Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1975-02-04 / 6. szám

A / • 3 u| ÍGY LÄTTA AZ ELNÖK í Michal Zozufák, a SZISZ SZKB elnöka a kétnapos plenáris ülés után értékel­te az elhangzott vitalelszö- lalásokat. ,,A plenáris ülés léét oap- )án mintegy 30 vítafelszöla- lást hallgattuink meg. Sze­i-etném 'bangsúlyoznii, hogy mind a harminc a maga ne­mében értékes wítatelszöla- lás volt. össaegézve vala­mennyi eddigi plenáris üJé- süniket, a múlt heti munka­értekezlet jellegű tanácsko­zásunk volt a üegtenméke- nyehb. Az ötödik ötéves terv u- tolső évében nehéz felada­tok várnak ránk. Ezt a fia­talok is tudatosítják. Az el­hangzott felszólalásokban különösen sok szó esett a "iatalok tudományos és mű­szaki tevékenységéről, a Zénit-moZgolothró! és az ff júságl Fényszóróról. A plé- j num vendégel arról is be- I széliek, hogy még sok az I olyan raunkahelv, ahol a fta- ! talok tudása. Ismeretei hát I rányban vannak idősebb áuitíkatársalk gyakorlatával — hátrányban vannak az é- vokkel.- Itt a fiataloknak kétszeresen Is bizonyítaniuk keW, hogy az utánuk kö­vetkező generációnak már könnyebb legyen. Ez csak látszatra könnyű feladat, mert az Idősebbek elisme­résének és bizalmának klér- demlése a legnehezebb fel­adatok közé tartozik. Szívesen és büszkén be szélünk fiataliatokiről, pél­daképeinkről, Milan 2ÍabCík- pól, Michal Hockóról, akik­nek a murtka módszere nem egy gyárban, üzemben talált követőkre. A bizonyítás nagy lehetőségét látom az új ifjüsá,gl épftkezésben, a Dvory nad Zitavo-u-ií (ud- vardi] marhatstálló felépí­tésében Is. Jellemző az ud- vardilak kezdeményezésére, hogy máris az építkezés be­fejezési határidejének lerö­vidítésén gondo'llkozatak... Aki részt vett a tanácsko­zásunkon. teljes képet ka­pott miképoen valósulnak meg a gyakorlatban a no- vsmben párlplénum határo­zatai: úgy, ahogyan azt a fiatalok e’képzelAk.“ (Folytatás az első oldalról] — A gyárban mindenki várja ezt a pillanatot — mondja Csík ]ános — És min­denki tudja, mert mindenki így akarja, hogy a határidőt egy perccel sem késsUk le. Nagy nap lesz számunkra ez a március harmincegyediké. — Persze, ezen a napon az építésnek csupán egy szaka­sza zárul le, hiszen a mun­kát nemrégen kezdtük el — teszi hozzá Milan Semian mérnök, az ériáshajé műszaki kivitelezésének vezetője. — És ugyanakkor egy újabb sza­kaszt kezdünk. Tulajdonkép­pen c.sak a durva hajótestet bocsátjuk vízre ezen a napon. A legfelső fedélzetét már a vízen építjük rá. Azért a vi­zen, mert a szerelőcsarno­kunk alacsonyabb a hajótest magasságánál. Itt történik majd a bajé berendezése, fel­szerelése, az utolsó simítások. Be kell vallanom, hogy gyá­runkat rendkívül igónyes, de annál szebb műszaki feladat elé állította ez a megtis^elö megbízatás. Mindehhez az is hozzátartozik, hogy az építés most már zavartalanul, har­monikusan zajlik. Személyes meggyőződésem szerint az a- dott műszaki pontosság betar­tása, a nagy feladat zökkenő- mentes ellátása annak tudha­tó be, hogy minden dolgo­zónk a tudósa és képessége legjavát adja ebbe a munká­ba. Mindenki p'“?'ti''’'telőnek Csík János tekinti ezt a megbízatást, mindenki örül, hogy a város és az ország felszabadulásá­nak évfordulóját a hajó víz- rebocsatásával ünnepelhetjük. A