Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-20 / 16. szám
PAPP LÁSZLÓ az ökölvívás tudományának diszdoktora A lexikou czl írja róla: 1926-baii Bii- (lapftsten született, a BVSC, a Bástya, majd a Vasas ökölvívója. .Az olinipiai játékokon három aranyérmet szerzett. '1948. London, középsúly, 1952. 19.56. Helsinki, illetve Melbourne nagyváltósúly). Birtokában 2 Európa-bajnoki a- ranyérem (1949. 19.51) és 9 főiskolai világbajnoki aranyérem (1949. 19.51, 1954) található. Papp az újkor eddigi egyetlen ökölvívója, aki három olimpián diadalmaskodni tudott! .Amikor április hatodikán délután, kék zakóban, az olimpiai egyennihábau és az ötkarikás nyakkendőben megérkezett Safára (Sellyére), nem tudtam eltitkolni kellemes meglcpelésoraet. Pap,) Laci, aki márciusban töltötte be ötvenedik esztendejét, olyan fiatalos, mintha harmadik olimpiájáról, Melbourne-ből tért volna éppen vissza! (A füle és egy kicsit az orra ó'rzi még a bokszcsat,ik nyomait, de a bőre, a tekintete, az e- gész lénye szinte sugározza a derűt, a fiatalságot.) P.APP; Az régi dolog, hogy a sport konzervál, de ez még nem lenne elég. rendszeres életmód nélkül nincsen sem fiatalság, sem siker! Én erre elég korán. még pályám kezdetén rájöttem, és a nehéz edzések után. amikor lezuhanyoztam és megvacsoráztam, aludni tértem. Mindig pihenten mentem az edzésekre és a versenyekre, mert éjszakázások után szó sem lehet egyenletes, jó teljesítményekről. .Az én sportágamban különösen kell vigyáznia magára az embernek. Itt a vereség a szó szoros érlel- raébern érezhető, nem úgy, mint mondjuk az átlétikában vagy a pingpongban. ■Aki a szoritóban kikap, annak el kell viselnie egy-két ütést! Amikor első sikereim idején először hívtak meg a ha- v-erok fröccsre, megsejtettem, hogy ezen az úton én nem tudnék járni. Már másnap, az edzésen éreztem, hogy nem vagyok a bőrömben, és akkor megfogadtam, hogy több fröccs nincs, mindent az ökölvívásért, a jó eredményekért teszek ezután! (.A felesége még hozzáfűzi: Laci ma is tizenöt-húsz menetet öklözik naponta tanítvány'aival az edzőteremben!) Este a szép új kullúrházban ötszáz ember várta minden idők legnagyobb magyar ökölvívóját, a világhírű sportembert, akinek — ha lehetne iU'esmi — rég meg kellett volna kapnia a disz- toktori címet. Voltak persze idők. amikor azt akarták tőle. hogy idős tejjel üljön be az iskolapadba, és végezze el a testnevelésit, mert ..papír“ nélkül nem lehet főedző. P.APP: Mondtam az illetékeseknek, hogy' engem nem érdekel, milyen ösz- szetételű a salakpálya, engem az ökölvívás. a becsületesség és a hazaszeretet érdekel. Ecyszcr az edzőteremben járt Hofi Géza is. és jól elbeszélgettünk. Később hallottam aztán, hogy Hofi ügyet csinált a dolgomból. Meg vagy'ok róla gy’őzödve, hogy az S humorának és leleplező mondatainak köszönhettem végül. hocy abhahagvták a ..papír“ ügyet. Papp László kitűnő előadó, mondatait sajátos hasonlatokkal és eredeti hir- morral szövi át. Vem tudná letagadni, hogv angyalföldi gyerek. Persze valamennyi angyalföldi közül ő vitte a legtöbbre: bejárta a világot, sikert sikerre halmozott, de mindvégig megmaradt annak a szerény, közvetlen és jószívű embernek. amilyen már egészen fiatalon is volt. PAPP: Forizgattam én is a sráeokkal. de kiesi voltam, és ga-akran elbunvoz- tak. Akkor határraztuU el egypáran. hogy ..bunvósok“ leszünk. FJőször eltanácsoltak. de nem haevtam magam. Első si- kerem után. amikor legyőztem a válogatott ^^apat tagját és a lapok i< foglalkoztak \elem. éde-anyám is megbékélt a gondolattal, hogy ökölvívó leszok. Sőt, azután már ő kérdezgette, járok-e becsületesen edzésekre. A londoni és a helsinki olimpiai játékokon a magyar sportolók eddigi legnagyobb sikerüket aratták. PAPP: Londonba úgy utaztam, hogy megpróbálok nyerni egy' meccset. -V végén a döntőben legyőztem a hazai, angol ellenfelet is. Holsitdeiben is kijött a lépés, és azután .Ausztráliában is. Éreztem, hogy többre vagyok képes, ezért engedtek a hivatásosak közé. Jól megálltam a lielyem a profik közAitt. sajnos a világbajnoki címért már nem mérkőzhettem, hazahívott a szövetség. Pa))p Laci a beszélgetés során rengeteg kérdést kapott az érdeklődőktől, íme, néhány az érdekesebbek közöl; Igaz-e, bogy Kajdi János lüröll bordával öklözött a miindieni olimpia dön- lőjélteii ? P.APP: Kajdi sérült volt, az tény. de nem bordatörés bántotta. Egy borda sok nehézséget okozhat, ha eltörik, az ember alig tud lélegezni. Kajclinak nem volt ilyen súlyos baja. Ha jól megy a boksz, az ember elfelejti a sérülését. Ha nem megy. akkor eszébe jut. Milyenek a bírák világszerte? P.APP: Mindenfelék, de sohasem szabad az ítéletüket szentírásnak venni. P.n mindig megmondom a versenyzőimnek. lia jobbak voltak az ellenfelüknél, nem érdekel, hogy a bírák másképpen látták. Van annyi tapasztalatom, hogy el tudjam dönteni, megérdemelt-e a győzelem vagy vereség. Sokat beszélnek nálunk is Clavról Mi a véleménye róla? P.APP: Clay kitűnő ökölvívó, mindent tud. Ugyanakkor nagy a szája, de ennek aligh.anem reklámcélja van. Cgy hírlik, a magyar származású angol Bugner Itefejezte pályafutását, pedig Clay-jel szemben is megállta a helyét a szoritóban. Igaz ez a hír? PAPP: Én úgy tudom, hogy igaz. Bugner jó bokszoló volt. én személyesen is találkoztam vele, jól beszél még magyarul. .A felesége félti őt, ezért akarja abbahagyni. Hány „kilós“ volt a legerősebb ütése? P.APP: Nem mértük soha, de azt bi- szena, elég erőseket ütöttem. Általában a testsúllyal azonos egy-egy ökölvhó ütése. Hány hivatásos mérkőzést öklözötb és hányat nyert meg kiütéssel? PAPP: Nem számoltam még össze, de azt hiszem, vagy ötvenszer léptem a ringbe profik ellen, és a telét, kinlfbisel nyertem. Nem támadt-e valamikor kedve a magánéletben „odasózni“ egy kicsit? PAPP: Nem, de egs'szer. még régebben, amikor egy kislányt kísértem haza, megtámadtak. Akkor kéitytelen s'ol- tam ütni. két vagányt „kinyírtam“, de amikor láttam, hogy többen is vannak a sarkon, megléptünk a kislánnyal. Papp Laci sellyei látogatásának jó visszhangja van. .Aki eljött a beszélgetésre, nem bánta meg, sőt kitűnően szórakozott é« egy sereg új értesüléssel lett gazdagabb. .A mags'ar szövetségi kapitány és az olimpiai keret tagjai serényen készülnek az olimpiára. Egészen bizonyos, hogy Sellyén is jócskán akadnak szurkolók, akik figyelemmel kísérik Papp I^aci további útját Montreal után is. Befejezésül egy jellegzetesen szép Papp-vá- lasz, amely a beszélgeléseai z.árómondat- ként hangzott el:. — Voiltak nekem is nehéz éseini és hónapjaim, amikor a .Jjajátok“ elpártoltak mellőlem, de nem sajnáltam ő- ket. .Az édesanyám és a feleségein mindvégig kitartottak mellettem, és ez volt nekem a legfontosabb! BATTA GATJBGY ■Az aranylabdús Oleg Blübiiioul léliílou a bralislavai Inter pályáján talnlkozinnk. Itt készült a Oinanió az új IdénjTc. IIOL.AN felvéitelei Rövid idő leforg,ása alatt szombaton másodszor is megmérkőzünk a szovjet labdarúgó-válogatottal. Míg március elején Kosicén c-sak barátságos. elökész.itő találkozóra került sor. Bratislaválmn már nagy a tét: az Eurúpa-bajnok-ság clődönlőjélie jutás. Bizonyára ennek megfelelő lesz a mérkiizós képe is. Mindkét csapat plőliúzzji legerősebb tromfjait. Bár a szovjetek naár Kosicén is megmutatták, hogy Európa élvonalába tartoznak. Sok tekintetben felülmúlták játékosainkat, például küzdőszellemben, gyorsaságban. erőnlétben, holott ez utóbbi csapatunknak is legfőbb 'erénye. A 2:2-es döntetlen inkább csak annak köszAinhetü, hogy a S'/xívjet válogatott 2:0-ás vezetés után szemmel láthatóan engedett az iramból. Bratislavában célratörőbb ellenfélre sziunithatunk. A szovjet labdarúgás az utóbbi időben az érdeklődés közóppontjában áll. Kikerült a liosszú évekig tartó válságból, és néhány nemzetközi sikerrel magára vonta a figyelmet. .A Kijevi Dinamó jóvoltából megszületett az első szovjet gyözzslera az európai kupaversenyeken (KEK), a Dinamó megnv-erte az ún. Szuper Kupát is, tizenkét év után ismét szov'jet játékost ÍBlobin) választották Európa legjobb labdarúgójának. Miben rejlik a sikerek titka? Nem titkolták: a korszerűbb edzésmódszerekben. Erélyes intézkedésekkel változtatlak az elavult edzésformákon. Ez különösen a Kijevi Dinamónál szembeötlő. Lohanovszkij és Bazilevies edzók olyan kemény munkára fogták a játékosokat, hogy sokan úgy vélekedtek, ekkora megterhelést ember képtelen elviselni. Elvúselték. De hallgassuk meg, mit mond ezzel kapcsolatban Nyikolaj Sziraonjaii, a Szovjet Uib- darúgó Szövetség alelnöke, az olimpiai csapat edzője, a Szparlak .Moszkva egykori hires játékosa: — Minden ország labdarúgásának a lörlénetélven van virágkor. Nálunk most a Lob:movszkij és H.aÍ zilevies edzők vi*zetése .alatt a Kijevi l)in.a.móbaa formálódott egy retulkívr.li lebelségekből álló c.,:- pat. Ez kapóra jött, mert már korábban úgy döu- lötlünk, hogy erős klubokat építünk, amelyek ■r/- tán a válogatott alapját ké,|ieznék. Ez idézte elő ,i ^ minőségi változást. Hogy miért éppen Kijevben si- u sérült ezt megvalósítani.’ A Dinamó már esek óla jó í teljesítményt nyújt, de igaz me-terl tudásra csak az ő említett edzők jóvoltából tett szert. .Az edzőknek si- j került megváltozjlatniuk a játékosok gondolkodásmóil- * jál. meggyőzték őket. hogy másképpen kell edzeni, 9 mint addig, (.snpán az összeliasonlitás kedvéért ein- ^ ütem, hogy a Szjiartak Moszkva játékosai tavaly t.iÍ vaszkor feleannyit edzettek, mint a kijeviek. A kijevi edzők magasra tették á mércét, de megtalálták a módját annak is, hogy érjék el ez.t a célt. A sikerekkel elnv'erlék a játékosok bizalmát, mert azok ráSportolóink a Az ünnepi díszbe ültbzott pi-áv;ai kongre.Hszusi palotában közel egy hétig tartott a CSKP XV. kongresszusa. Az egész ország kommunistáinak küldöttei között volt a sportolók küldöttsége is, mert az ország nagyszabású tanácskozásáról a s]A}rtágak képviselői sem liíányiizliattak. Szocialista hazánkban fontos küldetése van a sportnak, testnevelésnek. Ma már a sport nem csupán .szórakozás, hanem a nevelés egyik hathatós eszköze. Ezért voltak jelen a sport képviselői is a kongresszuson. A megtisztelő feladatra a csehszlovák válogatottakból választották ki a húsz főből álló küldöttséget. A .sportolók népes családját a következő sportolók képviselték a kungreisszuson; Antun Tkáé. és Vladimír Vaékár kerékpározók, Jiri Liska kézilabdázó, Hann Oousová kosárlabdázó, ]íH CtvrteCka és Ladislnv Sou&ek kajak-ke- nuzók, a Pospísil fivérek, a kerékpárlabda királyai. Franti^ek Vesel^ labdarúgó, Anna Matouáková. Milena Hübnerová atléták. Dagmar Kuzmanová síző, Miloslav és Irena Fleisnerová úszók, Alena Hrbková szkíbob, Miloslav Netuáil tornász, Ránz Kati vívó, jarosiav Hellebrand evezős, Vladimir Petlák röplabdézó, Vitézoslav Mácha birkózó. Olvasóinknak aligha kell bemutatnunk őket, hiszen aki kedveli a sportot, és figyelemmel kíséri a sporteseményeket, tudja, milyen kiváló labdarúgó a válogatott FrantfSek Vesel^, milyen nagyszerű eredményeket ér el magasugrásban az aranyérmes gazellánk, Milena Hübnerová, a sportkedvelők népes tábora jól ismer! legkiválóbb úszóinkat, vagy az ország legjobb vivónőjét, a tabb.szürös országos bajnokot, a sok nemzetközi találkozón sikeresen szereplő Rácz Katit, d mór a XIV. kongresszuson is részt vett. Elutazása előtt momlta; — Roppant nagy mogtiszleltctns ez számomra, hogy ismét beválasztottak a klildöttségbe, amely közvetlenül kísérheti figyelemmel a legmagasabb pártszervek tanácskozását. A büszkeség érzését kelti bennem, és arra ösztökél. hogy még jobb Rrerfmónyeket érjek el a váloga tottban. Rárz Kali és a löhb= élsp.i, (i'ónk tudja, hogy a párl- kímgiB.ssziisun a sport és a tustnovclés sorsáról, jövőMost már nagy a tét jöttek, hogy érdemes keményen edzeni. Ne^ szerepet jáLszett tm-ábbá az erkölcsi tényező. Nemréc a .lereváni .Ararát együtlesét edzettem, bajnoki címet nyerünk. Ezután a játékosok önelögültsÖKbe estek, és ez rosszul véjfz/ldött számukra. Ezért — bár néhány perspektiv csapat tűnt fel.— eildig csak a kijevi Dinamó váltja lie a remény'cinket. ,A Dinamó valóban sajátos, korszerű futKaJlt játszik, amely a mecerősltett védelemre, a labda nélküli szüntdeii helyeserére, és i ifteglepetéss/^srő, gyors támadásokra épül. A támadásokat pedig pontos lövésekkel fejezik be, különösen az aranylabdús Blo- bin jóvoltából. Mivel a váilogatottban legtöbbször 8-9 dinamós is szerojvel, törvényszerűen haaonlé felfo- gcásban játszik a válogatott is. — Különben nem osinálunk titkot a bajnok edzés- módszeréből — raemdja Nyikolaj Szimonjan. — .A részletes edzésprogramot minden élvonallteli edző megkapta, és az idény előtt egyhónapos tanfolyamon vettek részt, a végén szakt-izsgát tettek. .A szakmai felkészülés azonban nem minden, a siker további tényezőktől is függ. Elképzelhetetlennek lurloui, hotrv a labdanigók is tudnák visehii az igényes edzésadi- got megfelelő pihenés, erőgyűjtés, tudományos alapon történő komplex gondoskodás uélkid. Kijev eb- bein is jó példát mutat A Szovjetimióibaii öitmilljó igazolt labdarúgó van. .A siker egyik titka nyilván az, hogy sikerült megtalálni az irányítás és a játékosokról s’aló gondoskodás megfelelő formáját. Az irányítás szigon'ian központosított. -Az élvonalbeli labdanigók és klub.ik életét felülről irányítják, és minden a jó nemzetközi szereplésnek van alávetve, legyem szó akár klubról, akár válogatottról. .Az egészségtelen és bálráltalé kliibérdekeket igyekeznek mindig csirájában elfojtaII