Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-01 / 22. szám
A Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közötti kapcsolatok normalizálásának alapjául szolgáló szerződés aláírásának hatodik évfordulóján a Szovjetunió kormánya nyilatkozatot bocsátott ki- A szovjet kormány álláspontját az enyhülés folyamatának folytatása iránti felelősség és elkötelezettség vezérli. A szovjet kormány véleményét az NSZK hidegháhorás köreinek aknamunkájáról és az enyhülési politika folytatásának szükségességéről akkor ismerte meg a világ, amikor a NATO külügyminiszterei a norvég fővárosban tanácskoztakA szovjet nyilatkozat hangsúlyozza az elmúlt esztendők pozitív eseményeit, ugyanakkor azonban afelől sem hagy kétséget, hogy nyilatkozatát a- zoknak az erőknek az aktivizálódása, aggasztó térhódítása tette szükségessé, amelyek egyre nyíltabban, gátlástalanabbá veszélyeztetik az enyhülési politika folytatását. Maga az élet bizonyította be, hogy ez a negatív tevékenység az NSZK-ban folyó szovjetellenes propaganda nemcsak a Szovjetunió, hanem Nyugat-Németor- szág népének érdekeivel is ellenkezik. A szovjet kormánynyilatkozat határozott hangját az állásfoglalás következetes elvi alapokon nyugvó tételei, az enyhülés politikájának védelme és folytatására irányuló elkötelezettség indokolja. Az NSZK-ban a jobboldal szervezkedése magyarázható lenne azzal is, hogy októberben parlamenti választásokat tartanak az országban- Kétséges azonban, hogy az úgynevezett „keleti politika“ támadása, birálafa, eredményeinek, jelentőségének sajátos frazeológiával és olykor útszéli demagógiával való csökkentése valóban a jobboldali kampány része. Inkább arról van szó. hogy a nyugatnémet ultrajobboldal jó alkalmat lát a választási előkészületek felfokozott légkörében arra, hogy aláaknázza az európai együttműködést, valamint a Szovjetunió és az NSZK sokoldalú, e- redményesen fejlődő kapcsolatait. A Szovjetúnió kormányának állás- foglalása felhívja a figyelmet arra is, hogy bizonyos nyugat-európai, elsősorban NATO katonai körök, beleértve a nyugatnémet Bundeswehr néhány vezetőjét is, Franz Joseph Strauss ultrajobboldali örökségének érvényesítését tekintik elsődleges feladatuknak. Bár a szovjet kormánynyilatkozat az NSZK-val, annak hidegháborús köreivel foglalkozik elsősorban, félreérthetetlen tanulságokkal szolgál más tőkés kormányok számára is. Egyfelől a Szovjetúnió ismét elkötelezte magát az enyhülés, a békés egymás mellett élés politikájának elvei és széles körű gyakorlata mellett, másfelől azonban nem hagy félreértést a tekintetben, hogy az ideológiai konfrontációt lehetségesnek és szükségesnek tartja, akárcsak azt, hogy a gyarmati sorban, elnyomás, fasiszta terror alatt élő népek akár fegyverrel a kézben is, elnyomóik ellen forduljanak. A maoisták káros politikájának e- gyik legutóbbi megnyilvánulása a kínai ENSZ-küldöttség nairobi szereplése volt. Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletén a kínai küldöttek különös taktikát folytattak- Miközben állítólag teljes támogatásukról biztosították a fejlődő országokat, arra törekedtek, hogy meghiúsítsák együttműködésüket a szocialista közösséggel, elsősorban a Szovjetunióval. Különös hevességgel szálltak síkra a szocialista és fejlődő országok közötti gazdasági együttműködés olyan konkrét formái ellen, mint a közös ipari vagy kereskedelmi társaságok. Az ilyen jellegű közös vállalkozások nagymértékben elősegítik a korszerű ipari technológia átadását az iparosítás útjára lépett fiatal, független ázsiai, afrikai és latin-amerikai államoknak. De éppen ez az, ami kiváltotta Peking ingerültségét. 