Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-15 / 24. szám
mm A PAPMACSKÄK Mérlegen a papmacskafj azaz a hernyó. Vagy talár, nem is hernyó, hanem ma# ga a permetezés, a kertek, a fák, a zöld övezetek gonr dozása, amelyet bár konkrétan a maga valóságában nem lehet mérlegre tennü de mégts foglalkozni kell ve'l le, mert helyenként már szinte tarthatatlan a helyi zet. Hogy miért. míndjár| megmondom. Suhan velünk az autó. Az üt mentén csodálatosan szép fák. Kellemes zöldfái két szinte öröm nézni. 0- lyan látvány ez, amelyet az úfkori utazási láz közepette szinte már korszerűtlennek tartunk. Ha hirtelen elénk tűnnek, azt szoktuk mondani, hogy ez igen, ez csodálatos. Nos, suhan velünk az auf tó, nézegetjük, csodáljuk á szebbnél szebb cseresznye| fákat, szilvafákat, ám egyj szer csak mintha leégették lángszóróval leperzselték volna a fák koronáit, fekete árnyakká válnak meVeti tünk. Mi történt? Semmi, csak senki sen) vette őket gondjukba. *' hosszú kilométereken keresztül feketéllenek rajtuk a hernyók, tájnyelven t pap- macskák. De ha csak egy helyen találkoztunk volna H lyesmlveli Néha falutól fa’- luiq feketéllenek. Szinte kormos tőlük az út mente: Sőt. olykor még a házak közé is benyomulnak ezek a falánk szörnyek. Hogy mi lesz a megtámadott fák sorsa. nem tudom, illetve csak sejtem. Az idén már egy szem gyümölcsöt sem teremnek Es kérdés, hogy jövőre hoznak-e egyáltalári termést. Mit kezdjünk velük? Esetleg kivágni, mint a~ hogy valahol láttam. Ez lenne a módja? Aligha! Elég lett volna a télen egyszeri kétszer jól megpermetezni^ s most loboghatnának a zöld levelek, piroslana rajtuk a cseresznye. ágaik nemsokára roskadoznának a szi'vától. Lehet, most azt mondják, hogy ni lám, közös lónak... Nem Így van! Nem csupán az utak mentén, hanem magánkertekben is nagyon gyakran találkozom ezzel a jelenséggel. De hát úgy kell azoknak, akik azt gondolják. hogy ezt a kötelesség güket elhanyagolhatják. Tudom, sokan azért sent permeteznek, mert a méreg ártalmas az egészségre^ meg ilyesmi. Ennyire vészét lyes lenne? Nem hiszem'. Sőt, sokkal ártalmasabbak már maguk a hernyók meg a peronoszpóra. Ha egyszer elhanyagoljuk, éveken kel resztül is alig tudunk tőlü'4 megszabadulni. Mások azt mondják, hogj nem értenek hozzá, nem tudják, mit hogyan. Ez sem állja meg a helyét. Minden vegyszer mellé használóit z/| fásítást is mellékelnek. ' Azt hiszem, ezek után ősz- szekaphatom egy gondolat ereiéig még ezt az egész papmacskaügyet: amíg jobb megoldás nincs permetezi nünk kell, hiszen csak így, tudjuk elérni. hogy több vagy éppen elég gyümölcs legyen. NÉMETH ISTVÁN" Hazánk vegyipara az ötödik ötéves terv alatt rendkívül nagyot fejlődött. Ennek egyik jellemző kifejezője a bratislavai Slovnaft, az olajváros is. Különféle benzlnfajták, fűtőolaj, bralen, benzol, toluol, xilol és további fontos vegyipari termékek fűződnek Szlovákia legnagyobb vegyi kombinátjának nevéhez. A fiatal slovnaftosok együtt nőnek a gyárral, mindenütt ott vannak: a vezető posztokon éppúgy, mint a gépek mellett. A gyár iparitanuló-inté- zete öt évvel ezelőtt épült. Egy komplexum, a gyár szerves része, és vele együtt akár modern városrésznek is nevezhetjük, az iskola, a diákotthon és a gyár közötti távolságok méterekben is kifejezhetők- Az iskola padjaiban Szlovákia minden részéből ülnek diákok. Van tornatermük, uszodájuk, futball-, kézilabdaröplabda- kosárlabda- és teniszpályájuk — némelyikből kettő is —, továbbá filmszínházuk, könyvtáruk, klubhelyiségeik és mindezt parkosított, füvesített övezet veszi körül- Ide, ebbe a birodalomba hívott sétára három lány, az 543-as szoba lakói. 