Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1975-05-27 / 22. szám
4 Oipäg W17 tele mintha szokatlanul szigorú lett volna vagy talán csak mi éreztük annak a Keleti-Kárpátokban, ahol csúnyán elbánt velünk a Kelet ,,b6rája“, a nemere. A hófúvásokban Járni sem tudtunk, néha tíz lépíést is nagy fá- mdságunkba került megtemiünk. De azért a szolgálatot fenn kellett tartanunk, bár késő ősz óta megszűntek a harcok, és lassan arra gondoltunk, hogy össze kellene barátkoznunk a régi „ellenséggel.“ Sem azelőtt, sem azután nem vétettünk egymásnak, csak a sors hozta úgy, hogy harcolnunk kellett egymás ellen. Még ma is arra gondolok néha. hogy nini, a Campolnng biztosan Hosszúmezőt jelentett magyarul, amilyent Márapiarosban is láttam. Aztán a Targiil Okna is furcsa név volt egy csomó más román név mellett. A hosszú november végi-december eleji estéken volt mire gondolnunk, és volt miről beszélnünk is. Persze, legtöbbször arról beszéltünk, hogy számunkra már véget ért a háború, megkötjük, Ro-' mániával a fegyverszünetet és aztán... igen, és aztán? Elvezényelnek majd az olasz vagy a francia frontra, kezdődhet újból az egész. Ezért is esett jól hallgatnunk a volt pesti fémmunkásnak, Kéri őr- vezetőnek a beszédjét. Mint régi, .gyerekkorában szervezett munkás. Jobban ismerte a társadalmi viszonyokat mindánnyiunknál. A későn és néha véletlenül hozzánk jutott újságokból valamit mégiscsak megtudott az orosz szocialista forradalomról. Nagyjából ismerte a marxizmus alapjait, sokat tudott mondani a kapitalista elnyomásról, a munkástömeg felszabadításáról és egyebekről. A kis rajkályhában égett a tűz, de azért köpenyben ültünk. Kérit saját heve melegítette, beszélt sok mindenről, amit mi nem is értettünk. Különösen én, a „tanult“ diák értettem szavaiból keveset. Engem a piarista atyák arra tanítottak, hogy három szentség van az életben: Isten, király, haza. A többi vagy szükséges rossz, vagy a rossz szándékú emberek találmánya. Ilyen előzmények után nem volt nagy csoda, hogy néha kénytelen- kelletlen hallgattam néha bizony zavaros előadásait. Volt rá eset, hogy közvetlenül hozzám szölt: — Nézze, maga már egy kicsit tanultabb ember, de még nem sokat tud a világból. A szervezett munkásságról annyit sem, mint a falusi ember. Sok tekintetben igaza volt. ...Kérit azután elhelyezték tőlünk. FARKAS ISTVÁN: Kommunista tanítói .\z emberek aztán összedugták a tejüket, és sugdolőzni kezdtek. — Neki volt Igaza, hogy elhelyezték tölünk — mondta egy utcabeli kőműves, akivel együtt jártam elemibe és tegezödtünk. — Te is jól tudod, hogy a szegényeknek van igazuk, ti is csak egy szobában laktatok otthon. Ez a ,,leleplezése“ nem fájt, nem Is gondoltam rá. Teljesen 1- gaza volt, miattam azt csinálhatnak a iiagyurakkal. amit akarnak, nem leszek az oldalukon, nem közéjük tartozom. A katonák hallgattak. Nem tudták. hogyan viselkedjenek velem szemben. De hogy Jani, a kőműves tovább folytatta Kéri elméletét. kíváncsian figyeltek bennünket. Én úgy tette.m, mintha semmi más nem érdekelne, mint hogy jól szelel-e a cigarettám. Magamban pedig arra gondoltam, hogy Kéri már ■ engem is megmételyezett, mire vége lesz a háborúnak, már a forradalom pártján fogok állni. ...Még hónapokon keresztül ide- pda vonulgattunk, közben megkötöttük a békét is. Aránylag jő dolgunk volt. Több helyen átvágtuk a drótsövényeket, és kezdtünk átjárogatní egymáshoz. Mi a románokhoz, a románok meg hozzánk. Úgy beszéltünk az orosz forradalomról, mint amely megelőzte a ,.mi“ forradalmunkat, amelyet nemsokára mi Is megélünk. Ml a grótokat, bankárokat, nagybirtokosokat szidtuk, ők a ro^ián bojárokat, akik ugyanú.gy elnyomták a szegényeket, mint a ml líraink. Közben ettük a leiietetlenül, rossz, sóval bélelt román katona- kenyeret, és szívtuk a silány dohányt. De testvéri békességben tettük mindezt, számunkra a háború nem létezett többé. Egy kora nyári napon egy idegen főhadnagy jelent meg közöttünk. A katonák hangulatára volt kíváncsi, maga Is a forradalom eshetőségeivel kezdte. Én attól féltem, hogy a katonák elszólják magukat és megbüntetik őket. Egyszerre csak az Idege.n főhadnagy megszólal: — Tőlem nem kell félnetek, én horvát vagyok, jól tudom, mit csináltak veletek a román és a magyar urak. De majd ml Is leszámolunk a mieinkkel! Egyszerre roppant fel a meg elégedett sóhaj a katoiiatorkok- tíól. Először történt meg velük, hogy egy tiszt nyíltan a pártjukat fogta. ...Aztán engem is hazavezényeltek Nyitrára, mivel már több mint egy évet kint töltöttem a harctéren, s jogom volt egy félévi „hazai“ pihenőre. Ez éppen januárban járt volna le. Nem Is számolgattam a napokat, heteket, mert mire észrevettük volna, hozzánk is elérkezett az őszirózsás forradalom. Mit tehettem volna egyebet, mint hogy tovább katonáskodjam, máshoz nem is Igen értettem. így kerültem ö.ssze a második kommunista tanítóval, -Csernyl- csek tizedessel, akt civilben lakatos volt, s aki most, hogy a kommunista párt törvényesen is megalakult, nyíltan csatlakozott hoz-, zá. Most ő vette át Kéri valamikori szerepét. — Nézze — mondta —, a maga édesanyja végigéhezte a há- bo-rút. Jó, hogy csonttá-bórré nem soványodott. Hát remélem, hogy most, a forradalom után már semmit sem vár az uraktól. Én voltam az elöljárója, de úgy beszélt velem, mintha dandárpa- ra-ncsnokom lett volna. — A kommunizmus hozza meg a jobb jövőt. Amit az oroszok meg tudtak tenni, azt ml Is meg tudjuk majd tenni. Csak össze kell fognunk a sötétben bujkáló ellenforradaímárok ellen, s ml győzünk. Nekem tetszett is, nem is a „sötétben bujkáló ellenforradalmár“ elnevezés, de mindig közelebb kerültünk egymáshoz. Együtt hagytuk el Lévát, amikor el kellett hagynunk, s együtt éltük meg a Magyar Tanácsköztársaság megalakulását. Akkor már nem kellett - egymást semmiről sem meggyőznünk. Én nem voltam még tizenkilenc éves, ő a huszonkettedikben volt. Előttünk állt még az egész jövő. Együtt harcoltunk városunk, Léva megtartásáért. S amikor egy harc alkalmával Disznós-puszta mellett eltemetett a gránát, 6 segített hordágyra és a kórházvonatra szállítani. De harmadnapra megint visszamentem közéjük, az enyéim közé. OH akartam lenni mindig közöttük, ök is úgy megszoktak engem, ho,gy amikor 1919 június végén „felsőbb“ parancsra, harc nélkül kellett elhagyni jól tartott állásainkat, Dlósjenőn mindegyikük az én századomba a- kart kerülni. S együtt készültünk fel az új harcra, mert úgy hírlett, hogy Salgótarján körül új offenzívat Indítunk a kapitalisták seregei ellen. Július végén már fél- zászlöalj-parancsnok lettem, s vártuk a parancsot a rohamra. De hiába vártuk, az ,,urak“ megint elárultak bennünket. De ha tovább nem Is harcolhattunk, nagy részünk szívében mindig megmaradt kommunistának, aki az orosz- forradalom mintájára itt is megtette kötelességét. Néha ma is váltok levelet öreg bajtársaimmal, legalább így Igyekszünk fiatalok maradni. Megint fiatalok vagyunk, és elölről keztljiik a jiarcot, mintha valahonnan a messzeségből új sornkozót fújnának, s mi mind egy szálig elmennénk megint harcolni a kommunista igazságért, amelyre 1917-ben Lenin elvtársai tanítottak meg bennünket... A visszaemlékezé.s szerzője e napokban ünnepli 75. születésnapját. Szerkesztőségünk az egykori vüröskatonának Jó e,gészséget és további alkotókedvet kíván. KÖZÉPKOR A HUSZADIK SZÁZADBAN P. Dorsman tlszteletes- a hollandiai Staphorste falucs- reformált ortodox egyház híveinek lelkipásztora szigorú ember hírében áll. Képe ott lóg minden hívő lakásának falán. A tlszteletes szerint a világ csak egy nagy bűnmocsár, és minden szerencsétlenség az Istentől leküldött próbatétel, amelyet panasz nélkül el kell fogadni. Prédikációiban gyakrabban emlegeti a poklot, mint a mennyországot; poklon Ilyenkor a modern világot érti. Máté bibliai 1- dézetét megmásította olyan értelemben, hogy az „erősek“ az egyháznak hívei, a többiek a betegek. Az idézet eredetileg így hangzik: ,,Az erőseknek nincs szükségük orvosra, csak a betegeknek.“ A „kájavított“ Idézet szerint a falucska la-' kosságának csak egy kis hányada oltatta be magát a fertőző betegségek ellen. A- mikor egy idővel eizelött gyermekbénulásJ Járvány ü- tött ki a faluban, harminc megbetegedéseel és két halálos áldozattal, a tlszteletes úr nem jött zavarba. Továbbra dörögte a szószékről: „Ne oltassátok be magatokat! jézus sem volt beoltva, ne fényképezkedjetek. jézust sem fényképezték!“ Ajánlott Is ellenszert az epidémia ellen. Az emberek maradjanak otthon, az ablakokat takarják le fekete függönyökkel, a képeiket a falon fordítsák meg, hogy a képre nézés élvezetétől Is mentesek legyenek. Ez majd használ. Érdekes módon a falu bírája nem haragszik a Iclki- pésztűrra, sem az elmaradott szülőkre, hanem az újságírókra és fo-toriportei-ek- re, akik rossz hírt terjesztenek a falujáról. .A kritikára azt hozza fel ellenérvnek, hogy a faluban néhány asszonynak gépkocsivezetői jogosítványa van. Már kevésbé tudja megmagyarázni, vajon mire Jók ezek a jogosítványok, amikor a faluban vasárnap még kerékpározni sem szabad, nemhogy autóval utazni. A rádió és televízió hallgatásának és nézésének tilalmát Is természetesnek tartja. Aki vét a helyi erkölcsök ellen, azt addig hordozzák a falun keresztül szemetes- kocsin, amíg nem mutatja bünbánásának jelét. Közben „erkölcsös“ polgártársat szabadon dobálhatják záptojással, rothadt paradicsommal vagy más egyéb hulladékkal. Dorsan tlszteletes a ,,fő- irányítója“ a falu népszaporulatának Is. A házasságra vágyó legényeknek már az esküvő előtt tanúbizonyságot kell tenniük „apai képességeiről.“ Természetesen a lányo-knak Is. A házasságkötésre csak akkO'r kerülhet sor, amikor az első u- tőd már a világon van. A- kik ezen, a Dorsman által előírt „vizsgán“ megbuknak, az egész Istenfélő hitközség nevetségének tárgyává válnak. A biztosítási ügynököket sem nagyon szívleli a tiszte- letes. Nézete saerüit az istent hívő embereknek nincs szükségük biztosításra. Elég garanciát nyújt maga a jóisten. Staphorsteban természetesen laknak haladó szellemű és okos emberek is. Ezek szerint Dorsmant már rég világi bíróság elé kellene állítani, mivel évek hosszú során terrorizálja a lakosságot. önszántából sosem hagyja el a falut, mert sehol sem keresne annyit, mint itt, a vakon hívő, fanatikus „nyája“ között. Hogy miért támogatja öt a'falu bírája Is? Az elődje megpróbált harcolni az itt uralkodó kö- (Zépkorba Illő sötétség ellen. A hívok kiűzték a községből. Nyilván nem akar ő Is a sorsára jutni. XXX Orvosi váróteremhez hasonló helyiség. A fal mellett székek, rajtuk várakozó emberek. A Barbet-de- Joiiy utcán levő párizsi érsekség egyik helyiségében vagyunk. .Az ajtó mögött, a „rendelőben“ G. atya honol. .Akármilyen furcsán hangzik, de ez Itt valóban rendelő. G. atya ugyanis nemcsak egyszerű lelkész, hanem a párizsi érsekség hivatalosan kinevezett ördögűzője. Az ősz hajú nagy bajuszií pappal szemben egy harminc év körüli nő ül. — Miben lehetek segítségedre, lányom? — Atyám, ördög van bennem. űzze kl! — Miből gondolod, hogy ördög van benned? — Azt sugallja, hogy pap vagyok, és tartsak misét. A misén áldozzak fel egy kisgyereket. Saját kezemmel kell megfojtanom, és ezzel teloldozást nyerek, G, atya „szakértelemmel** bólint. Szentelt vízzel hinti meg a nőt, majd halkan i- már mormol. A ,,páciens“ hirtelen a földre vett magát és artlkulálatlauul o(dítozni kezd. Szemmel láthatóan lelki betegről van szó. Már az elmondottakból látni kellett volna ezt.' G. atyát nem zavarja meg a jelenet. Űjabb szenteltvíz, további Imák.' A hisztériás roham lassan kimeríti a nőt. Már csak vonaglik, és halkan nyöszörög. — Bizalom, lányom, most távozik a sátán! Még egy utolsó áldás, majd a nő lassan nehézkesen feláll. Fáradtan rogyik le a székre. — Az Isten kegyelmes. Megsegített, elűztük a sátánt. A nő üres szeminel. értetlenül mered a papra. Nincs a szemében hit, értelem, csak az őrület. A falakon kívül autók suhannak. sugárhajtású repülőgépek szállnak a magasba, az ember a világűrt ostromolja. Itt bent a sötét középkor honol. Apage satanas! —hr— I '' Itt valamikor borozó volt Az épületben pár hónappal ezelőtt, aki akart, bort, kávét ihatott. Most, ha tűvé tennéd az épület pincéjét, a volt söntést, akkor sem találnál alkoholt. A tennek- ben ugyan itf-ett felcsendül egy dalocska de a szQ-mjazók hiába reménykednek: gyermekek énekelnek pionírdalokat. A kolárovói fgútai) Duna- partl borozóból őt hónap a- latt Ifjúsági é.s pionfrház lett. Rekordidő ez. A ház létrejöttében nagy érdemük van a város lakosainak, de főleg a fiataloknak. Nemcsak a kőművesmunkából vették ki a részüket, hanem a szakmai tudást igénylő belső munkákból is. Így például ők vonták he faburkolattal a klubhelyiség falait, és ök bővítették ki a vízvezeték- hálózatot is. Mészáros FeKuruez SaudiK felvótel« MÉSZÁROS FERENC renccel, a pionírház igazgatójával az előzményekről és a kolárovói pionírok terveiről beszélgetünk. — Mi adta az ötletet az ifjúsági és pionirház létra- hozásához? — Pártunk júliusi plenáris ülésén sok szó esett a fiatalokról. Ígéretek is elhangzottak. és m: ezekre alapoztunk. Elvállaltuk a tatarozást munkák egy részét, és a jnb Iskolaügyi osztálya, valamint a Kolárovói Nemzeti Bizottság támogatta ötletünket. — Kolárovo fiatal város. Hány fiatal látogatja majd a ház rendezvényeit? — A városnak négy ifjúsági szervezete van, ezek kb. 800 fiatalt tömörítenék magukba. Vagy száz- lánynyal és fiúval számolok a ház tevékenységében. Tudom, hogy biztosan számíthatok kezdeményezésükra. és ami a legfontosabb, a segítségükre is. Főleg ami a pionírszervezetet Illeti. A gyerekek várnak rájuk, sajnos még mindig kevés a rajvezet önk. — A régi pionírliázban vagy 30 különböző szakkörben dolgozhattak a gyermekek. Hogyan tükröződik majd vissza a megváltozott körülmények a pionírok és a fiatalok tevékenységében? — Szép terveink vannak. A már hagyományos szakkörökön kívül több újfajta tevékenységgel is megpróbálkozunk. Vízi túrára készülünk, felfelé « a Dunán e- gészeii Topolnlkyig (Nyá- rasdlg), és máris nagy az érdeklődés a motoros és a rádiós szakkör iránt. — Sok sikert, gútaiak! Köszönöm a tájékoztatást. Zánsek Erzsébet
