Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1976-06-22 / 25. szám

8

M fl»/

VARÁZSPÁLCA

ÉRINTÉSE

A Hurbanovói (Őgyallai) Magyar Iskolában sok szakkör, több gyermekcsoport működik- Van egy kiváló bábcsoportjuk is, amely az Aranyfácán nevet viseli, akár a híres 6- gyallal sör. A gyerekek az utolsó 1- döben több járási, kerületi, majd pedig országos fesztiválon vettek részt, s néhány első, második helyezéssel tértek haza. Ezért felkerestük a csoport vezetőjét, Benkó Nándor tanítót, mondja el, hogyan is láttak munkához, mi a sikerük titka. íme a beszélgetés egy része:

— Hogy hogyan kezdődött, és miért csinálom, illetve csináljuk, magam sem tudom. Egy biztos, dolgozni kezdtünk, csak úgy, ösztönösen, öt évvel ezelőtt... Akkor kezdődött a járásunkban ez az egész mozgalom. Miért ne kapcsolódnánk be mi is, gondoltam, és magam sem tudom, hogyan, egyszer csak eszembe jutottak azok a bábjelenetek, amelyeket gyermekkoromban láttam, odahaza, főttek a búcsúsok, előszedték a marionett figuráikat, mi meg odagyűltünk köréjük, és bámultuk a mutatványt, le nem véve szemünket a bábokról. Ezt talán én is meg tudnám csinálni, gondoltam. Elég gyerek van az iskolában, meg is kérdeztem tőlük, nem lenne-e kedvük- Persze hogy volt. Ami érdekes és szép, ahhoz a gyerekeknek mindig van kedvük- Előbb csak egyszerű jeleneteket próbáltunk- Később aztán eszembe jutott, hogy mi lenne, ha felhasználnánk valamelyik környező falu népviseletét. De melyiket? A martos! mellett döntöttünk. Ott még megvannak a régi népviseleti ruhák, fis a gyerekek sorban jelentkeztek, hogy kinek van odahaza ilyen ruhája, ez adta végül azt az ötletet, hogy nemcsak a bábuk lettek eredeti martosi népviseletbe öltöztetve, hanem a gyerekek is- Ehhez aztán jó énekesek is kellettek, ez sem okozott gondot, mert a gyerekek között mindig akad egy-két jó énekes. A gyerekek Énekelve, táncolva jönnek be a nézőtérre, széthúzzák a paravánt, majd pedig egv perdiiléssel eltűnnek mögötte, utána pedig sorban megjelennek a bábuk, a gyerekek szakasztott másai.

— Ez biztos nagyon tetszik a gyerek nézőknek?

Hogy tetszik-e? „Mi lett velük, hogyan változtak meg, miért?“ — kérdik végtelen kíváncsisággal, a legapróbbak, mert a varázspálca é- rintése nemcsak a gyerekeket, sokszor még a felnőtteket is elbűvöli. Mindez pedig egy ilyen varázspálca érintésével ér fel— Ki készíti a bábruhákat?

— A szülők, de néha maguk a gyerekek is. összesen tizenhét gyermek van a csoportban. Ebből négy fiú és négy lány* játszik. Általában hetedikesek-nyolcadikosok- Ezek már elég nagyok ahhoz, hogy maguk is el tudjanak készíteni egy-egy bábüt, vagy legalább a vázát. Nagyon sokszor szombat-vasárnap próbálunk, vagy készítjük elő az előadást, esetleg megyünk valahová fellépni. Még egyetlen egy gyerek sem mondta, hogy nem jön. A szülők is nagyon a- ranyosak, megveszik az anyagot, meg is varrják vagy varratják-.. Ha tehetik, maguk is velünk tartanak. Több darabot adtunk már elő. Ilyen volt például a Madarász című bábjelenet, a folklór műsoraink, mint amilyen az El kéne indulni cfmű népballada, ú- jabban pedig a pünkösdölő ’játékok. Ezzel voltunk kerületi, most pedig az országos fesztiválon is— Hogyan értékeli a bíráló bizottság a teljesítményüket?

— Ez egy kicsit vegyes... Az egyik zsűrinek tetszik az eredeti, a tiszta forrásból merített, hagyományra épülő megoldás, a másik sablonosnak találja, s eltanácsolna ettől. Mi mindenképpen kitartunk az eredeti ötlet mellett, mert nemcsak a mi vidékünk sajátosságát tükrözi, hanem a gyerekek esztétikai nevelését is szolgálja. A gyerekek sok mindent megtudnak a helyi népviseletről, szokásokról. Éneklik a szebbnél szebb népdalokat, megkeresik a padláson porosodó használati eszközöket, és ez mindmind felbecsülhetetlen érték a nevelés szempontjábólKöszönjük a beszélgetést. További jó munkát kívánunk.

