Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-08 / 23. szám
## 3 A z osztályban kilenc fiú és kilenc leány van. Negyedikesek, de különböző korúak. Két kis „műhelyben“ dolgoznak. A műhely Jelképes, tulajdonképpen csak egy asztalkából áll, amelyet 9-9 gyerek ti! körül. Kati rajzol, magyarázza, hogy az a sokasok görbe vonal a rajzlapon megannyi rózsa. — fő, most rajzolj margarétákat. . . — biztatja. őt a tanító néni. Év! a száját csücsöríti, majd kinyitja, egy fintor az arca, erőlködik, de csak egy artikulátlan hang jön ki a torkán. Közben mutogat. — Megpróbálhatod te is, persze. Várj szépen, Martin kölcsönzi a gyurmát néked is. És Évi boldog, érzi, hogy megértették, amit „mondott.“ Viktória 12 éves, bepisil, és ha a „bajt“ már érezni az egész osztályban, a tanító néni száraz pelenkát tesz alá. Viktória nagyon beteg: deréktól lefelé teljesen béna A szeme azonban vidám. Csodálatosan énekel, és szépen rajzol. Marcella csak kerekes járókában tud járni. Abban ts csak 10-20 métert, utána összeroskad a fáradtságtól. Martin két évvel ezelőtt biciklizett, és ő volt a prievidzal iskola futóbajnoka. Egy nap aztán nem fért a bőrébe, elhatározta, hogy közelebbről ts megismerkedik a villannyal: Válltól mindkét kezét amputálni kellett. Most gyurmából mozaikot készít — a tábújjaival. A lábával, ír, azzal Is eszik, mosakszlk. A testi fogyatékos fiatalok bratislavai Iskolájában Beáta Kmefová tanító néni osztályában vagyunk. 1. Nagy ablakok, hosszú egyenes folyosó, belátni minden osztályba anélkül, hogy az embernek leselkednie kellene. Az Igazgatót arra kérem, hogy emelje kf az iskolában tanító fiatal pedagógusok legjellemzőbb tulajdonságait- Azt válaszolja, ez nagyon nehéz. Jellemző rájuk, hogy valamennyien vállalkozó szelleműek, kezdeményezők- és optimisták. Engem főleg az utolsó jellemvonás, az „optimista“ ragadott meg: Ugyanis ennek a jellemvonásnak az Iskolában különös jelentősége van. Az osztályban zeneóra folyik Mindent átvesznek: énekelnek gyermekdalokat, egy szép népdalt, a tanító néni eljátssza Csajkovszkij 4. szimfóniájának és Bartók divertimentójának néhány taktusát. A tanító néni vezényel, énekel, zongorázik. orrot törül, kiküldi az egyik nevetgélő srácot, ablakot nyit, és maga ts meglepődik a virágba borult fákon- — Gyerekek, nézzétek! Az igazgató azt mondja, hogy az idejáró végzős főiskolások közű! a céltudatos, értelmes tanítókat igyekszik kiválasztani. ~ Az csak jó, ha a pedagógus ráadásul még boldog ember Is. 2. — Zsuzsika, gyere mondd el azt a versikét, amelyet tegnap tanultunk. úgy, mint a többiek Zsuzsika lön, elegánsan meghajol, szaval, és amikor vége a versnek, Ismét meghajol Kétségbe vagyok esve, mert a kislány kezdetleges kiejtése miatt még a vers címét sem sikerült megértenem. — És most egy l.icsit tornáztatni fogjuk a nyelvünket. Fel, le, utána úgy, ahogy a kiskutya szokta csóválni a farkát. A „nyelvöltögetés“ Gabinak megy a legjobban. Cicahívó, kígyóutánzó hangokat gyakorolnak kedvvel, és ógy tűnik, hogy ez szórakoztatja is őket. A tanító néni előkészület! füzetében erről az óráról a következőket olvasom: A hangképző szervek fejlesztése, ajak és nyelvíorna, a „C“ és az „SZ“ hangok gyakorlása. 3. Kosztolányi Szegény kis betege nyolc évig ural ta, nyomorgatta a családot. Jómaga csupa láz, szenvedés. . . és csupa közöny. Kis szörnyeteg, akinek lelkét, jellemét megingatta a testi betegség. A novella végén meghal a kisfiú édesanyja, sírba viszi fia: betegsége. A szegény kisbeteg bosszankodik: elvesztette legjobb ápolóját, már a temetéskor sem kapja pontosan a tablettáit. A gyerekek, akikkel Beáta tanító néni osztályában találkoztam, betegek. Gondolataik azonban tiszta, mély érzelmekből fakadnak. A tanító és nevelő itt egy kicsit ápoló és szülő is. Meg jó barát. Itt nemcsak tanítani, gyógyítani