Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-23 / 12. szám
Az orvos válaszol Huszonnégy éoes oagyok, negyedik hó- napfa terhes. Félek a sziMástől. Kérem, vá- laszolfanak kérdésemre, milyen fiatalon szüljenek a n5k? M. I. Bratislava Az első gyermek születése szempontjából az ideális kor a nőknél 21. és 24. életév közötti Időszak. Ami a házasságot llleiti: a •srölésr© képes korban levő nők 50—75 százaléka — feltéve, hogy gyermeket akar — 1 házasság első három hónapjában várandós lesz. A második év után ennek valőszf- nflsége kb 30 százalékos, és több mint öt év után a terhesség valószínűség© 18 százalék alá csökken. Azt mondtam, hogy a nő számára az első gyermek megszülésére a 21. és 24. életév közötti szakasz az Ideális életkor. Gyakori, hogy a fiatal nő ebben a korban még tanul, egyetemre jár. Viszont nagyon sok egyetemi hallgatö házaspár egyúttal nagyszerű szülő is. Az e- gyeteml közösségben rendszerint kollektív segitökészséggel találkoznak, amely lehetővé teszi számukra a tanulást és a szülői feladatok összehangolását. A felelős állami szervek mindent elkövetnek, hogy bü- rokráctamentesen megoldják az egyetemisták anyagi problémáit. Ezen mindenekelőtt bölcsődét és a lakásviszonyok rendezését értjük. Ml okozhat székrekedést, és milyen kO- vetkezményékkél jár? K. I. Galánta Ha a széklet a végbélnyílás előtti szakaszba besűl, dugulás, székrekedés keletkezik. Ezt lázas állapot, a bélrendszer valamely szakaszának a betegsége, izgalom, állandó szorongás, rendszertelen étkezési i- dőpontok, rendszertelen székletürités, dugí- tő ételek és hashajtók hosszú ideig való használata okozhatja. Az egyszeri székrekedésen könnyem segíthetünk langyos vízzel vagy kamillateás beöntéssel, esetleg glicerines végbélkúppal. A hosszabb Ideig tartó székrekedést már nem tudjuk ilyen könnyen megszűntetni. Elsősorban az étrenden kell változtatnunk. Renyhe bélműkodés esetén ne {ogyasszunk dugító hatású ételeket és italokat — ilyen például a fehér kenyér, rizs, kakaó, csokoládé, erős tea, vörös bor. Ellenben tartalmazzon az étrend rostdús ételeket, sava- nyütej-készltményeket, gyümölcsleveket, o- lajos salátákat, aszalt és a apró magú gyümölcsöket. Reggelenként éhgyomorra 1- gyunk egy pohár hideg vizet, gyümölcsvagy paradicsomlevet Fogyaszthatunk szil- vakompötot mézzel, vagy reszelt nyers, cukrozott rebarbarát. Az étrenden kívül az életrendet is meg kall változtatnunk. Végezzünk naponta olyan tornagyakorlatokat, amelyek megmozgatják a beleket, sétáljunk minél többet. Fontos kialakítani a székelési reflexet a nap egy bizonyos Időpontjában. Hashajtókat csak akkor szedjünk, ha az orvos előírja. Dr. CSIB.A József A jogász válaszol Fizetetten gyermekgondozási szabadságon •mgyok, és most odrom második gyermeke met. Szeretném, ha válaszolnának a kővetkező két kérdésre; Visszamehetek-e a mun AZ ÚJSÁGOT EMBEREK OLVASSÁK, ÉS HA MEGSZERETIK, AKKOR EGY BIIO» NYOS IDŐ ELTELTÉVEL MÁR VÁRJÁK A MEGJELENÉSÉT, MINT EGY Jö BARÁT ÉRKEZÉSÉT. AZ E SZÁMBAN INDÍTOTT KO — KÍVÁNCSIAK OLDALA, OK — OL= VASÚINK KÉRDEZNEK — ROVATUNKKAL SZ.AKEMBEREK SEGÍTSÉGÉVEL SZERETNÉNK MINDEN HOZZÁNK INTÉZETT KÉRDÉSRE VÁLASZOLNI. REMÉLJÚK, HOGY EZ AZ ÜJ ROVAT ISMÉT KÖZELEBB HOZ BENNÜNKET EGYMÁSHOZ: Aí ÚJ IFJÚSÁGOT ÉS FORDÍTVA. kozmetikas tanácsol kahelyemre, köteleseké visszavenni így terhesen is, és ha igen, akkor milyen munkakört keú, hogy biztosítsanak számomra? K. L. Gbelce-A rendes szülési szabadság, a hat hőnap letelte után az anya élhet még a gyermekgondozási szabadság jogával is. Ez a gyerek kétéves koráig tart. Ez alatt az idő a- latt tart a munkaviszonya, tehát ha a gyermekgondozási szabadságot az anya megszakítja és visszatér munkahelyére (ez az ön ©sete), a vállalat köteles őt visszavenni még akkor is, ha terhes. Második kérdésére így válaszolt a mun- kaíörvénykönyv 147. §: Ha a szülési szabadság letelte után az anya visszatér munkahelyére, akkor az köteles öt a szülés e- lőtt gyakorolt munkakörbe visszahelyezni. Ha ez lehetetlen azért, mert ezt a munkakört Időközben törölték vagy felszámolták, akkor az anya számára olyan munkakört kötelesek biztosítani, amely nem ellenkezik a munkaszerződés egyes kitételeivel, és megfelel az anya képesítésének. Barátommal nemrég a nyugdlfkorhatúrrál vitatkoztunk. Tudom, hogy hazánkban a nők 55 a férfiak 60 éves korukban kérhetik nyugdíjaztatásukat. Kérem táfékaztassanak arról, hogy mt a helyzet ezen a téren Európa esetleg a világ többi államában. Horváth Győző, Koälce A kérdésre legegyszerűbb felelet az alábbi táblázat, amelyben áttekinthetően feltüntettük a nyugdíjjgosultsági korhatárt az egyes országokban. Országok Korhatár Férfiak Nők Csahsalovékla 60 53—57 Bulgária 60 55 Jugoszlávia 60 55 Magyarország 80 SS Lengyelopsság 85 60‘ Románia 60 55 Szovjetunió 80 55 NDK 60 60 Franclaoísaég 60 60 Nagy-Brltannia 65 60 Belgűum 65 60 Ausztria 85 60 USA 85 62 Svájc 85 82 NSZK 65 65 Kanada 85 85 Hollandia 85 65 Svédország 67 67 (•Ha a dolgozó aö 30 évig volt munkaviszonyban, 55. életéve betöltésével már Jogosult a nyi^dljra.) Az első ' pillantásra szemünkbe ötílk, hogy majdnem minden szocialista országban a dolgozók korábban vonulhatnak nyugdíjba. Ezenkívül a nőknél a korhatár még differenciálódik is, ami asszonyainknak a társadalomban betöltött különleges szerepéből adódik. Az utóbbi években ugyan némely tőkés országban is a nyugdíjkorhatár közeleWire tolódása figyelhető meg, ez a- zonban az egyre növekvő munkanélküliség velejárója, és negatívan kihat a nyugdíj magasságára. Nem mellőzhetjük azt a tényt, hogy nálunk ellenkező a helyzet, hogy csak az alig három hónapja bevezetett általános nyugdljrendezést említsük. —-cs— Vűn-ie érteáme végrendeletet írni és milyen végrendelet hiteles törvényeink előtt? A. K. Jelka A végrendelet legegyszerűbb formája a saját kezűleg irt (hologrlf) magán végrendelet. Általános érvényességi feltételei a következők: Csak olyan nyelven tehet ; írni, melyet a végrendelkező ért, és amelyen írni, olvasni tud. Tehát ha magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár hazánkban magyar nyelven kíván végrandeűkezni, ennek nincs akadálya, ha érti, írja és olvassa e nyelvet. Az érvényességhez feltétlenül szükséges, hogy magából az okiratból kitűnjék, hogy az az örökhagyó végakarata. Az okirat minden esetben tartalmazza annak a helységnek a megnevezését, ahol készült, és az egyik legfontosabb szabály, hogy szerepeljen benne a keltezés. (Ha a végrendelet több lapból áll, az oldalak sorszámozása ás laponként! aláírása Is szükséges.) Végül föntoe, hogy az örökhagyó saját kezűleg írja alá végrendeletét. Abban az esetben, ha a végrendelkező elejétől végig saját kezűleg Írja és aláírja az okiratot, tanúk jelenléte vagy aláírása nem szükséges. Ha a végrenáeleft gépírással vagy más személy közreműködésével készült (allográf végrendelet), csak úgy lesz érvényes, ha két tanú igazolja, hogy az ö- rökhagyó jelenlétükben írta alá, vagy a korábbi aláírását az együttesen jelenlevő két tanú előtt magáénak ismeri el. Tanúként kizárólag olyan személyek szerepelhetnek, akik ismerik a yégrendelka- zöt, hogy annak személyazonosságát igazolni tudják. Továbbá teljesen cselekvőképesnek és írástudóknak kell lenniük. Tér mészetes, hogy ha az örökhagyó idegen nyelven készítette végrendeletét, a tanúknak e nyelvet ismerniük kell. Nem szükséges, hogy a tanúkkal a végrendelet tartalmát is közölje az örökhagyó, ők csupán az aláírás hitelességét tanúsítják. ■ —cs— Pályaválasztási tanácsadó Kétéves szakiskolám van, és szívesen Tanulnék tovább valamelyik középiskola esti tagozatán. Szeretném tudni, hogy létezik-e olyan intézmény, amely a középiskolákra jelentkezőket eiőkészftené a felvételire? K. N. Nővé Zámky Ilyen jellegű intézmény nem létezik, de a nagyobb városokban, ahol művelődési otthonok vannak, tanfolyamon vagy előadássorozat keretén belül az érdeklődőkkel -átismételik az alapiskola tananyagát, főleg a matematikát, a szlovák, illetve magyar nyelvet, esetleg az orosz nyelvet Is. A pszichológus tanácsol A fiam félévkor hármas magaviseletét hozott haza. Nem az osztályzat lepett meg, hiszen az osztályfőnöke mát decemberben figyelmeztetett bennünket, Karcsi pénzt lopott az osztálytársaitól, meg fogják büntetni. Mondom, nem a jegy lepett meg, hanem az, hogy az én fiam lopott. A városban a legrendesebb, jómódú családok közé tartozunk. Karcsi egy szem fiú, mindent megadunk neki. Miért tette? Ha pénzt kér, húsz koronánál kevesebbet sohasem adunk. Miért lopott, mire kellett neki a pénz? Ha őt kérdem, csak megvonja a vállát. A. Sz. Pleälvgc Fia mindössze 17 éves. Fiatalkorú. Nem Ijesztgetés miatt mondom, de jó, ha felidéz zük, hogy a fiatalkorúak bűntettel 85 szá Zalákban tulajdon elleni vétségek, lopások, járművek „kikölcsönzése“ bizonyos időre stb. Az Idősebbek gyakran hajtogatják, hogy valaki lopott az iskolában: lába kelt valamelyik gyerek tízóraijának. Az Is igaz, akkor a gyerekektől mást nem nagyon lehetett lopni. Ma viszont annyi pénzt hordanak magukkal, mintha csak bevásorolni mennének az iskolába. Megváltozott életkö rülmények? Így is mondható. Tény, hogy ha ma egy gyerek lop, azt nem a betevő falat megszerzéséért teszi Inkább, garázdálkodik, többnyire erkölcsi, társadalmi ..éretlenségből, és attól az életszemlélettől vezérelve, hogy „töltsük el minél lezserebhen, kellemesebben szabad időnket“. Az ön fia iskolába jár, és még nem alakült ki ^körülötte galeiri, amelynek tagfal az égbe nia-! gasztalnák csínytevéseit. Ebből arra is lehet következtetni, hogy egyedül van. Miért nem próbál közeledni hozzá ezen a kiskapun, amelyik még nyitva van az ön számára? Különbséget kell tenni a társadalmi és erkölcsi éretlenségből, valamint a ferde Jellemű fiatalok között. Született bűnöző nincs. Az, hogy valaki lop, erkölcsi tulajdonság. Ennek pedig nincs anyagi hordozója, amely örökölhető lenne. Örökölni csupán idegrendszeri tulajdonságokat, alkati típust lehet. Mindössze 35 éves vagyak, de kinézek negyvenötnek. Az arcom és a nyakam már csupa ránc. Eitűntethetők-e ezek a ráncok? Gabi, Komámo Még túl fiatal ahhoz, hogy plasztikai műtétet ajánljunk a ráncok eltüntetésére. E- helyett azonban ajánlunk önnek egy kitűnő arcmasszázst, amelyet ha rendszeresen fog végezni, az eredmény nem marad el. Nem állítjuk, hogy eltűnteti a már kialakult ráncokat, de elejét veszi az újabb ráncok képződésének. A masszázst megelőzően a bőrt arcvízzel tisztítsuk le. Eleinte a tükör ©lőtt ellenőrizzük masszírozó mozdulatainkat, amíg annyira hozzászokunk, hogy automatikusan végezzük őket. A hajunkat előtte szortisuk le kendövei. És még valamit: ne felejtsük el rövidre vágni a körmöket, hogy bőrünket tel ne sértsük. A masszírozó mozdulatokat könnyedén végezzük. Először magfelelő mennyiségű krémet teszünk a homlokunk közepére, az arccsontokra és az áll alá. A homlok masszírozása: mindkét kéz középső és gyűrűsujjával könnyedén szétkenjük a krémet a homlok közepétől a halánték és a homlok alsó része felé, azután már csak a közepétől hosszában, a homlok széle felé. A homlokot a vízszintes ráncoknál mindkét kéz középső és gyűrűsujjávtil masszírozzuk a orrtőtöl és a szemöldök felső részétől a haj tövéig. A függőleges ráncoknál vízszintes irányban masszírozzuk a homlokát a köaéptöl a halántékig. Az arc masszírozása: az arccsontokra tett krémet szétkenjük a halánték felé. A száj sarkait Is a halánték felé masszlruzzuk. Ha a száj sarkaiban ráncok vannak, akkor a simító mozdulatok és a ráncok enyhe beke- nése után ajánlatos néha felfújni orcánkat. Az áll masszírozása: erősebb nyomással elsimítjuk a krémet az áll közepétől az alsó állkapocs mentén agészen a fülig. Ha valakinek tokája van, nagyujjával köröket írhat le a zsírréteg fölött anélkül, hogy a tokát elmozdítaná. Ellenkező esetben az elvékonyodott zsírréteg fölött a bőr csúnyán lefittyed. Az orr masszírozása: az orr mindkét oldalát középső ujjunkkal köröző mozdula- tokkel masszírozzuk. Az ajak masszírozása: az ajkakat a mutató- és középső ujjunkkal köröskörül meg- csipkedjük. A nyak masszírozása: váltakozva végezzük mindkét kéz három iijjával alulról az áll felé. A masszázs időtartama minden esetben 5—10 perc legyen. ÉVA RUZICKOVÁ r í