Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-20 / 16. szám
orvost, mint a magas vérnyomásra. Érthető, hiszen a magas vérnyomás sok veszélyt rejt magában, gyógyításra szorul, ínig az alacsony vérnyomás nem neveehető betegségnek. A megfigyelések szerint általában az aszténikus emberekre (sovány testalka- túakra) jellemző az alacsony vérnyomás, de ez nem jelenti azt, hogy a kövéreknél nem fordul elő. Általános tünetei a fáradékonyság, álmosság, gyengeség, gyakori ásltozás, kedvetlenség, ingerültség. „Kezelni“ inkább helyes életmóddal, napirenddel! lehet, mint gyógyszerekkel, A megfelelő mozgás, egy kevés fizikai megterhelés nem árt, sőt ke<l- vezőein hat a vérnyomásra. Sokan úgy vélik, hogy a feketekávé segít „bajukon“. Egy bizonyos fokig valóban serkent, de túl sok izgatószer fogyasztása ingerültté, idegessé tesz. Azt is megfigyelték, hogy az alacsony vérnyoraású emberek gyakran hosszú életűek. Fizikai erejük, teljesítőképességük nem a legnagyobb, nem bírják a lelki izgalmakat, megterhelést sem, de ha nyugodt az életkörnyezetük, szinte nem is tulajdonítanak fontosságot állapotuknak. Dr. Csiba Józsa! Az orvos válaszol Mi a fertö'zO sárgaság okozőfa, van-e ellene védőoltás és milyen következményekkel jár, ha a betegséget jelnőtt korban kapjuk meg? Horváth Beáta, Roiáava A járványos májgyulladás (hepatitis epidemica) okozója fertőző vírus, amely általában élelmiszerrel, ivóvízzel, széklettel terjed. Nyáron a hőségben könnyebben előfordulhat, mert legyek átviszik a székletről a gyümölcsre, élelmiszerre. Csecsemőkorban nem, kisgyermek és felnőtt korban gyakrabban előfordul. Mivel komoly és szövődményekhez vezethető betegség, fontos, hogy a tüneteket mielőbb észrevegyük, és a beteget elkülönítsük környezetétől. A jár vá- nyos májgyulladás lappangásl ideje aránylag hosszú, 15—40 nap, a betegség gyo-" morrontáshoz hasonlító tünetekkel jelentkezik: hányás, puffadás, májtáji érzékenység, bőrkiütések, ízületi fájdalom. A fertőzés bevezető szakaszában, 3—21 nap után jelentkezik a sárgaság, és áltálában 3—8 hétig tart. Ritkább esetekben szövődmények léphetnek lel. A sárgaságban szenvedő beteget azonnal el kell különíteni az egészséges környezetből, kórházi kezelésre, van szüksége, még akkor is, ha közérzete .javul, kielégítő. A kezelőorvos megítélése alapján indokolt lehet a beteg környezetének, lakásának, használati tárgyainak a •feirtőtlenítése, amit a járványügyi központ végez. A fertőzést o- kozó vírus ellen nincs speciális gyógyszerünk. de a vírusfertőzésnek kitett gyermekeket. felnőtteket emberi vérsavóból nyert .gammaglobulinnal oltják be. Ez a tulajdonképpeni védőoltás fertőzéssel szemben képzett ellenanyagokat tartalmaz. A kórházban ápolt beteg étrendjéről, elkülönítéséről Iámig a fertőzés veszélye fennáll) a kezelőorvos gondoskodik. Az étrenden könnyen emészthető szénhidrátok, fehérjegazdag sovány húsok, tejtermékek és sok vitamindús zöldség, gyümölcs szerepel. A kórházi kezelés után általában hosszú Ideig diétás étrendre van szüksége a sárgaságból gyógyult egyénnek. Külön ügyeljünk arra, hogy mosatlan zöldséget, gyümölcsöt ne fogyasz- szunk, a kisgyerekek piszkos kézzel ne e- gyenek. Továbbra is szükséges az orvosi ellenőrzés, a rendszeres laboratóriumi máj- vizsgálalok, hogy a már sárgaságot átvészelt beteg állapota ne súlyosbodjék, és ne vezessen krónikus májgyulladáshoz, epehólyag-gyulladáshoz vagy újabb szövődményekhez. Gyógyítható-e az alacsony vérnyomás, és tgaz-e, hogy ez a sovány emberek jellegzetes betegsége? ’ Magda L., Stúrovn .Alacsony vérnyomásra panaszkodva általában ritkábban keresik fel az emberek az A pszichológus tanácsol Hallottam, hogy Bratislavában működik pszichológiai tanácsadó jötskolásoknak. Igaz-e? Ha igaz, kérem, írjanak róla. K. B. Samorln Bratislavában a főiskolások Hegyi parki diákotthonában a Hrobofí utca 4. szám alatt érdekes intézmény működik, amelyet már sok-sok főiskolás, egyetemista fölkeresett. A főiskolások