Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-15 / 24. szám
2 HETED KÜLÖNFÉLE ERŰK tevékenységének következtében tovább éleződött az elmúlt napokban a libanoni válság. A jobboldali körök mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a törvényes módon megválasztott Szar- kisz elnököt hivatalának átvételében. A jobboldali erők a nacionalista érzelmek és a soviniszta hangulat szításával igyekeznek szembefordítani egymással a lakosság különféle részeit. A belső jobboldali erők által, valamint a külföldről provokált fegyveres összecsapások, amelyekben a keresztény-maronita közösség és a különféle irányzatú palesztíniai szervezetek is részt vesznek, akadályozzák a fővárosban a helyzet normalizálását. Nap mint nap rakéta és aknavető támadások érik Bejrút hol e- gyik, hol másik kerületét. Hivatalos szíriai források szerint a hatóságok részéről érkezett kéréseknek eleget téve nem jelentős nagyságrendű szíriai katonai egységeket küldtek Libanonba azzal a feladattal, hogy működjenek közre a rend helyreállításában és az ellenségeskedő csoportok közötti tűzszünet megteremtésében. A rendelkezésre álló hír- ügyönkségi jelentésekből kitűnik, hogy Bejrútban összecsapások voltak szíriai alegységek és a szembenálló erők között. jasszer Arafat, a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet vezetője azt hangoztatta, hogy Szíria általános of- fenzívát kezdett a palesztinai ellenállási mozgalom Libanonban levő e- rői ellen, és emiatt az arab államfők azonnali csúcsértekezletét sürgette. A helyzetet súlyosbítja az a tény, hogy Libanon partjai közelében operál az amerikai 6. flotta, és ebbe az irányba vezénylik az angol haditengerészet hajóit is. Mint már egy korábbi összefoglalóban jeleztük, bizonyos jobboldali erők katonai támogatásért fnrdnltak Franciaországhoz, azzal a céllal, hogy a keresztény körzeteket francia katonaság ellenőrizze A libanoni helyzet ellentmondásai azt bizonyítják, hogy az imperialista erők testvérháborúba igyekeznek sodorni az arabokat az arabok ellen, és kedvező feltételeket teremteni a külföldi fegyveres intervencióhoz. Ilyen körülmények között az arab világ haladó . erői hangsúlyozzák, hogy a libanoni válság pozitív megoldását csak maga a libanoni nép érheti el a vérontás azonnali megszűntetése, az imperialista agresszióval szemben álló erők megszilárdítása, az ország területi egységének, szuverenitásának és függetlenségének megőrzése alapján, megakadályozva a palesztinai ellenállási mozgalom aláásó sát. Chile fővárosában, Santiagóban tartották meg az Amerikai Államok Szervezetének közgyűlését. Az USA küldöttségét Kissinger külügyminiszter vezette. A külügyminiszter útjá- val kapcsolatban a TASZSZ washingtoni tudósítója megjegyzi, hogy az a- merikai közvélemény számos kong resszusi képviselő ellenérzésévei találkozott. Az amerikai törvényhozók egy csoportja az utazás előestjén ar ra szólította fel a washingtoni kor mányt, kövesse Mexikó példáját, a- mely nem küldött képviselőt a fasiszta junta fővárosába. Egy magas rangú amerikai hivatalos személyiség jelenléte — mutattak rá az amerikai lapok — egyenértékű a népelléncs chilei rendszer nyílt, demonstratív támogatásával. Washingtoni megfigyelők a részvé telre vonatkozó amerikai döntést kommentálva hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államok bővíteni és szilárdítani kívánja kapcsolatait a Pino cbet-rendszerrel. Az amerikai lapok emlékeztetnek arra, hogy nemrég Santiagóban tárgyalt az USA pénz ügyminisztere is, aki Chilének szánt nagyszabású amerikai segélyprogramot jelentett be. A nemzetközi közvélemény tiltakozását semmibe véve a Nemzetközi Valutaalap 90 millió dolláros újabb hitelt folyósított a népellenes juntának. HETED ÉRETTSÉGI UTÁN PÁLYAKEZDŐ MEZŐGAZDÁSZOK