1. — Pohranicéből (Pogrányból) jöttem a Slovnaftba. Amikor a gyár e- lőtt kiszálltam az autőbuszből, mélyet szippantottam a levegőből, és érdekes: nem volt más íze, mint az otthoninak. Píndes Évire a gyár jő benyomást tett. Az internátus, is, és ha nem kellene tanulnia, akkor az Iskola ellen sem lenne kifogása... — Elmondanád, hogyan élnek a Slovnaft ipari tanulói? — Dióhéjban: általában fél hatsor kelünk, megreggelizünk, és i- rány az iskola. Se a gyárból, se az iskolából nem lehet elkésni, mert olyan közel vannak egymáshoz, hogy akár tánclépésben is időben érkeznénk. Délután 2-4-ig szabad foglalkozásunk van, Ilyenkor mosunk, vasalunk, olvasunk, pletylzünk- Négytől tanulás, és este? Minden hétfőn lemehetünk az internátus mozijába, kedden úszni járunk, szerdán bemehetünk a városba, csütörtökön nagy- takarítás. és péntek, péntek a hazatérés napja. — Mindnyájan SZISZ-tagok vagytok Hogyan tükröződik vissza a gyár élete a SZISZ munkájában? — A múltkor egy gyűlésen például arról beszélgettünk, hogy mennyibe kerül egy vadonatúj export gép „vesztegetése“. — És mennyibe? — Olyan nagy összegbe, hogy az borzalmas. Késik a gép beszerelése, és ez óránként 41 000 koronájába kerül a gyárnak. Ha ezt beszorozzuk huszonnéggyel, tehát egy nappal, akkor az eredmény egymillió korona körül mozog. Minden beruházás akkor ér „felnőtt korba“, amikor bekapcsolódik a Lányok az 543-asból Lidia termelésbe. Lemaradás, határidő módosítás- Az említett esetben az van, hogy késik a kábblek szállítása, és a szerelők várnak. A gép biztosan millióba is került, és már két hónapja vesztegel, még a próbatermelés sem indult meg rajta. Jó. hogy ezt az ügyet éppen a SZISZ vette kezébe. Éva Beszélgetünk, sétálunk- Az ebédlő elé érünk egy kis térre. Padok, virágok- Cinkosan a lánvokra nézek: ez a légyottok helye, nem? Igen, de csak a baráti légyottoké amelyek pár percesek, mert itt tilos az áll- dogálás. Egri Klárival a bizonyítványról beszélgetünk. — Milyen lesz? — Tarka, lesz benne jő, de gyengébb osztályzat Is— Miből lesz jó jegyed? — Hát, talán analitikus kémiából- Ezt a tantárgyat szeretem. —• Délelőtt gyakorlaton voltatok a gyárban, neked mi volt a feladatod? — A kationok létezésének bebizonyítása, különféle oldatokban. Még etmondja, hogy a gyár laboratóriumai a legmodernebb műszerekkel vannak felszerelve, soknak még máig sem sikerült megtanulnia a nevét, pedig már másodikos. 3. Ä Slovnaftba a Barátság kőolajvezetéken érkezik a nyersolaj a Szovjetunióbői. Különben ez a világ leghosszabb kőolajvezetéke, 5312 kilométer. Magyarországon a szászha- lombattal, Lengyelországban a ploc- ki, az NDK-ban a swedti, hazánkban a bratislavai és a záluzii vegyiművek táplálkoznak a szovjet kőolajból. Ä lányokkal azon töprengünk, hogy hogyan Is tisztítják ezt a esőerdőt, a vezetéket. Csőgörénnyel, böki ki e- gyikük. Kérdően nézek rájuk, de bizonygatják, hogy ezt a szót nem ők találták ki, és nem Is a szlovák szakkifejezés szó szerinti fordítása. — A felsőbb osztályosoktól hallottuk. Ez egy lapátokból álló vasszer- kezet, amelyet a vezetékbe engednek, és 20-30 kilométeres sebességgel haladva előre, tisztítja a csöveket. Sima Lídiától négy év múlva érettségizett üzemvegyész lesz. — Ha gyakorlaton vagyunk a gyárban, csak elnézem a fehér köpenyes laboránsokat. Gyakran mér a mozdulataikból következtetek arra, hogy mit is dolgoznak. Csodálom a nyugalmukat, biztonságukat és azt a fegyelmet, amely az egész gyárra jellemző. — Otthon szoktál beszélni a munkádról? — Igen, de nem ez az első, ami 1- ránt anyu érdeklődik. — Hát? — Az, hogy nem vagyok-e éhes. Nagy bosszúságomra csaknem mindig megjegyzi:, te. mintha híztál volna... — Melyik napot szereted jobban, a pénteket vagy a vasárnapot? — Pénteken jő, mert hazamegyünk, tulajdonképpen szerdától már csak a pénteket emlegetjük. De visz- szajönni is jó. Az internátuson, az osztályban egyaránt jó kollektíva vagyunk- Eleinte izgultunk, hogy sikerűbe majd beleilleszkednünk a slovnaftosok nagy családjába, de most már lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy sikerült. Szívesen jövünk Ide. ZÁCSEK ERZSÉBET ■nssuHEz; ■■BnBKilMHHn KAKTUSZOK Bratislava egyik új negyede Károlyfalu helyén áll, és itt a negyed kellős közepén még ma is működik a városi kertészet, a