Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1975-03-25 / 13. szám
i / v:;. -i ' ';*,.'^-í' ,f:rt'- í 1 'ÍJ ; ítff» \ 'V \ '• *' *, P-. ' ■ ■. : .Xmii 'íí. m" ' FJW 4í^--l; f '1 '• ? • :, ■^■i. ÍA- ■. ’íi■ ■':-■ ^ ' ■ F, ■ " ■ :!■ 'v.^^' í'T: ‘ ■ ’ ■ ■' ’■', 1 í ''ví . Wí » ;y- ■■ ^ --«»'.í* ^ ■ >-'t'V.-r < pH < I $m III I#-f . f. t.-Tii^ -^iirií □ \ T c c. i? •<W' u: ? 5 •< > c N y C fej ÍT h" L. > N ir U •< t/! c Szónaiok virágot Ae utcák tel« Tannak katonákkal. Fedetlen fejű asaronyka tUrelmetlendl topog a kiskeTtajtában. Férjét várja, a két gyerek apját. A gyerekek lenn a földnél anyjuk szoknyáját ci- bálják... ...volt, aki megjött, volt, akit hiába vártak. Az új élet nélkülük, a hősök nélkül kezdődött el. A 30 évvel ezelőtti napok ké|>e ez. mi fiatalok filmekből, könyvekből ismerjük. A felszabadult városok — Gálánta, Stii- rovo (Párkány), Nővé Záraky (Ersekó)vár). Dunajská Stretla (Dunaszerdahely) — élni kezdtek azon a tavaszon. Egyéves lehettem akkor, és a szovjet katonák térdén lova goltam. Nem messze tőlünk lakott egy velem egyidős kisfiú. Véznácska volt, mert édesanyjának elapadt a teje. Nem is csoda, hiszen a háborá alatt még tiszta vizet is nehéz volt szerezni. Teljesen beleőszült az éjszakánkénti gyereksírásba, és az átélt rémületbe, hogy a kisfiú éhen hal. A gyerek életét a szovjet katonák mentették meg. Valahonnan tejport kerítettek. ami akkor csodaszámha ment. meg édc.sséget. cukrot, lisztet, lekvárt és húskonzerveket hoztak. A fiú édesapja pár héttel a háború befejezése után tért haza egy budapesti kórházbál, ahol mindkét karját amputálni kellett. Az egykori csenevész kisgyerek ma építészmérnök, nem ismeri • háborút, a fegyverropogást, nem taposott emberek vérében. Munkával bizonyítja odaadását, elkötelezettségét társadalmunk iránt. XXX A romba dőlt városok felépültek. Galánta, Érsekújvár és Dunaszerdahely arculata az utóbbi tíz évben teljesen megváltozott. Oj iskolák, knltúrházak. szolgáltatási központok, üzletek épültek — és természetesen hősök emlékművei is. Vigyetek virágot ezekhez az emlékművekhez! Zácsek Erzsébet ÍZ 'zíRö^ szói mm (Dr. ALEXANDER MATU§KA NEMZETI MŰVÉSZ NYILATKOZIK LAPUNKNAK) Közeledik Banská Bystrica felszabadulásának 30. évEordu- iőja. Ez a város a nehéz időkben a Szlovák Nemzeti Felkelés szíve volt. Ezekben a napokban is az egész ország ti- gyetae e város felé fordul, hiszen akkori példaadé maga tartásáért megérdemli népünk figyelmét, megljecsülését. Dr. Alexander MatuSka nemzeti művészt, neves irodalomtudóst gyermekkorának emlékei és fiatalkori munkássága Banská Bystricához fűzi. A Szlovák Nemzett Felkelés alatt is itt dolgozott, jelentős kultúrpolitikai munkát végzett. ■A jubileum ürü.gyén megkértük dr. Alexander Matuskát. nyilatkozzék lapunknak Banská Bystrica műltjáról, jelenc.-ö! XXX 0 Március 28-án ünnepli Banská Bystrica felszabadulásának 30. évfordulóját. Űu mint Banská Bystrica szülötte bizonyára visszaemlékezik nemcsak a felszabadulás napjaira, hanem azokra is, amikor Banská Bystrica a Szlovák Nemzeli Felkelés mozgalmas kozpoiUja volt Müven voli az élet a városban a felke’és alatt? — Nem születtem Banská Bystricán. ezzel csak úgy dicsekszem. Banská Bystrica mellett, Vlkanuvkában láttam meg a napvilágot. De minden — a gyermekkorom, a fiatalságom Banská Bystricához fűz; itt jártam óvodába, elemi iskolába, itt jártam gimnáziumba (és isten kegyelméből be is fejeztem). Hogy milyen vull a város a felkelés alatt? Ifjúságunk csen des. takaros városa méhkassá változott, lakosainak száma megsokszorozödoU, minden a feje tetején állt, erjedi és forrott. A városban — nem akarom takargatni — volt félelem, rettegés és bizonytalanság is. de ennél nagyabb volt a lelkesedés és elszántság. 0 ,\ lel'szabaduiás után meanvlre fejlődött, növekedett a város? — Dgy. mint minden vagy legalábbis majdnem minden városunk. csak talán mégis egy kissé tudatosabban és rendezettebben. eltekintve a cementgyártól, amely bizriny valahol másutt is lehetne. A gyár érdeme, hogy a valaha szlovák Edinburgh szlovák Birminghaniniá változott, és a hamu városa lett, ahol még csak a fűbe sem lehet leülni anélkül, hogy ne maradjon a ruhán az „iparosodás“ nyoma. O Gyakran ellátogat Bansicá Bystiicára? — Volt idő, amikor nagyon gyakran jártam, amikor anyáin mellett töltöttem vakációimat és az ünnepeket. Mostanában már lazább a kapcsolat... Csupa ismeretlen arc. ismeréssel találkozni szinte lehetetlen, és ha mégis megtörténik, már nem olyan, mint valaha volt. Q Ml köti ehhez a városhoz? — Részben már megmondtam, de még hozzáfűzhetem, hogy valószínűleg az, ami már nem tér vissza soha többé. Az ifjúság, a tervek, a remények, illúziók és hasonló limlomok. Nem röstellem megmondani, hogy bár már sok idegen és jóval nagyobb várost meglátogattam Banská Bysinca szól hozzám a legbizalmasabban. Hiába: az első lépteink egy életen át emlékezetünkben maradnak. Vagy Ián az emlék csak nosztalgia? Legyen! A nosztalgia az egyik legbecsessbh érték, a- mellyel az élet megajándékoz bennünket. O Már harminc esztendeje bratislavai lakos, mégis bystrl- caiii ik érzi mé.g magát? — Érzem bizony, olyan vagyok, mini aki kél széken ül. Mert ha lakosa lettem is legnagyobb kisvárosunknak, Bratis- lavának, nehéz lenne a szívein, ba időnként nem mehetnék el a Duna menti városból a Garani menti városba ~ küliin leges légköre miall Igaz, hogy nagyol változott, de én mégis megtalálom benne a magam régi eniíékeil Lejegyezte, Mészáros Irén