SZEREIÖCS.ARNOK Ismert színhelye ez szá­mos riportomnak. Igen, mert mindig szívesen jövök ide. Tudom, hogy itt mindig akad téma, mindig akadnak olyan riportalanyok, akik őszinte szeretettel nyilatkoznak a munkáról. S e nyilatkozatok­ban sosem éreztem még elfo­gultságot. A csarnok óriási. Amikor utoljára jártam itt, .akkor még öt legnagyobb traktusá­ban külön-külön eiemenként állt a hajó, illetve kezdett a- laknlni az alváza. Most, né­hány hónappal később, min­tán az elemek megépültek, már egy testként áll és tölti APÁK ÉS FIÚK ­cím bronzfokozatát. Az ezüst­éremtől pedig már nem jár­nak messzire. Ilyen munkate­rületen dolgozó brigád rajtuk kívül csak egy van a gyár­ban. Többségük bejáré, s kö­zülük nemcsak az izsaiak lát­be a legszélesebb traktust az óriási hajőtest. Igaz, forrná-. jából még nem sokat látni, hiszen állványok sűrű hálóza­ta öleli körül. Ds érezni le­hat az eddig balefektctett e- röt és tudást. Tudora, hatal­mas vaslemezek rengetegéből kellett kiszebni minden egyes darabot. A lángvágéknak sok ezer méternyi szakaszon kel­lett rést olvasztani a vastag fémlemezekbe, végig kellett a vason utánozni azt a bonyo­lult vonalrendszert, melyet a papíron a ceruza olyan ren­geteg számítás után megte­remtett. S mindezt szinte lai­kust borzongató pontosság­gal. Emlékszem, amikor az a- nyagszabás nehéz feladatába kezdtek, legfőbb kiséröcéfjuk az anyagtakarékoskodás és az ésszerűig volt. S most, ami­kor rákérdezek, sokatmondó számmal jelölik, hogy pénz­ben mennyit Is ér meg ez ez ésszerűség. Sokat! S ami a legfontosabb: az ésszerűség­ben azóta is következetesek a hajógyáriak. A munkától akkor is, most is hangos volt a csarnok. Fémlemezeken dörömbölnek a kalapácsok, sercegnek a hegesztöpisztolyok. ISMERŐS ÉS ISMERŐSÖK A régi jó ismerór,S'3l a csar­nok sarkában találkozom. I- zsák bajosnak hívják. Sok mindent tudok róla, azt még­sem tudtam, hogy a hajógyár­ban dolgozik. Megismerkedé­sünk első órájától tudom pél­dául azt, liogy Izsák Lojos versszeretö ó* versértő em­ber. Hogy ez így van, azt esz­tendők óta következetesen bi­zonyítja. 0 ugyanis az izsai irodalmi színpad megalapító­ja, rendezője és vezetője. Na­gyon sokan tudják, hogy iro­dalmi színpadi mozgalmunk­ban hol van a helye ennek az együttesnek. Ott, ahol va­lóban is áll — az élvonalban. Most pedig kiderül róla, hogy több mint egy évtizede itt dolgozik a hajógyárban. Műszaki középkáder, ugyan­olyan munkaruhában, mint azok, akik a ve.ssal dolgoz­nak. Izsák Lajos emberekkel dolgozik, mester. Őszintén és meggyőzően beszél arról, hogy mennyire testhezállóbb neki ez a beosztás, mint a ré­gi, amikor még a tervezésben volt. Szó se róla, azt is sze­rette. De az emberekkel szí­vesebben dolgozik. Sokkal többet lohet köztük megtanul­ni, mint bárhol, bármilyen könyvből. És emberekke! doI gozik a munkaidő után is, a- mikor irodalmi színpadot szervez, rendez, amikor egy- sgy hanglejtést, mozdulatot csiszol. S hogy ennek milyen értelme és értéke van. azt RÉVBEN, KIKÖTŐBEN nem egy országos seregszem­lén bebizonyították az izsaiak. Minden produkciójukban volt valami többlet, ami több más produkcióból nemegyszer hi­ányzott: az egyszerű ember nemes, sznobizmusmentes kapcsolata a költészettel. S íme, most a véletlen találko­zás apropóján kiderül, hol gyökerezik mindez. Itt, a ha­jógyárban a munkások, a két­kezi mesteremberek között, akiknek soraiból néhányan színpadra álltak verset mon­dani. Ritka jelenség, de an­nál értékesebb. Tátottuk is a szánkat a nézőtéren, s szo­Milan Semian rongáltuk őszintén a kezüket. Érdes kezek voltak, s a szá­jakból finom csiszoltsággal nemesen hangzott a szó. Izsák Lajos kísérőmnek sze­gődik, s olyan ismerősöket mutat be a munkatársai kö­zül, akikkel ugyan még sze­mélyesen nem találkoztam, de tudom rőiuk azt, ami a leg­fontosabb: becsületes, jó szak­munkásak, g nem kevés köz­tük a vérbeli kommunista. Izsák Lajos is most teszi el­ső lépéseit a pártban. Két éve párttagjelölt, rövide.sen pedig párttagnak mondhatja magát. A MORAVCSIK-BRIGÄD Izsák Lajos sorra bemu­tatja mind a tiz ember. A kedvemért egy rövid időre megszakították a mnnkát és iderajzottak a hajó harmadik fedélzetre. Beszélgetünk. A gyárban ők végzik az e- gyik legnehezebb fizikai mun­kát. Elmagyarázzák, megmu­tatják, milyen is ez a mun­ka, mitől oly nehéz és miért szeretik mégis. Varga József a brigád vezető-helyettes a legbőbeszédűbb. Nemcsak megmagyarázza, hogy miért nevezik magukat „egyenge- töknek“ hanem be is mutat­ja. A sok ezer elemből össze- hegesztett hajólest sok ezer négyzetméternyi területének majd minden részén a sza­básnál, a hegesztésnél és a test óriási önsúlya éftal de­formálódnak a beépített ré­szek. Tizenöt-húsz milliméter vastagságú fémlemezek, eze­ket egyenesítik ki a Morav- csik-brigád tagjai, kalapálják helyre milliméternyi pontos­sággal. Olyan feladat ez, a- melyet sehol a világon nem tudnak géppel végeztetni, s nem is valószínű, hogy ez va­laha is sikerülhet. Ember kell hozzá. Tapasztalt, alapos szaktudású és erős karú em­ber, aki a vaslemez ponton­ként felforeósitott területeire nemcsak kellő erővel tud rá- mémi nehéz kafapácsütést, hanem azt is pontosan érzi és tudja, mekkora legyen az ütés. Mert könnyű ám átesni a 16 tiilsé oldalára —• illetve a domborulatbői homorítani. és így elrontani valamit. A domborulatot itt egyenesíte­ni keli. Mindenki léccel dol­gozik. Ez azt jelenti, hogy a felfnrrősított visszakalapált és vizsugárral azonnal lehű­tött edzett fémlemez felszínét léccel ellenőrzik. Egyetlen ember van, akinek nem keli léc, akinek a szemmértéke szinte mindennél megbizha- tóbb, illetve annál csak a pre­cíz műszer a pontosabb. 0 a brigádvezető, Moravesik And­rás. Persze a többiek is re­mek szakmunkások, de még­sem árt, ha a vezető szem- mértéke a leghitelesebb. Brigádjuk szocialista mun­kabrigád, 1971-ben elnyerte a KUBAI GRAFIKUSOK BRATISLAVA! Aki átélte azt a jorradaimaí, amely tizenhat esztendeje biz­tosítja Kuba szabadságát, an­nak természetes, hogy szívét- -lelkét a szocialista haza i- ránti szeretet tlütl be. Ezért nem meglepő annak a tizen­négy kubai rajzolómüvésznek a témaválasztása, akiknek mindegyike bratislavai közös kláilitásukon Kuba mai életé­ből mutat be mozzanatokat. Grajikáikon, színes kőnyoma­taikon hazájuk nagy jorradal- márainak portréit rajzolják; mondanivalójukban pedig vagy Kuba jelenét ábrázolják vagy pedig országuk jövőjét álmodják meg. Igaz, egy l- lyen riagy művészt kollektíva nem jelentkezhet olyan sok egyéni alkotással, hogy e- gyenként ts analizálhalnátik mindegyik művész techniká­ját, adottságát, ez azonban nem negatívuma a kiállítás­TÁRLATA nak, sőt, éppen ez a bemuta tási módszer tolmácsolja Ku­ba képzőművészetének igazi kereszitmetszetét. Paradoxont mondok? Nos. nézzük csak közelebbről is a tárlat képeit. Az egytk grajikán Fide: Castro portréját örökítette meg Félix Beltran, a másikon Salvador Allende chüei véna nú arcképét. Az egytk színes kőnyomaton egy kubeü város felszabadítását vetette karion ra Diana Balboa, a másikon Luis Miguel VOldes kompozi dója hazája jövőjéről szőtt színes álmokat. És ugyan ilyen témát fogalmaz az ötö­dik, a nyolcadik és a többi művész — azaz minden tagja a csoponnak. Hát nem len­ne-e lapos, talán sematikus is ez az egyvonalú témaválasz^ tás, ha nem csupa igen tehet­séges, igen kiforrott techni­kájú művész variálta volna nagy mondanivalóját szocia­lista hazája iránt érzett for­ró szeretetét? Elmondhatjuk tehát, hogy éppen azért nyújt­ja a tizennégy kubai rajzoló­művész közös bratislavai tár­lata a nagy művészi élményt, mert egyöntetűen, de mégis más és más megfogalmazás­ban fejezik ki ars poeticáju­kat: a haladás dicséretét. Az SZSZK Kulturálisügyi Minisztériuma, a bratislavai kubai főkonzulátus és a Nép­művelési Intézet közös ren­dezvényét a kubai tárlatot a Gorkij utca 15. szám alatti kiállítőteremben február 9-ig tekintheti meg a közönség, . (neumann) 2 n B Ö >, e a •3 E B-a !A Ed Ed < > 1-3 < <S 3 ták már az izsai irodalmi színpad előadásait. És nem­csak egyszer. A beszélgetésből sok min­den más is kiderül. A leg­meggyőzőbben azonban a leg­fontosabb derül ki: a brigá­dot összetartó szellem lénye­ge. Ez pedig a legfőbb embe­ri érték a mnnka, s ennél nagyobb erényt ne keress sem a földön, sem a sajógyárban. Érett, tapasztalt középkorú emberek közössége ez a bri­gád, akik valahányan pátosz és felületesség nélkül mesé­Izsák Lajos lik hogy: „Sétálok a gyerme­keimmel a Diina-parton, és ők megkérdezik: apu, ezt a ha­jót nem te építetted? És ak­kor ők fgy válaszolnak: „Ezt a hajöt mi építettük, kis­fiam.“ S ha majd március har­mincegyedikén ezt a hajót is vízre bocsátják, tudom, mind­nyájan elviszik gyerekeiket a Duna-partra, s a legnagyobb büszkeséggel mutatják nekik: „Názzétek, ez a legnagyobb hajó, amit valaha is épftet- tünk“. És egy nem mindenna­pi dátum kapcsán nyilván ar­ról is mesélnek majd a gye­rekeknek, hogy „Tudod, kis­fiam, harminc esztendővel ez­előtt, amikor én még alig vol­tam nagyobb nálad — akkor háború volt. Negyvenöt már­cius harmincegyedikének haj­nalán Nagyigmánd és Izsa fe­löl ágyúszó hallatszott... Kö­zeli ágyúszé volt, s azon a napon pedig felszabadult a városunk.* A gyerekek pedig okos szemmel hallgatják az apák visszaemlékezését, s azt is megfigyelik, ahogy összerán­colt homlokuk kisimul köz­ben. De ez igaz történet, ez nem mese. Nem azzal ér véget, hogy: méig is élnek, ha meg nem haltak. Mert az apák el­mondják gyerekeiknek, hogy „Igen, kisfiam, sokan meg­haltak akkor, harminc eszten­dővel ezelőtt. Értünk haltak meg, kisfiam.“ A gyerekek másnap iskolá­ba, az apák munkába indul­nak. És a hajó, a ház — az ország épül tovább. KESZELI FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents