Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1975-11-18 / 47. szám
HETED! lar . ORSZÁGBÓL A csehszlovák külpolitika eredményeiről számolt be november 11-én a Sző- vclséfd Oyíílcs mindkét kamarájának tanácskozásán Bohuslav Chnonpek külügyminiszter. Beszédének leglényegesebb vonása annak a ténynek a hang- súlyozása, hogy a csehszlovák külpolitika fáradhatatlanul a szocialista közösség országaival együtt a lehető legkedvezőbb nemzetközi feltételeket alakítja ki a fejlett szocinlístn társadalom építéséhez. E politika tartalma elsősorban a szorialista országok egységének és fel- zárkózottságának további megszilárdítása valamint a többi országgal folytatott egyenrangú és kölcsönös előnyös együttműködés fejlesztése a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése elveinek további elmélyítése és érvenye.sílése, valamint az imperializmus agresszív erői és a nemzetközi feszültség enyhítésének ellenségei ellen fnlyiatoM szüulelen harc. A békés távlatok egyre Inzlulnbbakká válnak, reális lehe.ffíség nlaknll ki, hogy elhárítsuk az lij \ iliigliábornt. véglegesen ki- küszöbölből jük a társadabim életéből — mondotta a k ül ügy miniszter. Foglalkozott HohiiKlav (.hiioiipek a helsinki biztonsági és egy ült működési konferencia sikereivel is. Most az a legfontosabb — bangsúlyozta a külügyminiszter —, bogy a konferencia eredményei következetesen érvényesüljenek az élelbiMi. Ezek alapján kell fovábi» fejlesztenünk kölcsönösen előnyös és e- gyenrangii politikai, gazdasági é.s kiil- tnrális egyfittműködésünket. Az európai biztonsági és együttműködési konferencia eredményei tehát megteremtik a feltételeket az európai - államok együttműködésének lényeges kibővítéséhez. Nemcsak politikai Irren, hanem a gazdaság. tudomány, és technika, a kultúra, az iskolnügy. a környezetvédelem és a tájékoztatások torén is. Külügyminiszterünk hangsúlyozta azt a tényt is, iiogy külpolitikánk egyik kritériuma a politikai kapcsolatok. .íme- Ivek rendkívül gazdagok és sokoldalúak. Az idei év első tíz bónapjál»an U>hb magas szintű politikai kapcsolatot kötöttünk, mint 1955—1ÜÜ7. évek alatt. 1972 óta további tizenegy álininmal kötöttünk diplomáciai kapcsolatokat, és ma már az ENSZ 142 tagállama közül 109 országgal tartunk fenn kapcsolatokat. 1972—1975-ben 025 kétoldalú szerződést kötöttünk, és csak az idén 4;9 sokoldalú megállapodást ratifikáltunk, illetve írtunk alá. Ezért a külügymi- niszle.r jogosan állapítballa meg, hogy országunk tekintélye a múltban sohasem volt olyan, mint ma. Nemzetközi tekintélyünk és pozíciónk a világban állandóan szilárdul, aktívan részt veszünk az összes jelentős politikai kérdés megoldásában. A szovjet-nyugatnémet viszony további kedvező alakulására jó hatással lehet Scheel nyugatnémet államfő múltheti moszkvai látogatása. A szovjet főváros politikai köreiben hangsúlyozzák, hogy az NSZK változatlanul vezet a Szovjetunió tőkés partnereinek sorában, éi már a legnagyobb tőkés üzlettárs volt. A Pravda bangozfntta, hogy az e- gyültműködés fejlesztéséhez bizonnyal hozzájárul a mostani találkozó, mint a- hogy az enyhülés elmélyítéséhez is. Walter Scheel személyében egyébként először látogatott a Szovjetunióba nyugatnémet államfő, aki — mint a tárgyalások alkalmával kozödt hivatalos é- letrajzbí'd is kitűnt — öt éven át kiil- üg>Tniniszlarként aktívan mozdította elő a szovjet-nyugatnémet közeledést. November 11-én hivatalosan is kikiáltották