Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1976-05-25 / 21. szám

m budapesti Nemzeti Színház Major Tamás * ■ rendezésében Shakespeare Jegjorradatmibb“ tragédiáját, a 11. Richardot tűzte műsorára.

bodnár erikával, a királyné alakítójáoál a bemutató előtt beszélgettem.

— Milyen érzéssel várja a premiert?

— Magát Shakespeare-! is 11. Richard és a királyné kapcsolata foglalkoztatta a legjobban. Ezért is tulajdonítok olyan nagy jelentőséget a szerepnek. Öt éve vagyok a pályán, de ennyit még egyetlen szereppel sem kínlódtam.

Furcsán indult a tehetséges színésznőnek a pályája.

Két főiskolai vizsgadarabban: az Egy szerelem három éjszakájában fMelitta) és a Három nővérben (Olga) nemcsak jelesen vizsgázott, hanem énekes tehetségére is felhívta a figyelmet. Szolnokra szerződött.

— Fájó szívvel emlékezem vissza ezekre az évekre — mondta.

Nem ts csoda, hiszen itt kapta - eddigi legsikeresebb színpadi szerepét Örkény István Macska játékában. A Székely Gábor rendezte darabnak ez volt az ősbemutatója. Azóta a tragikomédiát több külföldi színház is sikerrel játssza, de a kritikusok szerint Bodnár E- rlka Egérkéje mindegyiket felülmúlfa. Ritka találkozás volt ez a színész és szerep között. Később a Pesti Színházban is ö játszotta Egérkét. A siker megismétlődött.

— Nagyon közel éreztem magamhoz a szerepet. Am az ötödik kritika után úgy éreztem: közel a végem. Divatba jöttem, és ez nagyon veszélyes.

Szolnokon eljátszotta még a Sirályt, és a József Attila Színházhoz szerződött Budapestre.

— Nem volt valami szerencsés lépés, tül jó szán- déküak voltak velem. Rögtön rám osztották a Cyra- nóban Roxan szerepét. Nai- oa szerep. A próbák alatt még elhittem, hogy jó lesz. A premier előtt azt mondták: -jöí sminkellek.

Mint színész megoldotta a feladatot, de tudta, hogy nem Roxan ö, mégis el ken játszania.

— Ma már tudom: minden attól függ, hogy ki rendezi.

A

— Tehát újra élváHaSlná a szerepet?

— Abban az esetben, ha a rendező meg tudná mondani, hogy miért éppen rám akarja osztani.

Két év után a Nemzeti Színház tagja lett. Itt már olyan szerepek várták, mint Valentyina A múlt nyáron történi című darabban, a

Bertakm-napi vásár Grácid- fa, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

— Hogyan érzi Nemzetiben?

magát a

— Nagyon föl. Főleg Major Tamásnak köszönhetem, de a többi kollégáim is nagyszerűek.

— Mit tart a legfontosabbnak a szereppel való azonosulás érdekében?

— Azt, hogy megtaláljam magam a szerepben. Megtaláljam azt a momentumot, amely közvetlenül érint. Szükségem van a rendező véleményére.

— Ön szerint mitől függ a színész sorsa?

— Szeretném azt hinni, hogy önmagától. Nemcsak szerencse kell hozzá, dolgozni is kell. így előbb-u- tóbb úgyis történik valam> az emberrel. Öt év múlva kérdezze meg tőlem, akkor pontosabb választ tudok majd adni.

— Gyakran szinkronizál. Előfordult-e már, hogy nem tudta megtalálni a partner hanghordozását?

— Biztosan. Egyszer például egy vékony hangú a- merikai kislányt kellett szinkronizálnom. Feljöttem Szolnokról, és még éjszaka neki is álltunk. Nekem viszont a fáradtságtól olyan rekedt volt a hangom, hogy erőltetnem kellett magamat, így az őszinteség távol állt tőlem.

Izgalmas színésznő. Fő jellemvonása a póztalanság. Egyéniségének erejét leginkább to-fllmekben tudja a felszínre hozni. Groteszk báfa, vibráló egyéniségének fanyar varázsa különös színt ad az általa eljátszott szerepnek.

Nemrég Csehov Névnapjában élvezhettük drámai >e- hetségét, Szakonyl Károly Életem, Zsóka című darabjának tévéváltozatában Dómján Edit egykori színpadi szerepét alakította sugárzóan tiszta, mély átéléssel. Főszerepet látszott a Lányarcok tükörben. Az i- dök kezdetén és a Tükörképek című filmekben is.

— Egy olyan ősi hivatásban, mint a színművészet, van-e még mit felfedezni?

— Remélem, mindig ezt csináljuk, hiszen az emberek problémája változatlan, habár ma sokkal bonyolultabbak vagyunk.

Szabó László

A huvészetbe VETETT

BIZALOMMAL

Stefan KViETIK az elmúlt napokban művészi munkásságáért Element Gottwald- dfjat kapott. Ennek ürügyén vallatóra fogtuk a művészt, hogy az olvasók még Jobban megismerjék, még Jobban megszeressék.

— Kérem, beszéljen magáröli

— Én ezt nem tudom csak „úgy“ megtenni. Azt tartják, a színésznek nem Illik magáról beszélnie, állítólag úgysem mondana semmi újat, világrengetőt. Én ezzel a nézettel nem értek egyet. Nem azért, mintha azt gondolnám, csupa okosat mondok, hanem azért, mert élek. Ezért hát kérdezzen, s én örömmel válaszolok.

— Keménykötésű, darabos férlitlpusnak tartják. Egyetért ezzel?

— Igen, bár nem hiszem, hogy akadnak emberek, akikben ne lenne érző szív, lélek. Én abban a szerencsében részesültem, hogy találkoztam Ilyen emberekkel, és közöttük kimagasló, nagy egyéniségekkel.

— Erű és merészség, ezt a két tulajdonságot becsüli legjobban embertásaiban?

— A becsületességet, a nyíltságot tisztelem bennük, de Irtózom a butaságtól.

— Több tíz ilyen darabhőst keltett már életre a színpadon, filmekben, tv-szercpek- ben. Melyik nőtt leginkább a szívéhez?

— Azt mondják, az anyának minden gyereké kedves, legyen bármennyi Is neki. De kevés színész kedveli egyformán az összes általa alakított hőst. Ez a darabtól Is függ. Rám hatással van a környezet is, amelyben a szerepet játszottam. Mint ahogyan sokán nosztalgiával gondolnak vissza a diákévekre, én oly szívesen emlékezem vissza azokra az időkre, amikor Misót játszottam a Számadó felesége című darabban, joe-t Saroyan Életed napjaiban vagy Bolkonszkíjt a Háború és békében. De folytathatnám a felsorolást a Réztoronnyal, a Vörös borral, a Buddenbrook-házzal vagy az Ordasok ellen című sorozattal. Ezeket a hősöket mindvégig szeretni fogom. Valamikor valaki azt írta rólam, hogy a „szerelmeimben“ állhatatos vagyok.

— Első szerelme volt a színház, később ehhez jött a film és a tévé.

— A színház továbbra is az első helyen maradt, úgy hiszem, így van ez minden színésszel. És ez a jő, a helyes, noha nem mondanám, hogy a kamera előtti játékot kevésbé szeretem a színpadnál. A színészek gyakran arra panaszkodnak, hogy a filmvagy a tv-stúdióban nehezebb dolgozni,

mert nélkülözniük kell a közönséggel való közvetlen kapcsolatot. Én azt vallom, hogy a színésznek le kell rombolnia a technika állította falat, és maga körül kell éreznie a nézőt még akkor Is, ha nincs ott.

— A bratislavai stúdió tv-játékai igen népszerűek az egész országban, és ebben oroszlánrészük van a színészeknek. On szerint mi a titka ennek az átható sikernek?

— Nem vagyok elfogódott, mégis azt vallom, nemzetem nagyon tehetséges nép, teli belső gazdagsággal és érzékenységgel. Igaz, ez az érzékenység néha kárára is lehet, de Jobbára olyan művek alkotására ösztönzi, amelyeket aztán határainkon túl is elismernek. Az embereknek teret kell adni, tel kell őket karolni. Annál jobban bosszantanak azok, akik csak szárnyalni akarnak, akiknek elegendő felemelkedni a magasba, de még magasabbra törni már nincs bennük lendület, kitartás. Szerencsére ők vannak kevesebben. Mély alázattal tisztelem színész „családomat“ — és nemcsak itt Szlovákiában. Ezek az emberek a maximumot akarják nyújtani, mindegyikük a feladatok legnehezebblkét vállalná.

— Bizonyára szereti hivatását.

— Szeretem?! Ez a sző kevés kifejezni azt, mit érzek iránta. Mindenekelőtt tisztelem, mégpedig azért, mert felelősséget érzek érte. Azt is tudatosítom, hogy csak a lelkesedéssel, odaadással végzett munka teremt értékeket. Nagyra becsülöm azt, hogy minden feltételünk megvan így végezni munkánkat. Ahhoz, hogy dolgozhassam, a tehetség, rátermettség és tudás mellett bíznom kell önmagomban, abban, amit csinálok, és azokban, akikért csinálom. Tudom, hogy sokan szeretnek engem, és ha tévednék, ha szorult helyzetbe kerülnék, segtte nének. És ez a biztonságérzet szémomri mindennél fontosabb.

— Mit jelent ön számára szocialista társadalmunkban dnignzni?

