Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-15 / 24. szám
Az eljövendő nyolc évben az NSZK-ban az eddiginél még több ipari tanuló kerül ki az iskolából —• éppen akkor, amikor a fiatal segédmunkások még nehezebben találnak munkát, mint azelőtt. Egy nyugat-berlini pedagógus. Dietrich Vinterhager mondja: „A fiatal proletariátus munkanélkülisége váratlan csapás társadalmunkra, és mi nem leszünk képesek ezt a helyzetet határozottan és sikeresen megoldani.“ Az NSZK Munkaügyi Hivatala 1975 augusztusában elemezte a helyzetet, és megállapította, hogy a négy és fél százalék munkanélküli zöme fiatal. A fiatalok 5,8 százaléka nem tanul, és munkája sincsen. Azoknak a húszéveseknek, akik már több mint fél éve járnák a munkahivatalokba a munkanélküli pecsétért, 1974 éta 8,1 százalékról 17,7 százalékra emelkedett a száma. A fiatalság egyre bizalmatlanabb a munkaügyi hivatalok dolgozóival szemben, de ez természetes is, hiszen ezek az alkalmazottak képtelenek megbirkózni az egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliséggel. — Hiszen csak az orrunknál fogva vezetnek... állandóan új címeket adnak, de mire odaérünk, minden hely foglalt már — egy 17 éves fiatal fiú mondta ezeket a szavakat a müncheni ifjúsági kérdésekkel foglalkozó intézmény dolgozói előtt, akik tanulmányt készítenek a fiatal munkanélküliekről. Egy hasonló korú fiú már beletörődött sorsába: — Egy egész hónapon át futkostam e- gylk helyről a másikra, munkát mégsem kaptam. A nyugatnémet iskolaügyi minisztérium nemrégiben nyilvánosságra hozta kutatásainak eredményeit. Dolgozói arra a következtetésre Jutottak, hogy még több lesz a munkanélküli fiatal, mert kényszerpihenőjüknek nem a munkaaktivitás hiánya az 'oka. A hatvanas évek rohamos népszaporulatának az az eredménye, hogy 1983-ig évente 100 ezer alapiskolás végez, akik vagy tovább akarnak majd tanulni, vagy segédmunkásként dolgozni szeretnének. A helyzet annál is rosszabb, hogy a megüresedett munkahelyek száma 1967 óta majdnem a felére csökkent, és mind kevesebb lesz. Ebben természetesen a szakképzettség megkövetelése Is szerepet játszik. Az üzemek és vállalatok 1975-ben ezerrel kevesebb munkahelyet kínáltak, mint 1974:ben. Az _ NSZK-ban jelenlég a fiatal munkanélküliek száma egymillióra tehető. A szociális biztosítás védi az idősebb dolgozókat, a szakképesítés rendszere viszont arra kényszeríti a fiatalokat, hogy gyakran, de legalább kétszer hetente távol legyenek munkahelyükről, ami annak a veszélynek teszi ki őket, hogy esetleg elveszítik állásukat. A fiataloknak azzal is számolniuk kell. hogy a gazdasági mélypont idején inkább őket bocsátják el, mint a családosokat, noha sokkal talpraesetteb- bek az idősebbeknél. Emellett számítani kell az ipar struk turális változásaival, amelyek tetemesen fellendítik a munkatermelékenységét. A fiatalság kitanult szakmáit fokozatosan kinyomják az „anyagilag produktív“ foglalkozási ágak. Ezek viszont olyan állások, amelyeknél a mércét igen magasra helyezik. Elsősorban felelősséget kell vállalni, ős a pontosság is fő követelmény, tehát MAID TÁLÁN KÉSŐBB.. olyan tulajdonságok ezek, amelyek nem minden fiatalban vannak meg. A fiatal szakmunkásoknál még rosszabb helyzetben vannak a csak alapfokú iskolát végzettek, a minőtítés nélküliek. Ha