Németh István

Á

prilis végén érdekesnek ígérkező tv-soro- zatot kezdett vetíteni a Csehszlovák Televízió. Az ostraval stúdió Szigorú rend című hatrészes produkcióját Vojtech Martinék íré, költő, irodalomkrltikus, a színházi és Irodalmi élet lankadatlan szervezője trilógiájának alapján Otto Zelenka írta. ÉS rögtön szögezzük le, a forgatókönyv írója igen hozzáértően és rendkívül érzékenyen nyúlt az irodalmi forráshoz. Az ő precíz munkája nyomán az egyik legismertebb morva regény hősei keltek életre a tv képernyőjén, sorsukon, egymáshoz és a társadalomhoz való viszonyulásukon keresztül a két háború közti Időszak nemzeti történelméről is képet kapott a nézők több milliós tábora.

A Poátulka család sarjai a földhöz kötöttségnek ősökről ősökre szálló tudatában nőnek fel. Az éltető, és igában tartó földnek szinte diktátor! hatalma van felettük. A regény, Illetve a sorozat egyúttal e földhöz való ragaszkodásból eredő együvé- tartozás himnusza is. A grund az egyedüli biztos oázis, ahová a társadalom viharaitól megtépázva bármikor visszatérhetnek az egyre népesebb család tagjai, és az őket összetartó kapocs általa mind erősebbé válik.

Igen jél sikerült a mor- cona, sőt despotának is nevezhető özvegy anya képe. PoStulkáné ridegsége, a szokásokhoz való makacs ragaszkodása azonban szem- melláthatóan feloldódik, a gyerekeihez, unokáihoz fűződő érzelmi szálak oldják fel.

Hatalmas belső erő és határozottság feszül a legidősebb Poätulka lányban, Karolinában, lemondását azonban egy pillanatra sem é- rezhette a néző mártírom- ságnak. Karolina (M. Asmanova) elhitette velünk, hogy amikor együtt örül a családdal, az őszinte öröm. A nőiesség és a báj megtestesítői MaryCka és BlaZenka. A család sorsáért Tőnek é- rez felelősséget, Jotidom pedig közvetlenségével megragadó. Természetes becsületességgel cselekszik a döntő helyzetekben. A forgató- könyv írójának pszichológiai hozzáértését példázza az is, hogy bár a hősök

többsége pozitív emberi tulajdonságokat hordozó jellem, mégsem laposodnak el, a szerzőnek sikerült elkerülnie a sematizmus buktatóit.

A rendező, A. Müller mértékkel adagolta az autentikus történelmi elemeket, így a cselekmény egy adott korban gyökerezett, de az alkotás mégsem hatott csak dokumentumként, mindvégig megőrizte emberközellségét.

Más tv-sorozatoktél eltérően a Szigorú rend cfmű sorozat mindegyik része önálló dramatlkal egységet alkotott, amelyeknek határozott művészi-eszmei célja, tudatos szerkezete, a néző érdeklődését felcsigázó poénje volt.

Elismeréssel kell szólnunk a színészi teljesítményekről is. Az ostravai stúdió művészeit kevesebbszer nyílik alkalmunk a tv képernyőjén látni, ezért kevésbé Ismerjük őket, és meglepetésként hat kimagasló alakításuk. Az özvegy Poétulkánét S. Ramo- éová keltette életre, Karolina alakítójáról, Asmanová- ról már szóltunk. A névsorba tartozik még E. Trejtna- rová (MaryCka), Z. Hradt- lák (Tőnek), L. Térmérővé, S. Matyáé és a többi színész is.

A hatodik rész megtekintése után elmondhatjuk, hogy a Csehszlovák Televízió olyan sorozatot tűzött a Szigorú renddel műsorára, amely érdekes és hasznos kalandozásra invitálta a nézőt a hazai történelem kevésbé Ismert színhelyére. Mindezt pedig a pontos és átgondolt forgatókönyv és rendezés, színészi alakítás tette lehetővé.

—an—

SZIGORÚ REND

X nagy sikerű Námetóra című regény szerzőjének, Siegfried Lenznek új regénye jelent meg az MKBK-so- r ozat ban. 'X példakép.

Példaképek — ilyen címmel kellene összeállítani három pedagógusnak egy új német olvasókönyv egyik fejezetét. A három különböző karú, egyéniségű, gondolkodású pedagógus Hamburgban ül össze, hogy megvitassák egymás javaslatait. Mindhárman olyan irodalmi szemelvényeket terjesztenek elő, amelyekben meggyőződésük szerint árnyaltan kibontakozik a korunk bonyolult követelményeinek megfelelő eszményi magatartás képe, s a viták során mindhármuknak azt kell tapasztalniuk, hogy úgyszólván lehetetlenre vállalkoztak: az ellenérvek sorra zúzzák tönkre az előadott javaslatokat s velük a mi példaszerűből alkotott fogalmainkat is. Közben a három pedagógus illetékessége is sorra megkérdőjeleződik: magánéletükben olyan konfliktusokkal kerülnek szembe, amelyeket űtmutató eszme híjén vagy Inkább az útmutatónak hitt eszme gyarlósága miatt képtelenek megoldani.