i. Érdekes például az átlépési gyakorlat Az európai kupaversenyekben szereplő klubok előnyben rósze- süliiek. Egyszer egy évben van átlépési idő és nincs szükség a klubok egyezményére. A csapatok a legfelsőbb osztályból két, az alacsonyabb osztályból három játékost igazolhatnak át. így került a Sabtyor Donyeekból a kijevi Dinamóba Komykov és Zvja- gincev. Előfordul, hogy a klub nem akarja elengedni játékosát, legutóbb erre a sorsra jutott Prohorov kapus, aki a Moszkvai Szpartakból akar átlépni a Kijevi Dinamóba. Esetében, és minden hasonló esetben végérvényesen és visszavonhatatlanul a labdarúgó szövetség dö'nt. Az Európa-bajuokság negyeddöntőjében nehéz ellenfelet kaptunk. .A Szovjetunió az EB legeredményesebb csapata. Minden évfolyamban r.ijtoll, Jü mérkőzésből 23-at megnyert, (i-szor döntellenre játszott é.s csak 7-szer szenvedett vereséget, góbnánvi ti6:3tl. Minden egyes alkalommal bekerült az eli- döntőbe. ami bámiilato.s teljesítmény. Az első é\- folyamban győzött, aztán a 2., 4., legutóbb pedig u 3. helyen végzett. Az előjelek szerint a mérkőzés nagy esélye-e most is a szovjet válugatfitl. A mi já- lékostiiukiiak minden tudásiik.'it össze kell szedniük, •m l.ólvt ,.l......tlln!. - - ■ ’ • kongresszuson jérol is döntenek. A .szocialista országok sportolói az óriási sikereket éppen annak köszönhetik, hogy e párt szervek lelkarolják a testnevelés és sport ügyét, s minden téren támogatják. Az egész országban, a iegklsebh falvakon is sportpályákat létesftenek. a kis városokban uszodákat építenek, tomatermeket és egyéb sportléte.sit- biényeket hoznak tető alá. százezrek sportolási lehelá- ségét biztosilják, sportszereket gyártanak, illetve hoznak be külföldről. A pártkongresszus küldöttei között testnevelési mozgalmnnk képviselői is ott voltak. Felszólallak a S/ISZ és Pionírszervezotének képviselői, be jelnntelték a fiatalok igényeit, toliiiácsolták. mit szerelne. mit kíván az ifjúság. A húsztagú sportkUldüttségben helyet kapott a kajakozás és kenuzás két képviselője. |iFi CtvrteSka és Ladislav Soudek. Ctvrtetka már a XIV. kongresszuson is figyelemmel kísérhette az ország kommunistáinak legmagasabb szintű tárgyalását, a mostani kongresszos elöli a kővetkezőket mondotta: — A CSKP XIV. knngresszosárOI bizakodással távoztunk. tudtuk, hogy a kommunista párt helyes polilikéia a testnevelés és a sport számára is bizlosUja a további fejlődéshez a feltételeket. A két kongresszos közötti i- doszak Igazolta bizalmunkat, hiszen igán sok esetben a várakozáson felül többet kaptunk, magunk sem hittük, hogy olyan nagy lehetőségeink lesznek, de nemcsak a sport és a testnevelés terén, hanem életünk minden szakaszán. A XV. pártkongresszus előtt nagy arányokat öltött a kötelezettségvállalási raozgaloin. F.bbol meríthetnénk példát mi sportniOk is. Valamennyien kii- telezettséget vállalhatnánk jobb eredmények elérésére. Előttünk áll az idei uliinpia. Azt szerelném, ha a csehszlovák olimpiai csapat tagjai sikerekkel térnének haza, és a versenyzők a jól elvOgzelt munka érzésével és azzal a tudattal léphetnének az állami és pártszerveink képviselői elé, hogy megtették, amit vártak tőlük, és hasonlóan cselekednének, mint a szovjet sportolok, akik a toil olimpiai játékok után az érmek egész garmadát ajánlhatták tel a Szovjetunió Kommunista Pártja kong passzusának a tiszteletére. —oi