ma segédmunkásként akarnak érvényesülni, teljesen reménytelen versenyben állnak a szakmunkásokkal, akik maguk is munkát keresnek. Az üzemek tudniillik már azokra a posztokra is, amelyeket azelőtt segédmunkásokkal töltöttek be, ma szakmunkás-bizonyítványt kérnek. Az alapfokú iskolák végzettjei és a szak- képzettség nélküli fiatalok teszik ki a munkanélküliek kétharmadát. Az érintettek pedig teljesen tehetetlenek. — Hiszen így megy ez az egész életen át — idézi egy ifjúsági kérdésekkel foglal kozó intézmény dolgozója egy elkeseredett fiú szavait. — Az embernek előbb bizonyítvány kell, és ha nem jő az osztályzata, el van intézve. A nemrég napvilágot látott reform ugyan lehetővé tette a fiatalok művelődését, de egyben rontott azoknak a helyzetén, akik a felsőbb iskolák követelményeinek nem tudtak megfelelni. A továbbtanulásból ki lettek rekesztve a gyenge előmenetelű diákok, akik inkább a praktikus tevékenységre alkalmasak. Legtöbbnyire segédmunkások gyermekei, akik jó néhány osztályt ismételtek és nem ritkán záróbizonyítvány nélkül hagyják el az iskolát. Ezek képezik a ma oly erősen veszélyeztetett fiatal proletariátus magvát. Az ilyen kényszertengődést néha csak egypár lépés választja el a bűnözéstől, alkoholizmustól, a kábítószer-élvezéstől és a fiatalok vandalizmusától. — Ennek a problematikus szociális rétegnek a hosszan tartó munkanélkülisége nagyon káros következményekkel járhat társadalmunkban — ismeri be a Német Köz- gazdasági Intézet is. Más koncepcióval azonban még eddig senki sem hozakodott elő. Az állam által támogatott kurzusok ugyan gyakran tekintetbe veszik a segédmunkások szükségleteit, de semminemű védelmet nem nyújtanak a munkanélküliség ellen. A kőszénbányák például 4400 fiatalt is* koláztattak, de ezek előmenetele igen gyenge volt, az egyéves tanulás során csupán a „fiatal bányász“ címig vitték. A rajnai barnaszénbányákban szintén tanonc- kurzust indítottak. Ennek egyik részvevője a müncheni kutatóintézet dolgozója, előtt felháborodással nyilatkozott a szakanyag oktatásáról: — Két hónap elteltével segédmunkási helyekre osztottak be bennünket. Csavarokat erősítettünk meg, lapáttal hánytuk a szénport, és húztuk a láncokat. Az ilyen rövid tartamú kurzusok vajmi keveset segítettek az érintetteken Körülbelül 100 ezer fiatal keresi kenyerét szak- képzettségének nem megfelelő munkával, amelyet kurzusok nélkül is végezhetnek. A német fiatalok problémájával foglalkozó intézmény jelentésében bírálóan nyilatkozik arról, hogy az NSZK kormányának a fiatalság munkanélkülisége elsősorban konjunkturális problémát jelent, Éppen ezért süket fülekre talált a művelődésügyi minisztérium az a felhívása kollé3 gáihoz, hogy bocsássanak a fiatalság rendelkezésére minősített munkahelyeket. Mit ér az, ha Helmuth Rohde azzal dicsekedhet, hogy az 1975-ös évben 150 millió márkát fordított az üzem kívüli tpaci- tanuló-műhelyek létesítésére, ámellett elvitathatatlan az is. hogy e befektetések gyümölcsét a tanoncok csak 1980-ban élvezhetik majd. A népműveléssel foglalkozó bonni politikusok igen sok reményt fűznek a hivatásra való nevelés reformjához, amely a közeljövőben lép életbe. A reform nagyon kérdéses, mert azért még egyetlen tanoccal sem tudnak többet elhelyezni. Helmuth Rohde és a közgazdasági miniszter Hans Friedrich tehát kompromisszumot kötött: kilencmillió márkát irányoznak elő a fiatalság üzemi nevelésére. Winterhager professzor kijelentette: — Az egész intézkedés a fiatalok munkanélküliségének feszámolásában a nullával lesz egyenlő. A 100 + 1 nyomán fordította: — si— Házasodási láz Japánban apátiban is csaknem minden üzletág megsínyli a nehéz időket. A kevés kivétel egyike: az esküvőrendezés. A házasodási idény késő ősztől tavaszig tart. A házasodási kedv igen nagy. Tavaly több mint egymillió pár kötött házasságot. Minden 31. másodpercben kimondja egy pár a boldogító igent. Különösen nagy a forgalom a hónap öt „szerencsés napján“, amelyeket e- zer éve egy Kínából átvett módszerrel számítanak ki. Divat a nagy lakodalom, meghívnak minden szomszédot, kollégát, volt iskola- tásat. Sajátos lakodalmi szokások alakultak ki, de nem éppenséggel kellemesek: a régi japán szokások és a nyugati divat merev és u- nalmas keveréke. Régen az ifjú pár a menyegző reggelén a szülők és néhány közeli rokon kíséretében elment a templomba, ahol a pap a shlntolsta val lás szertartásai szerint megáldotta őket, majd a frigy jeléül három-három pohár rizsbort nyújtottak át nekik, és mindegyik poharat háromszor kellett kiüríteniük. Ez a szertartás leegyszerűsödött: háromszor koccintanak ugyanazzal a pohárral a szálloda vagy a házasságkötő központ e célra berendezett szobájában. Egy mástk szobában, esetleg u- gyanazon szoba mástk sarkában keresztény pap áldja meg a házasulandókat. Sok fiatal pár egymás után mindkét szertartás szerint megesküszik, hogy a menyasszonynak alkalma nyíljék a hagyományos esküvői kimonó után a nyugatias fehér menyasszonyi ruhát ts letölteni. A vőlegény mindkét szertartáson részt vehet ’igyanabban a frakkban, de gyakori az is, hogy a shin- toista szertartáshoz hagyományos japán öltözéket vesz fel. A menyasszonyi ruhák bemutatása az egyetlen változatosság a merev lakodalomban. Az 50-100 vendég a terített asztalnál ülve, kénytelen végighallgatni a fiatalok életútjának hosszadalmas ismertetését, míg az ifjú pár a tényleges vagy erre a szerepre utólag felkért házasságközvetítő társaságában mozdulatlanul, lehajtott fejjel áll neki fenntartott díszhelyen. Csak akkor mozdulhatnak, amikor a szónok felszólítja a vendégeket, hogy koccintsanak a fiatalok boldogságára. A fehér cukormázas lakodalmi torta felvágása u- tán következik a menyaszszonyi divatbemutató második száma. Mostanáig a menyasszony nehéz brokát kimonót és bonyolult esküvői parókát viselt, arcát és nyakát vastag púderréteg fedte. Ebéd közben, lehetőleg ^észrevétlenül felkel az asztaltól, hogy a szomszéd szobában nyugati menyasz- szonynak öltözzék át. Megjelenését a hosszú fehér ruhában, fehér fátyollal és mirtuszkoszorúval, hangos tetszésnyilvánítás fogadja. Az ámuló felkiáltások csak többé-kevésbé ő- szinték: ez attól függ, hogy a menyasszony szülei menynyi fantáziát és pénzt fektettek a ruhakölteménybe. A lakodalom több ezer dollárjába kerül a szülőknek. Ennek egy része megtérül a nászajándékok formájában, amelyek sohasem haszontalan holmik. A józan japánok díszes borítékba helyezett szalaggal átkötött ropogós bankjegyeket ajándékoznak a fiataloknak. Nem is keveset, így aztán vendégnek lenni sem éppen olcsó mulatság. A költségekhez járul még a nászút, amely szerényebbeknél egy hétig tart. A fiatalok ilyenkor belföldi úti célt választanak. A család kikíséri a nászutasokat a szuperexpresszhez, tapssal és ,fianzáj“ kiáltásokkal búcsúztatja őket. Ha a szülők gazdagabbak, az úti cél Guam, Hawaii, Hongkong vagy akár Európa, leginkább Párizs és a svájci Alpok. Egy különösen extravagáns ifjú pár diplomáciai bonyodalmakat ts okozott, mert azt akarták, hogy az athéni japán nagykövet adja őket össze az Akropolt- szon. A görög hatóságok a- zonban nem méltányolták a romantikus ötletet. A hegyek sem állják útját New Mexico államot sziklád hegyek választják el az Egyesült Államok többi, népesebb területeitől. De az állam talán legelhagyatot- tabb és leg lakatlanabb része — a Sangre de Cristo hegygerinc. Azokra a célokra a- zonban, amelyeket a Las Ve- gas-i egyetem tanára, Slg- frido Maestes által vezetett expedíció tűzött maga elé, alkalmasabb helyet nehezen lehetett volna találni. A szóban forgó expedíciónak u- gyanis az volt a feladata, hogy kiderítse, vajon az ember gazdasági tevékenysége még az ilyen „isten háta mögötti zugokban“ is befolyásolja-e a természetet. A kutatók a tenger színe feletti 3900 méteres magasságba másztak fel- Otközben talajmintákat, növényeket és rovarokat gyűjtöttek. E- zek a minták elemzés céljá- I )1 az egyetemi laboratóriumokba kerültek. Végül a vegészek kimondták az ítéletet: „Az expedíció által beküldött valamennyi mintában ólom található, mégpedig olyan nagy mennyiségben, amit semmiképp sem lehet csupán természeti okokra visszavezetni.“ A Sandre de Cristo hegygerinc közelében sem nagyobb, sem középnagyságú település, sem ipar,- sem fontosabb közlekedésre ál- kalmas út nem található. Nem maradt más hátra, mint hogy a mérgezés okát az előfordulás helyénél távolabb' keressék. Kiderült, hogy mindenben Los Angeles város a bűnös, amely Sangre de Cristótól közel másfél ezer kilométerre fekszik. Los Angelesben és a vele határos Kalifornia állam területén világviszonylatban is a legsűrűbb a gépkocsiforgalom. Éjjel-nappal millió és millió autómotor okádja magából a nem egészen teljes égésterméket. S ezek között is „előkelő“ helyet foglal el az ólöm, a- melyet azért kevernek a benzinbe, hogy csökkentsék annak robbanóképességét. A szél felkapja e kipufogta- tott gázszerű anyagot, és alhordja, mint most kiderült, hetedhét országon túlra. Egyébként a bűnösnek cinkostársa is van, mégpedig Phoenix városa. Arizona államban. Igaz, hogy itt kevesebb gépkocsi száguldozik, mint Kaliforniában, de Phoenix sokkal közelebb fekszik New Mexikóhoz. Ugyanazon a napon, amikor Sigfrido Maestes nvfl vánosságra hozta nem éppen szívderítő megállapításait, az ország másik végéből is érdekes hír érkezett. Doktor Philip Landrigan be számolt a Texas állambeli El Paso városban végzett kutatásainak eredményéről. Itt mértéktelenül sok ólmot találtak a különböző korú emberek vérében, de különösen aggasztó az ólom koncentrálódása a gyermekek szervezetében. Igaz, hogy ennek a Jelenségnek az o- kát itt nem a gépkocsi-közlekedésben kell keresni, ha nem abban, hogy El Pasó ban egy hatalmas olvasztó kéményei ontják a füstöt. De ez nem változtat a lényegen, a kéményfüst u- gyanolyan ártalmas, mint a kipufogóból távozó gáz.