Angola függetlenségét. Az angolai főváros városházán ünnepélyersen beiktatták hivatalába az Angolai Népi Köztársaság első elnökét, Agoslino Netto Bzemélyéhen, aki eddig az Angolai Népi Felszabadftási Mozgalom (MPLA) elnöke volt. Az impenalista támogatást élvező FNLA Ambris kikötővárosban egyoldalúan bejelentette az Angolai Demokratikus és Népi Köztársaság megalakulását. Ezért az ország súlyos helyzetéből és megosztottságából fakadó problémákkal a jövőben is Bzámolni kell. HETED A kommunista és munkáspártok értekezletének évfordulójára A opmi'iOtkőz.i kommunista mnz- fCalom e^yik alap'elve szerint a nemzetközi összefogstst azzal is szüntelenül erősíteni kell. hogy időnként összehívják a pártok nemzetközi értekezletét. így került sor a kommunista és munkáspártok 19.57-es, 1960as, majd 1969-c* nagy moszkvai tanácskozásaira. Éppen ma 15 éve, november 11- én ült össze az egyik ilyen tanácskozás. Visszatekintve ezekre a nagy jelentőségű tanácskozásokra, megállapítható: az (itt elfogadott nyilatEgy év mérlege A SZISZ tvrdoiovcei (tardoskeddi) szervezete is megtartotta az évzáró taggs-űlést. Czimmermau József fő- heszámolója a fiatalok sokrétű munkáját tükrözte. A láncmulatságokon és teaesteken kívül asztalitenisz-, futball- és láb- focitnmát tartottak vendégcsapatok részvételével. Már három éve tart a barátsác a SZISZ pozbai szervezetével. Közíis sportnapot rendeztek a két község fiataljai, összemérték e- rejiiket a különböző sportágakban. ;\z F,.xpedíció 30 mozgalomban is jó eredményeket értek cl., Ilészt vettek a felszabadulási ünnepségeken, felvonultak a járási és az országos arafóiinnepélycn. ,\ nyáron segítettek a szövetkezetben a termés betakarításában, minden tag ledolgozott 12 brigádórál. ,.30 szabad év“ címmel szavalóversenyt rendeztek a pionírok sz.ámn- ra. Tánccsoportot, labdanigócsapatnl é„s e.gy nyolctogii irodalmi színpadot al.akitotlak. Az irodalmi színpad tartalmas összeállítással mutatkozott be a közönségnek. knltúrcsoport minden jelentős évforduló megünnepléséhez színes programmal járul hozzá. Jelenleg egy zenekar van a- lakiilófélben. Sajnos az ideológiai munkában nem érték el a kívánt eredményeket, az oktatás nem volt eléggé színvonalas. A helyi pártszers'ezet azxm- ban figyelemmel kíséri a fiatalok munkáját, és már biztosította is az elkövetkezendő időszakra a lektorokat. .A If^közelebbi előadá.sokon a •SZISZ történetéről, a CSKP jelentőségéről és a fiatalok neveléséről lesz SZ(>. XV. pártkongresszus tiszteletére tett munkafelajánlás értéke meghaladja a kétezer koronát. Vállalták a főutcán levő park gondozását és az, elesett hősök emlékművének a rendbe hozását. Tavasszal faluszépítés keretében rózsát és díszcserjéket ültetnek ki. Klubjukat szeretnék vonzóbbá, még otthonosabbá tenni. A gyűlésen az aktív- tagokat oklevéllel jutalmazták meg, és nj vezetőséget választottak, amelvmek a ..teje“ Szvetkó Zsuzsanna lett. 'hgl' kozalok, határozatok a nemzetközi kommunista mozgalom számára felbecsülhetetlen értékű iránymutatást jelentettek, de pótolhniatlan segítséget adtak valamennyi más anliinipe- rialista erőnek is a békéért, a népek felszalsadiilásáért, az alkotó, teremtő rendért vívott küzdeleinljen. Ha ma fellapozzuk a kommiinist., és munkáspártok 1960 novemberében egyhangúlag elfogadott nyilatkozatát, le kell szögezni, hogy alapvető megállapításai ma is helytállóak, nemcsak eligazodni segítenek a világpolitikában, hanem a kommunista és munkáspártok számára harci útmutatásul is szolgálnak. Az 1960-as moszkvai nv-ilatkozat bevezetőjének leglényegesebb mon- daniv-alója: „Korunk fő jellegzetessége. hogy a szocialista világrendszer az emberi társadalom fejlődésének döntő tényezőjévé válik. .Az imperia- lizmiTS semmiféle erőlködése nem ál- líllfalja meg a történelem előreliala- dásál. A szocializmus teljes győzelmét nem lehet fcllartóztalni“. Ha valaki végigpillant az 1960-as tanácskozás óta eltelt 1,5 esztendő nemzetközi eseményeinek krónikáján, meg kell állapítania, hogy e- gyetlen lényeges nemzetközi probléma sem oldható meg a szocialista országok nékül. Ezt ma már a tőkés világ színié minden számottevő politikai v'czetöje tudja és vallja. A- bogy az 1060-as nyilatkozat bev'e- zelője mondja: ,..A világ küzdőterén mindinkább megnyilvánul a szocializmus erőinek fölénye az imperializmussal szemben, a béke erőinek fölénye a háború erőivel szemben“. .Aki arra gondol, hogy az elmúlt néhány esztendő a tőkés világban bonyolult és szinte alig megoldható problémák egész sorát hozta, még nagyobbra tudja értékelni a szocialista közösség gazdasági stabilitását. .Mert főleg a gazdasági fejlődé« az, amellyel a szoci.alisla tábor ludolyásl gyakorol a nemzetközi viszonyok a- lakulására. mint ahogy azt Lenin inegjövcnilöllc. Az 1900-as moszkvai értekezlet nyilatkozatában olvassuk: „.Amikor a világ két rendszerre oszlik, a nemzetközi kapcsolatok egyetlen belyej é.s ésszerű elve a különböző társadalmi rendszerű államok bé.ké,, egymás mellett élesének elve. A békés egymá.s míHllelt élés politikája megfelel valamennyi nép létérdekeinek, mindazoknak, akik nem akarnak ú- j.abb véres háborúkat, és tartós békére törekednek.“ Afásfél évtized nem túlságosan bosszú idő a sdlágförténelem egészét tekintve, ám ha arra gondolunk, hogy az 1960-as moszkvai nyilatkozat óta milyen változások történtek, éppen a szocialista közösség politikai, gazdasági, katonai hatalmának erősödése és a békés egymás mellett élés politikája térhódításának eredményeként, nem kevés pozitívumot sorolhatunk fel. A béke és szocializmus erői kitartó küzdelmének köszönhető, hogy véget ért az amerikai Imperializmus agresszív háborúja Vietnamban, Ennek a másfél évtizednek a szocialista külpolitikája harcolta ki az európai biztonsági és együltműködé.si értekezlet összehívását, munkáját. Bonyolult kérdések e- gcsz sorát sikerült Helsinkiben és Genfbeii megoldani, Európa i a vi- lágbcke javára. P. L. Kiss Vendelt, a SZISZ okoíi) fekecsil alapszereezetének elnökét a szöoetkezet bognármüheiyé- böl szólítom elő: derekán széles szíj, rajta szögtartó, kezében pedig fejsze. A hütöházak két és fél mázsás gyilmőlcsösládáít készítik, mert ilyen ládákban tárolják maid a Oun. Streda-i (dunaszerdnhelyt I járásban az almát. Néhányon deszkát fűrészelnek, a többiek pedig szegelik a ládákat. Ez inkább ács-, mint asztalosmunka, de Kiss Vendel tud finomabb, sót nagyon finom munkákat ts végezni. Szabad Idejében fatányérokat, -vázákat, ékszertartókat, -csillárokat és más tárqyakat esztergályoz. Kiss Vendelről, az ifjúsági szervezet ekecsi alapszervezetének az elnökéről nem a járást bizottságon, hanem a művelődési otthon- ‘ ban hallottam. Az otthon képzőművészeti szakelőadója, Rácz László mutatta először azokat az ízléses tárgyakat, amelyeket Kiss Vendel mint a képzművészeti szakkör tagja készített. Kocsiba ülünk vele, és kihajtunk