05 '03 S Í2 ä S3 03 V) '03 X N <c 03 > 'C8 O A N 03 5» 00 Ä 'CŰ 'O «3 N \3 O •f”> ^ •I* s 'tő —H KJ X a 3 £ ed i"H 'ce A társadalom építésének cselekvő részesei vagyunk Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi zottsága, a köztársasági elnök és a szövetségi kor mány meghívására az ország valamennyi kerületéből és társadalmunk minden területéről 800 fia- tál járt a minap Prágában, hogy részt vegyen a prágai várban a már hagyományosan májusban tartott találkozón a párt- és az állam vezetőivel. Ott voltak üzemeink ifjú munkásai, a mezőgazdaságban dolgozó fiataioK, az ifjú műszaki dolgozók, fiatal művészek, számos élsportoló, pionír- vezető, néphadseregünk tagjai, közép- és főiskolások. A jelenlevő fiatalok nevében Jindíicb Polednlk, a CS.KP KB titkárságának tagja, a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának elnöke köszönte meg a meghívást, majd kifejezte egész ifjúságunk háláját azért a bizalomért, amelyet ifjúságunk iránt a CSKP XV. kongresszusán fejeztek ki. Megállapította, hogy a XV. kongresszuson kitűzött program kifejezi egész ifjúságunk érdekeit, vágyait, és szilárd biztonságérzetet nyújt számára a jelenben és a jövőben egyaránt. A Szocialista Ifjúsági Szövetség valamennyi tagját, egész ifjúságunkat megismertetjük a CSKP XV. kongresszusának programjával, hogy megtaláljuk helyünket e nagyszerű program megvalósításának frontján — hangoztatta. A jövő feladatai az eddigieknél még jobban megkövetelik, hogy ifjúságunk többet tanuljon, és becsülettel felkészüljön hivatására. Ifjúságunk cselekvőén ki akarja venni részét a döntő fontosságú beruházások létrehozásából, a gabonater melés fokozásából, a tüzelőanyaggal és energiával, az anyaggal és munkaerővel való takarékos gazdálkodásból. Beszéde végén Jindfich Polcdník arról biztosította a párt és az állam képviselőit, hogy a SZISZ és Pionírszervezete minden tudását és erejét arra fordítja, hogy a CSKP XV. kongresszusán kitűzött program megvalósuljon. A találkozón beszédet mondott Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök. A CSKP XV. kongresszusán — mondotta Husák elvtárs — nagy örömmel állapítottuk meg, hogy dolgozó népünk jelentős sikereket ért el az utóbbi öt évben az anyagi termelésben, az életszínvonal emelése, a kultúra, a tudomány és a művészet fejlesztése terén, egyszóval az élet minden területén. Ebből becsületes munkával a fiatal nemzedék is kivette részét. Nagyra értékeljük azt a bizalmat és támogatást, amelyet ifjúságunk fejez ki Csehszlovákia Kom munista Pártjának politikája, és szocialista államunk iránt, nagyra becsüljük a fiatalok növekvő aktivitását, amely a legkülönfélébb területeken ló eredmények és teljesítmények elérésében az előttünk álló feladatokhoz való becsületes hozzáállásban nyilvánul meg. Természetesen messzire nem jutunk, ha csak az elmúlt években elért eredményeknek örvendeznénk. A jövő feladatokkal is foglalkoznunk kell. A XV. pártkongresszus a jövő időszakára kitűzte a szocialista társadalmunk fejlesztésének, valamint a szellemi és az életszínvonal emelésének nagyszabású és,igényes feladatait. Rendkívül fontos — folytatta Husák elvtárs —, hogy még nagyobb igényességgel készüljünk föl a jövő évek feladataira. Csehszlovákia fejjett ország, és a fejlődésben lépést kel! tartania