ZÄRES egy részlege. Itt termesztik a cserepes virágokat, és nevelik a kaktuszokat: Mikus Jánost, az ország e- gyík kiváló kaktuszszakértöjét, a számtalan aranyérem birtokosát egy egészen furcsa művelet közepette találom: kezében három egyszerű ecset, o- lyan, amilyennel a gyerekek mázolják a vízfestéket. S mintha csak játszana a rengeteg kaktusz fölé hajolva, sorban „rászáll“ a virágaira, s az e- gyikről a másikra viszi át a virágport. Amikor új fajtához vagy színhez ér, az ecsetről gondosan letörli, lepergeti a maradék port, esetleg másikat fog a kezébe, és azzal folytatja a műveletét. Nem tudom, mióta végzi ezt a munkát, de Mikus János annyi biztos, hogy hihetetlen türelem kell hozzá. — Nem is türelem, inkább szeretet. — mondja. — Nekem legalábbis ez a szórakozásom... Néha eljön a kertészetbe egy-egy fiatal vagy idősebb kaktuszgyűjtő is: „Végre kinyíltl — mondja —, de nincs párja, amivel beporoznám, nem lenne szíves...“ És ilyenkor Mikus János elővesz) a zsebéből a kulcsot, kinyitja az üvegházat, bevezeü a látogatóját, hogy megkeresse a kaktusz párját, s mint a méhek, beporozza. — Munkám mindig elég sok van, de szívesen megteszem mindegyik gyűjtőnek, mert az, aki egyszer megszerette a kaktuszokat, az vásárolja Is őket, s nekünk, tudniillik a kertészetnek ebből van a haszna — magyarázza. Kint sincs éppen hideg. Kellemesen süt a nap, ezért bent elég nagy a hőség. Neki, még ha gyöngyözik Is a homloka, talán nem is érzi az üvegen keresztül tűző nap melegét. — Nincs időm, hogy Ilyesmire gondoljak, mert Itt mindig történik valami. Az ember tele van egyfajta várakozással, valamiféle feszültséggel. No, jövőre biztos virágzik, gondolja az egyiknél, a másiknál meg arra vár, hogy vajon milyen színű is lesz a virága. Amikor meg kinyílik, akkor nem győzi csodálni a szirmokat, a bibét. Nézze ezt is, akár egy menyasszony — mutat az egyik virágra, és igazat kell hogy adjak neki, mert a szép sárga virág valóban olyan hamvas és üde, mint egy menyasszony. Mikus János egyébként Vlky- rő) (Vökről) származik. Előbb a szülei földjén dolgozott, majd az úszori kertészetben tanult. Nem elégítették ki az iskolában tanultak, s már az első év letelte után átiratkozott a mesteriskolába. Amikor befejezte, ide, a főváros kertészetébe került. Előbb az egyik, majd pedig a másik részlegre, végül a hajtatóházba. A kaktuszokkal Is ekkor kezdődött a dolog. — Te, elment az egyik emberünk, nem mennél át a kaktuszokhoz? — kérdezte akkor tőle a kertészet vezetője. — Én? — meredt rá ő. — Még csak az kellene, hogy ösz- szeszurkáljanak — zárta le határozottan a beszélgetést. Nem, nemi Végül, ha próbaidőre és kisegítőként is, kénytelen volt átjönni ide. A ruháját kint a portán levetette még két hőnap után is, hogyha végre megérkezne az Illető, a zonnal öltözhessék, és itthagyhassa ezeket a szúrós szépsé geket. Igaz, pár nap múlva már inkább dacoskodás volt, mert rövid Időn belül kezdett engedni az a bizonyos feszültség, végül annyira megszerette a kaktuszokat, hogy nem is kívánkozott el. Sőt, talán már el sem űzhették. Betéve tudja a kaktuszok magyar, latin, szlovák nevét. Mint az anya, amikor a gyerekeiről beszél, olyan szeretettel emlegeti őket. Nem is csodálkozom rajta, mert e^yik szebb a másiknál. Amikor 1962-ben látva, hogy a kaktuszok többet is igényelnek, újra beült az iskolapadba, és esti tagozaton leérettségizett, azután pedig már a sikerekre sem kellett sokáig várnia. Négy-öt év múlva jelentkeztek az első érmék, s azóta pedig rendszeresen ők nyerik el nemcsak az ezüst-, az aranyérmet is Az idei bratislavai kiállításon is így történt. Egy aranyérmet a kiállított hortenziákért, egyet pedig a kaktuszokért kaptak. — A legszebb és legnagyobb kaktuszgyüjteményért — mondta a bíráló bizottság, s valóban, ezzel az ország egyik legnagyobb, talán ezernél is .több fajtát tartalmazó gyűjteményüket tűntette ki, és természetesen hosszú évi szívós munkájukat is. —nth— MBSäSKSKS