Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1976-05-18 / 20. szám

FIATAL ALKOTÓK MÜHELxE Vezeti; KULCSÁR FERENC KÖVESDI karoly Vesszőfutás Már a suhogást sem hallod. Lehullt, pedig szívszorítóan szép a fűzfavessző meztelen suhanása, mikor lecsap a lát­hatatlan pontra, akadály nél­kül, egyetlen lendiiléssel, sok apró és láthatatlan levegö-for- gécskát rántva maga után. Meghalt, nem rezzen bensőd­ben hangja. Nincs suhogás, csak a vesszők, borongok a- csarkodő-tlszta tolulása, hang nélküli ütések. Miért kell min­dent felégetni? Ellökni, kese­rű-távolivá tenni, hogy annál tündöklőbb legyen, csípése ha­mis gyönyörré magasodjon? Hogy annál keményebb legyen lépted, minél kevesebb a ka­paszkodó, amibe fogódzhatsz, hogy az illat előbb sajduljon, mint értenéd. Nem pereled a magad kis finnepeit, nem kutatod a mo­solyt, hogy mézet cseppentsen szikkadt napjaidra. Komorság­gal takarózol. Nem akarod fe­keteruhás ünnepeiket, lakodal­mas-halotti toros tülekedésü­ket. Farkasvigyoruk megveted. Vesd magad a földre, ne halld a cirkuszi, zsivajt. Hamu­ban rúgtató esendő, fejeden botütések koronája, vállald iz­zó csókjukat. Fuss, és ne nézz hátra, mert meglátod őket. KÖVESni KÁROLY Madarak Varfúsereg zuhogott a uá- ros fölött. Fekete hóesés, fölfelé lüktetőn, lecsapva, kavarogva. Loccsantott víz i- dőtlen remegése. Hárman néztük a Centrál kávéház sarkán, a korlát mellé szédülve, amelyen es­ténként bölcs-ostoba, mara- buképü fiúk percegették az időt, maguk alá húzott lá­bakkal. Mikor ellobbantak a piros cseréptet'ós ház mögött, é- reztem, ha szárnyam lenne is, kevés volna. HELYREIGAZItAS: Az Oj hajtások előbbi rovatában a követ­kező sajnálatos elírások történtek: A Groteszk kép és az Emberek c. versek Mázik István munkál. Takács Jolán rajzának címe Szerelem és a Takács Jolán: Szerelem c. kép Kiss Péntek József rajza. Neizer László rajzai 1. J Költő és lova 2. J Vízparton 3. ) Vihar előtt Hriszto Botev 1849 — 1876 KÖVESDI KAROLY HARCAIM „Az angyalt magunkban hordjuk“ Este jön, mikor a park fáradt bokrai közt a csönd moccan, s a neonlámpák zümmögésétől sikátorrá épült utcákban csak a magányosok lépteinek golyószó-ropogása hallat­szik. Esti meztelenségemkor jön. Didergő szilvafák alól, suhogva, dunyha sze- Ifdségü füvekből, elfelejtett dalok morzsáiból. Fényes porba rajzolt, járatlan utak; tátongásuk örök éh- ségű szemem előtt, hímporuktól é- rintetlen cipőm. Utak. Szűzi-nyugta- lanítók, nyugodt álmot adók. Riasz­tók és sebet gyógyítók. Csak árokba hullhatok előlük, csak a tüskék szaggatása óv. Töviskorona simogat, minden mása fájdalom szép és ért­hetetlen. fis 'ön minden este, magasodik, s-ö-i s-^ép arca lenyűgöz, marká- Inn fart. Elüti a felém nyúló kezet, kitaszít kietlen szigetre, vállát fe­szítve követ hengerít fölém. Megöl­ném, ha menthetném magam. Egyenes falat raknék, égig érőt, végig befutnék minden utat, s ott rózsákkal paroláznék. Kezekkel ta­karóznék, szorongás nélkül nézném a felhőket, s tudnám, hogy enyémek a hajnali ébredések, a kenyeret da­gasztó esti szelek, halakat terelő jámbor vizek. Csöndtornyok moraj­lása. Jó lenne elnyújtózni a park bokrai közt, mint fáradt moccanás.------- Új ípg 9 TÍMÁR MÁRTA Nevetés Furcsa zajban íródik a vers — képzelt ajtómon bekopog az eljövendő gyermeki nevetés Próbáljuk meg En nevetek Te nevetsz 0 felnevet Sorban ülnek a fák az út menti székeken s ülünk mi is a fák eljövendő székén és asztalán játsszuk el hát a nevetés játékait talán Furcsa zajban íródnak soraim — én nevetsz te nevetek ö felnevet j (Sorban ülnek a fák az út menti székeken. A múltkori jegyzetemben a társadalom és irodalom kapcsolotát rögzítettem néhány fontos gondolatban. Nem kevésbé fontos és nem kevésbé rokon viszonyokról szólok mostani jegyzetemben, a társadalom és az irodalom, a társadalom és a nyelv, a nyelv és az irodalom viszonylatairól. Sokoldalú, gazdag és bonyolult kapcsolatokról lévén szó, is­mét csak vázlatosság lehet a célom és feladatom, a parázs felszltása, és a téma fontossá­gának a megvilágítása. Kezdjük egy megcáfolhatat­lan közhellyel; az emberi el­me egyik legnagyobb és leg­alapvetőbb vívmánya a nyelv. S fűzzük mindjárt hozzá, a nyelv, amely csak közösségben, társadalomban jöhetett létre, fejlődhetett és maradhatott meg. A kettő annyira áthatj.a, föltételezi egymást, hogy bár­melyikük megszűnte vagy meg­szűntetése a másik meg­szűnését is előidézi. Így bátran állíthatjuk, hogy a nyelv rom­lása vagy felvirágzása a társa­dalom romlását vagy felvirág­zását is jelenti. A nyelv szétválaszthatatlanul Egymásba fonódó rétegekből áll. A legfelső réteget, a leg­magasabb szintet az irodalmi nyelv képezi, s ez maga a nem­zeti nyelv is — a nemzeti ösz- szetartozás legfontosabb zálo- ga­A nyelv mindenki számára él- fcősorban az anyanyelv, mely­nek révén gondolkodni, aktivi­zálódni, tenni képes. Hiszen a nyelv mint valóság, maga is tett, olyan értelemben, hogy — é itt áttérhetünk az irodalom­ra, magára az írásra — írott vagy beszélt vagy énekelt mű­veket teremtünk. Valamilyen 1- rodalml művet alkotni: cselek­vés, társadalmi aktivizálódás. A nyelv tehát az Irásművé- Szet nyersanyaga; a nyelv és az irodalom dialektikus vi­szonyban állnak egymással. Ez­ért az irodalom, a költészet története és jelene szorosan függ a nyelv történetétől és je­lenétől. De a nyelv Is örökös függésben van az irodalommal, tudniillik hatással lehet és van a nyelvre: tisztítja, őrzi, bőví­ti. A nyelv gazdagítása és szí­nesítése tehát az író joga és feladata is. A nyelvnek nemcsak mély lo­gikai rendszere van, hanem esz­tétikai hatalma is. Így az ér- telerme és az érzelemre egy­aránt hat. Hiszen a költészet­ben a szó nemcsak szótári je lentését hordozza, hanem a ho- monímák és szinonimák jelelt, a szavak kapcsolatainak má­giáját. Illyés Gyulát Idézem: Magyar anyanyelvűnk sajátsá­gosán képszerű, nem egyedUIien persze a főidőn. Mégis csak­nem szabályként fogadhatjuk el, minden szó és kifejezés he­lyes — magyaros —, ami vala­miféle képet ízlésünkre idéz elénk. Ez fő ereje költésze­tünknek is. A magyar megle­pő mődon a láttatás nyelve; magasabb fokon a látomásé, a vízióé. Kosztolányi pedig, a szó e mágusa, az anyanyelv édes­ségén túl annak végtelenségé­ről beszél. A nyelv sokoldalú tanulmá­nyozására forrásmunkánkat ol­dalakon lehetne fölsorakoztat­ni; könyvtárainkban, könyves­boltjainkban bőven talál bárki anyagot. Hadd zárjam jegyzetemet a nyelvről egy erre méltó költő. Nagy László gondolataival: A szó nélkül nem történhetett semmi. Állítólag a gondolat, a képi és képlett tevékenység nyelvi eredetű az agyvelőben. Felnövekedtem, s már porciká- im is tudják, hogy azonos va- vagyok a szóval. Tudom, hogy bárki költőre rávall a nyelve... Ha van páratlan ítélet a költő­ről: az a verse. Mert megnyug­tat e bizonyosság: hiszek a szó­ban. Kötelességem figyelni a szá­ra. Bánnom a szóval: odaadás és felelősség. Hiszem azt is, el­vezet a pecsétek mögé, ahol éppen rám várnak a titkok. Ve­zet ahhoz, ami még nem léte­zik a világban. • Napsugár: Régebbi dolgait nem Ismerem, így esetleges fej­lődését, letisztulását nem ítél­hetem meg. Verseinek legszem­betűnőbb hiánya, hogy nem egy határozott arc van mögötük, in­kább csak arcok. Urai általá­nosság, s ez kevés a művészet­ben, mert nem vezethet ahhoz a szükségszerűséghez, hogy új, másokra nem hasonlító költői egyéniséget, illetve világot ala­kítson ki. Ezt elérni nehéz, bel­ső határozottság, bátorság és nagy, mély történelmi és való­ságismeret kell hozzá. Valójá­ban van érzéke a költészethez, de a nyelvi és ritmikai sutasá­gokon túl gondolati, képi és szerkezeti hibákat is elkövet. Talán azért, mert nem igazán belülről Indítja képeit-gondo- latait, hanem fél füllel az ön által ismert költők súgására les. A vers pedig belül szüle­tik, akkor, ha a világról szer­zett ismereteit (és olvasmá­nyait J saját értelmén és vérén már átszűrte. Nézzük meg, mit mond erről Juhász Ferenc: Minden a helyén van a szivembe . Ott a Dolgok már tisztán, rendben. Hiába minden; átok, jóságl Szívemben ott van a Valóság. Így hát a szívben minden rendben. Most már rend van a szívben. S dolgozni leül ott a Tiszta Mindenség Teljes Titka. • Lila-fehér. Ilyen rövid idő alatt nem sikerülhetett verseit átdolgoznia, világát kitágítania. Bár értem türelmetlenségét, he­lyeselni mégsem tudom. A ver­sek egyszlntűségét, a képek egy- és öncélúságát, metafizi­káját és statikusságát nem tud­ta felodalnl. A rövid versnek olyan mesterei, mint az Unga­retti, Quasimodo, a japán mes­terek (haiku), a magyar Pilin­szky János vagy nálunk Tőzsér Árpád után lehetetlen így vissza­rántani a rövid verset. (A múltkori Apámnak című verse sikerült J. Ceruzárajzaiból csak a Nincsenek csillagok sikerült, a másik háromban sem erköl­csi, sem etikai megtisztulás nincs, hiányzik belőlük a drá- malság és a groteszkség is. ön­magukért vannak, de nem be­szélnek önmagukért. Nincs mö­göttük tanulság, szellemiség, se krltikusság — önmagukba fül- képekkel. Olvassa el versbéll ladnak. Gondolkozzék el ezeni szavait: kiordlthatnám vágyaim, lefessem kínjaim, okádó gépek, • V. P. Bratislava. Érzékeny- dühöngő vihar, ágyban vívott sége nem párosul kellő objek- csaták, repedt tüdővel, ordít a tlvltással. Külső és belső tár- fájdalom, vicsorgó felhőkl! Szó- gyilagosságra egyaránt gondo- noklati üresjáratok, bármily lók. A külső jegyek: a helyes- kövér jelzőkkel tűzdeli is tele. írás, a nyelv kezelése (múlt ós A versbeszéd nem vicsorgó fel­jelen idő, egyes és többes szám hőktől lesz magas, mint ahogy felcserélése, magyartalansá- a föld magvaira sem vicsorgó gokj, a helső jegyek: a szerke- felhőkből hull az eső. Attól még zet aránytalansága, a formaér- szárazság lenne a földön, mint zék hiánya kifogásolható. 0- ahogy a sivárság és szárazság lyan események, mozzanatok van verseiben Is. ármádiáját sorakoztatja föl né­ha. melyek teljesen elválnak a • Sorsvirág. „Ember aki él, novella központi magvától, an- mind művész lehetne. / Nagy nak nem kldomborftását, ha- művész lehetne, hogyha nem nem leépítését, ellaposftását e- sietne...“ Nos, ha így gondo!- redményezlk. A novella kényes ja, ha a nem sietést látja a nagy műfaj; minden mozzanat, cse- művésszé válás útjának, akkor lekvés, jelzés a végkifejletet kell hogy szolgálja, sőt sürgés se. írójának nem enged időt és teret elkalandozásra, más útra, más vidékre sem engedi lépni büntetlenül. A Búzavirág elro- mantizált és felszínes. A Visc- szapillantás emlékmontázsait, szeszélyes asszociációit, sem si­került kerek formába öntenie. A Piros alma a legsikerültebb, első felének elhagyásával és egy kis operálással jö írás le­hetne. • H. L. Komárom. „... gyö­törve egymást frázisokkal...“ — írja egyik versében. Nem kötelezi senki önt, hogy frázi­sokat írjon, hogy képtelen el­méleteket gyártson, s megkísé­relje őket lirlzálni — képtelen Vagy épületes felfedezése len­ne hamis? Akár siet, akár nem, nem értem, maga miért siet. versei nagy művészetté csak ki­jelentésekkel deklarálja. Kla­panciái, kinrimel, gyerekes rig­musai az ellenkezőkről győz­nek. Szavak című versét pedig már jobb változatban Is isme­rem. • D. J. Rozsnyó. Teljesen fél­reértette első üzenetemet. Ol­vassa el újra sorról sorra, s elemezze az ott leírtakat. H.a kicsit Is megérti és átérzl, nem fog ilyen írásokkal jelentkezni. „.. .most nem tudok semilyan modern költőtől olvasni, mert kevés kötet jelenik meg.“ — ír­ja levelében. Ezután még a toll is megáll a kezemben. • L. M. Löké. Küldjön több verset, hogy érdemben vála­szolhassak. • Citrancs. Valamelyest tisz tultak írásai. De nem figyel a kép tisztaságára. Illetve logiká­jára. Hogyan' képzeli pl. ezt: „létünk lándzsái feltételes módba / szorítják igéinket!! Amit produkált, még kevés. Nem érzem, nem látom mö­götte még az arcát. Hajlékony­ságra kell törekednie, s világá­nak tágítására. Kísérleteznie kell, olvasnia, hogy láthassa, hol tart, merre kell elmozdul­nia. Ha majd újra jelentkezik (ne sürgesse magát), közölje a nevét és életkorát is. • Toll ós papír. Örülök ge- lentkezésének. Azok az esetle­gességek, amelyek verseiben ta­lálhatók, nagyobb önfegyelem­mel eltávolíthatók. Itt-ott egy- -egy nyelvficam, képzavar, bő­beszédűség rontja írásait. S még valami: közhelyek, fáradt, elavult, megszokott jelzők. Az alkotás legnagyobb ellenfele a közhely, a berögződött szókap­csolatok, gondolatok, a metafi­zikus megrögzöttség, változat­lanság. Szabad asszociációi, ömlesztései mögött is több ren­det és határozottabb magatar­tást kell teremtenie, hogy ne hulljon szét a szerkezet, s a több irányba futó ]elzések-em- lélek-érzések egy ponton, a vers megszületése okán talál­kozzanak. írja meg, ha a nevét változtatni akarná. • K. K. Tornaija. Egy-két görbe jelzőt ős feltranszfor­mált igét, mely kilógott írásai­ból, módosítottam. Úgy érez­tem, túlprofanizálja velük érzé- seit-gondolatait-mondataít. A befelé mitlzálással is mintha messzire menne néha, azaz ob­jektív, külső, tárgyi kapcsola­tokra nem visszhangzó mozza­natokat teremt. Rendkívüli ö*-- zékenysége különös versek megírására teszi képessé. .A- rányérzéke és szerkezet-érzé­kenysége is egészen feltűnő, ritka a fiatal költők között. Jó lenne, ha küldene még pár ver­set, fényképét, rövid életrajzot, hogy majd ilyen formában :i bemutathassuk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents