korban. Az én pi- lámon nincs se lány, se őzbak, llenben arany méhecske lebeg a ■ózsa fölött és gót hieroglifekkel iz • verssor van fölébe írva: Gib mir Honig, süss und duf­ti«­(Adj nekem mézet, illatosat, é- dest.) T izenkét évig szívta ezt a pipát Kurt Schuller erdész a Warmefuss-hegy mohos tetején álló házikóban. Szívta e- béd után és este, méltósággal a lába közé helyezve, akár egy császári jogart, éa időnként hideg füstfelhőt lökött ki a szájából. Kurt hitvese, a fehérbőrű Elsa, a- kinek alakja jól legyalult vasaló­deszkához volt hasonló, tizenkét éven át nézegette az édes, illatos mézet ígérő méhecskét, és szívta be a nehéz dohányfüstöt, ha már elkészült a krumplifőzéssel és a vastag zöld harisnyák stoppolúsá- val. Az erdész jó hamburgi kanasz- tert szívott ugyan, de Ebának nem esett jól az erős szag, ezért még a rózsa se tudta megvigasz­talni.: Tizenkét évig türelmesen várt, hogy egyszer csak összetöri Kurt a pipát, hiszen kávékészle- ténél tapasztalta, hogy a porce­lán milyen könnyen törik. Do Kurt egyetlenegyszer se ejtette ki kezéből a jogart. £s hogy ő ma­ga törje el esetleg, ilyen gondo­latra Elsa nem vetemedett Hozzá se mert nyúlni a rózsához, vagy a rőt szarvasbőrrd bevont pipa- szárhoz, ezt valóságos szentségtö­résnek érezte volna. A rossz szag nem nagy dolog a közönséges emberi életben, de Elsa a Warmefuss tetején élt, a- hová még a legvállalkozóbb ked­vű turisták se tévedtek. így hát nem voltak se Marthák, se Sel­mák, akikkel akárcsak zöld ha­risnyákról, és Franz vagy Kari használati tárgyairól elcseveghe­tett volna. A ház berendezése is elmélye­désre és állhatatosságra késztetett; semmiféle gyakorlati célt nem szolgáló szarvasagancsok, Szent Hubertus fából faragott életnagy­ságú szobra és a kettős ágy ti­zenkét párnája és négy dunnája. Elsa se imádkozni, se nappal a- ludni nem szeretett, ha tehát Kurt már elköltötte a sós főtt krumplit, sok ideje maradt, és egyre várta azt az áldott órát, a- mikor egyszer végre eltörik a pi­pa, és nyomasztó füstje nem tölti be többé a nehezen szelőzlethető, szűk hajlékot. D e a pipa szivósabbnak bi­zonyult, mint a német csá­szárság békéje, és mint sok egyéb dolog, ami nem por­celánnak, hanem gránitnak tet­szett. 1914. augusztus 14-ón Kurt Sehuller két pár duplán kötött harisnyát húzott fel, kenyeret tett a hátizsákba, egy hitvány kis kurta pipát, meg egy csomag kanasztert, és nagy bátran, harci indulót fütyörészve ereszkedett le a meredek ösvényen. Felesége u- tána szaladt és még egyszer, u- toljára lapos keblére szorította, és sűrű, hideg hegyi záporhoz ha­sonló könnyeivel áztatta a háti­zsákot. Attól fogva megint csak várt Most már nem azt hogy a fal­hoz támasztott ártalmatlan pipa eltörjön, a pipa most csak gyen­géd érzelmeket ébresztett benne, hanem hogy Kurt hátizsákja is­mét feltűnjön a hegyi ösvényen. Az előző tizenkét év várakozásá­hoz képest a három háborús esz­tendő aránylag gyorsan lepergett. De Kurtról csak nem jött hír. Ed- sa több ízben lement Oberdorfba, tudakozódott beadványokat is ké­szített de hiába. Végül megszok­ta, hogy az ágy olyan különösen tágas, a pipa élettelen, megszok­ta, hogy kevesebb krumplit kell főzni, és már nem várt semmit Néha-néha azétt, mikor lefeküdt az ágy szélére, megesett hogy nyújtózkodás közben szeme a ró­zsára és a méhecskére tévedt, gyengéd vágyakozásban összeszo- rította térdét és elalvóban azt suttogta: 0, adj nekem mézet illatosat, édest. Egyszer aztán megjött a méz, egy hadifogoly képében, akit a