Mikor már-már föladnák a vállalkozást, mintha mégis ígérkezne megoldás: egy valóságos, hétköznapi ember példája, akinek a sorsával, mintegy véletlenül, a közös munka során ismerkednek meg'

A neves német írónak ez az új regénye korunk egyik alapkérdését, az emberi értékek elbizonytalanodását, viszonylagosságát vizsgálja. Nagy e- rénye a könyvnek, hogy ezt a súlyos elvont problémát a tőle megszokott részletes realizmussal, remekbe szabott alakok és jelenetek sorával és jó ízű iróniával eleveníti meg.

Fiatal költő, Varga Erzsébet első kötete a Zöld vizek, piros kavicsok cfmű gyűjtemény. Üj hanggal gazdagodik általa a csehszlovákiai magyar költészet. A költőnő az impresz- szionista líra hagyományait követi, ügyesen ötvözve verseiben a modern verselés és a népköltészet formai és tartalmi elemeit. Tömören fogalmaz, a lényeget megragadva, ás mégis megmarad benne a költői báj, a kedvesség.

„Egyik jóindulatú barátom arra biztatott, hagyjak fel a versírással, s próbálkozzam inkább az esszével. Nem fogadtam meg a tanácsát, mivel nem a műfajt, hanem az Igazságot tartom fontosnak, még akkor is, ha „csak“ költői igazságrél van sző. Például 'arról, hogy az éjszaka fekete ház, a hold pedig arany ablak — hiszen az ember számára minden elérhető — mondja Varga Erzsébet első kötetéről frott önvallomásában, s így folytatja:

„Egy másik — szintén nagyon jóindulatú — barátom szerint inkább

az újságírásnak kellene búcsút mondanom, mivelhogy a szerkesztőségi munkával elrontom a stílusomat (e- szerint már saját stílusom Is van!), jóindulatú barátom azonban elfelejtette, hogy erre a stflusra az Oj Ifjúság, majd a Hét szerkesztőségében tettem szert. A Komensky Egyetem Bölcsészkarán — ahol öt évig tanultam a magyar nyelvet és klasszikáé filológiát — felvilágosítottak ugyan arról, hogy mi is az a generatív grammatika meg a saussure-i nyelvelmélet, de írni." Ugyan méri Az írás — ilyen értelemben — sohasem volt, s gondolom — nem Is lesz iskolai tantárgy... Szóval úgy határoztam, hogy sem az újság-, sem a versírással nem hagyok fel. Hogy miért akarok írni? Egyebek közt azért, hogy az embereknek kevesebbet fájjon a szívük, és egyre több legyen az örömük“.

Több hazai magyar szerző munkája is megjelent a Madách Könyvkiadó gondozásában. Ilyen Báb! Tibor kisprózáinak gyűjteménye, a Patak és forrás, L. Gály Olga harmadik verses kötetét nyújtja át az olvasónak Tiszta vászon címmel, míg a fiatal Varga Imre első versgyűjteményének a cfme Crusoe-szaltók.

A jeles szlovák prézaírú, Alfons Bednár két kisregényét tartalmazza A kőkalitka című kiadvány.

Illés Béla Honfoglalás cfmű regénye a Harminc év nevű sorozatot gazdagítja. Vas Zoltán nagysikerű monográfiája, a Horthy pedig a jelaa szerző két korábbi munkáját tartalmazza: az őfelsége szirnysegédje és a Horthy vagy a király? című írásokat. —cs—

Najn (úgy írják, ahogy ejtik) Ivan egy fülledt tavaszi napon járt először a Balatoni Nyomda barnára koszladt épületében. Fogalma se volt, miért hívják ezt a fővárosi céget balatoninak, igaz, nem is nagyon érdekelte. A Rákóczi útról nyílik a Dimény utca, egy rövid kanyar az egész, Innét számított negyedik ház a nyomda. Dimény utca öt-hét.

Najn Ivánt ekkor mindez csak annyiban érdekelte, hogy a sarkon virító közlekedési táblák tanúsága szerint parkolni tilos. Tekergette a nyakát, van-e a közelben rendőr. Aztán megállt a Trabanttal, épp a nyomda kapujával egy vonalban. Ami pedig kétszeresen szabálytalan, mert a KRESZ szerint (fél éve szerezte meg a Jogosítványt, még pontosan Emlékezett a képes brosúra szigorú szavaira), középület — pl. pályaudvar, színház stb. — be- és kijárata előtt várakozni tilos.

Kiszállt az autóból, bezárta. Alit, nézte a négyemeletes, ronda épületet. Enyhe — ellenszenvvel vegyes — kíváncsisággal. Aztán belépett a kapun.

Talán, ha sejtette volna, hogy történetünk (története) színhelye lesz ez a ház, jobban szemügyre veszi a rácsos ablakokat, mögöttük a nagygépterem két zübögő automata sajtóját,

a hosszú, vékony erkélycsíkot, mely a második emeleten szegélyezte a fekélyes vakolatú falat, s egyáltalán nagyobb figyelemre méltatja a Balatoni Nyomdát.

De Najn Iván csak apja erélyes követelésére jött el Ide. Megállt a kapualjban, az üvegezett fülke előtt. A portás újságot olvasott. Zsíros sapkája hátratolva a fején, akár egy leszázalékolt korvettkapitány.

— Kérem szépen, merre találom a személyzeti osztályt?

A portás kinézett az újság szélei fölött. Végigmérte a nyúlánk, gimnazista korú fiút.

— Milyen ügyben? — komótosan összehajtogatta a lapot.

— Személyzeti ügyben — felelte Najn Ivan, kissé türelmetlenül.

A portás csak nézett rá, élettelen szemekkel.

— Ez nem kupleráj, fiatalember, hanem munkahely — közölte vele szárazon. — Itt nem lehet szórakozni! Vagy megmondja, mit akar, vagy mehet kifelé. Igen?

— Hát jó — vonta a vállát a portás. Vísszabújt az újságok mögé. Ráérős arcot vágott, pedig határozottan Idegesítette a fiú. „Büdös kölyök“ — gondolta.

Najn Iván gúnyos fintorral otthagyta, Indult fel a lépcsőn. Már a félemeleti fordulónál járt, amikor a portás könnyedén kiszólt az újság mögül.

— Én ráérek!

Aztán, hogy nem kapott választ, ktlesett a Népszabadságból, a lehető legérdektelenebb arccal. Észbe kapott:

— Hé! Álljon meg!

Najn Iván csak röhögött magában,- futott fölfelé. A portás kipattant fülkéjéből, indult utána. Az egyik lába térdből hiányzott, fémvégű farúd nyúlt ki a nadrágjából, kopogott a lépcsőn. Ez még Inkább erősbítette a nyugállományú kor- vettkapitányi jellegét. „Megeszem a kalapom, ha utolérsz azzal a bunkóval“ — gondolta a fiú. Ekkor azonban (már a

második emeleten járt) a csapóajtón kilépett egy barna köpenyes férfi.

—■ Állj csak még, öcsi —■ mondta a fiúnak. Középen kopasz, sárga koponyáján fénylettek az izzadságcseppek.

Najn Iván ment volna tovább, de a férfi fogta a karját, erősen:

— Hová olyan sietős?

Lihegve, kopogva érkezett a portás.

— Beszökött! — vádlóan mondotta a fiúra. — Stájer elvtárs, kérem, egyszerűen beszökött! — a portás fújtatott.

— Beszökött? — kérdezte a férfi, olyan arccal, mintha azt közölték volna vele, hogy a fiú most érkezett a Marsról.

— Szemtelenkedett, aztán... — a portás kapkodta a levegőt. Már ő is fogta a fiút.

— Engedjenek el — mondta Najn Iván.

— Csak nyugalom — intetté a férfi. A szája fölött táncolt az apró hitlerbajusz. — Először Is lemész, és elviszed a Trabantot a kapu elől, mert ott csak a nyomda teherautói parkolhatnak.

— Na és aztán? — vállat vont. „Leskelődött!“ — gondolta.

— Látja? — nézett a portás a férfira. — Ilyen ez...

— Azt hiszed, temiattad majd leáll a nyomda? — kérdezte a férfi fenyegetően. — Ha jön valami szállítmány, nem tudnak rendesen beállni.

— Majd ha jön valami szállítmány, akkor arrébb állok.

— Nem — a férfi rázta a fejét. — Most.

így aztán Najn Iván kénytelen-kelletlen (kettős kísérettel) visszament a Trabanthoz, dühödt mozdulatokkal beszállt,*liúsz méterrel odébb állította le. Majd (ugyancsak kettős kísérettel, „nehogy ellopjon valamit“!) végre eljutott a személyzeti osztályra. („Szólni kéne a rendőrnek, hátha lopta a kocsit“ — morogta a portás. — „Hát persze, hogy loptam!“ — mondta gúnyosan. Erre a portás, tehetetlen arccal: „Ilyenek ezek...“)

A személyzeti osztály másfél szobából, két főből állt