— Lekötelez mint embert és színészt

egyaránt. Igyekszem úgy végezni dolgomat, úgy élni, hogy gyermekeimnek sohase kelljen magukat miattam szégyellniük. Véleményem szerint a művésznek csak tökéletes, mély esztétikai tartalommal teli alkotásokat szabadna kiadnia a kezéből. Ojabb látóhatárokat feltárni, és szellemi gazdagságot nyújtani azoknak, akik társadalmunkat két kezükkel építik, mert ők ezt várják tőlünk. —mf—

A VALÖVniG SZEBELMESE

A nyolcvanhét éves Geró Gnsztávot tárlat köszönti a Duna menti Múzeumban. Életrajzából kitűnik, hogy Ifjúkorában mostoha körülmények között kereste útjait.

Eleinte iparművészénél foglalkozott vagy tanított a város középiskolájában. Ebben az időben festett csendéletei, kisvárosi levegőt árasztó utcarészletei, falusi nyugalommal sorjázó házai, dombos vidéket ábrázoló tájképei vagy akár drámai átéléssel értelmezett alakos kompozíciói szecessziós hangulatú életképei jellemezték munkásságát. Kiegyensúlyozottságára és céltudatosságára vall az is, hogy a századelő művészetéből csak azt sajátította el, ami egyéni stílusához, művészt mondanivalójának megfogalmazásához szükséges volt. Festészete egy sajátos, egyéni felfogású posztimpresz- szlonista festészet volt, szubjektív, kissé talán „régies“ vagy inkább klasszikusnak mondható és tiszteletreméltó alkotói magatartás áradt belőle.

Gerő Gusztáv sok éven át fejlesztette mesterségbeli tudását. Stílusa egyben önmagának tükörképe. Nála a stílus és a morál összefügg. Világos fogalmazása rendezett jelleméből fakad. Azért fest, hogy megértsék. Elvet minden szertelenséget, homályosságot: így a bizarr stlluskeveredésnek minden formáját. A kirívóan egyénivel szemben az általános emberit hangsúlyozza. Egyetemes és tárgyilagos igényű rendet és arányt kíván. Az ösztönnel szemben a tudat híve. Képeinek hitelét, rangját a sokszor és sokat próbára tett embersége és a szocialista társadalom ügyének hűséges művészi szolgálata adja meg.

Képein az első pillanattöi kezdve gyakori téma az erdő és a hegyvidék, ami egyben természetismeretének bizonyítéka Is. Gerő Gusztáv érzéki izgalommal fest. A látvány szépsége nyűgözi lé, s ad lendületet, hangulatot átélő és visszaadó képességének. A barnás alapokra felrakott színei, a szinte már sötétnek mondható hangulatai jutnak egyre erőteljesebbén szóhoz az utóbbi Időben festett képein. S nemcsak botanikai jártasságát bizonyítják, hanem egyén! látásmódját és többrétű technikai felkészültségét is Igazolják, akár olajról, akár viaszos krétáról legyen is szó. A Gerő Gusztáv gazdag életművéből válogatott mintegy százharminc mű között láthatók a húszas évektől napjainkig készített képet Egy nagy hagyományú festészeti műfaj, a tájkép újjászületését érhetjük tetten Gerő Gusztáv kiállításán. Képein a táji élmény nem az esetlegesség szintjén, hanem logikus képi rendbe foglalva, mintegy tlpusér- vényűséggel jelentkezik. Nemcsak a látvánnyal, hanem határozott stílusával is arra készteti a nézőt, hogy kövesse a művészi élmény kialakulását, és a pillanatnyi érzelmi hatás helyett a táj birtokba vételének nagy lélegzetű élményével gazdagodjék.

Gerő Gusztáv művészete: a természettel összekapcsolt ember. A természet, a valóság, az Igazság a művész szándékai szerinti Jelentéssel, jelleggel szerepel képein. Vallja, hogy a kompozíciót nem lehet akármilyen környezetbe helyezni. A kép teret követel magának. A Urát keresi vagy éppenséggel a drámát, de mindig a költészetet, amely egyben maga a festészet is. Müveinek meggyőző erőt kölcsönöz az átélés mindenkor megnyilatkozó őszintesége. Ez teszi hitelessé ars poeticáját, amelyhez — bízunk benne — több értékes alkotás is felsorakozik még.

Kortársművészetünk jelentős egyéniségét tiszteljük Gerő Gusztávban, örülünk, hogy magunkénak mondhatjuk mint alkotő embert, és reméljük, hogy ez után a tárlata után még többen válnak tisztelőjévé, barátjává. Kívánunk a mesternek jő egészséget és még sok festői élmény beteljesedé sét.

(szuchvl

Gerő Gusztáv: Fülek télen — 1934