Warraefussi erdőbe vezényeltek favágónak. Fagyej Hodoslopov penzai volt. Mikor az erdészlak­ba először belépett és jórészt ta­golatlan beszéddel engedelmet kért hogy kicsit megmelegedhes­sen, Elsa tisztán felfogta a hely­zetet. Vagyis nem vetett fel ma­gában eti^i kérdéseket és nem elmélkedett sem arról, amit a bér­málás szent napjára tanult sem a nemzeti problémák finom ár­nyalatairól, hanem egyszerűen föl­tett egy nagy fazék krumplit, mint évekkel ezelőtt Kurt Schul- lemak. Azután gondosan levetke­zett és várt biztosra vette, hogy az idegen, aki egyszerű emberi nyelven nem ért, azt azért meg­érti, hogy ő széles ágyán már harmadik éve hiába várja az u- rát # Ü gy is volt Fagyej esze gyorsan fogott Csakhamar kettős, bajtársi hortyogás töltötte be a kis házat, és ismét béke és szeretet áradt el a domb­tetőn, az ősi bükkök alatt. Reggel megérezte Elsa, hogy új ura valamit nélkülöz. És akkor bekövetkezett az ünnepélyes perc, a koronázás perce. Alázatosan, mosolygó megilletődéssel odanyúj­totta Fagyejnak a rózsás, mé- hecskés pipát meg egy pakli do­hányt a régi jó kanaszterből, mert Kurt Sehuller hagyott bő­ven belőle a szuszékban. Fagyej nem csodálkozott, és el se fogó­don, biztos mozdulattal lába kö­zé helyezte a pipát, és úgy fújta a hűvös, kék füstöt, mintha nem is Fagyej Hodoslopov volna, ha­nem telivér bajor, aki már hu- szadiz.iglen hordja a kis tollas zöld kalapot, tekézik és háromli­teres korsóból issza a sört. Eisát kicsit émelyítette a füst, de most jólesett az is. Arra gon­dolt megint, hogy hátha eltörik a porcelán pipafő, mint a tejes- kancsó meg a cukortartó, és meg­hitt, réveteg hangulat szállta meg, amilyet azóta se érzett, hogy Kurt Sehuller lefelé lépkedett a hegyi ösvényen a háborúba. Ezt a napot sok más nap kö­vette, és 1918 májusáig semmi se zavarta, Elsa asszony békés éjszakáit és halk reménykedéséi, hogy a pipa egyszer majd mulanr dónak bizonyul. De ezen a máju­si napon olyan katasztrofális do­log történt, ami áttört angyali szelíd természetének keretein. Es­te hat óra tájban Fagyej már felhasogatta az udvaron a fát, és most a megszentelt pipát szívta. Elsa az ablakhoz lépett, hogy egy- szippantás friss levegővel eny­hítse a kanaszter kimeríthetetlen erejét, de egyszerre kétségbeeset­ten felcsuklott — a hegyi ösvé­nyen Kurt Sehuller kapaszkodott fölfelé, hátán a zsákkal. F agyej, aki a német szót még ekkor sem értette, a felcsuklás értelmét azonnal kitalálta lettette a jogart, kiug­rott az ajtón és eltűnt az ős bük­kök árnyékában. De nem tűnhe­tett és nem is tűnt el vele együtt a nehéz dohányfüst. Elsa egy pil­lanat alatt átértette, hogy milyen kétségtelenül tanúskodik ez az il­lat a tizenkét párnás és négy dunnás kettős ágyon töltött édes éjszakákról. Ekkor csodálatos su­gallata támadt. Fogta a még füs­tölgő pipát, és úgy illesztette Hu­bertusz szobrához, hogy a szent­nek ájlatosan mosolygó szája a szaru szopókájához ért. Valóban, alig lépett be Kurt Sehuller a házikóba, még rá se nézett feleségére, meg sa hallotta lelkes zokogását, máris körülszag­lászott. Hogyne csapta volna meg azonnal a régi jó kanaszterének illata! Elsa nem várta be a ször­nyű kérdést, hanem két kezét a mellén jámborul összetéve sut­togta: — 0 pipál! Kurt elfogódva érintette meg a meleg pipatöt, és keresztet ve­tett. Megnyugodva asztalhoz ült, és nekilátott a krumplinak. Va­csora után se merte háborgatni a szentet, hanem minden irigység nélkül közönséges kis tábori pi­pájára gyújtott. Egy óra múlva a dagadó dunnák alatt meggyőződ­hetett róla, hogy házában sem­mi sem változott, Elsa epedő gyöngédsége hiánytalanul várta öt négy éven át. Valóban, Elsa nem színészkedett, jámbor ártat­lansággal adta oda magát, és a vastag, zöld harisnyák láttára i- gaz szenvedély dagasztotta lapos keblét. M ikor kora hajnalban töléb- redt, előbb meglepte a szú­rós bajusz a kenderszinű, puha szakáll helyén. De ennél na­gyobb meglepetés is érte. A szo­borra pillantott, és akkor szent borzalom járta át — Hubertus e- lógedett mosollyal bodor füslfel- höt eregetett, csakúgy, mint Kui;t meg Fagyej. Nem tudta leleplez­ni megrendülését, kiugrott az ágy­ból és térdre hullva felkiáltott: — Kurt! A szent pipál! A nappali menetelés és az éj­szakai gyengédségek fáradalmai­tól kimerült erdész kellellen'il nyitotta ki szeméi. , — Ezt már mondtad egyszer — dünnyögte és tovább aludt. Mikor aztán teljesen fölébredt, még kevésbé értette az asszony felindulását. Hiszen már hozzá­szokhatott volna a csodához. A- lighanem — gondolta — a rég­óta nélkülözött hitvesi gyengéd­ség izgatta fel. Hogy is magyarázhatta volna meg neki Elsa a különbséget a tegnapi szelíd csalás és a mai valóság közölt. Azontúl egyikük sem látta töb­bé pipálni szent Hubertust, bár a pipa változjitlnnul rendelkezé­sére állt. Ügy vélekedtek, hogy a szent nem akarja kísértésbe vin­ni a gyarló embereket, és ezért most inkább észrevétlenül pipál könnyű, színtelen és szagtalai füstöt ereget az égbe. De senk az überdorfból feljárók közü nem vonla kéts,''ghc, hogy Szén lluberlns valóban él a pipával Azon sem törték a fejüket, hog> miért foglalkozik ilyen érzéki é közönséges dologgal, mert vétke igyekezet isteni titkokat fürkész ni. Két és fél évig békésen együl élt a házaspár. Elsa teljes oda adással élvezte boldogságát, é ezt nem zavarta többé téveteg re ménykedés. Belátta, hogy a négy ízű pipa pusztulása nem hozhat na neki könnyebbséget, mert a ke naszler a kis pipából éppen olyat nehéz, fojtó szagot áraszt. De i harmadik év decemberében kör zetét bejárva megfázott Kur Sehuller. Tüdögyvilladást kapott és nemsokára belehalt. Ezútta nem is hegyi zápor, h.aoem való ságos zuhalag volt, amivel Els: a szerény sírhantot áztatta. A z crdészlakot új házaspá foglalta el, és Elsának e kellett hagynia a hegyte töt. Lcköltözött Oberdorfba és a ott „Arany Oroszlán“-nál szolgál mint mosogatóasszony. A nyo masztó anyagi gond meg a pipa hoz fűződő fájdalmas emlék mój nehezítette özvegyi álmait a kés kény ágyon, amelyen csak egyet len párna volt és egyetlen pap­lan. Ez késztette arra, hogy ö márkáért eladja á pipát az ószc resnek. • Az ószeres jámbor ember volt de jó üzletember is. Tehát cladt: nekem a pipát ötven márkáért, é. kísérőül elmondta drámai történe tél, amelyet én itt lelkiismerctc sen leírtam. Miután elvette ; pénzt, barátságosan m^veregett. a rózsa fölött lebegő' méhecskét. és őszinte érzéssel mondta: — Én igazán nem kételkedem benne: Szent Hubertus pipált. Én se kételkedem. Híven meg­őrzőm a pipát, mint egy rcsl méliecske és egy könnyelmű ró­zsa bölcs tanítását, főleg pedig mint az élő hit forrását. Kétsé­gek idején ránézek; igenis, egé­szen bizonyos. Szent Hubertus szívta ezt a pipát, és én csak azért nem gyújtok rá, mert a porcelánra a korom rárakódik, de a füst át nem járja soha. A por­celánnak nincs pórusa, olyan, mint a szeretetlen szív, az évek és a találkozások nehéz, sűrű ko- romrél^gel vonják be, de hideg szívgödrébe a legforróbb lehelet se hatol be.

Next

/
Thumbnails
Contents