Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-24 / 26. szám
2 üj A SzoTjetUniäban válaaztásokat tartottak, ezúttal a szövetségi és autonóm köztársaságok legfelsőbb tanácsait és a helyi tanácsokat választották újjá. Mint ismeretes, a szövetségi köztársaságok és az autonóm köztársaságok legfelsőbb tanácsainak meghatalmazása négy évre, a helyi tanácsoké két évre szél. A mostani választások nem érintették a Szovjetunió (össz-szövetségi) Legfelsőbb Tanácsának összetételét. A legfelsőbb tanácsi választásokat tavaly júniusban tartották. A szovjet főváro.sban helyi idő szerint reggel hat órakor, az ország távol-keleti területein tíz órával hamarabb nyitották ki a szavazóhelyis'ége- ket. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, aki maga is képviselőjelölt — Moszkva Bauman választókerületének jelöltje az oroszországi föderáció legfelsőbb tanácsába —, a kijevi kerületben, a Kntnzov sugárúton lakik, s vasárnap délelőtt fele.sége társaságában jelent meg a Kutuzov sugárút 26-os szám alatti szavazóbelyiségben. Itt adta le szavazatát lakóhely szerinti választókörzetének jelöltjeire. A szavazást országszerte a szovjet állampolgárok nagy aktivitása jellemezte. Moszkvában és a Szovjetunió többi választókerületében a szavazatok több mint felét már a délelőtti órákban leadták. A szavazásban minden 18 éven felüli szovjet állampolgár részt vett. Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke vezetésével bolgár párt- és kormányküldöttség érkezett hétfőn hivatalos baráti látogatásra Bukarestbe. A delegáció* a Román KP Központi Bizottsága, az államtanács, a román kormány meghívásának tesz eleget. A bolgár párt- és kormányküldöttség tagjai: Sztanko Todorov miniszterelnök, Alekszandr Lilov, a BKP KB titkára, Zsivko Zsivkov mlniszterel- nök-hciyettes. a politikai bizottság tagja, Anton Trajkqv, a külügyminiszter első helyettese és más magas rangú párt- és állami vezetők. A bolgár párt- és kormányküldöttséget a bukaresti repülőtéren Nicolae Ceausescii, a Román Kommunista Párt főtitkára, e Román Szocialista Köztársaság elnöke, Manea Manescu miniszterelnök, valamint más román párt- és állami, vezetők üdvözölték. Hétfőn megkezdődtek a két küldöttség tárgyalásai. A Mongol Népköztársaságban is választásokat tartottak, megválasztották a helyi hatalmi szerveket. A nép 14 000 képviselőjét jelölték a tanácsokba. A kéthónapos választási kampány demonstrálta a nép megbonthatatlan egységét és szoros tömörülését harcos élcsapata, a Mongol Népi Forradalmi Párt körül, azt a megingathatatlan törekvését, hogy még szilárdabbá teszi a baráti kapcsolatokat és az együttműködést a Szovjetunió és a szocialista közösséghez tartozó más országok népeivel. xxg Henry Kissinger amerikai külügyminiszter az D. S. News and World Report cimű amerikai hetilapnak a- dott interjújában kijelentette, nem ért egyet egyes amerikaj személyiségeknek azzal az állftásával, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak normalizálódása csak Szovjetunió számára lenne előnyös, külügyminiszter kiemelte, hogy az enyhülés a szovjet-amerikai kapcsolatokban sohasem volt egyoldalú. A két ország között létrejött megállapodások a kölcsönösségen alapultak, és mindkét flé számára előnyökkel jártak. HETED ELLESNI EGYMÁS TAPASZTALATAIT fKét kérdés Vladimír Kosnáchoz, a SZISZ SZKB osztályvezetőjéhez a középiskolások országos találkozójával kapcsolatban) Lassan befejeződik a tanév. A diákok lerázzák magukról az év porát. De még mielőtt szerterebbennének, utolsó jó alkalomként Trnaván találkozott a középiskolások szfne-java, hogy számot adjanak az egész évi ifjúsági munkáról, és különböző sport- és kulturális vetélkedőkben összemérjék erejüket. Ludmila Korytáro- vá, a SZISZ KB titkára így értékelte a találkozót: „Remek volt. Ti is, résztvevők és szervezők, szintén nagyszerűek voltatok. Az ifjúság és vidámság uralkodott itt. És egy darab jövőt is láthattunk, mert éppen ti, középiskolásak vagytok a jövő szocialista értelmisége, azok az új képesített szakemberek, akik szeretik hazájukat.“ De nemcsak Ludmila Ko- rytárová, hanem a többiek is dicsérték a találkozó hangulatát, szervezettségét. Maguk a középiskolások, a résztvevők is rendkívül vidáman az „Akkor jövőre“ felkiáltással bú- csóztak egymástól. Sikerült hát a találkozó. Arra kérem most Vladimír Kosná- öot, a SZISZ SZKB osztályvezetőjét, a rendezvény Irányítóját és szervezőjét, hogy tájékoztassa olvasóinkat a középiskolások országos találkozójáról. Vladimír KosnáC: A talólkoző központi témája a középiskolások egész évi ifjúsági munkája volt. Jó alkalom nyílt arra, hogy elgondolkod- Junik az egész évi tevékenységünkdn, értékeljük az eredményeket és megvizsgáljuk az estleges kudarcok o- kait. Lényegében itt, ezen a talál kozón mérték össze az erejüket a középiskolások legjobbjai, és ezekről a kulturális, szellemi és spotrvetél- kedökröl elmondhatjuk, hogy nem vallott szégyent a jövő értelmisége. Különösen a kis társadalmi érettségi, valamint a középiskolások képzőművészeti munkálnak és a középiskolai lapoknak a szinvonailát kell kiemetal. Látható, hogy ezeknek már hagyományai vannak a középiskolások körében. Neves képzőművészek — Lőrlncz Gyula, Miroslav Cipár, Bártfay Tibor — értékelték a közép- iskolások képzőművészeti alkotásait, és az ő véleményűiket tolmácsolom, ha azt mondom, hogy sok tehetség található ezek között a fiatalok között. Ugyanezt mondhatnám a középiskolásait lapjairól is. Egyik-másik lapot nemcsak a középiskolások, hanem mi is örömmel vettünk a kezünkbe, mert a tehetségen kívül azt az odaadást is tükrözték, amellyel a fiatal szerkesztők készítették. Ezek után felmerül a kérdés, hogyan tovább. Találkoznak-e a közép- iskolásak jövőre, s ha igen, milyen formában? Vladimír Kosnáő: Természetesen a jövö tanév végén is megrendezzük a találkozót. Arra törekszünk majd a tanév alatt is, hogy a középiskoilá- sok készüljenek rá, és ez a rendezvény méltó legyen az Ifjúság egész évi munkájához. A köjíéplskolások poM'tt'kad és társadalmi elkötelezettségét akarjuk szemléltetni, és azt a nagy szerteág.ü.zó munkát, amelyet e- zek a diákok Iskolákban végeznek. Még jobban akarjuk érvényesíteni a Lenint Komszomol tapasztalatait; különböző brigádokat szeirvezünk majd, és titkos vágyunk, hogy a találkozónk ne csak országos összejövetel, hanem egy kicsit a szocialista országok középiskoláinak a találkozója legyen. Ezért kísérletképpen és kezdetnek néhány külföldi középiskolás küldöttséget is meghívunk, mert ügy é- rezzük, hogy ezáltal is elmélyíthetjük a szocialista országok közti e- gyüttmüködést. A nemzetközi Internacionalizmus szellemében akarunk dolgozni, és reméljük, hogy ezáltal magunk Is sok mindent tapasztalhatunk, mert ha nemcsak a ml közép- iskolásaink lesznek a találkozón, elleshetünk egymás tapasztalataiból valamit. Köszönjük a tájékoztatást. —nth— A NAGY NAP (Ilyen volt az érettségim) Előtte tulajdonképpen nem éreztem semmi rendkívülit. A feinőitté válás jura érzését kivéve. Nem vagyok Fortuna kegyeltje, ezért nem hittem abban, hogy szerencsésen túljutok az érettségin. Mégis sikerült! A „nagy nap" 1975. június ötödiké volt. Az érettségi előtti óráik papirhegyekkel teli, könyvekkel zsújoll helyiséggé változtatták otthonos kis szobámat. A szem üres és teielrt papírlapokat fényképezhetett mindenütt. Es kezdtek befutni az első érettségizők telefonhívásai. — Milyen volt? — Nem volt rettenetest Bementem az osztályba, húztam egy tételt, és elmondtam, amit tudok róla, ugyanúgy, mint az osztályban az órán, csak most egy egész vizsgáztató bizottság figyeli a feleletet. — De ml történik akkor, ha meg sem tudok mukkanni? Ha elfelejtettem az egészet? — Erre nem tudok válaszolni, mert ilyen még nem fordult elő. — Köszönöm a tájékoztatást. Es gratulálok! X ök mindent tudtak az érettségin. En is mondogatom magamban, hogy mindent tudok, de az az érzésem, hogy nem úgy tudom azt a mindent, mint ők. Retteneteseket álmodok. Mindegyik álom egy kaptafára megy: csupa kérdőjeles és felkiáltőfetes mondat. Telnek a napok. főn a „nagy nap" előtti utolsO éjszaka. Félek? Nem, ez nem félelem, és nem is lámpaláz. Akkor hát ml? Ha a holnapi napra gondolok, hevesen verni kezd a szívem, alig tudok lélegezni. Bolondság az egész. Mit kell ezen annyit töprengeni? Nem kell mellre szívni az érettségit! (Menj enni, mert éhen halsz!) Nem ízlik az étel, pedig szeretem a rizottőt. Inkább nem eszem, és lefekszem. De nem tudok elaludni. Mindig az érettségi jár a fejemben. [Ne gondolj rá! Gondolj valami egészen másra! Például arra, hogy ha majd állásba mégy, sok új emberrel ismerkedsz meg...) A zöld asztalt látom. Es egy kezet, amely tétel után nyúl. (Neked nem lehet beszélni. Csinál), amit akarsz, de holnap álmatlanul és fáradtan mégy érettségizni. Mondom, hogy ne is gondol) rál) X Végre itt a reggel. Felveszem a zöld ruhát, amely erre az alkalomra készült. Már ott vagyok az iskola előtt, ballagok fel a lépcsőn, felakasztom a kabátom, és kihúzom a tételt. Nevetni lenne kedvem: Tafovskí) és Timrava. Az idő, a percek .fiársonyosan futnak". Csend van, csak a felelőket hallani a teremben. Nevetni lenne kedvem: a többi tantárgyból is fő tételeket húzok. Szó, ami szó: megtanultam mindegyiket. Látod, megcsináltad. Kellett az az eMvás előtti cirkusz? Kellett Idegeskedni? Igazad volt, nem kellett. Csak hát az ember mindig a legrosszabbra gondol... Marika Üjabb kiállítás Brnóban Egyre fejlődő iparunknak, kereskedelmünknek meg kell ismernie a korszerű csomagolástechnikát Is. Ezt a célt szolgálja az az immár ötödször megrendezett brnói nemzetközi kiállítás, amely EMBAX Brno néven tegnap nyitotta meg kapuit. Itt úgyszólván az egész világ bemutatja csomago- ás- és a nyomdatechnikában elért újdonságait, hiszen a rendezvényen több mint 300 hazai és kUlföldi részvevő nintegy 14 000 négyzetméternyi területen állította közszemlére gyártmányait. A szocialista országokon kívül ott találok Belgiumot, Finnországot, Dániát, Franciaországot, az NSZK-t és az Egyesült Államokat. Az eddigi kiállítások azt bizonyítják, hogy nemcsak a szakemberek érdeklődését keltette fel az EMBAX Brnö. Sok érdekes látvány várja itt a közönséget Is Látni kellett volna a tegnapi kapunyitást! Sok száz, Szlovákiából íderán- dalt látogatóval is találkozhattunk. S hogy az esetleges rossz idő se szóljon bele, a legérdekesebb látnivalókat a fedett A, B és C pavilonban tekinthetjük meg. Az idei kiállítást felszabadulásunk 30 évfordniója tiszte letére rendezték meg. Ezt hangsúlyozza a legjobb termékek aranyéremmel való jutalmazása, amelyeket a szakembereknek szerveznek. Természetesen a közönség szórakoztatásáról sem feledkeztek meg. Az EMBAX Brno alkalmából különleges zenei, színházi és filmszínházt rendezvények várják a vendégeket. Az idei csomagolástechnikai kiállítás június 27-ig tart ayitva. fneumann) PIONÍROK TALALKOZÓIA Az országos spartakiádot számos járási és körzeti bemutató után tartják meg Prágában. Ezeket a járási és körzeti találkozókat gazdag kiegészítő müsoT tarkította országszerte. Ilyen sparta.. kláddal összefüggő rendezvények voltak például a fiatal természet- barátok, a turista pionírok Járási találkozói Is. Most a nagy sikerű kémőndl lendezvényröl számolunk-A 'I Ár A tábort csak így lehetett megkö zelíteni Heves focicsaták zajlottak A Nővé Zámky-t járásnak mintegy 562 pionírja és 29 plonircsa- pata ment el Kéméndre, és ez rekordnak számít A találkozó előkészítéséiből alaposan kivették ré szűkét a járás tömegszervezetel. A rendezvénynek gazdag műsora volt: labdarúgó- és röpladbator- nák, lövészeti versenyek, gránát(Peter Valach felvételei) vetés stb. A szervezők nem feledkeztek meg a kulturális igények kielégítéséről sem. A helybeli SZISZ-szervezet, hnb, szövetkezet és a többi szerv dicséretet és elismerést érdemel a fiatal nemzedékről való gondoskodásukért. judita Vyskoková a SZISZ KB dolgozója