is kell. — Évente más-más városban, de leggyakrabban Levocán szokták megrendezni a testi fogyatékos fiatalok sportvetélkedőjét. Aki csak úgy céltalanul éldegél, aki mindenre csak vállat von, a hi- degvérűek — látogassanak el egy ilyen vetélkedőre. Engem az első ilyen verseny nagyon megrázott. Persze azóta több hasonló éltbényem volt a gyerekekkel. Megtanultam, hogy nem szabad túlságosan távoli célokat tűzni magam elé- Az első hónapokban, amikor tanítani kezdtem, azt hittem, megfutamodok. Egyik nap elkeserített az osztályom, a másik nap a kollégám kudarca, a harmadik nap összedőlt, amit vagy három hétig szorgalmasan építgettem. Nem, hát így nem le hét, gondoltam. Amikor megbékéltem, figyeltem, hogyan csinálják az Idősebbek- Nyugodtan, em berfeletti türelemmel órákig képesek foglalkozni egy diákkal. Az eredmény: a gyerek megtartja ujjai között a ceruzát. így kezdtem én is. Az Is kólában összeszorítottam a fogaimat, és otthon a kanapéra dőlve csak sírtam- Ilyenkor az járt a fejemben, hogy mennyivel könnyebb a rendes iskolákban tanítani, mennyivel kézzelfoghatóbbak ott a sikerek, és mennytve! rövidebh a hozzáfuk vezető út. Igaz, a mi diákjaink is tanulnak szak mát, és érvényesülnek Is a maguk módján. Én olyan életre tanítom őket, mint amilyen a miénk, az egészséges embereké. Ezért nincsenek gátlásaik, ezért nem érzik idegennek az idegent. 4. — Sokat gondolkodom a munkámon. Szeretem. A gyerekek ösztönöznek, hogy állandóan tanuljak, pedig csak tavaly végeztem a Koménskjí Egyetem gyógypedagógiai szakán. Többet kérdeznek, mint államvizsgán szokás. Abból is fél kell készülnöm, amiről azt sem tudom, m! fán terem. A mai gyerekek, főleg az enyémek, közlékenyek. Életüknek nincs sok eseménye, hiszen többnyire csak itt az iskolában és az internátusbán élnek, de valamennyiről beszámolnak- Akkor vagyok a legboldogabb, ha ezek az elbeszéléseik eredetiek és egyéniségük megnyilvánulását fedezem fel bennük. A múltkor egy kicsit szomorú voltam. Odajött hozzám az egyik kislány, megsíiíiogatott, és azt mondta, ha akarom mesél valami vidámat, vagy énekel. . . Beáta Kmefová pedagógus önmagát adja a gyerekeknek és tólük is ezt várja- így teljes az élete, ez az élete. Zácsek Erzsébet r tsztelem az Öregeket. Kiváltképpen azokat, akiknek testét, kezét — évtizedek nehéz munkája jelölte meg, tekintetükben két világháború hagyott nyomot. Tisztelem őket, mert hosszú életük emlékezete a mi nemzedékünk által már csak a közvetve megismerhető múltnak egyik leghitelesebb forrása. Ezért hallgatom most szívesen a nyolcvanesztendős Molnár Ferenc bácsit, akinek jócskán van mit beszélnie, ráadásul nagyszerű elbeszélő, és megritkult nemzedékének jellegzetes alakja. 1915-ben, tizenkilenc évesen vonult be katonának. Pelyhedző állal, elkeseredve. Egyenesen a galíciai front első vonalába, egy keskeny lövészárokba vitték, s onnan aztán több mint fél esztendeig még csak a lábát sem tehette ki. Legfeljebb akkor, ha botozásra vagy kikötésre vitték, mert a magafafta természetű emberről bizony könnyen kiderült, hogy npm meggyőződésből, nem valami nagy lelkesedéssel harcol a császárért. Mert hát mit kapott őfelségétől? és népe mit kapott? Molnár Ferenc már akkor tudta, hogy Ő csakis egyetlen dologén emelhet szót, botot vagy szuronyos puskát; a magafafta szegényekért, akiket az igazságtalan élet nyomorít. Tájékozott volt, mert érdekelték a világ dolgai. Apja, a kis jövedelmű takácsmester a pipa meg a dohány árát inkább újságra fordította, s ezekből aztán serdülő fia is megtudhatott egyet-mást, hiszen betűről betűre elolvasta őket. Élesen emlékezett egy 1912-es eseményre, amelyről az újságokból értesült, arra, amikor Pesten a munkások felforgatták a villamosokat. ö is szeretett volna köztük lenni. Es íme, hová került? A frontra. A huszonöt fokos hidegbe, ahol papírtalpú bakancsban szélesítették a lövészárkot. Dolgoztak, bár nem lelkesedve. így szabta a parancs, no meg így nem ts fáztak annyira. A hideg ellen ez volt az egyetlen védekezés, meg az emlékezés melege. Molnár Ferenc legtöbbet a nagykeszl kis nádfedeles házra gondolt, meg annak a magát pesti illetőségűnek mondó vörös nyakkendős ember szavaira, aki rokonlátogatás ürügyén hébe-hóba megjelent a faluban, és — bár megszólták érte — soha nem tette be a lábát a templomba. Az embereknek az Igazságról beszélt, és szidta az urakat. Es kint a lövészárokban, a baftársak legbizalmasabb körében Molnár Ferenc már agitált, szidta a háborút. Később az átállásra is kísérletet tettek, de hiába. Aztán Tarnopol irányából megindult a nagy támadás, s megtépázta a frontvonalukat. Egyszer csak hirtelen, e- gytk napról a másikra vonaton találták magukat, a- mely aztán meg sem állt Isonzóig. Onnan tovább pedig gyaloqolnl kezdtek az olasz front híres szakaszára, Piave felé. Ferenc bácsi nyolcvanévesen Is pontosan emlékszik mindenre, apró orosz és olasz falucskák nevére, arcokra, emberekre, megbízható baftársakra, akiknek kiönthette a lelkét, és gyűlöli felettesekre, akikre hallgatni volt kénytelen, akik mást parancsoltak, mint amit a közkatonák, a baloldalt érzelműek szíve diktált. A huszonöt havi galíciai frontszolgálat után következett egy újabb esztendő az olasz lövészárokban. Amikor ott egyhuzamban harminchárom éjszakás tábori őrszolgálat u- tán Molnár Ferenc pihenöszázadba kérte magát — mert járt neki —, nem engedték. Ebből a nehéz állapotból aztán egy még nehezebb húzta ki; súlyos megfázás, Nyolcvan év becsületben négynapi eszméletlenség. Az orvos lemondott róla, de ő szerencsére jó erőben betegedett le, hiszén nyers kukoricával, cirokmaggal korábban jól „felhizlalta“ magát, meg rengeteget segítettek az olasz bőrök, a borhoz pedig nem volt nehéz hozzáférniük. Ez mentette meg az életét. No meg a jó lisztes, gesztenyéhez hasonlítható tarkabab, amely közvetlenül a frontvonallá alakult olasz földeken termett. „Két teljes hónapig részeg voltam. Ha éreztem, hogy egy kicsit tisztul áz a- gyam, rögtön lelöttyintettem egy sajka bort. Mert ugye szerteszét elhagyott pincék álltak“. Lázadozott magában. Erre meg aztán jócskán ráduplázott egy Hucsko nevű bajtársa. „Hát tudtad te, hol van Galícia. Meg a Piave? Hát mit keresünk mi itt? Hazá? A haza ott van, ahol a tisztességes megélhetés van. Hát mid van neked otthon? Az apád. és annak mije van? A szövőszéke. Mutass nekem itt a vonalban egy tízholdas parasztgyereketi Nincs. Ha meg véletlenül akad, az vakbuzgalomból került ide.“ Ezt mondta Molnár Ferencnek Hucskó bajtársa. Az meg megkérdezte tőle: „Hol tanultad te mindezt?“ ,.Pesten voltam szabóinas, és eljártam a szocdemek gyűléseire. Ott tanultam. De el ne árulj.“ „Nem árullak el, jó pajtás. A sírba viszem, amit maiidtól“ Hucskót másnap megölte a légnyomás. Aztán ínak az anyjának, hogy a fia hősi halált halt. és elküldték neki a nagyezüstöt. Molnár Ferenc átkozódott magában: hősi halál? Hm. Aztán főtt a május végi gyásznap, és őt is leszerelték, de két hét után ismét behívták Komáromba. Ekkor már mindent tudtak az oroszországi eseményekről. Nagy- készt közel volt, hazaszökdösött. Egy bajtársa figyel- mezlétte. Vigyázz, ha rajtakapnak, főbe lőnek. De ekkor ő már senkitől sem félt. Elszánttá tette a hosszú frontszolgálat, és lelkesítették az októbert forradalom hírét. Aztán jött a hír: Magyarországon kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Kommunizmus van. Az volt ám a lelkesedés, az volt ám a felemelő érzés, amikor vöröskatonának mondhatta magát. Ebből az Időből már két fényképe is van. Nézegetjük őket. Csillog a szeme. Aztán ismét elkomorodík, és azt mondja; „Majd jött a hír. hogy a Tanácsköztársaság megbukott. Nem hitték el. Néhány napig még harcoltak, aztán elkezdődött a buf- dosás.“ De ő még mindig hitt, nem tudta, hogy arra, amiért vöröskatonaként harcolt, még egy negyedszázadot kell várnia. De tudta, egyszer bekövetkezik. És amikor bekövetkezett, 1945-ben ő már ötvenesztendős volt. Közben szakadatlanul dolgozott a mindennapi kenyérért, de akkor, tizenkilencben megfogadta: Idegen érdekért többé sem munkása, sem katonája nem lesz senkinek. Am harminckilencben mégis besorozták. Nem sokáig szolgált, hiszen fogadalma volt. Szökdősött, csatangolt, várta, míg ideérnek a szovjet katonák, hogy átállhasson. Negyvenötben ideértek. A háború befejeződött, és ő dolgozott tovább, de akkor már tudta, hogy miért. Nem volt már fiatal, de úgy érezte, most kezdődik az ő ifjúsága. és valóban. Most. nyolcvanévesen is úgy mozog, úgy dolgozik, és szellemileg is olyan frissnek, derűsnek érzi magát, mintha egy negyedszázaddal lenne fiatalabb. Beszélgetésünk végén előkerül egy kitüntetése. 1969. március 21-én a Magyar Népköztársaság Elnöki Tánácsa a Tanácsköztársaság emlékérmét adományozta Molnár Ferencnek, az egykori vöröskatonának. K. F. l—— 1--------------1 1 1 4* 1 A felvételikről Közeledik a főiskolai és az egyetemi felvételi vizsgák ideje. Nagy eseményei minden pályakezdő fiatal é- létében. ilyenkör dől el hogy megtalálja-e az élet i- gazi értelmét vagy sem. A pályaválasztás minden bizonnyal az ember életének iegfontosabb forduló pontja, és a döntést több kp körülmény határozza meg. A tehetségen és a rátermettségen kívül többek között a társadalmi érdek és a főiskolák befogadóképessége is. A Szlovákiát egyetemek és főiskolák az iáién körülbelül 11 000 hallgatót vesz nek fel. A népgazdaság távlati terve értelmében ennyire van szükség. S bár az idén a múlt évihez képest bővült a továbbtanulási le hetőség, az érdeklődés to vábbra is meghaladja a le hetőség eket. A11000 hely nek több mint 20 000 váró mányosa van. Ebből követ kezik, hogy a felvételt bizottságok a legjobb akarat mellett is több jelentkezőt kénytelenek lesznek eltanácsolni. Ilyenkor természete sen gyakori a méltatlankodás, a bosszúság, az alapta lan vádaskodás, aminek elejét vehetnénk, ha... Legkedvezőtlenebb a helyzet a jogi karon, ahol csak minden ötödik érdeklődő reménykedhet. Hasonló a helyzet a három orvosi karon. A 640 helyre több mint kétezren jelentkeztek. A Ko mensktj Egyetem Bölcsészkarán 215 helyre 690 érdek lődd fut. A préSovi bölcsész kar 150 helyét 460 jelent kező pályázta meg. A tervezettnél ezerrel többen jelentkeztek a Nitrai Mezőgazdasági Főiskolára. A Bratislavat Közgazdásági Főiskola 950 helyére 25Ó0 jelentkező van. Betöltetlen helyek gyakorlatilag már ésák á iílinat Közlekedési Főiskolán vannak. Kedvező a helyzet a KOSicei Műszaki Főiskolán és a műszaki főiskolákon általában. Az elhangzottakból egy- szérű a következtetés: sokán hasztalan reménykednek. Viszont az is szembetűnő. hogy még mindig aránytalanul nagy az érdeklődés áz ún. divatos pályák Iránt, értjük ézen az örvöst egyetemét, a jogtudományokat és a társadalomtudományokat áltálában. Nehéz lenne eldönteni, mt ei:nék az oka, dé talán nem leszünk messze az igazságtól, ha nyíltan kimondjuk, hőgy sók esetben á szülők helytelen befolyása érvényesül, akik gyakran még mindig a múlt 1 előítéleteinek hatása alatt döntenek. Társadalmunkban tervszerű-gazdálkodás folyik, a- mely a népgazdaság zökkenőmentes és gyors fejlődését szolgálja. Bár államunk igyekszik a természetes kiválasztódásnak és a népgazdaság érdekének megfelelően a lehető legmesszemenőbben tiszteletben tartani az egyén érdekeit, nem vitás, hogy végeredményben a társadalom érdeke a mérvadó. Egy kis jóakarat mel- kettőt. És akkor kevesebb lett össze lehet hangolni a lesz a fölösleges bánat és csalódás. PALAGYl LAfOS