Lendvay Aranka osztálytársát biztatja a próbatétel előtt Vége a nagy napoknak- A középiskolai tanulóéveket lezáró, izgalommal teli esemény, az érettségi a fiatalok tízezreinek életében zárt le egy fontos szakaszt, és nyitott meg egy ennél is fontosabbat. Valami befejeződött, valami elkezdődött, valami folytatódik. Sokuk életében véget ér a padban elsajátítható tudás gyűjtésének a folyamata, valahányuk életében elkezdődött az élet, a gyakorlat próbatétele, sokan pedig a főiskolán folytatják... A fiatalok rokonszenves drukkját a Dun. Streda-i (Dunaszerdahelyil Mezőgazdasági Műszaki Szakközépiskola érettségizői között figyelem. A folyosón rajzó lányok és fiúk közül e- gyetlen szempillantással könnyű kiválasztani azokat, akik már túl vannak rajta, s azokat, akikre még a próbatétel vár- Az arcok mindent elárulnak. Többet Is, mint a szájak, hiszen a nagy izgalomban nem könnyű nyilatkozni. A tanárok viszont szívesen és szeretettel beszélnek a diákjaikról- Schnäbel Károly, Schick Károly, Almási Imre az egyik Irodahelyiségben két jelenlevő diáklányról beszélnek. Az egyik, Kiss Terézia az iskola legjobb tanulójának bizonyult. I- me a tanári vélemény: „Ne essék félreértés. Teri nem stréber, nem magoló diák volt. Szorgalmas, megvannak az adottságai. Számos jó tulajdonsága szerencsés módon kiváló logikával párosul. „Teri belepirul a szemtől szembe dicséretbe. Egyébként már túlesett az érettségin. Ügy véli. sikerrel. A pontos eredményt majd csak a késő délutáni órákban tudják meg. A másik jelenlevő lánv, Lendvay Aranka ugyancsak leérettségizett már, ő Is, jó eredményre számíthat, Beszélgetés közben veszem észre a jegygyűrűt a kezén. — Csak nem?! — kérdezem. — De bizony! — mondja kicsit büszkén. — Még tavaly augusztusban volt az eljegyzés- A fiú most katona, két hónappal ezelőtt vonult be, hosszú tehát a várakozási idő, az a nap, amikor hazatér. Mindkét lánynak van már helye, mindketten könyvelésben dolgoznak majd, ügy érzik, jól választottak, szerethető munkára, hivatásra készítette fel őket ez az iskola, amelytől nem is lesz olyan könnyű megválniok- Barczi András mérnök, az iskola i- gazgatója elmondja, hogy az idén két érettségiző osztályt adnak át az é- letnek. Az egyikben, az ökonómiaszakon harmincöt tanuló van, s köztük csak három a fiú. Az általános tagozat huszonnyolc fős osztályában tizenhárom Hú végez. Ez a megosz- tódás esztendők óta problémát jelent, hiszen a jelentkezéskor nagyon sok fiút vissza kell utasítani, míg a lányokkal az érettségi után, az elhelyezéssel adódnak problémák, mert a mezőgazdasági üzemek még mindig kevesebb bizalommal viseltetnek a női szakemberek iránt. Pedig ez helytelen szemlélet. A gyakorlat azt igazolja, hogy a lányok ugyanúgy megállják helyüket a szakmában. Az i- dén érettségiző tanulókat egytől e- gyik elhelyezte az iskola, sőt a kereslet még mindig nagyobb a kínálatnál. Ezzel kapcsolatban talán csak e- gyetlen nehézség érdemel említést, az, hogy nem mindenki helyezkedik el a mezőgazdaságban, mert könyvelőkként nagyon sok helyen dolgozhatnak az Iskola abszolvensei, ráadásul válogathatnak is, csalogatják ő- ket. A két osztályból öten jelentkeztek főiskolára. Ketten Nyitrára, bár man pedig minisztériumi ösztonrifi'vként Magyarországra, ami nagy tekintélyt szerez az iskolának, hiszen a szakterületen egész Szlovákiából összesen húsz-huszonöt tanulót ért ez a megtiszteltetés, s ebből három ennek az iskolának a végzettje. — Nekünk ez jó bizonyítvány — mondja az igazgató, amit nem is szükséges bizonygatni, hiszen tudjuk, ez az iskola a legjobbak közé tarto- zikA tanulmányi átlag mindkét osztályban 2,27 volt. Lendületesen javul az érettségik, a szakképzés a szlovák nyelvoktatás színvonala. Ez utóbbiról érdemes megjegyezni, hogy az iskola saját kezdeményezésre egy kicsit megreformálta az oktatás módszerét, és a konverzációra koncentrálnak. Az eredmények meglepően jók, a végzettek kiválóan beszélik a szlovák nyelvet. Néhány percre még visszamegyek a folyosóra. Egy Izguló fiúval váltok néhány szót. Mire megfogalmazná kérdésemre a választ, már szólítják is a bizottság elé. Szívdobogva lép be az osztályba. Kicsit aggódom érte, aztán arra gondolok, hogy oktalan ez az aggodalom, mert a fiú bizonyára sikeresen túlesik majd az érettségin, hiszen egy kiváló iskolában készült '■á. pontosan négy esztendeig. — V cyl — Izgalom a folyosón. Schick Károly igazgatóhelyettes nyugtatja diákjait TELJESÍTIK a feladatokat A Nővé Zámky-t Tesla üzem még nagyon fiatal, hiszen csak páréves múltra tekint vissza. Ennek ellenére sikeresen birkúzik meg a kitűzött terv teljesítésével. Ebben az impozáns üzemben kisebb-nagyobb villanyégőket gyártanak angol, magyar és lengyel gyártmányú automatikus gépeken. A fiatal dolgozók 70 százaléka nő. A fiatalok tevékenységét az összüzemi SZISZ-szervezet irányítja Bachú József vezetésével. Elmondta, hogy négy alapszervezetük van, melyeknek a vezetőségét az utóbbi negyedévben átszervezték. Mankójukat nagyban elősegíti az a tény, hogy az egyes alapszervezetek vezetői a kommunista párt tagjai, és az üzem és a pártalapszervezet vezetősége is támogatja munkájukat. Az elmúlt időszakban értékelték a XV. pártkongresszus tiszteletére végzett negyedéves munkájnkat. Céljük volt, hogy segítsék az üzemet, nemzetgazdaságunkat a magasabb mnnkaercdmények elérésében. A csomagolérész- legben 641 brigádörát dolgoztak le és 145 000 db villanyégőt csomagoltak be. A II. alapszervezet Bednárik elvtárs vezetésével becsületes munkát végzet. Az Ifjúsági Fényszóró figyelmét az energiatakarékosság és a selejtanya- gok mennyiségének a csökkentése köti le. Az I. számú SZISZ-alapszer- vezet szocialista mnnkabrigádot szervezett, amely versenyben áll a szocialista brigád cím elnyeréséért. Tüzetesen ellenőrzik a kész árat, csökkentik a hulladékmennyiséget és a selejtárut. Navrátil mérnök elvtárs szigorú, de igazságos vezetőjük. Nem hagynak semmit kárba veszni. Összegyűjtik a papír és nikkelhulladékot is. Ezt a munkát a mesterek támogatásával végzik. Az igényes feladatot Zbynovsky elvtrás ellenőrzi. A politikai-eszmei nevelés is biztosítva van. A politikai iskolázásokat a pártalapszervezet tagjai vezetik. Baráti kapcsolataik vannak a Foliklinika SZISZ-szervezetévei és Lenin utcai KAI-val. Közösen tematikus kirándulást szerveztek az SZNF nyomában, amely Zvolenban politikai iskolázással ért véget. A következő negyedévre is értékes kötelezettségvállalásokat tettek. Leg főbb feladatok a gazdasági terv sikeres teljesítése. A csomagoló részlegen további 1000 brigádörát dolgoznak le a Tesla fiataljai. A sportpálya elkészítésénél és a munkakörnyezet szebbé tétele érdekében 650 brigádórát vállaltak. Az üzem vezetősége hathatósan támogatja a fiatalokat, így bizonyára sikeresen teljesítik a kitűzött feladatokat. BORKA Adrián HOZZÁSZÓLÁS Ä „KURTA KOCSMÁK“ című riporthoz „Megérkezett kis falunkba, T.-be az Üj Ifjúság. A cikk hatására sokan megvásárolták az újságot, és kézről- kézre járt, egymásnak adták olvasni az emberek, hogy mit írnak K. Zsuzsi néniről. Zsuzsi néni azéta mogorva képpel jár az ntcán. Régi „ kuncsaftjai“ is panaszkodnak, hogy már nem kapnak nála bort, moreit, sőt összeszidja, kihajtja őket. Még Maris mama is lecsen desült, nem jár már borért, jó a víz is. Így a pénz is megmarad, a víz meg fogy. A fiatalság is megdöbbent azon, hogy mi mindent megtudnak az újságírók, úgy látszik, ezek nem alusznak, mindenről informálva vannak. K. Zsuzsi nénit a riport jobban sújtotta, mint a pénzbüntetés. De a vtzzel is problémánk van. Nincsenek kutak. Itt a víz csak harminc-negyven méter mélységből tör fel, és nem mindenki bir ilyen mély kutat ásni. Csak jő vízre lenne szükség, és a mi kis falunkban is megszűnnének a kurta kocsmák. De csak biztatják a falut évről évre, és nem tesznek a kutak érdekében semmit. Mert a víznél nincs jobb orvosság- Aki azt isz- sza, annak a szive is tiszta, és az agya is normális marad“ K. család Divatos szó mostanában a státusszimbólum. Nyilván mm véletlenül, hiszen az effajta új fogálmák sosem születnek a semmiből, ok nélkül sosem lesznek. A státust szimbolizáló tárgyak listája szinte felsoralhatiatlan. Lehet az gépkocsi, kutya, külföldi nyaralás, automata mosógép, családi és hétvégi ház, gyerekkocsi, öngyújtó, lakodalom, sőt még temetés is. Mint ahogy Ikszéknél mindez annak is számít. Persze ezek a tárgyak az emberek legtöbbjénél a természetes kényelemigényt, a természetes szükségeket szolgálják, s árát becsületes munkával teremtik elő. Ikszék autója azonban státus- szimbólum. Mert ugyan mi más is lenne, ha csak arra használják, hogy vasárnap délután végigmennek vele a falun, hadd lássák az emberek Ikszék lehetősségét. A futballpályáig mennek, mert vasárnap ott van a legtöbb ember. Aztán irány haza samponozni az autót, hogy a következő vasárnap ismét végigragyoghassanak vele a falun. Behemót nagy házukat is csak a mutogatásra építették és díszítették fel, mint a menyasszonyi tortát, mert hiszen Ikszék a nyári konyhában élnek és a két kézen megszámolható tisztaszobákból csak egyben laknak, abban is nagy büszkeségük, egyetlen lányuk. Orvos lesz — mondják már most büszkélkedve, pedig a leányzó még csak elsős gimnazista, akinek legnagyobb baja, hogy korára való tekintettel még nem kaphat hajtási jogosítványt. Amilyen butácska, o- lyan magabiztos, annyira beképzelt. Ízléstelenül és drága pénzen öltözködik, s a flipére- ben, amikor a vécén a fél osztály kollektív cigizésre gyűlik össze, ő arany öngyújtóját mutogatja. A keresztmamától kapta, még bérmáláskor. Örökké hencegő, ezért az osztályban, enyhén szólva nem szeretik őt, de irigyet is akadnak, akik ha másban nem, lehetősségében szerelnének hozzá hasonlítani. Persze 6 se sok embert szeret. A biológiatanárt egyenesen ki sem álihatja, mert az egy díszes beszekundázás ailkalmával ekképpen szól a leányhoz: „Ha így folytatod a tanulást, sosem lesz belőled orvos, ámbár ki tudja... Iksz papa másnap bejött az Iskolába, rumlit csapott. A tanárnő sírt. Ikszéknek két szomszédjuk van. Az egyiket azért nem szeretik, mert erőnek erejével tikét igyekszik utánozni. Ezért aztán Ikszék nagyon örültek, a- mikor a szomszéd lebukott egy építőanyaglopáson. A másik szomszédot azért nem szeretik, mert az meg nem sokra viszi. Még régimódi házban lakik, és négy gyereket tart él egyetlen becsületes fizetésből. Nem panaszkodik, Ikszéket nem irigy- U, utánozni sem akarja őicet.. Mégsem szeretik, mert régimódi háza rontja — vagy kiemeli? — Ikszék házának „nagyvonalúságát". A felsorolt státusszimbólumok közül Ikszék nem mindegyikkel bírnak. Nem fámák külföldre nyaralni, mert Ilyen távon Iksz papa fél vezetni a kocsit. Ablakos gyerekkocsival sem henceghetnek, hiszen se kisebb gyerekük, se unokájuk nincs még, de majd lesz, hiszen a lányuknak már kiszemelték egy mérnököt, és... A lakodalom nyilván hét megyére szól majd. Az automata mosógép? Az van. De nem használják, hiszen ott a régi is, tkszné ezt szokta meg. A közelmúltban meghalt nagymama temetése igazán reprezentatív volt. Hadd lássák, hogy Ikszék ... satöbbi. Élővilágból koszorúk, szalagok. Szegény nagymama. Sose hitte volna, hogy keservesen leélt nyolcvan esztendejének ilyen díszes vége lesz. Folytathatnánk az Ik- székről szóló dolgokat, de minek? RESZELI FERENC