pszichológiai tanácsadója a maga nemében egyedülálló, specializált pszichológiai rendelő, itt nyílt meg elsőként az országban PhDr. jozef Koäio docens, a pszichológia nagy teoretikusa és az ilyen irányú tanácsadás gazdag tapasztalatokkal rendelkező szakembere kezdeményezésére és sürgetésére. Az elsőévesek általában olyan problémákkal keresik fel a tanácsadót, mint a főiskolai tanulási módszerek elsajátítása, a téves pályaválasztás, a szülök és a diák közötti kapcsolat megszakadása, vagy azzal, miképpen Illeszkedjenek az egyetemen és a diákotthonban az új közösségbe. A felsőbb évfolyamosokat már másabb gondok foglalkoztatják: tanulmányi kudarcok, különféle szamélyes problémák, kezdve a szülök, pedagógusok, barátok és a köztük a- dódő apró nézeteltérésektől, az elveszett önbizalmon, a társadalmi bizonytalanságon keresztül, égészen a kezdődő neurózlsos tünetekig. Egyeseket az aggaszt, hogy megromlott a kapcsolatuk az emberekkel, másokat a társadalomtól való elszigeteltség, az első szerelmi nézeteltérés, összeütközés késztet arra, hogy felkeressék a tanácsadót. Sokan érzelmi kiegyensúlyozatlanságra, sze- •xuális zavarokra panaszkodnak. Külön csoportot alkotnak a lámpalázban szenvedő diákok. A végzősök abban kémek tőlük tanácsot, mire szakosodjanak, s milyen munkahelyet válasszanak, de időszerűek náluk a partneri kapcsolatokból, a diákházasságokból adódó kérdések is. Szép számban jönnek a jövendő mérnökök olyan óhajjal, hogy segítsék őket személyiségük érvényesítésében az új munkahelyükön, hogy az idősebb munkatársak, a tapasztalt technikusok, munkások tiszteljék őket. Egy majdnem kész orvosnő és egy pedagógus abban kételkedett, hogy egyáltalán képes lesz-e bánni az emberekkel. , A tanácsadás, éppúgy, mint bármely más hasonló szolgáltatás nálunk, ingyenes. Mindegyik ügyfél saját maga választja ki azt a pszichológust, akihaz majd bizalommal fordul. A nagy érdeklődés — évi kétszáz látogató egyszeri, vagy Ismételt tanácskérése olyan intézkedést kívánt meg, hogy a látogatást előre be kell jelenteni. Természetesen, szívesen fogadják azokat a tanácstalan fiatalokat Is, akik bejelentés nélkül, először keresik fel a rendelőt, csakhogy ebben az esetben többet kell várakozni, míg sorra kerülnek az előre be- jalentettek után. .A főiskolások bratislavai pszichológiai tanácsadója hatéves múltra tekinthet már vissza, és ez alatt, az idő alatt gazdag tapasztalatokra tett szert. (cs) tanácsadó A Film- és Televíziós Fakultás tananyaga érdekelne, és a felvétel jeltételei... 1. M. Koéice A Film- és Televíziós Fakultás az AMU (Akademie Múzick^ch Uméní) része. Évente 40 jelentkezőt vesz fel a nappali tagozatra, és ugyanennyit az estire. A Film- és Televíziós Fakultás hét szakra oszlik: a forgatókönyv, a dramaturgia, a rendezé.s, a felvéted (kamera], s fényképezés, a doku mantumfllm, a vágó és a produkció szakra .A fényképezés és a produkció tagozaton a tanulmányi idő négy év, a többi szakon öt .\ felvétel alapfeltétele a sikeres érettségi vizsga. A nappali tagozatra való felvételnél előnyben részesítik azokat a fiatalembereket, akik katonai szolgálatuk után vannak esetleg valamely üzemben vagy vállalatnál 1—2 évig már dolgoztak. Ajánlatos, hogy a felvételiző szak- vagy népművészeti körben, együttesekben némi előzetes gyakorlatot szerezzen. .A táv- és az extern oktatás azok számára létesült, akik munkaviszony- ban vannak. A rendezési szakot csak a nappali tagozaton oktatják. .Az érdeklődőknek minden évben január 15-ig el kell küldeniük jelentkezöívüket az iskoJ« tanulmányi osztályára. A felvétel döntő tényezője a tehetség. Ezért a jelentkezőknek — kivéve a produkciót — valamilyen művészi vagy i- rndalmi munkájukat is mellékelni kell. .A felvételi bizottság elbírálja őket, és személyes beszélgetés során győződik meg róla, hogy a jelentkező valóban alkalmas-e a művészi pályák valamelyikére, \nhd3n évben többszörös a túljelentkezés. Részletesebb tájékoztatást a fakultás tanulmányi osztálya ad. Címe: Praha 1, Smetanovo nábi-e2í 2. PSC 118 85, Telefon: 24 32 10. Közgazdasági főiskolán szeretnék tanulni, főleg a mezőgazdaság ökonómiája érdekel. Kérem, írják meg, hogy a Bratislavai Közgazdasági Főiskolának van-e mezőgazdasági tagozata, Z. V. Kom dm o A Bratislava! Közgazdasági Főiskolának nincs mezőgazdasági tagozata, ellenben a Nyitral Mezőgazdasági Főiskolának van közgazdasági tagozata. Oda jelentkezzen. Erről - arról Milyen vegyszerrel lehet a ruhából kimosni a rágógumit? Mukó, Rim. Sobota. Fogas kérdés, annál is inkább, hogy nem Irta meg, milyen anyagú ruháról van sző. Ha a ruha műanyagból készült, akkor próbálkozhat bármilyen fenolt tartalmazó tisztítószerrel: tiszta benzin, Clkull stb. Ezzel dörzsölje be a ruhát, utána mossa ki. Másfél évvel ezelőtt vásároltam KoSicén egy Radikál szekrényfaiat.' A bútor máza rövid időn belül teljesen összerepedezett. Mitévő legyek? Nagyon fáj, KoSice. A Bratislavai Bútorház (Dóm nábytku) i- gazgatöságán a következő tájékoztatást kaptuk: a Radikál szekrényfalat az Inte- rier Praha - gyártja. Körülbelül 12-13 ezer koronába kerül. Nem olcsó, és mint minden bútordarabot,, ezt sem egy-két évre vásárolja az ember, ezért természetes, hogyha hibát fedez fel rajta, reklamálja. Ezzel a jogával már önnek is régen élnie kellett volna, mert több mint vmlőszínö, selejtei vásárolt. Most már nem marad más hátra, mint hogy ír az Interier Praha címére. .Az üzletben öntől már nem fogadnak el reklamációt, mert letelt a bútor egyéves Jótállási ideje. A kozmetikus tanácsol 19 éves vagyok, mezőgazdasági munkát végzek. Ezt a \ezem sínyli meg leginkább. Nem tudok mit kezdeni vele. Kérem, írjanak valamit a kéz- és körömápolásról. L. Zita, Luéenec Gyakran látunk fiatalokat öreg kezekkel. Nem csoda, hiszen böfünket éppen a kezűnkön éri a legtöbb ártalom, s mégis kicsit mostohán bánunk velük. Mosogatni és mosni kell. A házi munkát, a port is megsínyli a kéz bőre meg a körmök. Világszerte terjedő civilizációs ártalomnak tekinthető a körmök töredezése. Szerencsére elterjedt azonban a víztaszító tulajdonságú szlll- konolaj kozmetikai felhasználása is, Ersd- ményesen. A glicerines-szilikonos kézvédők rendszeres használata munka közben védi, munka után ápolja a kéz bőrét és a körmöket. A szilikonolaj vékony, filmszerű védőréteget képez a bőrön, a glicerin és a krém többi hatóanyaga pedig pótolja a mosás, mosogatás vagy kézmosás következtében elveszített zsiradéktartalmat. Minden olyan munka előtt, amely a kezei igénybe veszi, kenjük be egy kevés krémmel, egyenletesen a k3zet és a kar alsó részét. A munka végeztével — gondos kézmosás után — a körömházat törülközővel visszatoljuk, és a krémezést megismételjük. A köröm tisztításához soha ne használjunk hegyes fémeszközöket, ehelyett műanyagot vagy még inkább kö-römkefét. Alvás előtt gondoljunk még egyszer a kezünkre. A kézvédő krémet ilyenkor kicsit pazarlóbban is használhatjuk. Ha a krémezést az ujjak hegyéitől a könyökig simító „mosdó“ mozdulatokkal végezzük, elősegítjük a tápanyagok felszívódását, és a vérkeringést is serkentjük. Jé tanács a manikűrhöz: Néhány percig áztassuk a körmünket meleg szappanos vízben. Ezután kis hurkapálcára csavart vattadarabbal a fellazított körömház vlsszatolha- tó. Ezzel a módszwrel fölöslegessé válik az olló használata. (Ha vágjuk a köröm körüli bőrt, annál erősebben és szálkásabban nő vissza,} Lakkozás: Színes lakk alá használjunk színtelen lakkot, amely véd az elszíneződéstől, és ellensúlyozza a körmök egyenetlenségét. Lakkozásnál a helyes sorrend: hüveilyk-, kis-, gyűrűs-, középső és mutatóujj. Az első csíkot a köröm közepére húzzuk, majd a holdat, végül pedig a két oldalt töltjük be. (Széles körmök keskenyabbnek látszanak, ha a lakk nem ér teljesen a szélekig). A fedölakkot legalább két rétegben vigyük a körömre. Hagyjuk a rétegeket megszáradni. A lakk — minden tévhittel ellentétben — erősíti, keményebbé teszi a körmöket. ÉVA RUZlŰKOV.i KÍVÁNCSIAK OLDALA