hozzájuk, hogy lássuk, hogyan is készülnek ezek a tárgyak, közben életéről, az ekecsi fiatalokról és az ifjúsági szervezet munkájáról faggatom a huszonnégy éves elnököt. — A hajógyár asztalosmühelyé- ben tanultam a szakmát, a jaesz- tergdlyozást — mondja —, és egy ideig ott ts dolgoztam, de amikor megnősültem, soknak tűnt az utazás. Reggel öttől, este ötig, kicsit hosszú volt a nap. Sem otthon, sem a szervezetben nem tudtam kellően eleget tenni a kötelességeimnek. Az alakuláskor elvállaltam a sportfeleWs feladatát, később elnökké választottak, s a fiatalok joggal elvárták, hogy e- leget tegyek a feladataimnak. A szervezetben sok fiatal cserélődik, de lehet velük dolgozni. Az idősebbek elmennek katonának, megnősülnek, a lányok férjhez mennek, és jönnek az újabbak. Ok ts elvárják, hogy befogadjuk, segítsük őket. Dísztároyakat esztergályoz fából stai .. ti Néhány dísztárgy, amely a kezét és képzelöerejét dicséri. Közben észre sem ■ vesszük és már meg is érkeztünk a családi házhoz, ahol jelenleg ők, meg egy másik fiatal család, a sógora és sógornője lakik még. — Eddig úgy volt, hogy mi maradunk itt a házban, közben kaptunk a községtől telket, így most nagy munka vár rám — mondja, miközben bevezet a házba. Ott azp^yí->r««<e'WjK^. •. Kiss Vendel, a SZISZ helyi szervezetének az elnöke tán összeszed néhány tányért, poharat, vázát, ékszertartót és sorra megmutatja őket, én pedig csodálom, mert valóban szépek, ügyes és képzelet gazdag emberre vallanak. Később kérésünkre kivezet a vályogfalú kamrába, élőké- szfti az esztergapadot és elindítja. A fa, amelyet befogott a vasak közé. gyorsan pereg, s éles különböző vésői alatt máris alakul a váza. ~ A fa színe, évgyűrűinek az erezete adja - a készülő tárgy természetes díszét — magyarázza. ~~ Ha meg különösebb színezetűt, kontrasztosabb valamit^ képzelek el, akkor különböző siínű fákat, diót, mahagónit, nyárját ragasztok össze, és ebből esztergályozom ki az elképzelt tárgyat — s közben megmutatja, hogyan ts készíti, a különböző domborulatokat, mélyedéseket, hogyan finomítja a részleteket, hogyan ellenőrzi a kezével az anyag megmunkálását, hogyan fényesíti. Végül csíkot éget az esztergapadba szorított, gyorsan pergő fára, és már kész ts a munka. Tíz, talán tizenöt perc, s az előbb még otromba fadarabot kecses vázává varázsolta. lAég a belsejét kellene ktvájni, és az e- gészet lakkozni, de ezt már nem várjuk meg. Foto: Németh Otkozben visszafelé ismét a szervezetről beszélgetünk, amely a napokban tartja az évzáró taggyűlését. Az idén a SZlSZ-tagok festették be a község összes korlátját, jól sikerük körzeti ifjúsági találkozóról ts számot adhatnak, rendszeresen működik a klubjuk, nyáron az aratás alatt, de később is megszólalt a helyt hangos híradó, filmeket vetítettek, szórakoztak és természetesen együttműködnek az Iskolával, — Felmerült, hogy az Iskolában ts alakítunk egy barkácsolókőrt. Két- vagy háromezer koronáért lehet venni kis esztergapadot, s a nagyobb gyerekeket könnyen meg lehet tanítani rajta dolgozni. Később már egyedül Is dolgozhatnának. Nyolcvanhét tagja van a szervezetünknek, és az idén, velem e- gyütt többen ts vállalták, hogy segítenek az iskola piontrszerveze- íének. Tulajdonképpen a saját u- tánpótlásunkat, a szervezet későbbi tagjait nevelnénk, ha seat- tenénk az Iskolának. ‘Ez pedig biztosan megtérülne, hiszen később már ismerősök, sőt barátok közé jönnének a fiatalok. (Németh István T