a többi fejlett országgal. Ez megköveteli a jó, becsületes felkészülést és az ügyért való lelkesedést. Azon fáradozunk, hogy a fiatal nemzedéknek a lehető legkedvezőbb feltételeket teremtsük meg az életre való felkészüléshez, a munkához és az önrealizáláshoz. Az ő feltételeik összehasonlíthatatlanul jobbak, mint voltak a mieink vagy a megelőző nemzedékekéi. Nagyra becsüljük a Szocialista Ifjúsági Szövetség és Pionfrszervezetének munkáját. Ez a hatalmas társadalmi szervezet jelenleg több mint kél és fél millió fiatalt és gyermeket tömörít, és fontos szerepet tölt be politikai rendszerünkben, szocialista demokráciánk rendszerében,,a Nemzeti Front keretében. A kis falvaktól kezdve a központig a fiatalok minden munkahelyen érvényesülhetnek, részt vehetnek a határozatok meghozatalában, gondolataikkal, ötleteikkel, lelkesedésükkel aktívan kivehetik részüket, és segíthetik a céljaik megvalósítását. A Szocialista Ifjúsági Szövetség országunk jelentős társadalmi ereje. A SZISZ munkájának továbbra is nagy figyelmet szentelünk, és minél jobb lehetőségeket igyekszünk biztosítani a fiatalok számára. Már sokszor elmondottuk — folytatta Husák elvtárs —, hogy nálunk az ifjúság előtt nyitott kapuk állnak, mindegyikük fejlesztheti képességeit, s bármely munkahelyen, bármely községben vagy városban érvényesülhetnek. Természetesen a fiatalokkal szemben is igényesnek kell lennünk: aki részt akar venni a határozatok meghozatalában vagy megvalósításában, annak értenie kell a dologhoz, meg kell tanulnia minden csínját- -blnját. • Elégedettek lehetünk azzal, amit ezen a téren a Szocialista Ifjúsági Szövetség és Pionlrszervsze- tének sikerült elérni. Azt azonban aligha mondhatjuk, hogy többet már nem tehetnénk. Ismerjük a munkáknban található gyenge pontokat. A SZISZ és Pionírszervezete munkájában is egyre többet kell tanulni, törekedni kell a lehetőségek minél jobb felhasználására, hogy a szervezet élete, vérkeringése minél jobb legyen, hogy a fiatalok tudják, mit biztosít számukra, és merre vezeti őket ez a szervezet, a fiatal nemzedék sokoldalú fejlődése és a fiatalok életének gazdagabbá tétele érdekében. P énteken menyilt Brnóban a fogyasztási cikkek árusítással egybekötött hagyományos kiállítása, az ezer emeletes áruház, ahogy a jelszó hirdeti. Nyolcvanezer négyzetméter területen 222 kisipari szövetkezet, 130 helyi gazdálkodási vállalat, és tulajdonképpen az egész közszükségleti cikkeket gyártó ipar bemutatja termékeit. A kiállítás iátogaíói láthatják, esetleg meg is vehetik azoknak a termékeknek a prototípusait, amelyek eddig még nem voltak forgalomban. A kiállítás célja is tulajdonképpen az, hogy bemutassa a kereskedelem dolgozóinak a közszükségleti cikkeket termelő ipar egész gyártászerke- zetét. A kereskedelem beszerzői egy helyen láthatják mindazokat a termékeket, amelyeket pHMEGHÍVÁS vásárra EZEREMELETES ÁRUHÁZ lanatnyilag előállítanak vagy a közeljövőben kezdenek gyártani. A vevők viszont alapos áttekintést kapnak a fogyasztási cikkekről, s ha szerencsével járnak, akkor jól bevásárolhatnak, esetleg utánvéttel megrendelheti a kívánt termékeket. A kiállítást egyúttal piackutatásra is felhasználják. Az eddigi tapasztalatok nagyon kedvezőek. A kiállítás június 6-ig lesz nyitva. (Pi) A SZISZ SZKB ŰJ TITKÁRAI .......... % I NG. HELMUT VÄCHA, a SZISZ SZKB elnökségének tagja és titkára 33 éves- Okleveles gépészmérnök, tanulmányai befejezése után a Szlovák Műszaki Főiskola Gépészeti Karán a nársegédként tevékenykedett. Diákkora óta aktiv tagja ás funkcionáriusa volt a CSISZ-nek, majd megalakulása után a Szocialista Ifjúsági Szövetségnek. 1973. december elseje óta a SZISZ SZKB ideológiai osztályának volt a vezetője. Az ifjúsági szövetségben .kifejtett tevékenységéért számos elismerésben részesült. ANDREJ GRES, a SZISZ SZKB elnökségének tagja és titkára. 32 esztendős. Hosszú éveken át az ifjúsági mozgalom hivatásos funkcionáriusaként dolgozott és számos elismerésben részesült. Az elmúlt négy esztendőben a CSKP KB politikai főiskolájának volt hallgatója. 1972-ig a SZISZ Spiáská Nová Ves-i járási bizottságának elnöke volt. Andrej Grest a SZISZ SZKB plénuma megbízta a falusi szervezetek tanácsának és a szervezési bizottság elnökének tisztségével is. Egy év múlva találkozunk R agyogó napsütés köszöntötte Dunajská Stredán (Dunaszerrta- helyen) a középiskolák fis szaktanlntézetek első járási találkozóját. A résztvevők Vendégé Vince .tornatanár vezetése alatt először megkoszorúzták az elesett hősök emlékművét, majd Olgyol Ede, a duna- szerdahelyi gimnázium Igazgatóhelyettese üdvözölte a vendégeket és a 11 iskola képviselőjét. A rendezők, a SZISZ dunaszerdaihelyi járás bizottsága és a gimnázium nevében Varga Zoltán és Horváth Tibor nyitotta meg a kétnapos találkozót. Az első nap a sportversenyeké vök. A gimnázium sportpályáján a mező- gazdasági műszaki középiskola és a öailovól (megyeri) gimnázium fiúcsapata kézilabdázóit, K^jimisek bár fölényben voltak, vesztettek: a „mezősöknek“ jobbaq",kedvezett a szerencse. A mérkőzés hése egy bizonyos Gyuszi, a megyeriéit üdvöskéje, volt. (Vezetéknevét nsyn akarta elájulni.) A szurkolók Mondok /^reáddal? 1 a SZISZ járás! bizottsága aWBkáye! „az élen neki adták ffi^dkf^üígMpsws tanácsokat. — Gyuszi, mit täfeakojfiz <jjt középen, fuss fel a szeress, és kész! Gyuszi vállat vont, lefutott a szé len, és — gél. A lányok a mezőgazdasági Iskola pályáján kézllabdáiztak. A DAC pályáján atlétika! vetélkedő folyt. Engem a magasugrás érdekelt leginkább. Ott Jártamkor a léc 150 cm-en volt, de amikor láttam, hogy a versenyzők az én testmagasságomat Is minden nehézség nélkül „átvitték“, felháborodva odébbálitam. A kíváncsiság azonban hamarosan visszavitt. A 161 centiméternél már figyelni kezdtem, ki lesz az első. Egy f.ú könnyedén repülte át ezt a magassá got* Is. Akkor léptem hozzá, amikör elnyúlt a gyepen. — A neved? — Tepllcky János, a Samorínl (so- morjat) szaktanintézetből. — Eddigi legjobb eredményed? — Százhíuyannégy centiméter. — Itt most hány centiméternél tartasz? — A százhatvanhárom centiméternél, rossz ez a meleg. És százhetvenhat centiméterrel János megnyerte a versenyt. Az én egyéni csúcsom egy 40 cm átmérőjű lyuk átbújása volt. Méhes Józseffel jól elbámészkodtuk az 1- dőt, ezért úgy döntöttünk, hogy rövidítünk az, úton. Ám a kapu zárva volt, kénytelenek voltunk hát ilyen megoldáshoz folyamodni. Így Is későn érkeztünk, az eredményeket a- zónban megtudtuk. A lövészetben a fiúk és a lányok csoportjában ts a megyeri gimnázium diákjai győztek. Másnap aztán eldőlt az is, melyik Iskolának van a legjobb kézilabdacsapata. A dunaszerdahelyl 1 parlta.milft -Intézetben vannak a legjobb kézilabdázó fiúk, a gimnáziumban pedig a lányok a jobbak. Hogy mindenki jöl -érezte magát, azt a búcsúnál elhangzott ,szavak Is bizonyították. Egy év múlva találka zunk! Kovács Éva, az Űj Ifjúság-klub tagja Kép: Méhes József r